Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Hende Csaba nem akart lőparancsot kiadni

2015. szeptember 09. - Európa Kávézó

Vida Ildikó, Zombor Gábor, Hende Csaba. Megindult a menekülés. A frissen emondott honvédelmi miniszter esetében a közvélemény azt az információt kapta, hogy Orbán megszidta, mert nem készült el a kerítés és ekkor lett elege. Mi, itt a kávézóban ezt nem hisszük el.

Nem gondoljuk, hogy - immár Ende Csaba - ennyire sértődős lenne. Ráripakodik a főnöke és ebből azonnal rájön, hogy már csak egyszerű közkatonaként szolgálná a NER-t. Ez a pasas nem ilyen karakter. Ostobának ostoba, kupakkal nézi távcsőben a messzi távolt, ahogy viharként tombol, de ennél azért ravaszabb figurával van dolgunk. Ahogy levezényelte átállását Dávid Ibolya mellől Orbán alá, az példaértékű volt.

Mi úgy látjuk, a távozott főkatona azt mérlegelhette: mi vár rá, ha elmeháborodott miniszterelnöke lőparancsot adat ki vele. Nincs az a nemzetközi bíróság, amely ne ítélné el. Ráadásul Hende tudja, hogy ha Magyarország összes katonáját a déli határra vezénylik, akkor a haza védelmének annyi, minimális NATO-kötelezettségünket sem tudjuk teljesíteni.

Hende agyán átvillanhatott, hogy most végre jól megsértődhet és elhúzhat. Vigye a bőrét a vásárra Simicskó, ha akarja. Hende volt igazságügyi államtitkár az első Orbán-kormány idején, tisztában van a jogszabályokkal, a nemzetköziekkel is. Pár hiányzó kilométernyi az ország szégyenéből aligha lehetett casus belli.

Zombornak sem hisszzük, hogy az egészsége, inkább az egészségügye romlott meg. Se orvos, se ápoló, nőnek a várólisták, a pénz meg a fociba megy. Hende is szem a láncban, de azt tudja: a magyar katona a röszkei helyzetekre nincs kiképezve. 

Most még időben leléphetett, ennyi történt.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1007771942

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elhízás miatt nem kell kalória csökkentett diétát kezdeni. 2015.09.10. 09:46:37

A második világháború után az emberek szegények voltak, és nem volt elég élelmiszer. Felesleges lett volna az elhízással törődni, hiszen a legtöbb ember nagyon sovány volt. Az orvostudomány fejlődésének és a javuló gazdasági felté...

Trackback: A viaszpecsétgomba terhes nőknél is szükséges! 2015.09.10. 09:46:00

A ganoderma terhes és vajúdó nők számára egyaránt szükséges. Amikor egy nő teherbe esik, a szülei talán aggódnak, hogy adhatnak-e neki ganodermát. A várandós anyáknál gyakoriak a hangulatingadozások, különösen az első gyermek eset...

Trackback: Mai civilizációnk életminőségének veszélyei és lehetőségeink, hogy megelőzzük a betegségeket. 2015.09.10. 09:45:36

Mostani világunkban ahol nagy a népességrobbanás és nagyok a gazdasági különbségek a fejlett és elmaradott országok, sőt földrészek között sokan nem is tudják miért van ez a sok kóros elhízás, ami persze a betegségek kialakulásána...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mitvisz1 2015.09.09. 09:45:41

Ez az áporodott bűzös kotyvalék (mármint amit írtál) sem kávé, sem Európa, elejétől fogva azt mondták: nincs tűzparancs, erre a büdös tahó ilyen címmel firkál a demokrácia jegyében. Bravo.

yPress 2015.09.09. 12:37:16

Ó, természetesen MONDANI sok mindent lehet.

Olyat is mondtak már (pl. Kósa NERtárs talán 1 nappal a kihirdetése előtt) hogy nem lesz határzár. És hogy bezárják a debreceni menekülttábort, stb. stb.
Hogy TENNI mit tettek? Nos, "természetesen" az ellenkezőjét annak, amit mondtak.

Most mit TESZNEK? Természetesen az ellenkezőjét annak, amit mondanak: a hadseregnek NEM a fegyvertelen szolgálattal kapcsolatos feladatait bővítenék.
Hende pedig jól tudja: ha esetleg gáz lesz és utána számonkérés, akkor nem az alapján születik majd meg egy ítélet, amit mondtak.

Tudományos libsizmus 2015.09.09. 14:20:40

De hiszen Feymann vasárnap már megoldotta a menekültválságot.

befano 2015.09.09. 14:24:38

Onnan a kávézóból könnyű osztani az észt, elméleteket gyártani, a határt meg védje meg más! én már idős vagyok, de ti "firkászocskák" fogtok az európai egyesült kalifátusban élni, és a ti asszonyaitoknak fognak sok szép félvér gyereket csinálni, mert ti már csak a szivárványt kedvelitek.

befano 2015.09.09. 14:26:12

GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.09. 15:24:39

Elég logikusan hangzanak a leírtak. A lemondás nyilván nem volt khm... menedzselt, és ez a fajta megközelítés a kérdésekre választ ad (miért most, miért így stb...).

Viszont a bejegyzés elég hebehurgya. Érdemes lenne publikálás előtt mégegyszer elolvasni.

turista a saját országában 2015.09.09. 15:50:11

Én másképp látom. Hende van annyira talpnyaló, hogy simán belelövetne a tömegbe, ha főnöke ezt parancsolná. Miért, a Simicskó mennyivel megátalkodottabb, alávalóbb és gerinctelenebb személyiség, mint a háziszolga szerepét az utóbbi 10 évben mesterfokon űző Hende Cs.?

Ettől eltekintve nem hinném, hogy az esetleges tűzparancs fölvállalása, ill. elutasítása állt volna a távozásának hátterében. Hirtelen harag szülhette a döntést, az oka ismeretlen, onnan pedig már nem volt visszaút. Lehet, már meg is bánta döntését.

De én azért nem félteném őt. Hacsak lemondásával a főnöke szemében nem válik totálisan kegyvesztetté, találnak majd neki valami jó kis háttérszerepet a NER-ben.

Pan Modry 2015.09.09. 15:54:42

Ha Orban azt mondja hogy nem lesz tuzparancs, nos akkor valoszinu lesz.

Booksi 2015.09.09. 16:09:05

Az a tűzparancs Európa nyugati felén lehet, hogy hamarabb fog elhangzani.
Amikor a felbátorított néptömegek ellepik a városaikat, jogokat és ellátást követelve, randalírozva, fosztogatva és a lakosság megrettenve nézi a visszafordíthatatlan eseményeket, akkor a leváltott jelenlegi vezetőket követő radikálisabbaknak eszükbe fog jutni.

Fenti sorok természetesen fikciók, (remélem azok is maradnak) ahogy a blog által megfogalmazottak is. Beleképzelünk gondolatokat, eseményeket valamibe. Ha elég határozottan és sokszor mondjuk, akkor tényekké válhatnak. Ez a blog erre épít.

Rudi Kató 2015.09.09. 16:31:10

A mocskos zsidaja a magyarok ellen minden szív fájdalom, gondolkodás nélkül kiadta volna a tűzparancsot!

nu pagagyí 2015.09.09. 16:44:39

Nyilván nem lesz általános tűzparancs, csak akkor lőnek, ha muszáj lesz. Például, ha valaki átkúszik a pengezáron, felszólításra nem áll vigyázban, szándékosan lassan halad a menetben, hangoskodik, ellenáll amikor elszakítják a családjától, vagy amikor börtönbe akarják vinni...

A részleteken most dolgoznak.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2015.09.09. 17:13:20

Hende Csaba, khérném széphen, egy náci volt. Itt mindenki náci. Mindenki náci, remélem, ezt átveszi a Tel-Aviv Times is a tisztánlátás miaitt/végett/okábóla.

nu pagagyí 2015.09.09. 17:19:48

@Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): Úgy látom, te a Nemzeti Náciminősítő Intézettől jöhettél. De most peched van, én vagyok Elek Gábor.

Gyorgy Nagy 2015.09.09. 17:55:04

Aki tiszteséges politikus az nemvállal poziciot a nyelvnyujtogató stadionokat épittető kormányàban!

Punxsutawney Mormota 2015.09.09. 18:18:12

@befano: És tud még valami mást is idézni Széchenyitől vagy csak ennyi szerepel klub bejáratán? És tudja, az idézet elejét is? Mert az is elég érdekes és adekvát.

nu pagagyí 2015.09.09. 18:22:37

@Punxsutawney Mormota: Az már nyilván elsikkadt, hogy "egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik".

Punxsutawney Mormota 2015.09.09. 18:34:07

@nu pagagyí: “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakán, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen."

De ennyi nem fért volna fel az ajtófélfára. Még rovásírással sem.

Dinkainka 2015.09.09. 19:00:26

Én azt hallottam, Semjén Zsóti akar a határvadászok vezetője lenni!:-)))
A szalonkákat már unja!

ózdi cigány 2015.09.09. 19:21:17

@Rudi Kató: Mi van? Neked csak a zsidózásra áll már fel, te vén náci?

Exploiter 2015.09.09. 19:27:35

@nu pagagyí:

Lövöldözés nélkül is meg lehet oldani a dolgot, lásd spanyol verzió. Máshova is belinkeltem, ajánlom a blogírók figyelmébe is. Vice news tényfeltáró riport a spanyol helyzetről.

www.youtube.com/watch?v=OmqOlxNQABI

Bár nekünk tuti nem engednék meg, a spanyolok jobb európaiak, nem kelet-európai másodrendű tagország.

Bendegúz Vaszilij 2015.09.09. 20:20:40

Katona fegyvertelenül nem katona. A rendőr az jó bohócnak, de a katona az nem játék, ugyan úgy mint a medve sem az ! Ha a katonánál fegyver lesz, ő használni is fogja ha eljő a lehetősége rá, mert erre van kiképezve, soha sem fogja megadni magát a magyar, úgy ahogyan az arab teszi. Ha kell lő, parancs nélkül is, ahogyan eddig is tette Afganisztánban, és más gyönyörű helyen. Azért tartjuk őket hogy fegyverrel védjék a hazát és ne csak szavakkal. Lőni fognak mert lőni kell hogy ne törjenek át. Tömegesen fognak a kerítésről halva lepotyogni mert nem hisznek a katonánknak. A katona pedig sorozatokat lőjön ha kell ,mert mi itt vagyunk a gyermekeinkkel a hazánkban amiket a drága népünkből való derék fiaink fognak megvédeni.

befano 2015.09.09. 21:14:08

@Punxsutawney Mormota:
Igen, tudok, de itt,és most ezt idéztem szíves engedelmével.

Agysebész migráns 2015.09.09. 22:04:56

A hazátlan, áruló libsik attól félnek, hogy a migráncsok után ők következnek.

anyadmajma 2015.09.09. 22:08:38

@Agysebész migráns: na, te hazaáruló bolsevik geci, most akkor azt mondd meg, hogy ez a hende lemondott, akkor a kertjében a közpénzen csináltatott 20milkós bronzszobrot, amit nagy ünnepség közben avatott fel, azt most kifizeti, vagy visszaadja az államnak?

Agysebész migráns 2015.09.09. 22:16:05

@anyadmajma:

Leszarom Hendét. Nyilván egy mocskos hazaáruló, erre utal, hogy akkor mondott le, amikor nagy a baj. Másrészt meg JÓ, hogy most mondott le, és nem akkor kellett elzavarni, amikor nagyobb gond lenne az utódlása.

Hacsak nem az áll a lemondása mögött, hogy valójában elzavarták, mert az ellenérdekelt feleknek dolgozott pl. úgy, hogy lassította a munkálatokat.

De ettől függetlenül a hazátlan, áruló libsik attól félnek, hogy a migráncsok után ők következnek.

Krisz11 2015.09.09. 22:23:57

Aki átmászik a kerítésen azt le kell pukkasztani. Ennyi. Ha meg csoportosan akarnak áttörni, arra ott a gránát. Majd mennek másfele.

Nem, nincs „jogotok” a jobb élethez:

jobbegyenes.blog.hu/2015/09/09/szomoru_de_igaz_nincs_jogotok_a_jobb_elethez#comment-form

T.Jani 2015.09.09. 22:46:03

Orbánnak és az élősködő hordának sikerült egy fontos genetikai kísérlet, a világon elsőként tudtak kitenyészteni birkából, vadbarmot.
Viszont a kísérletben néhány résztvevő súlyosan megfertőződött, és kinőtt a gerincük, ezért őket el kell távolítani a gerinctelenek közeléből.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.09. 22:52:36

pont leszarom mit hisztek a kávézóban

ha a helyzet megkívánja lángszórót kell bevetni

átlátó 2015.09.10. 01:10:19

Csak szólok tesó, hogy az USA mexikói határánál lőparancs nélkül is lőhetnek amikor a kerítést szaggatják.

2015.09.10. 03:58:45

„Mindinkább meggyőződöm, hogy az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes magát megvédeni, mert nincsenek az állam kormányzatában becsületes emberek! (A pápai követ írja Rómának, 1526-ban!)
el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak”
Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt!

red39 2015.09.10. 08:12:42

@mitvisz1: Ugye nem azt akartad mondani, hogy ez a bagázs először hazudna, ha mégis lövetne?!

mitvisz1 2015.09.10. 08:25:38

Mondjuk, ha 2015.12.31-ig ha nem lőnek, melyikőtök kér elnézést, vagy legalább magába néz? (ja ahhoz gerinc is kellene)

pandacsökiboborján4 2015.09.10. 13:59:48

Utoljára Gyurcsány Fletó és bandája volt aki tömegbe lövetett, azonosító nélküli rendőrnek nevezett vadállatokkal. Most ő a legnagyobb emberbarát. Először talán ezt boncolgassátok egy kicsit,. Nem veszitek észre hogy rég túl haladta már az idő a ti fotel forradalmatokat ? Ideje ébredni liberósok.

pandacsökiboborján4 2015.09.10. 14:01:04

Ja, és az a gyanús ami nem gyanús elvtársak.

Bernik 2015.09.10. 15:11:48

Szinte látom magam előtt, ahogyan a Kedves Vezető elvtárs vigyorog a (szokott ábrázatú álarca mögé rejtett) sztálinbajsza alatt: "ezt is milyen jól bevették"!
Találgatott itt mindenki Hende lemondásáról mindenféle naívságot, pedig világos, hogy talán nem véletlenül esett egybe a The Guardian cikkének megjelenésével. Amelyben egy rothadó rezsim borzalmas vezérének nevezték Orbánt. Ez oly mértékben betalált, hogy kénytelen volt tisztáldozattal terelni.
Ennyi a története Hendének.

Ólevendula 2015.09.10. 18:31:28

Basszus, itt majd mindenkinek elment a józan esze, vagy meg sem jött?
süti beállítások módosítása