Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Nemzeti szín és szivárvány

2015. június 28. - Európa Kávézó

Amikor Arnold Schwarzenegger közölte, hogy töketlenek, akiknek bajuk van a melegházasággal, a vele fotózkodó Orbán Viktor nyilván nyelt egyet. Ahogy Semjén Zsolt is, amikor Ferenc pápa a válás legitim mivoltáról értekezett.

Kocsis Máté pedig úgy gondolta, hogy éppen most kell piros-fehér-zöldre változtatnia a profilképét a Facebook-on, amikor oly sok honfitársa - üdvözlendő az amerikai döntést a melegházasságról - szivárványossá varázsolta a fotóját.
A Fidesz kommunikációs igazgatója félreérti az egészet. Ez a történet nem arról szól, hogy ki a nagyobb magyar: ő és aki fideszes, vagy azok, akik az emberi jogok kiteljesedésének mérföldkövéről emlékeznek meg. A magyar hazafiság nem zárja ki szerelem és a párválasztás létjogosultságának szabadságát - akár azonos neműek között is. Kocsis - vagy bárki a Fideszből - nem lesz rendesebb ember, nem fizet tisztességesebben adót, nem lesz jobb apa, barát, férj, hogy úgy büszkélkedik hetero mivoltával, hogy piros-fehér-zöld lett a fotója. A szivárvány nem ellentéte a nemzeti színeknek. Csak arról van szó, hogy van, akinél kiegészíti, van, akinél nem, és van, akinek mindegy.
A szivárvány nem egyszerűen a homoszexualitás, hanem az emberi szabadságjogok elfogadása. Hogy megértem az évi egy Pride-ot és azt, hogy senki nem lesz rosszabb ember nálam attól, hogy kromoszómái, ízlése más irányba orientálják. Ezért lett most sok hetero párt ábrázoló fénykép ugyancsak sokszínű.
A szivárványos háttérképűek anélkül is igaz magyarok, hogy folyton piros-fehér-zöldbe öltöznének, minden lopást nemzetinek neveznének, az oligarchákat és strómanokat pedig a multik elleni küzdelem részeként tüntetnének fel.
Az amerikai döntés hatása rendkívül erőteljes lehet. A Fidesznek ez megint alkalom lesz a keresztény-konzervatívnak nevezett ósdi, de a magyar lélekben meglevő világképe erősítésére.
Úgy látjuk, hogy a szivárvány ma az Orbánnal szembeni ellenállás egyik jelképe. Mint a tiltakozások, a feljelentések, a demonstrációk egy épülő diktatúra ellen. Aki pedig buzizik, csak magáról állít ki bizonyítványt. Saját frusztrációiról árulkodik, miközben nem is tehet arról, hogy élete az ellentétes neműek felé vezette. Alakulhatott volna máshogy is. És ha a gyermeke meleg lesz, ki fogja tagadni? És azon sem érdemes poénkodni, hogy még jó, hogy nem lesz kötelező... Nem. Sőt, szeretni sem kell az amerikai döntést. Csak tudj vele együtt élni. Fogadd el, hogy aki úgy szeret, az úgy, aki meg nem, az nem. 
A szivárvány is egyfajta metszőolló a szellemi drótkerítés ellen. Addig sem látszik, hogy közöd lehet a Fideszhez. És ennek felismeréséhez sem kell melegnek lenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr967580008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.28. 13:22:10

Schwarzenegger kénytelen megfelelni Hollywood követelményeinek. Ennyi az egész

Andráska8 2015.06.28. 13:47:19

Szégyen ez az ország :(
Semmi közünk Európához. :(

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2015.06.28. 15:12:57

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Az meg sem fordul a buta birca fejedben, hogy a világ civilizáltabb részén az emberek toleránsak a mássággal szemben?

Albu 2015.06.28. 16:24:19

Show your pride! Én arra vagyok büszke, hogy magyar vagyok. És nem vagyok fideszes.

Traktoros lány 2015.06.28. 16:50:31

"Úgy látjuk, hogy a szivárvány ma az Orbánnal szembeni ellenállás egyik jelképe."
Köszönjük, Emese! :)

Toportyán Zsóti 2015.06.28. 16:56:11

@maxval bircaman felelős szerkesztő: Putin gazdinak illene megfelelned különben medvékkel tépet szét homofób kérődző.

funfun 2015.06.28. 17:10:53

@maxval bircaman felelős szerkesztő: meleg témáknál mindig te vagy az első kommentelő! Nem túl erős a véletlen?
Matyika pedig nagyon igyekszik nem-buzeráns lenni. Mégis belekeveredett a kabátlopási ügybe, akár lopott, akár nem.
Eddigi érvelései valahogy nem túl meggyőzőek: családos, házas ember, tehát nem buzeráns. Aha, aha, tényleg kizáró ok, ezt mindenki tudja.
Nemzethy Magyar, tehát nem buzeráns. Aha, ez is logikus. Vagy magyar valaki, vagy buzeráns. Vagy van felesége és gyereke, vagy buzeráns. Vagy van akváriuma, vagy buzeráns.

Nicktolvaj 2015.06.28. 17:52:54

"A szivárvány nem egyszerűen a homoszexualitás, hanem az emberi szabadságjogok elfogadása. "

Menjél már a picsába!

Nicktolvaj 2015.06.28. 17:53:41

"Úgy látjuk, hogy a szivárvány ma az Orbánnal szembeni ellenállás egyik jelképe. "

Díszbuzik vs. Orbán? :DDD

Nicktolvaj 2015.06.28. 18:00:00

"A szivárvány is egyfajta metszőolló a szellemi drótkerítés ellen. "

Még szerencse, hogy belül vagytok a rácson, és ott is maradtok.

Nicktolvaj 2015.06.28. 18:01:51

"Kocsis Máté pedig úgy gondolta, hogy éppen most kell piros-fehér-zöldre változtatnia a profilképét a Facebook-on, amikor oly sok honfitársa - üdvözlendő az amerikai döntést a melegházasságról - szivárványossá varázsolta a fotóját."

Elválik a szar a májtól.

Magyar ember a nemzeti színeket választja, az idegenszívű libsik meg a buzizászlót.

csabakirályfi 2015.06.28. 18:04:35

@The Ghost Wolf: A pedofilia az másság? Az eredete nagyon különbözik a homoszexétöl?

csabakirályfi 2015.06.28. 18:08:32

"...akik az emberi jogok kiteljesedésének mérföldkövéről emlékeznek meg."
Aztán miért pont ez a mérföldkő, mikor uezt már számos pl. európai országban megtehették? Nem látszanak ki a liberók Amerika seggéből? Tényleg, magyarázza már el ezt egy hívő nekem, olyan kíváncsi vagyok. Megfelelési kényszer a dolláros
fizetésnek?!

Mérnork 2015.06.28. 18:12:07

@The Ghost Wolf:
Érdekes, Schwarze az Utam a csúcsra könyvében (amit volt szerencsém a '90-es évek elején, az első magyar kiadásban megvenni) nem túl nagy szeretettel nyilatkozik a bodysokat már akkor is körülvevő homoklobby-ról, melynek egyik tagja őt is be akarta hálózni, természetesen jókora anyagi támogatásért cserébe. Állítása szerint ő akkor undorodva szakított meg vele minden kapcsolatot...

Black_Knight · http://baltukor.blog.hu 2015.06.28. 18:23:47

Ha lehet szivárványos, akkor lehet nemzeti színű profilkép is, ennyi, lehet hisztizni. Én egyikre se színezem át a sajátomat, ide lőjetek...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2015.06.28. 18:35:00

@Mérnork: mi ebben az érdekes? aki elfogadja, vagy támogatja a melegek azonos jogait, az nem szükségképpen homoszexuális, így nyilván az ilyen irányú közeledésüket sem veszi szívesen. ettől még örülhet neki, ha két azonos nemű ember, ha akar élhet házasságban.

Nicktolvaj 2015.06.28. 18:39:30

@Nelson.:

" két azonos nemű ember, ha akar élhet házasságban"

Két azonos nemű ember nem élhet házasságban, hiszen a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata.

Az, hogy a homokosok lepapírozott kapcsolata házasság, az nem igaz.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2015.06.28. 18:39:51

@Black_Knight: lehet persze. csak ez a jelen kontextusban teljes félreértés, ennél fogva elég nagy idiótaság. de mindenki úgy csinál magából hülyét, ahogy akar.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2015.06.28. 18:40:59

@Nicktolvaj: hat pedig látod, hogy élhet. mehetsz vitázni amerikába :D

Black_Knight · http://baltukor.blog.hu 2015.06.28. 18:44:23

@Nelson.: A politikusok idióták, nem kell tőlük mást várni ;)

Nicktolvaj 2015.06.28. 18:49:05

@Nelson.:

Nem megyek vitázni sehová, mert amit írtam, az tény, és nem vita tárgya.

Nicktolvaj 2015.06.28. 18:58:45

@The Ghost Wolf:

" az emberek toleránsak a mássággal szemben"

A homoszexualitás az NEM "másság", hanem homoszexualitás.

A homoszexuálisok meg nem "mások", nem is "melegek", hanem homoszexuálisok.

Ti képtelenek vagytok a NEVÜKÖN nevezni a dolgokat?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2015.06.28. 19:00:30

@Nicktolvaj: félreértettél: sok helyen - most már amerikában is - házasodhatnak a melegek. ez itt a tény. ha nem tetszik, náluk reklamálj, ne nálam. kösz.

Nicktolvaj 2015.06.28. 19:02:50

@Nelson.:

Két homoszexuális ember lepapírozott élettársi kapcsolata NEM házasság.

Akkor se az, ha vannak, akik azt hazudják.

Házasságot CSAKIS egy férfi és egy nő köthet egymással.

Nicktolvaj 2015.06.28. 19:03:29

@Nelson.:

"házasodhatnak a melegek"

Akkor most már csak az van hátra, hogy akik már kihűltek, azok is házasodhassanak :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2015.06.28. 19:06:21

@Nicktolvaj: hanyagolj kérlek. biztos sok mindenre alkalmas vagy, de értelmes beszélgetésre nem.

Nicktolvaj 2015.06.28. 19:32:16

@Nelson.:

Ha továbbra is hülyeségeket írsz, akkor továbbra is reagálni fogok rá.

♔batyu♔ 2015.06.28. 19:34:19

2006.október 23-a óta szerintem elég röhejes a szabadságjogokkal jönnötök libernyákok. És ez nem csak az én véleményem. Ami viszont csodálkozom, ahogy ezt nem veszitek tudomásul. Mindegyik libsi úgy csinál, mintha azok valaki mások lettek volna. Ó, hát azok szimpatizánsaikkal együtt visszamentek a Marsra.

Persze, szólásszabadság van, lehet írni, csak elmagyaráztam miért nem tudtok ti érdemben fideszezni, pedig már hatodik éve ezt csináljátok.

Nicktolvaj 2015.06.28. 19:41:54

@♔batyu♔:

Én azon gondolkozom tegnap óta, hogy ha a buzizászló mostantól az "egyetemes szabadságjogok" szimbóluma, akkor a jenkik ezentúl a buzizászló alatt vonulnak be demokráciát terjeszteni, korrupciót üldözni meg emberi jogokat védeni azokba az iszlám államokba, amiknek az ásványkincseire rá szeretnék tenni a mocskos mancsukat? :D

ivangroznij 2015.06.28. 19:44:21

A szivárvány Istennek az emberrel kötött szövetségének a jele. Isten adta az özönvíz után Noénak. Nem kellene lenyúlni és más jelentéssel felruházni.
Egyébként meg szeretném, ha a toleranciát reklamálók is toleranciát gyakorolnának. El tudom képzelni, milyen ordibálás lenne itt, ha egyszer a heterók is "pride"-ot rendeznének, hogy kiálljanak a méltóságukért.

Nicktolvaj 2015.06.28. 19:52:47

@ivangroznij:

"A szivárvány Istennek az emberrel kötött szövetségének a jele. "

Az ostoba konzumidióta csürhe ezt nem tudja.

Nicktolvaj 2015.06.28. 19:56:44

@ivangroznij:

"El tudom képzelni, milyen ordibálás lenne itt, ha egyszer a heterók is "pride"-ot rendeznének, hogy kiálljanak a méltóságukért."

Ha hetero férfi létedre vonulni kezdesz mindaz ellen az ordas hazugság, nettó csúsztatás, és gátlástalan manipuláció ellen, amivel a cionista csürhe eteti a csőcseléket Nyugaton, akkor a beetetett csőcselék szemében alapból NÁCI vagy.

Ezek úgy vannak kondicionálva :)

Krisz11 2015.06.28. 20:02:49

A buziság egy tragikus pszichiátriai betegség. Ezt bizonyítja, hogy bár örökölni nem lehet, de bizonyos elváltozások kimutathatók az agyban. A tudomány mindig is ezen az állásponton volt.
Pont ezért nincs mit ünnepelni rajta, meg vonulgatni érte.
A baj az, hogy ez a pszichiátriai betegség általában más betegségekkel is párosul, agresszivitás, magamutogatás, vagy pl: tény, hogy a buzik között sokkal több a pedofil.

Nicktolvaj 2015.06.28. 20:04:06

"Ahogy Semjén Zsolt is, amikor Ferenc pápa a válás legitim mivoltáról értekezett."

Bergoglio egy cinikus és gátlástalan cionbérenc, istentagadó, magamutogató celeb, akit a keresztény vallás lerombolásának a céljával ültettek be a Vatikánba, és akinek SEMMI köze a keresztény valláshoz, és ennek millió alkalommal a jelét is adta a pályafutása során.

Úgyhogy annak, hogy Bergoglio mit mond a válásról, vagy bármi másról, kábé semekkora jelentősége van.

♔batyu♔ 2015.06.28. 20:14:28

@Nicktolvaj: Ezek bármely csoport nevében nagyon szívesen fellépnek, csak kiterjeszthessék hatalmukat a tolerancia és a szabadságjogok nevében.

Aztán amikor hatalomra kerülnek, egyszerűen lenáciázzák kritikusaikat, ami már szerintük feljogosítja őket arra, hogy brutálisan szétverjék őket, sőt megtorolják azt, hogy kimentek az utcára. Meg sem mosták véres kezüket, de már oktatják a többit.

Egy egész nép kerülgeti őket udvariasan a legnagyobb hányinger közepette, hiszen ezektől nagyrészt mindenki undorodik, még a baloldali is, de ezek újabb és újabb csoportokat keresnek, hogy a nevükben fellépve, őket maguk elé tartva valahogy legalizálják magukat, újabb pénzügyi támogatásokat szerezzenek.

MAC-Ka 2015.06.28. 22:49:45

Vannak kutatások arra, hogy a leghangosabb homofóbokelég gyakran csak túlkompenzálják és mindenáron el akrják rejteni a bennük megbúvó látens homoszexualitást :)
Amúgy tetszik, hogy egyeseknek "tény" az, hogy "csak férfi és nő"..
Miért is "tény"? Ja, mert benne van a Bibliában... :)
Mennyi minden van ezen kívül benne amit már túlhaladott az idő és ők maguk se tartanak be, de azért fröcsög belőlük a "keresztényi" gyűlölet a "felebarátaik" felé...

MAC-Ka 2015.06.28. 23:02:55

,"egyszerűen lenáciázzák kritikusaikat, "
Pár napja éppen a kártékony zsidókról értekeztetek (érdekes módon mindig az pártíz nick), most a "buzikról" hasonló értelemben, de ugyanezt a hozzáálást mutatjátok a menekültekkel migránsokkal, cigányokkal, hajléktalanokkal, rokkantakkal szemben is.
Bammeg...ha úgy viselkedtek mint azok, akkor mit vársz, minek nevezzenek titeket.
Most nyugodtan kezdjél zsidózni buzizni, cigányozni meg libsizni..esetleg még komcsizni is... vagy találj ki valami más gyűlöletes kifejezést.. másban úgyse tudtok semmit alkotni, csak rombolni ész nélkül... Szerencsére a világ nagyobb fele élhetőbb mint amivé ti szeretnétek tenni ezt az országot... lehet, hogy sikerülni fog, de ne gondold, hogy a jelen értelmes emberei egyetértenek veletek... csak a szerencsétlen tudatlanok és a primitívek...érezzétek jól magatoikat köztük...

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2015.06.29. 01:00:40

@Nicktolvaj: Nézzenek oda, itt valaki pápább a pápánál.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2015.06.29. 01:13:02

@ivangroznij: "El tudom képzelni, milyen ordibálás lenne itt, ha egyszer a heterók is "pride"-ot rendeznének, hogy kiálljanak a méltóságukért."

Tessék, itt a 2010-es budapesti Heteró Büszkeség menet:

videa.hu/videok/hirek-politika/normalisak-tuntetese-buzi-buszkeseg-felvonulas-f51MDcZVeZUt4s7w?start=2.37

Látsz a videón egyetlen meleget is aki tojással dobálja őket, hogy megzavarja a rendezvényt, bekiabál, szitkozódik? Ennyit erről.

István Tarjani 2015.06.29. 02:16:34

1. Valószínűleg elérkezett az idő, hogy a házasság fogalmát újradefiniáljuk. Ha ez megtörténik, és kimarad belőle az élet továbbadása, akkor nem marad más, mint gazdasági szövetség valamennyi és valameddig tartó érzelemmel. Ebben az ételemben nincs ķülönbség különneműek és azonos neműek házassága között.
2. Természetesen más fogalmat kell használni, ha közös gyermek születik.
3. Az ember két különnemű egyedből áll. A teljesség éppen ezért csak különneműek között tud létrejönni. Ezen nem változtat az sem, ha a homoszexuálisok egyūttélését hivatalosan is házasságnak mondja ki a törvényalkotó. A homoszexuálisok házassága természeténél fogva, mindig hiányos marad.
3. A házasság katolikus fogalma nem változik meg attól, hogy polgári értelemben a törvényalkotó minek nevezi. A két fogalom elkūlönül egymástól.
4. A pápa nem beszélt a válás elfogadásáról. Nincs erre lehetősége. A Szentíráson sem tartalmában, sem szövegében nincs módja változtatni. A pápa az elváltak és ujraházasodottak szentségekkel történő ellátásáról beszélt. És ezeket a kérdéseket tárgyalja majd az őszi szinódus.
4. Valóban, a zsidó és keresztény kultúrában a szivárvány egy jelkép, egy szimbólum. Mint ahogyan a piros-fehér-zöld szinek is valami jelképeznek. Csakhát az olaszok is ezeket a szineket használják. Egy kicsit másképpen. Vagyis több fogalom is hozzárendelhető egy jelképhez, de a tartalom soha nem olvad össze.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2015.06.29. 07:37:50

@The Ghost Wolf: Akkor maradj meg a jó meleg Bolgár aklodban és ki se dugd a fejedet onnan, mert még más dolgokat is láthatsz mint ami a te buta fejedben létezik. Például azt tudtad, hogy az ember már eljutott az űrbe és a vizen vashajók is fennmaradnak, pedig nehezebbek, mint a víz.
Mond Birca, te tényleg olyan primitív vagy mind a kommentjeid mutatják, vagy csak szimplán rájátszol a trollságra?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2015.06.29. 07:46:09

@csabakirályfi: A pedofília egy bűncselekmény, míg a melegség egy genetikailag előre meghatározott állapot. A te gyereked is haza mehet egy napon és bejelentheti, hogy a saját neméhez vonzódik. Akkor mit fogsz csinálni? Feljelented, mert homokos, vagy elfogadod a másságát (homoszexualitását) mert a te gyereked? A Mégegyszer mondom, a homoszexulaitás genetikailag van belekódolva az emberbe, pedofília az nem.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2015.06.29. 07:53:38

@Nicktolvaj: Azért mert a Fidesz és a KDNP által kreált "alaptörtvényben" ez így leírásra került? Abban az alaptörvényben amit csak az ő szavazataikkal emeltek törvénybe? Én nem is merem el azt za alapgtörvényt rám kötelező érvényűnek, mivel ne érzem úgy, hogy bármelyik részével is azonosulhatnék. Az Alkotmányt, ha már mindenképpen újat akartak csinálni az uraid akkor azt minimum népszavazásra kellett volna bocsátaniuk. De ehhez is túl gyávák voltak. Ezért ilyen baromságokra nekem ne hivatkozz.