Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

A régi vicc újra: szakértői kormány

2015. május 29. - Európa Kávézó

Egy ideig vívódtunk, hogy arról írjunk, Orbán hogyan értékelte a zelmúltötévet, de annyira penetránsan gyenge volt és hazug, hogy erre most nem vesztegetünk időt. Lesz még bőven alkalom. Ellenben az éledező Mesterházy Attila bedobta a régi maszlagot: szakértői kormány kell. Most elmagyarázzuk, miért baromság ez, és hogy olyan nincs is.

Demokratáéknál régi áfium, hogy ha valami nem megy éppen, vagy valaki be akar mondani valami hangzatosat, akkor előkapja a sifonérból, hogy szakértői kormányra van szükség. Hogy itten akkora a baj, hogy ehhez független szakértőkre van szükség, akik nem vesznek részt a pártharcokban. Ők a kiválasztottak, akik képesek csak a feladatra összpontosítani. Olyan értelmiségeik és tudósok ők, akik nem törődnek olyan világi hívságokkal, hogy kormányzás az elnyert szavazatok alapján, meg hogy koalíciós, netán társadalmi, ágazati vita. Ők ismerik a csíziót, akik eddig jobbára dermedten, időnként lesajnálva nézték a politikai kormányok szerencsétlenkedéseit. De bénák, ezek, mondták magukban e csendesen meghúzódó szakértők, akik azonnal tudnák, mit kell csinálni a nyugdíjakkal, a bankokkal, a szociális ügyekkel, az oktatással, az egészségüggyel, az atomprogrammal és az agrártámogatásokkal is. És mivel ők a szakértők, a nép sem elégedetlenkedne egy megszorító intézkedésük nyomán, elvégre ők nem holmi politikusok.

Tulajdonképpen e szakértők nem is értik,hogy eddig miért nem kérték fel őket a pártok a haza megmentésére. 

Hogy a "jöjjön egy szakértői kormány" felkiáltás Facebook-hozzászólásokban felbukkan, az érthető. Elvégre jól hangzik, és ma divat is utálni a pártokat. De hogy az MSZP elnöke, kétszeres miniszterelnök-jelöltje most ezzel próbálkozzon, az szánalmas. Ha netán választást nyert volna - nem tűnt úgy, mint aki ezért istrángot szakít a képességhiány ellenére is - ő kikkel kormányzott volna? Politikusokkal, akik szakértői a rájuk bízott területnek. emellett szakértőket foglalkoztatnak államtitkárként és tanácsadóként is. Vagy olyan szakértőkkel, akik elfogadják a párt és a kormány programját. Tehát máris kicsit politikusok.

Hol vannak ezek a szakértők? Eddig hol bujkáltak? Ha akartak volna bármit tenni a politika környékén, akkor miért nem jelezték? Vagy ha ott vannak a háttérben, akarnak-e előrébb jönni, vállalva annak minden politikai, jogi és magánéleti kockázatát?

Amúgy, akik eddig miniszterek voltak az elmúlt 25 évben, mind ostoba kontárként ültek tárcáik élén? Nem volt szakértő Szabó Iván, Kupa Mihály, Chikán Attila, Gráf József, Magyar Bálint, Kovács László, Rockenbauer Zoltán, Molnár Csaba és sokan mások? Tényleg megpróbálja egy pártelnök-listavezető azt a látszatot kelteni, mintha létezne szakértői kormány, amelynek nincs köze a politika bozótharcához? Bajnai kormánya is politikai kormány volt, amely az MSZP és az SZDSZ előre aláírt biankó felhatalmazásán alapult. Minden törvényt képviselők szavaznak meg az Országgyűlésben. Hiába a legjobb (?) szakértőket felvonultató kormány, ha nincs politikai többsége a Parlamentben. A többséget pedig pártok politikusai biztosítják a törvények megalkotásához.

Ez a bekezdés most fájhatott némely civil tüntetésszervezőnek is, de ez az igazság.

Nincs steril kormány. A világ legjobb úgynevezett szakértői ellen is tüntethet a nép, és még párt sem lenne mögöttük, amelyik megvédené őket. Vagy bárki azt gondolja, hogy az ellenzék is haptákba vágná magát, hogy bocsi, nem támadunk, nem bírálunk, elvégre ezek szakértők?

Mesterházy javaslatát tehát betesszük a kremlinológia nevű dossziéba, amely az MSZP-n belüli helyezkedés tapasztalatait összegzi.

A javaslat álszent és káros, mert hamis illúziókat táplál. A kormányozni akaró szakértő lépjen előre magától is, és vállalja önmagát és a programját. Bokros és Bajnai a példa arra, hogy hiába a szakértői imázs, ha nincs mögöttük politikai erő, politikusi képesség. A demokratikus pártok pedig inkább erősödjenek meg és csináljanak rendes kormányprogramot. Szakértők bevonásával, akár miniszterként is számítva rájuk. Annak lenne értelme.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr277502944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔batyu♔ 2015.05.30. 13:51:24

Ja és mivel fog érvelni? Nem megy az államháztartás hiánya 2.8 alá és 3 körül lesz a GDP? Nem veszünk fel IMF hitelt?

Jobb ha ez a Mesterházy ott marad ahová 2010-ben nyomtuk.

♔batyu♔ 2015.05.30. 13:54:40

" A demokratikus pártok pedig inkább erősödjenek meg és csináljanak rendes kormányprogramot."

Hagyjuk már ezt az öntömjénezést, ezeket a "demokratikus pártokat" a szavazok talán 20%-a tartja demokratikusnak a többi nem.

Továbbá mi az, hogy "rendes kormányprogramot'? Egy rendes kormány program alapeleme, hogy van miből megvalósítani? Nem? Hazudozni lehet, de egy rendes kormányprogram akkor gy kezdődik, hogy 1%-os államháztartási hiány és legalább 5%-os GDP. Ja és éveken keresztül.

werecke 2015.05.30. 14:02:24

Olyan szép rekedtesen úgysem tudja mondani senki mint Horn atyánk anno.

kvadrillio 2015.05.30. 15:20:01

Thursday, April 30, 2015
Európai korrupciót akar a DK
Niedermüller Péter hidfo.ru

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén újra hitet tett az amerikai mintára kialakított Európai Egyesült Államok felépítése mellett azzal, hogy a közös Európai Ügyészség létrehozása mellett szólalt fel. A radikális atlantista párt képviselője szerint “nagy szükség van az Európai Ügyészségre többek között azért, mert számos európai közösségbeli tagországban súlyos problémát jelent az uniós és a közösségi pénzeknek elherdálása”, az ugyanis “aláássa az állampolgároknak, a választóknak az európai közösségbe vetett bizalmát.”

A Demokratikus Koalíció stratégiája, hogy a magyar belpolitikai problémákra minden esetben olyan választ fogalmaznak meg, ami külső erők bevonásával jár. A radikális atlantista párt célja ezzel, hogy tovább mélyítse az európai integrációt. Még ha nem is érik el céljukat, ezzel a koncepcióval szándékosan fokozzák a választók ingerküszöbét. Az emberek hajlamosabbak a belpolitikai kérdéseket idegen országok hivatalainak bevonásával rendezni, ha állandó jelleggel megjelenik előttük ez a lehetőség mint valós alternatíva. Mivel a DK minden lényeges belpolitikai probléma esetén felveti az idegen erők bevonásával rendezést, ezzel azt az illúziót keltik, hogy a külső erőknek alárendelődés egy értelmes alternatíva.

A radikális atlantisták tevékenysége azonban mindig hagy némi kivetni valót maga után. Az uniós pénzek leosztása körül kialakuló korrupció, a pénzek elherdálása ugyanis az Európai Unió bővítésének kulcseleme. Az Európai Unió az újonnan csatlakozó tagállamokban azzal szerez belpolitikai támaszt a további integrációhoz, hogy hallgatólagosan támogatja az uniós források szétlopását. A szabadjára engedett korrupció ugyanis megvásárolja egyes politikai pártok hűségét Brüsszel irányába. A csendes lopás lehetősége lehetővé teszi, hogy az EU-párti politika mindig is jelen legyen az adott országban. Az uniós források szétlopása minden egyes új EU-tagállamban probléma, a fentiek okán.

Brüsszel mindeddig szemet hunyt az uniós források elsikkasztása felett. Leegyszerűsítve a dolgot; ezek a pénzek arra vannak, hogy a tagállamban mindig legyen EU-párti politikus. Ha nem lenne szabadon lopható pénz, semelyik párt nem lenne érdekelt az EU-tagság fenntartásában, mert az EU-tagság közvetlen előnyökkel nem jár a tagállamok számára. Ebből egyértelműen következik, hogy a radikális atlantistáknak sem magával a korrupcióval és az uniós források elsikkasztásával mint jelenséggel van problémájuk. A gyakorlatban azt kifogásolják, hogy az uniós forrásokat most éppen olyan pártok tudják elsikkasztani, melyek nem minden esetben követik Brüsszel utasításait, vagyis a nekik megengedett lopás kidobott pénz.

A Demokratikus Koalíciónak a gyakorlatban azzal van problémája, hogy nem ők állnak a pénzcsapnál. Mivel Brüsszel is egy olyan pártot akar látni a pénzcsap végén, aki lopási lehetőségért cserébe megteszi, amit tenni kell, megszületett az Európai Ügyészség ideája. A új európai intézmény lényege az lenne, hogy Brüsszel jogi úton fel tudjon lépni azokkal a pártokkal szemben, akik a számukra hallgatólagosan engedélyezett sikkasztás ellenére nem hajtják végre Brüsszel politikai és gazdasági utasításait az adott tagállamban. Ha olyan párt sikkaszt, ami kiszolgálja Brüsszel érdekeit – az nem korrupció. Ha olyan párt sikkaszt, ami fél lábbal függetlenítené magát – az korrupció. Ez lenne az Európai Ügyészség a gyakorlatban, a radikális atlantisták pedig helyezkednek, mert ők nem látnak kivetnivalót abban, hogy Brüsszel utasításai szerint járjanak el Magyarországon. Kész szerencse, hogy a választók által nekik adott alig néhány százalék erre nem hatalmazza fel őket.

hidfo.ru/2015/04/europai-korrupciot-akar-a-dk/
Szerző: Andre Lowoa 0 hozzászólás

hmmmmmm.... AZ UNIJÓÓÓÓÓ...ÖSZTÖNZI A KORRUPCIJÓÓÓÓT ???????? EJJJNYAHHHHh !

Akkkóóó a harcolunk ellene csak óriási kamu ????? :O)

kvadrillio 2015.05.30. 15:20:02

Thursday, April 30, 2015
Európai korrupciót akar a DK
Niedermüller Péter hidfo.ru

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén újra hitet tett az amerikai mintára kialakított Európai Egyesült Államok felépítése mellett azzal, hogy a közös Európai Ügyészség létrehozása mellett szólalt fel. A radikális atlantista párt képviselője szerint “nagy szükség van az Európai Ügyészségre többek között azért, mert számos európai közösségbeli tagországban súlyos problémát jelent az uniós és a közösségi pénzeknek elherdálása”, az ugyanis “aláássa az állampolgároknak, a választóknak az európai közösségbe vetett bizalmát.”

A Demokratikus Koalíció stratégiája, hogy a magyar belpolitikai problémákra minden esetben olyan választ fogalmaznak meg, ami külső erők bevonásával jár. A radikális atlantista párt célja ezzel, hogy tovább mélyítse az európai integrációt. Még ha nem is érik el céljukat, ezzel a koncepcióval szándékosan fokozzák a választók ingerküszöbét. Az emberek hajlamosabbak a belpolitikai kérdéseket idegen országok hivatalainak bevonásával rendezni, ha állandó jelleggel megjelenik előttük ez a lehetőség mint valós alternatíva. Mivel a DK minden lényeges belpolitikai probléma esetén felveti az idegen erők bevonásával rendezést, ezzel azt az illúziót keltik, hogy a külső erőknek alárendelődés egy értelmes alternatíva.

A radikális atlantisták tevékenysége azonban mindig hagy némi kivetni valót maga után. Az uniós pénzek leosztása körül kialakuló korrupció, a pénzek elherdálása ugyanis az Európai Unió bővítésének kulcseleme. Az Európai Unió az újonnan csatlakozó tagállamokban azzal szerez belpolitikai támaszt a további integrációhoz, hogy hallgatólagosan támogatja az uniós források szétlopását. A szabadjára engedett korrupció ugyanis megvásárolja egyes politikai pártok hűségét Brüsszel irányába. A csendes lopás lehetősége lehetővé teszi, hogy az EU-párti politika mindig is jelen legyen az adott országban. Az uniós források szétlopása minden egyes új EU-tagállamban probléma, a fentiek okán.

Brüsszel mindeddig szemet hunyt az uniós források elsikkasztása felett. Leegyszerűsítve a dolgot; ezek a pénzek arra vannak, hogy a tagállamban mindig legyen EU-párti politikus. Ha nem lenne szabadon lopható pénz, semelyik párt nem lenne érdekelt az EU-tagság fenntartásában, mert az EU-tagság közvetlen előnyökkel nem jár a tagállamok számára. Ebből egyértelműen következik, hogy a radikális atlantistáknak sem magával a korrupcióval és az uniós források elsikkasztásával mint jelenséggel van problémájuk. A gyakorlatban azt kifogásolják, hogy az uniós forrásokat most éppen olyan pártok tudják elsikkasztani, melyek nem minden esetben követik Brüsszel utasításait, vagyis a nekik megengedett lopás kidobott pénz.

A Demokratikus Koalíciónak a gyakorlatban azzal van problémája, hogy nem ők állnak a pénzcsapnál. Mivel Brüsszel is egy olyan pártot akar látni a pénzcsap végén, aki lopási lehetőségért cserébe megteszi, amit tenni kell, megszületett az Európai Ügyészség ideája. A új európai intézmény lényege az lenne, hogy Brüsszel jogi úton fel tudjon lépni azokkal a pártokkal szemben, akik a számukra hallgatólagosan engedélyezett sikkasztás ellenére nem hajtják végre Brüsszel politikai és gazdasági utasításait az adott tagállamban. Ha olyan párt sikkaszt, ami kiszolgálja Brüsszel érdekeit – az nem korrupció. Ha olyan párt sikkaszt, ami fél lábbal függetlenítené magát – az korrupció. Ez lenne az Európai Ügyészség a gyakorlatban, a radikális atlantisták pedig helyezkednek, mert ők nem látnak kivetnivalót abban, hogy Brüsszel utasításai szerint járjanak el Magyarországon. Kész szerencse, hogy a választók által nekik adott alig néhány százalék erre nem hatalmazza fel őket.

hidfo.ru/2015/04/europai-korrupciot-akar-a-dk/
Szerző: Andre Lowoa 0 hozzászólás

hmmmmmm.... AZ UNIJÓÓÓÓÓ...ÖSZTÖNZI A KORRUPCIJÓÓÓÓT ???????? EJJJNYAHHHHh !

Akkkóóó a harcolunk ellene csak óriási kamu ????? :O)

kvadrillio 2015.05.30. 15:24:31

...ahhha.....EZÉRT LEHET ÚJRA A KIBASZOTTUL KORRUPT SZÉPPPP BLATTER A KORRUPT FIFA ELNÖKE ??????? ....:o))))) ...EZEKNEK MÁR A VÉRÜKBEN VAN A KORRUPCIÓS CSALÁS, NEM IS AKARNAK MEGVÁLTOZNI, ÉS AKIK BELŐLÜK ÉLNEK NAGYON JÓL, AZOK MEG IS VÁLASSZÁK ÚJRA ŐKET !!!
ROHAD A VILÁG RENDESEN.....

Blogger Géza 2015.05.30. 15:24:36

Nekem tetszik az ötlet, mert Mesterházy így aligha lesz benne a kormányban. :) Vagy komolyan gondolja bárki, hogy ő bárminek is a szakértője lenne?

lékek és ellensúlyok 2015.05.30. 15:34:33

"Bokros és Bajnai a példa arra, hogy hiába a szakértői imázs"

És ők mitől szakértők ? Bokros a megszorításaival, meg az űberbrutál adóival ? Nem nagy kunszt.
Bajnai ? Bajnairól annyit tudok, hogy többnyire cégek szanálásánál jeleskedett, de biztos van olyan teljesítmény is a háta mögött, amikor egy mikrovállalkozást nagyvállalattá fejlesztett fel. Legalábbis, ha tudtok ilyet, csak bátran írjátok le.
Mindenesetre, én nem bíznám a házam építését olyan kőművesre, akire mindig csak bontást bíztak.

kvadrillio 2015.05.30. 15:36:44

Az amerikai vállalatok vereséget szenvedtek az olajháborúban
OPEC hidfo.ru

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az amerikai vállalatok gyengének bizonyultak a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetével (OPEC) lezajlott összeütközésben. A szervezet májusi jelentésében szakértők kifejtik, hogy a közelmúltban egy gazdasági konfliktus zajlott le az OPEC és a palaolaj-kitermelésben érdekelt amerikai vállalatok közt, melynek során bebizonyosodott, hogy az amerikai vállalatok nem tudnak túlélni egy ilyen nyílt összeütközést. Az olaj árának leütése után ugyanis az aktív amerikai olajkutak száma 60%-al csökkent, olajkészleteik és eladásaik is csökkenni kezdtek. Áprilisra a korábban egyre fokozódó palaolaj-kitermelés is hanyatlani kezdett, ami egyértelműen megnyilvánult az iparág létesítményeinek tömeges bezárásában szerte Észak-Amerikában.

Abdullah al-Badri, az OPEC vezetője nyíltan elismerte, hogy a kartell lépései komoly károkat okoztak az amerikai palaolaj-kitermelésnek. A Nemzetközi Energiaügynökség által közölt májusi jelentés pedig megjegyzi, hogy miközben az amerikai olajipar a létesítmények tömeges bezárására kényszerült, az orosz olajszektor a hanyatló olajárak ellenére is stabilnak bizonyult. A jelentés szerint “az orosz olajvállalatok láthatóan könnyen adaptálódtak az alacsony olajárakhoz és a szankciókhoz. Ez részben a mozgékony adórendszernek volt köszönhető, ami lehetővé tette a költségvetés terheinek enyhítését.”

A jelentés szerint bár az Egyesült Államok törekedett az olajárak leszorítására, az amerikai vállalatok alkalmazkodásképtelennek bizonyultak, miközben áprilisra az orosz olajkitermelés napi 185 ezer hordóval nőtt a tavalyi év azonos időszakban mért adatához képest. A nemzetközi politikában zajló átmenet – egypólusú világrendből a multipolaritás felé – a világpiacon is mindinkább megnyilvánul, és a gazdasági erőviszonyok újrarendeződése egyelőre azt mutatja, hogy az amerikai gazdasági potenciál már nem jelent olyan komoly kényszerítő erőt, mint évtizedekkel korábban. Ez egyben lehetőséget jelent a napjainkig gazdasági kényszer alatt működő országoknak, hogy magukat a világgazdaságban újrapozícionálják, ahogy az mostanra a kelet-európai országok esetében is megfigyelhető.

...hmmm...hmmmm......USA OROSZ ELLENI OLAJ SZANKCIÓI GELLERT KAPTAK ????????
PENIG ŐK AZTÁN NAGYON SZAGÉRTŐ KURMÁNY !!!!! :)

lékek és ellensúlyok 2015.05.30. 15:38:04

@♔batyu♔:

"Hagyjuk már ezt az öntömjénezést, ezeket a "demokratikus pártokat" a szavazok talán 20%-a tartja demokratikusnak a többi nem. "

Demokratikusan szavaznak, az emberek szemének kilövetéséről.
ÉÉRTEEED ?

kvadrillio 2015.05.30. 15:42:18

hidfo.ru 2015.05.30. 14:51 Belföld
Magyarország a békés lopás lehetőségének földje?
Szijjártó Péter hidfo.ru

Panagiotisz Lafazanisz görög energiaügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nyomásgyakorlást kezdett a térségi országokra, Washington ugyanis el akarja érni, hogy a térségi országok ne tudjanak egy stabil energetikai együttműködést kialakítani a Török Áramlat tervezett nyomvonalán.

Lafazanisz elmondása szerint Görögország az utóbbi hónapok során fokozott nyomásnak volt kitéve az Egyesült Államok részéről. A miniszter ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány elkötelezett a Török Áramlat megépítése mellett, és nem engednek az amerikai nyomásgyakorlásnak, mert a projekt jövedelmező nem csak Görögország, de a régió egésze számára. A miniszter elmondása szerint az Egyesült Államok illetékese egy személyes találkozó alkalmából kijelentette, hogy a projekt egészét ellenzik, így az amerikaiak állásfoglalása hivatalosnak tekinthető; meg akarják akadályozni, hogy a Török Áramlat megépüljön.

2014 október végén magas rangú orosz vezetőkből álló delegáció érkezett Törökországba. Ankarában egy új megállapodás született, miszerint

Oroszország sokszorosára fokozza a Kék Áramlaton keresztül Törökországnak eladott gáz mennyiségét,
Törökország lesz az eurázsiai régió legnagyobb energetikai elosztó-központja, a jövőben az Európai Unió kizárólag Törökországon keresztül juthat orosz földgázhoz,
a két ország a gázkereskedelemben elhagyja a dollár és az euró használatát, ehelyett saját nemzeti valutáikban intézik a kifizetéseket.

Az új együttműködés, amely végül “Török Áramlat” néven jelent meg a nyilvánosság számára, közvetlen visszavezethető az amerikai külügyi stratégia egy korábbi “lépésére”. 2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje kiszivárogtatta az információt, miszerint az Egyesült Államok Ukrajna destabilizálására készül, és ennek érdekében mintegy kétezer zsoldost vontak össze Bécs környékén. Razumovszkij szerint – román cégek bevonásával – Washington saját kézben akarja összpontosítani az Európai Unióba irányuló gáztranzitot. Az információt szinte minden orosz és ukrán sajtóorgánum leközölte, a nyugati sajtóban teljes hallgatás fogadta. Okkal; 2013 novemberében álcivil tüntetések kezdődtek Ukrajnában. 2013 december végére a tüntetéseket radikalizálták, januárra már fegyveres harc zajlott Kijevben. 2014 február végére Ukrajna utolsó legitim kormányát megdöntötték, fegyveres hatalomátvétellel egy olyan csoport jutott hatalomra, amely azonnal megkezdte az ország energetikai vállalatainak privatizációját: amerikai befektetők számára.

A kijevi atlantista kormány stabilizációja közvetlen vezetett ahhoz, hogy Moszkva döntést hozzon az ukrán gáztranzit-vonal felszámolásáról (mert az amerikai ellenőrzés alá került). Az Ankarában összeült orosz-török kormányközi bizottság megkötötte a Török Áramlat néven ismertté vált projekt keretmegállapodását. Recep Tayyip Erdogan török államfő azt követően igen éles amerikai-ellenes retorikát kezdett meg. Egy alkalommal az államfő nyilvánosan is kifejtette, hogyan gyakorol Washington nyomást a török kormányra. Erdogan szerint az Egyesült Államok mozgatja az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, és a terroristák amiatt foglalták el a török-szíriai határ menti településeket, mert eközben Washington nyomást gyakorol a török kormányra, és el akarják érni, hogy a terroristákra hivatkozva a török haderő bevonuljon Szíria területére. Ha nem teszi, az ISIS Törökországban is aktivizálódna. Erdogan pálfordulását fémjelezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő 2014 decemberében egy törökországi sajtótájékoztató alkalmával jelentette be, hogy leállítják a Déli Áramlat projektet. A projekt leállítására amiatt került sor, mert – szintén Washington nyomására – Bulgária nem adta meg ahhoz az építési engedélyeket. Ehelyett került sor a Török Áramlat megkezdésére.

A Török Áramlat azonban egyelőre ugyanott tart, ahol annak idején a Déli Áramlat. A gázvezeték nyomvonala Oroszország-Törökország-Görögország-Macedónia-Szerbia-Magyarország. A projekt nyomvonala menti országokban elsőként Törökországban próbálták megakadályozni az új együttműködést. A Déli Áramlat leállítását követően Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Törökországba utazott, hogy meggyőzze a török kormányt arról, “ne működjön együtt az oroszokkal”. Mogherini látogatását követően Erdogan Amerika-ellenes retorikája alábbhagyott, és Törökország késleltetni kezdte a megállapodást. Ennek részeként nem fogadták el a Moszkva által ajánlott gázárkedvezményt, hanem szándékosan olyan mértékű kedvezményt kértek, amit az orosz fél soha nem fogadna el. Moszkva végül azzal helyezett nyomást a török kormányra, hogy az állami gázvállalaton kívül egy sor magáncéggel megállapodott a gázárkedvezményről, így az állami gázvállalat piaci hátrányba jutott volna, ha tovább késleltetik a projekT...

...MAGYARORSZÁG MEGENT HINTA(PALINTA) POL

kvadrillio 2015.05.30. 15:47:20

..megkezdését. 2015 májusára Törökország megállapodott Oroszországgal a gázárkedvezmény mértékéről, és a Török Áramlat építési munkálatai megkezdésének időpontjáról.

A megállapodás napján újabb beavatkozás történt a gázprojekt nyomvonala mentén; Macedóniában radikalizálódott egy kormányellenes tüntetés, több mint 30 rendőr megsérült. Szintén Macedóniában fegyveres terrorista csoportok kezdtek el működni (még a megállapodás napján), és a tűzharcban több rendőr életét vesztette. Az amerikai titkosszolgálat magánbeszélgetések hangfelvételeit szállította a nyugati ellenőrzés alatt lévő ellenzéki sajtónak, melyek így megkezdték a kormányellenes tüntetések felduzzasztását. Macedóniában a kormány nyíltan kezdett beszélni arról, hogy Washington részéről nyomásgyakorlás éri őket, és az ellenzék együttműködik külföldi titkosszolgálatokkal. Az is bebizonyosodott, hogy az álcivil tüntetéseket Soros György alapítványaival együttműködő csoportok szervezik. A kormány szintén nyíltan beszélt erről, aminek hatására több mint 90 ezer fő részvételével kezdődött kormánypárti demonstráció.

Washington szisztematikusan halad a Török áramlat nyomvonala mentén, és minden érintett országot nyomás alá helyez. Ami Törökországban és Macedóniában nem sikerült, azt tovább folytatták Magyarországon, és Görögországban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 19-én Teheránba utazott, ahol megállapodás született a két ország közti energetikai együttműködésről. A Regnum orosz sajtóorgánum azonban rámutatott a látogatás előzményeire; április 26-án Bulgária miniszterelnöke személyes megbeszélést tartott az iráni nagykövettel annak kapcsán, hogy Irán visszatérne a Nabucco projektbe, és elkezdene gázt exportálni az Európai Unió területére – Bulgárián keresztül. Eközben a Mehr iráni hírügynökség arról számolt be, hogy május első hetében amerikai delegáció érkezett Teheránba, ahol az amerikai energetikai cégek kitermelési engedélyének megadásáról zajlottak tárgyalások. A tárgyalásokat követően Abbasz Seri Mokadam, Irán helyettes olajügyi minisztere jelentette be, hogy a közeljövőben megállapodás születhet az Irán elleni szankciók feloldásáról.

Az Egyesült Államok folyamatosan munkálkodik azon, hogy az Európai Unió gázellátása egy olyan projekten keresztül legyen biztosítva, ami amerikai ellenőrzés alatt áll. Razumovszkij bejelentése szerint ugyanez volt a célja az ukrán EuroMajdannak, Ukrajna destabilizálásának. Panagiotisz Lafazanisz görög energiaügyi miniszter most a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a kormányt amerikai nyomásgyakorlás éri, és Washington azt akarja, hogy Görögország ne vegyen részt a Török Áramlatban.

Enyhe kifejezéssel is szánalmas látvány, hogy miközben a projekt minden országa ellenállást mutatott az amerikai nyomásgyakorlással szemben, és arról nyíltan beszéltek, Magyarország kormánya az első udvariasan fenyegető szavakra megkezdte az amerikai ellenőrzés alatt álló gázprojekt letárgyalását. Macedónia fegyveres terroristákkal, az amerikai titkosszolgálattal együttműködő ellenzéki sajtóval, külföldről mozgatott kormányellenes tüntetésekkel és kiszivárogtatási botránnyal szemben védte meg korábbi állásfoglalását. Görögország vezetői szintén nyíltan beszélnek arról, hogy amerikai nyomásgyakorlásnak vannak kitéve. Törökország pedig az éppen aktuális erőviszonyoknak megfelelően foglal állást, de az államfőnek voltak tiszta és őszinte pillanatai. Magyarország kormánya nyomát sem mutatta annak, hogy lennének tiszta és őszinte pillanatai. Ugye senki nem feltételezi, hogy miközben a projekt nyomvonalának összes országa amerikai nyomásgyakorlásnak van kitéve, Magyarország érintetlen maradt? Az a tény, hogy a magyarországi politikusok nem mernek nyíltan beszélni a fenyegetésekről, csak annyit bizonyít, hogy az amerikaiak szájzárat tettek rájuk. Elszomorító látni, hogy hazánk minden történelmi időszakban így végzi; egy hanyatló hatalom utolsó csatlósaként, és a kormány még a végső pillanatban sem mer függetlenségre törekedni. Emiatt tart ott az ország, ahol éppen tart; a konfliktuskerülés, és az azzal együtt járó békés lopás lehetőségének elfogadása, ami a sírba viszi az országot.

...MAGYARORSZÁG MEGENT HINTA(PALINTA) POLITIKÁT GYAKOROL......

kvadrillio 2015.05.30. 15:57:46

ORBÁN értékelte magát mit tett a zelmúlt 5 évben: asszongyahhh.... EDDIG ERŐBŐL KORMÁNYOZTAK...., MOSTNTÚL AZONBAN FIGYELNI FOGNAK A ZEMBEREKRE...
EZÉRT IS SZEREZTEK BE EGY PÁR...SOKKOLÓT....., AMELYEKTŐL NEM KÖLL M EGIJEDNI A ZEM BEREKNEK, MERT AMÚGY CSAK KEREPLŐKÉNT SZOLGÁLNAK FIGYELMESSÉGBŐL.....:o)

kvadrillio 2015.05.30. 16:01:14

....nu, fenti szagértés....már 26 éve folyik ebben az országban, eredményeként él az ország több mint fele létminimum alatt.......
KÖSZI !...NEM KÉRJÜK !!!!!!!!!

kvadrillio 2015.05.30. 16:02:23

,,MERT HA MÉG TOVÁBB IS SZAGÉRTENEK...., A VÉGÉN KIHAL A NEMZET !!!

sanyix 2015.05.30. 16:12:03

@lékek és ellensúlyok: "Bokros a megszorításaival, meg az űberbrutál adóival ? Nem nagy kunszt."

Mé? A fütyisz is csak ennyit villantott :)

kuksi1088 2015.05.30. 16:29:51

Szerintem nem a kormányoknak kell szakértőinek lenniük, de hogy a különböző területekhez legjobban értő, segíteni akaró és tudó úgymond szakértői csoportok aktív részvételére, azok tanácsaira, a tanácsok komolyan vételére a politikai döntéshozatalban égető szükség lenne, az biztos. Az, hogy Mesterházy megérzi ennek szükségességét sokkal jobb üzenet, mint Orbán mindenhez értő országlása és mind az, ami ebből következett, következik.

sanyix 2015.05.30. 16:37:15

@kuksi1088: tanácsokat most is kapnak, csak pont leszarják, és ez mindig is így volt.

kvadrillio 2015.05.30. 17:00:06

Bayer ZsoltVan lejjebb
Azért én nem állnék meg félúton. Ha már egyszer nekivágunk az elmebaj óceánjának, vigyünk magunkkal muníciót, rendesen.

Bayer Zsolt – 2015.05.30. 05:31

A holokauszt mint tantárgy, mint kötelező tantárgy, mint a diploma feltétele – természetesen erről van szó.
Lássuk csak. Először is, aki ma, ebben a remek világban él, átlagosan kétnaponta botlik bele valamilyen módon a holokausztba. Egyszerűen nincs mód nem foglalkozni vele. Megemlékezés, önmarcangolás, ismét megemlékezés, film, könyv, színház, aztán megint egy megemlékezés. Néhány évvel ezelőtt azt gondoltam, már nem lehet lejjebb menni. Akkor ugyanis erről kellett olvasnom:

„Németország nem próbál kitérni az önszembenézés elől. Ellenkezőleg. Háborús bűnöket elkövetett németek gyerekei már korábban számon kérték a náci múltat – szüleiken. Most pedig az unokák/dédunokák (már nem gyerekek ők sem!) rajzottak ki Európa minden irányába, így hozzánk is, hogy a még köztünk levő holokauszt-túlélőktől a nagyszülők tettei miatt bocsánatot kérjenek. Így jutottak el a budapesti Radnóti Miklós gimnáziumba (március elején, az Európai Unió által támogatott Aktív Európai Emlékezet program keretében), ahol idős zsidó asszonyoktól kértek bocsánatot. Holott nem ők a bűnösök, hanem atyáik-anyáik. Ám vállalták a felelősséget, ami abban áll, hogy elődeik bűneitől – helyettük történő bűnvallással – megtisztuljanak. A zsidó öregek meg könnyek között magukhoz ölelték őket...” (Népszabadság, 2013. 03.21.)

Ez egészen egyszerűen perverz. Hetven évvel a háború után, tizenéves gyerekek járulnak vadidegen öregek elé, és bocsánatot kérnek valamiért, amiről jószerével azt sem tudják, micsoda. Csak azt tudják, hogy nekik muszáj bocsánatot kérniük, mert ezt elvárják tőlük. Valakik. A perverzek. Muszáj bocsánatot kérniük valamiért, amihez az égvilágon semmi közük, még áttételesen sem. És mennek mint idomított cirkuszi állatok, és mondják a kötelező mantrát. Még ki sem nyílott értelmük és lelkük már meg van fertőzve bűntudattal az általuk soha el nem követett bűnért. És természetesen majd az ükunokák is menni fognak, igaz, akkor már nem lesznek holokauszt-túlélők, de hát az kit érdekel? Rendelkezésre fognak állni a holokauszt-túlélők ükunokái, majd őeléjük kell járulnia az új nemzedéknek...............stb...jók a hozzászólások...:)

...amúúúúúgy ez ne perveRzség,,,hanem PARAZITÁK FAJA odáig jutott mára, HOGY RÁTELEPSZIK A NYOMORGÓ, VEGETÁLÓ MAGYAROK FEJÉRE !

NU, CSAK ARRA SAVAZOK MAJD, AKI EZEKET A BETEG PARAZITÁKAT KIZAVARJA ORSZÁGOMBÓL ! ALÉG KÁRT OKOZTAK MÁR EDDIG IS ...

kvadrillio 2015.05.30. 17:02:14

Tibor Balogh · gyakori hozzászóló
Mit várunk akkor amikor Erdő Grűnwald Péter egy marannus, akinek a fő feladata az Katolikus Egyház lezüllesztése...???!!!
Válasz ·
· 2 · 3 órája
Gábor Rega Reményi · gyakori hozzászóló · Mohács
Inkább maradtál volna kussban !
Válasz ·

· 2 · 3 órája

További 2 bejegyzés megtekintése
Jánosné Márton · gyakori hozzászóló · II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Ez hihetetlen! Ki volt az a tökkelütött, aki ezt kötelező tárgynak fogadta el a Pázmányon?Ez felháborító főleg azért, mert a diploma megszerzésének feltétele lesz. Hát már nem a nyelvvizsga kell ? Vagy úgy gondolják egyesek, hogy nem is lehet jó mérnök, orvos, vagy pénzügyi szakember, aki nincs tisztába a holokauszttal: Hát már mindenki meg van őrülve. Ha ezt bevezetik, akkor én és a hozzám hasonlók követeljék meg, hogy a kommunizmus borzalmai, Sztálin-Rákosi-Kádár által elkövetett bűnök is legyenek tantárgyak, és abból is minden földi halandónak, aki diplomát akar, kelljen vizsgáznia.
Válasz ·
· 18 · 7 órája

Lorant Kele · gyakori hozzászóló
Legújabb értesülésem szerint a LAUDER JAVNE iskolában most folyik a keresztény hitoktatás bevezetéséről szóló ünnepség, ahol Ronalld S. Lauder személyesen megjelent. Hihetetlen gesztust tett. Felajánlotta, hogy a bíróságon elvesztett Sukorói per 100 millió dollár pénzösszegét jótékonysági keretek közt ossza szét, nélkülöző civil szervezetek között. Ezen listán szerepelnek többek között, Transparancy International, Human Rights Watch, Freedom House, Helsinki bizottság, A szervezetek képviselői megható módon megköszönték az adományozott összeget.
Válasz ·

· 3 · kb. egy órája

Pintér Gábor · gyakori hozzászóló · Budapest
A kommunista diktatúra nagyságrendekkel nagyobb károkat okozott a magyaroknak, mint a második világháború bármelyik eseménye. Azt kellene sokkal alaposabban, részletesebben tanítani. Már az általános iskolában is. Erőteljesen kihangsúlyozva, hogy a nyugattól való lemaradásunk annak az embertelen rendszernek köszönhető. Azokban az évtizedekben rohant el mellettünk (meg a csehek, szlovákok, lengyelek, románok mellett) behozhatatlanul a nyugat. Legyen ezzel tisztában minden gyerek és fiatal.
Válasz ·
· 33 · 7 órája

Jozef Kovacs · gyakori hozzászóló · SPŠS Komárno
EL tudná e valaki képzelni hogy a díjnyertes magyar film Canban a Mátyás fia Vagy Árpád fia nével díjat nyert volna????????????
Válasz ·
· 44 · 7 órája

Fekete Éva · gyakori hozzászóló · Pusztaszabolcs
soha
Válasz ·
· 3 · 2 órája
Laki Banfi · gyakori hozzászóló
Hát így nem. DE........!!
Túlélőék majd egy kicsit átírják a magyar történelmet aztán jöhet a Malakiás fia meg az Ábrahám fia.
Válasz ·
· 2 · kb. egy órája

kvadrillio 2015.05.30. 17:06:46

Kurta Viktor · KFRTKF
A holokauszt ma nem az áldozatokról szól. A holokauszt áldozataival csak takaróznak a holokauszt haszonélvezői. A holokauszt ma nem az emlékezésről szól, hanem a hatalomszerzésről és a hatalomgyakorlásról. Tisztelet az ÁLDOZATOKNAK és gyalázat az ELKÖVETŐKRE!
Válasz ·
· 6 · 4 órája
Pallagi Kovács Erzsébet · gyakori hozzászóló
Cilo Palko! Oktatni lenne mit a gulágokról is, sőt még többet. Mond valamit az a név önnek, hogy Kolima? Vagy Trianon, annak előzményeivel együtt? Nem hiszem, különben nem ragadna ki egyetlen eseményt a történelemből, amit kötelező oktatni egyetemen, bármilyen szakon is tanul a diák.
Ez a katolikus egyetem és a magyar püspöki kar szégyene. Ha még maguktól jutott volna eszükbe, talán lehetne rá mentséget találni. De hogy ezt az izraeli nagykövet erőltette rájuk, az sokat mond.
Ha így folytatják, ortodox leszek.
Válasz ·

· 3 · szerkesztve · 4 órája

További 4 bejegyzés megtekintése
Michtiov Mihály · gyakori hozzászóló · Széchenyi István Egyetem
Javasolnám az egyiptomi leszármazottak bocsánatért esedezését mert Mózesékat kiűzték a lopott értékekkel a fasiszta fáraók!
Válasz ·
· 3 · 5 órája

Katalin Vàmi · gyakori hozzászóló
.....ès a kirabolt kincstàr aranyàbol kèszitettèk el az aranyborjut a sivatagban !!!!!!
Válasz ·

· 1 · 5 órája

Haykuchik Petrosyan · gyakori hozzászóló
A holokauszt ipari méretű tudatszennyezése (realitás helyett paranóián alapultsága) a fájdalom kimutatásán túl egyrészt anyagi érdekeknek, másrészt a Talio-elvnek az érvényesülése.
Válasz ·
· 1 · 4 órája
Sárközi Károly · gyakori hozzászóló · Kodolányi János Főiskola
Szerintetek mindeközben hol volt Erdő Péter ? Megmondom : a közelben , nagyon is a közelben ! Ez is a feltétele annak , esélye legyen indulni a legközelebbi pápa választáson. Tudom ez most őrültségnek hangzik , de egyáltalán nem az.
Válasz ·
· 3 · 4 órája

Lorant Kele · gyakori hozzászóló
Erdő Péternek (mi az eredeti neve)? Ajánlanám Apáca rendekben a kötelező leszbikus oktatás bevezetését. Sőt fő tantárggyá emelném.
Válasz ·

· 2 · 3 órája

Kurta Viktor · KFRTKF
Soha nem fogok bocsánatot kérni azért, amit nem követtem el. Soha nem fogok bocsánatot kérni azért, amit más követett el. Emlékezni fogok az áldozatokra, minden adandó alkalommal. Legyen elég ennyi.
Válasz ·
· 5 · 4 órája

Magyari Beáta · gyakori hozzászóló
Kurta Viktor! 1948-as hiradó, ahol 300000 áldozatról beszéltek: www.youtube.com/watch?v=qKG2Hxa94bw
Válasz ·

· 2 · 4 órája

Magyari Beáta · gyakori hozzászóló
Minden népnek, nemzetnek meg van a maga holokausztja, de csak a zsidó olyan aljas, hogy ezzel zsarolja 70 éve a világot, és 70 éve ebből élnek!!!
Válasz ·

kvadrillio 2015.05.30. 17:07:38

SANYIX....KÉRJ EGY KÁVÉT.....:)))))

kvadrillio 2015.05.30. 17:14:36

Dzsavaharlál Néhrú
A baj az, hogy sehol senki nem magyarázza meg az egyszerű embernek: mi is az az antiszemitizmus?
Tudvalévő ugyanis, hogy a sémiták, azok óriási többségben ma arabok, akik muszlimok - tehát aki antiszemita az a muszlimokat, arabokat gyűlöli? Vagyis aki az Iszlám Állam ellen van az antiszemita?
Valahogy kirajzolódnak az összefüggések.....ki is alapította az IÁ-t? az antiszemiták? - az nem lehet mert ezt az alakulatok az amerikai és izraeli kazárok hozták létre, akik most akkor micsodák? - mivelhogy kazárok, nem lehetnek szemiták, tehát ha nem szeretik az arabokat, muszlimokat, akkor antiszemiták!
Valahogy össze van keverve minden ezzel a fránya kifejezéssel! - amely inkább bészbólütő azok ellen, akik nem azt gondolják, amit mi kazárok szeretnénk, és ezért nem szeretjük őket - ezért kell a fenti "tant" a Katolikus egyetemen tanítani! Ah, istenem - végre capisco!.......ja, de akkor végülis mit jelent az, hogy antiszemita?...Én már komolyan nem tudom....talán már azok sem akik ezt az idióta kifejezést használják nyakra-főre....
Válasz ·
· 4 órája

Ferenc Ortó · gyakori hozzászóló
Van itt sok furcsaság.....ez a holokauszt tantárgy túlzó lenne . talán a tudományos szocializmust pótolná egyeseknek. a liberális perverzió terméke ez az ujabb holokauszt agyrém
Válasz ·
· 3 órája

Anton Lontai
Jó cikk Zsolti!
Válasz ·
· 3 órája

János Darabos · gyakori hozzászóló · Gödöllói Agrártudományi Egyetem
Kiváló cikk, kiváló hozzászólásokkal. A kommentek is tényleg nagyon jók, nincs is mit hozzátenni!!!
Válasz ·
· 1 · 3 órája

Anton Lontai
Mondom, végre egy jó cikk!
Válasz ·
· 3 órája

László Ferenc · gyakori hozzászóló
A sokadik holokauszt megemlékezés helyett a magyarságnak egy megemlékezés június 13-án a fővárosban.

Tisztelettel értesítjük az Istennel a hazáért és a szabadságért vezéreszme követőit, hogy idén 2015. Június 13-án, szombaton délelőtt 10 órától a Szent István – bazilikában ünnepi szentmisével tisztelgünk a kuruc szabadságharc 312 évvel ezelőtti zászlóbontására, mely szertartást a Rákóczi Emlékmenet rendezvénye fog méltó megemlékezéssé emelni .

Szeretettel várunk minden jóérzésű magyar embert!

Szervezők: A Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület
Válasz ·
· 2 · 3 órája

Ferencné Zsóka Csögör · Itt dolgozik: Már nyugdíjas vagyok
Ne Erdő Péter mondja a misét! Nem méltó rá!
Válasz ·

· kb. egy órája

Ladóczki Béla · gyakori hozzászóló · Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola
Bayer Úr megint olyan témával foglakozik, mely azt hiszem sok embert foglalkoztat. Van akit pozitív, másokat negatív értelemben. Valamit azért kifelejtett% Az osztrákok miért nem kérnek már a magyaroktól bocsánatot a 450 évnyi kizsákmányolás miatt. Na, ezzel is lehetne foglalkozni.
Válasz ·
· 1 · 2 órája

Káró Bubi · gyakori hozzászóló
Zsolt, látom nálad is elszakadt. Az egész gennyes aljasság pontosan a nemlétező, vagy gyengécske antiszemitizmus szítására szolgál. Ezt a Pázmányon nem látják? És ezek még oktatnak? Hova tartunk?
Tudom tagadni törvénytelen, no meg ostobaság is lenne, mert tényleg borzalmas tragédia volt. De tessék mondani unni szabad? Mert én már nagyon unom.
Válasz ·
· 2 · 2 órája

Horváth Tamás
Nem emlékszem, hogy a tatárok leszármazottjai könnyes szemmel bűnbánóan kértek bocsánatot, vagy a 150 éves török megszállásért kárpótlást kért-vagy kapott- volna az ország.
Ezeknek meg évtizedekig nyalunk be meleg szarig ?????
ELÉG MÁR A JÓ ÉLETBE !!!!!
KAPTATOK EGY ORSZÁGOT. TELE VAGYTOK PÉNZZEL.
MI A F@SZT AKARTOK MÉG ??????
A következő mi lesz ? Hogyan legyünk buzik ? Hogy nyerjünk dalfesztivált tökös menyasszonyként ?
Milyen egy elcseszett, elkorcsosult egy rohadt egy világ van ?
Válasz ·
· 2 · 2 órája

Zsófia Kégl · Budapest
Egyszerűen döbbenetes:-((
Válasz ·
· 2 órája

Nagy Mál Zsóka · gyakori hozzászóló · Moricz Zsigmond Gimnazium
És akkor kapjon a rabbiképzőben a rabbi diplomát , ha legalább Trianonból levizsgázott kötelezően !
Valahol olvastam egyszer , hogy a Holokauszt imádás kötelező vallás lesz , eljött !
Válasz ·
· kb. egy órája

Pető Dorián Valér · gyakori hozzászóló · Ittdc - International Teacher Training & Development College
"Nem gondolják a tisztelt hölgyek és urak, hogy ennél jobban a Jobbik sem tudta volna kitalálni, miként lehet egy kis antiszemitizmust szítani?" Már megint rossz a meglátás.
Ahoz kellett ez, hogy az itteni zsidóság Izraelbe költözzön. A helyes kérdés inkább az: miért akarják minden áron a cionisták az alijázást? Ezt járja körbe!
Válasz ·
· kb. egy órája

kvadrillio 2015.05.30. 17:15:04

Dzsavaharlál Néhrú
A baj az, hogy sehol senki nem magyarázza meg az egyszerű embernek: mi is az az antiszemitizmus?
Tudvalévő ugyanis, hogy a sémiták, azok óriási többségben ma arabok, akik muszlimok - tehát aki antiszemita az a muszlimokat, arabokat gyűlöli? Vagyis aki az Iszlám Állam ellen van az antiszemita?
Valahogy kirajzolódnak az összefüggések.....ki is alapította az IÁ-t? az antiszemiták? - az nem lehet mert ezt az alakulatok az amerikai és izraeli kazárok hozták létre, akik most akkor micsodák? - mivelhogy kazárok, nem lehetnek szemiták, tehát ha nem szeretik az arabokat, muszlimokat, akkor antiszemiták!
Valahogy össze van keverve minden ezzel a fránya kifejezéssel! - amely inkább bészbólütő azok ellen, akik nem azt gondolják, amit mi kazárok szeretnénk, és ezért nem szeretjük őket - ezért kell a fenti "tant" a Katolikus egyetemen tanítani! Ah, istenem - végre capisco!.......ja, de akkor végülis mit jelent az, hogy antiszemita?...Én már komolyan nem tudom....talán már azok sem akik ezt az idióta kifejezést használják nyakra-főre....
Válasz ·
· 4 órája

Ferenc Ortó · gyakori hozzászóló
Van itt sok furcsaság.....ez a holokauszt tantárgy túlzó lenne . talán a tudományos szocializmust pótolná egyeseknek. a liberális perverzió terméke ez az ujabb holokauszt agyrém
Válasz ·
· 3 órája

Anton Lontai
Jó cikk Zsolti!
Válasz ·
· 3 órája

János Darabos · gyakori hozzászóló · Gödöllói Agrártudományi Egyetem
Kiváló cikk, kiváló hozzászólásokkal. A kommentek is tényleg nagyon jók, nincs is mit hozzátenni!!!
Válasz ·
· 1 · 3 órája

Anton Lontai
Mondom, végre egy jó cikk!
Válasz ·
· 3 órája

László Ferenc · gyakori hozzászóló
A sokadik holokauszt megemlékezés helyett a magyarságnak egy megemlékezés június 13-án a fővárosban.

Tisztelettel értesítjük az Istennel a hazáért és a szabadságért vezéreszme követőit, hogy idén 2015. Június 13-án, szombaton délelőtt 10 órától a Szent István – bazilikában ünnepi szentmisével tisztelgünk a kuruc szabadságharc 312 évvel ezelőtti zászlóbontására, mely szertartást a Rákóczi Emlékmenet rendezvénye fog méltó megemlékezéssé emelni .

Szeretettel várunk minden jóérzésű magyar embert!

Szervezők: A Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület
Válasz ·
· 2 · 3 órája

Ferencné Zsóka Csögör · Itt dolgozik: Már nyugdíjas vagyok
Ne Erdő Péter mondja a misét! Nem méltó rá!
Válasz ·

· kb. egy órája

Ladóczki Béla · gyakori hozzászóló · Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola
Bayer Úr megint olyan témával foglakozik, mely azt hiszem sok embert foglalkoztat. Van akit pozitív, másokat negatív értelemben. Valamit azért kifelejtett% Az osztrákok miért nem kérnek már a magyaroktól bocsánatot a 450 évnyi kizsákmányolás miatt. Na, ezzel is lehetne foglalkozni.
Válasz ·
· 1 · 2 órája

Káró Bubi · gyakori hozzászóló
Zsolt, látom nálad is elszakadt. Az egész gennyes aljasság pontosan a nemlétező, vagy gyengécske antiszemitizmus szítására szolgál. Ezt a Pázmányon nem látják? És ezek még oktatnak? Hova tartunk?
Tudom tagadni törvénytelen, no meg ostobaság is lenne, mert tényleg borzalmas tragédia volt. De tessék mondani unni szabad? Mert én már nagyon unom.
Válasz ·
· 2 · 2 órája

Horváth Tamás
Nem emlékszem, hogy a tatárok leszármazottjai könnyes szemmel bűnbánóan kértek bocsánatot, vagy a 150 éves török megszállásért kárpótlást kért-vagy kapott- volna az ország.
Ezeknek meg évtizedekig nyalunk be meleg szarig ?????
ELÉG MÁR A JÓ ÉLETBE !!!!!
KAPTATOK EGY ORSZÁGOT. TELE VAGYTOK PÉNZZEL.
MI A F@SZT AKARTOK MÉG ??????
A következő mi lesz ? Hogyan legyünk buzik ? Hogy nyerjünk dalfesztivált tökös menyasszonyként ?
Milyen egy elcseszett, elkorcsosult egy rohadt egy világ van ?
Válasz ·
· 2 · 2 órája

Zsófia Kégl · Budapest
Egyszerűen döbbenetes:-((
Válasz ·
· 2 órája

Nagy Mál Zsóka · gyakori hozzászóló · Moricz Zsigmond Gimnazium
És akkor kapjon a rabbiképzőben a rabbi diplomát , ha legalább Trianonból levizsgázott kötelezően !
Valahol olvastam egyszer , hogy a Holokauszt imádás kötelező vallás lesz , eljött !
Válasz ·
· kb. egy órája

Pető Dorián Valér · gyakori hozzászóló · Ittdc - International Teacher Training & Development College
"Nem gondolják a tisztelt hölgyek és urak, hogy ennél jobban a Jobbik sem tudta volna kitalálni, miként lehet egy kis antiszemitizmust szítani?" Már megint rossz a meglátás.
Ahoz kellett ez, hogy az itteni zsidóság Izraelbe költözzön. A helyes kérdés inkább az: miért akarják minden áron a cionisták az alijázást? Ezt járja körbe!
Válasz ·
· kb. egy órája

kvadrillio 2015.05.30. 17:33:41

Őry MariannAz S-betűs szó
A recept mindig ugyanaz. Tiszta arcú fiatalok, diákok tüntetnek, jól megtervezett transzparensekkel, szellemes, provokatív üzenetekkel.

Őry Mariann – 2015.05.29. 02:01

Aki nincs velük, az ellenük van, aki nincs velük, az az új erő, a jövő ellen van. Aktuálisabban fogalmazva: aki nincs velük, az Európa, a nyugati értékek, a demokrácia ellen van. Zászlók, pólók, szórólapok, mostanában Facebook-oldalak, Twitter-fiókok, blogok, az új erő mindig az elérhető legnaprakészebb fórumokon van jelen. A forradalom színe változik, rózsás, narancssárga, mindegy is.

A színes forradalmak mindig olyan nemzetekkel „esnek meg”, amelyek természeti erőforrásokban, gázban, olajban gazdagok, vagy van szerencséjük geopolitikai jelentőségű elhelyezkedéssel bírni. A világ egyetlen kormánya sem szent, csak a hibák és a bűnök mértékében vannak különbségek. Az Ukrajna felrobbanásához szükséges szikra akkor pattant ki, amikor Janukovics elnök másfél éve kihátrált az Európai Unióval való társulásból. Vagy, ha úgy tetszik, „hátat fordított Európának”. Annak az Európának, amely a kijevi Majdanon kempingezők hite szerint boldogan vásárolta volna az ukrán ipar termékeit, tárt karokkal várta volna a munkát és jobb életet kereső ukrán fiatalokat, majd pedig, ha hazájuk eléri a demokratikus fejlődés nyugati standardok szerinti szintjét, akkor a keblére is ölelte volna új tagállamaként.

Nincs bennem káröröm, amikor azt mondom, fájdalmas lehet a felismerés, hogy mostanra Ukrajna kellemetlen és megoldhatatlan problémakupac lett az Európai Unió számára, az ukrán termékek, köztük az elnök birodalmának kis tégláit jelentő Rochen csokik se kellenek annyira Európának, mint Oroszországnak, az uniós vezetők pedig nem győzik hangoztatni, hogy a tagság azért odébb van még.

No de hagyjuk Kijevet. Remélhetőleg a hét végén Budapesten már tényleg jó idő lesz, szóval, ha akarnék, bizonyára összeránthatnék egy több tízezres kormányellenes tüntetést, sátrat is verhetünk. Kár, hogy fogalmam sincs, hogyan kell megszervezni egy tüntetést, honnan szerzek és főleg miből fizetek ki egy színpadot, hangosítást és millió egyebet. Tiszta szerencse, hogy Magyarországon és – bizonyára véletlenül – az összes volt szocialista országban megtaláljuk ugyanazokat a külföldi vagy külföldről támogatott civilszervezeteket, amelyek kiképzik az elmaradott országok gyermekeit demokráciából. A recept is mindig ugyanaz, de persze, mindenhol a helyi sajátosságok figyelembevételével. A helyi ízekhez igazítva.
A politikai tevékenységet folytató „nem kormányzati szervezetek”, azaz az NGO-k nem jótékonysági formá­ciók, hiszen bevallott céljuk más országok belpolitikájának befolyásolása. Illetve, elnézést, a szabadság terjesztése, az állampolgárok tudatosságának erősítése, a politikai részvétel bátorítása. Reakciós paranoia volna azt feltételezni, hogy tesznek egy apró lépést tovább, és eldöntik, mely politikai erőket érdemes támogatni.

Az én tüntetésemhez is jól jönne a segítségük, hiszen előzékeny aktivisták ők, akik tudásukat önzetlenül felajánlják azoknak, akik, netán, kormányt buktatnának. Még az előző gondolatnál is paranoiásabb volna megpendíteni, hogy egy kicsit olyan filantrópia ez, mint amikor embereket akasztó országok dollármilliókat adományoznak Clintonék alapítványának, aztán a Hillary által vezetett külügy jóváhagy nekik egy masszív fegyverszállítmányt.

„Ha az S-betűs szót nálunk kimondod, mindenki tudja, miről van szó” – mondta nekem egy macedón újságíró, utalva arra, hogy a Soros Györgyhöz és alapítványaihoz köthető szervezetek áldásos tevékenysége a csodaszép kis balkáni országban sem ismeretlen. Nyilvánvalóan inkább a kérdésbe rejtett malícia, mintsem a válasz volt a lényeg akkor, amikor az orosz RT tudósítója a világban szétterített Soros-pénzekről és színes forradalmakról kérdezte a szkopjei tüntetésen Vladimir Milcsint, az amerikai milliár­dos alapítványának, az Open Society Foundationnek a helyi vezetőjét.

„Ez nem forradalom, hanem békés tüntetés, ami remélem, hogy nem fog vérontással végződni, mint Ukrajnában” – válaszolta Milcsin. Reméli.

Nem tudhatom, hogy Milcsin szeretné-e végigasszisztálni a szokásos forgatókönyvet, miszerint az X országban évek óta tartó kilátástalan vérontás békés tüntetésekkel kezdődött, a biztonsági erők azonban a tömegbe lőttek, ahonnan visszalőttek.

A szintén a bőkezű nagybácsi pénzéből tengődő, komoly titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Human Rights First nevű amerikai jogvédő szervezet tavaly nyáron nem elégedett meg azzal, hogy hangot adjon az alapvető jogok, a demokratikus intézmények és a jogállam magyarországi helyzetével kapcsolatos aggodalmainak, hanem forgatókönyvet készített a kormánnyal szembeni „nyomásgyakorláshoz”. Javaslataik között szerepelt, hogy az Egyesült Államok dolgozzon ki programot az antidemokratikus folyamatok megfékezésére, építsen ki kommunikációs stratégiát, amivel eléri a „főleg állami propagandából tájékozódó lakosságot”, támogassa a civilszervezeteket és az unió

kvadrillio 2015.05.30. 17:37:17

...határozottabb fellépését hazánkkal szemben. Sürgették továbbá, hogy az amerikai titkosszolgálatok derítsék fel a szélsőjobboldal külföldi finanszírozását, és állítsanak össze anyagokat a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyekről.

Nem véletlenül rémlik úgy, mintha pont valami ilyesmi kezdődött volna tavaly ősszel. Macedónia nemcsak, hogy nem akar szankciókat bevezetni az oroszok ellen, hanem úgy döntött, hogy Törökország, Görögország, Szerbia és Magyarország mellett csatlakozik a Déli Áramlatot „pótolni” hivatott Török Áramlathoz. Úgy hírlik, Bulgária is akart, de nyugati nyomásra végül mégsem tette meg. Egyébként a bolgár és a macedón nyelv is használja a bizonyos milliárdosok zsoldjában álló aktivistákat jelző „sorosoida” szót. """Az én tüntetésemhez is jól jönne a segítségük, hiszen előzékeny aktivisták ők, akik tudásukat önzetlenül felajánlják azoknak, akik, netán, kormányt buktatnának. Még az előző gondolatnál is paranoiásabb volna megpendíteni, hogy egy kicsit olyan filantrópia ez, mint amikor embereket akasztó országok dollármilliókat adományoznak Clintonék alapítványának, aztán a Hillary által vezetett külügy jóváhagy nekik egy masszív fegyverszállítmányt."""

"...mint amikor embereket akasztó országok dollármilliókat adományoznak Clintonék alapítványának, aztán a Hillary által vezetett külügy jóváhagy nekik egy masszív fegyverszállítmányt."""..."

MILYEN GAZDAG IS EZ AZ ÁMERIKA !!!!! :))))) AZ ALAPÍTVÁNYAIKNAK DOLLÁRMILLIÓKAT ADOMÁNYOZNAK EGYESEK ???????????...MER A PÉNZNEK NINCS SZAGA....UGYE.......

kvadrillio 2015.05.30. 18:05:17

Debrecen | Gazdaság
Nyitnak a kaszinók, melyek nyereségéből a Lokit is támogatják
2014. szeptember 12. 14:57 | Frissítve: 2014. szeptember 13. 16:42 Dehir.hu | info@dehir.hu

Debrecen – A nyíregyházi kaszinóban már pörög a rulettkerék, a debrecenit októberben nyitják meg. Jöhet a pénz a Lokihoz.
3 Küldés e-mailben Nyomtatás Szövegméret növeléseSzövegméret csökkentése

Hét kaszinó, köztük egy debreceni üzemeltetésére adott ki engedélyt a Nemzetgazdasági Minisztérium idén májusban. Öt – budapesti, illetve Pest megyei – kaszinót az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino Kft. nyert el, kettő nyitására – egy debreceni és egy nyíregyházi – a Szima Gábor érdekeltségébe tartozó Aranybonusz 2000 Kft. kapta a jogot.
Előbb Nyíregyházán készült el a kaszinó (fotó: dvsc.hu)

Előbb Nyíregyházán készült el a kaszinó (fotó: dvsc.hu)

Már korábban szó volt arról, hogy Szima Gábor – aki a DVSC elnöke egyben – egy új céget hoz majd létre a kaszinók üzemeltetésére. A debreceni közgyűlés júniusban áldását adta arra is, hogy ebben az új cégben a DVSC Futballszervező Zrt. 40 százalékos részesedést szerezzen. A közgyűlési képviselők támogatására azért volt szükség, mert ugyebár a DVSC Futballszervező Zrt-ben a városi önkormányzatnak is van részesedése, mégpedig 25,26 százalék.

Június közepén ez az új, kaszinóüzemeltető cég létre is jött, Onyx Casino Kft. néven, a tagjai az Aranybonusz 2000 Kft. és a DVSC Futballszervező Zrt., ügyvezetője Szima Gábor. Jegyzett tőkéje pedig nem kevesebb, mint 100 millió forint.

A debreceni közgyűlés által is támogatott tranzakció lényege az, hogy így a kaszinók eredményes üzemeltetéséből származó osztalékból részben a debreceni futballklubot segíti majd az Onyx Casino Kft.

Most arról kaptunk tájékoztatást, hogy a nyíregyházi kaszinó a mai nap megnyitja kapuit; a négy élő játék lehetőségét nyújtó asztal mellett 240 automatával és négy rulett automatával. A kaszinó megnyitásával közel nyolcvan új munkahely jött létre, a foglalkoztatottak több mint nyolcvan százaléka munkanélküli volt.

A debreceni kaszinó is rohamléptekkel épül, a tervek szerint októberben nyit ugyanannyi asztallal és automatával, mint a nyíregyházi.

A megkötött koncessziós szerződések alapján egyébként a debreceni kaszinó már július 29-én, a nyíregyházi pedig augusztus 5-én megnyílhatott volna.

Címkék: DVSC Futballszervező Zrt., Kaszinó, koncessziós díj, Kósa Lajos, Közgyűlés, MSE Kft., Onyx Casino Kft., Osztalék, Szima Gábor, Üzemeltetés

ohhhhhh !!!!! már kaszinók is a futballt támogattyák ?????? nemcsak az ál-bróker pilótajátékosok ??? BASSZAMEG !

kvadrillio 2015.05.30. 18:08:14

Andy Vajna cége egymilliárdot kaszált a Szerencsejáték Zrt.-n

2015. január 19., hétfő, 06:46 Utolsó frissítés: 2015. január 19., hétfő, 14:58

Szerző: hvg.hu

Címkék: kaszinó; Andy Vajna; Tropicana;
Kinyomtatom Elküldöm

Vajna korábban eladta kaszinórészesedését a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy aztán az állami cég tőle bérelje vissza a helyiséget több száz millió forintért – derül ki a Népszabadság cikkéből.

Négy év alatt egymilliárd forintot fizetett ki az állami kaszinócég bérleti díjként egy Andy Vajna érdekeltségébe tartozó vállalkozásnak – írja a Népszabadság.

Andy Vajna 2010 végén az akkor veszteséges Tropicana kaszinót működtető Belvárosi Kaszinó Kft. kisebbségi részesedését eladta 245 millió forintért a többségi tulajdonos állami Szerencsejáték Zrt.-nek, de az állami cég továbbra is a Vajna érdekeltségébe tartozó Bar-Co Kft. nevű cégtől vette bérbe a kaszinót. Az állami szerencsejáték cég most nyilvánosságra hozta a Belvárosi Kaszinó Kft. szerződéseit, amelyből kiderült, hogy négy év alatt csaknem egymilliárd forintot (2011: 194,8 millió, 2012: 210,1 millió, 2013: 280 millió, 2014: 300 millió forintot) fizetett az állami cég azért, hogy a kaszinó a Vigadó utca 2. szám alatt működhessen.

Fotó: Fazekas István

A Belvárosi Kaszinó biztonsági feladatait ezekben az években éppen Pintér Sándor belügyminiszter egykori érdekeltsége, a Civil Biztonsági Szolgálat látta el: 2012–2014 között közel százmillió forintért.

Tavaly év végén a Tropicana azonban végleg bezárt, de csak azért, hogy a helyét Andy Vajna saját új kaszinója vegye át, miután kormány a törvény által meghatározott tizenegy darab kaszinóműködtetésre alkalmas koncesszió közül ötöt Andy Vajna érdekeltségei kaptak. Vajna az öt új kaszinója közül már hármat megnyitott idén.

...NOCSAK !...EBBŐL A MILLIÁRDBÓL RÁZZA KABBE-TIIMIKE A HAJÁT ÉS MUTOGATTYA A GYÉMÁNTGYŰRŰIT ? :o)

A MAGYAR NÉP IS RENESZÁNSZOZNI AKAR ÉS KASZINÓRÉSZESEDÉST IS AKAR...A SAJÁT HAZÁJÁBAN !!!

kvadrillio 2015.05.30. 18:43:18

Majdnem félmilliárd forintot kaszáltak Tiborczék
Origo2015.05.30. 09:2791

Közel 500 millió forint osztalékot fizetett tulajdonosainak az Elios Zrt. 2014-ben. Mint ismert a cég az elmúlt hónapokban sorra nyerte a közvilágítás-fejlesztési tendereket. A cég Tiborcz István, a miniszterelnök vejének a tulajdonában állt.
Erről tudnia kell.....

........ENEK A HÍRNEK ANNYIRA, DE ANNYIRA ÖRÜLNEK A NYOMORGÓ MILLIÓK !!!!!.....TÉLLEG ZRIKÁLNI KELL A NYOMORGÓKAT AZ ILYEN DZSENTRI IVADÉKOK GAZDAGODÁSÁVAL ?????...amíg base-ball ütővel agyon nem veri valaki ????? :)

kvadrillio 2015.05.30. 19:36:25

NU......A VELEJÉIG ROHADTUL KORRUPT BLATTERT ÚJRAVÁLASZTOTTÁK..., A VELEJÉIT ROHADTUL KORRUPT ORBÁN-MAFFIA-KORMÁNY IS MÉG A HELYÉN VAN....., NAGYON ÜGYESEN CSINÁLTA AZ USA, ÚGY TETT, MINTHA ZAVARNÁ A KORRUPCIÓ.... PEDIG NEM !!!
FELVERTE A HABOT, MINT A ZSIDÓK SZOPTÁK, HADD HALLJA-LÁSSA AZ EGÉSZ VILÁG, HOGY Ő TESZ IS ELLENE....., OCCT SZÉPEN MARAD ANNYIBAN S DOLOG, FOLYIK, ÖMLIK TOVÁBB A KORRUPCIÓ NIAGARÁJA......(VALAMIT BIZTOS ELÉRTEK AZ AMCSIK A HÁTTÉRBEN, AMIBŐL HASZNUK SZÁRMAZOTT MEGENT...:)

kvadrillio 2015.05.30. 19:39:36

Amerika és a korrupció?
Free-Press 2014.10.19. 21:17

obama-muslim-honor.jpg

A korrupciónak sok formája lehet, és mivel Barack Obama valamint kormányának tagjai a top tíz legkorruptabb politikusok listáján évek óta szerepelnek, mégpedig a legnagyobb Amerikai anti-korrupt jogvédő szervezetnek köszönhetően, így hát elég sanszos, hogy már akkor korrupcióval találja szembe magát a gyanútlan választó, amikor az ellenzéki médiák és politikusok a korrupció elleni harc felkent szentjeiként akarják eladni nekünk Amerikát, és vele együtt a Wall Street-i oligarchiát.

A Wall Street-i oligarcháknak azzal soha nem volt és lesz bajuk, ha valaki antidemokratikusan "uralkodik" az emberek felett. Ezeknek is mindig csak azokkal van a bajuk, akik felett éppen nem ők uralkodnak... De egy olyan állam elnöke, aki nyíltan fogad el kilós aranyláncot olyan ország uralkodójától, akinek a hazájában soha nem volt és nem is lesz választás, ahol nőket korbácsolhatnak meg vallási ítéletek alapján, ahol a melegeknek börtön jár, ahol civil szervezetekről még csak hírből sem hallottak, na az ilyen elnöknek csúfolt kétes alakok biztos nem véletlen szerepelnek a legkorruptabb amerikai politikusok listáján.

Afelől se legyenek kétségeink, hogy azok a magyar médiák, akik a Julian Assange, Edward Snowden, Bradley Manning, az NSA, a civileket gyilkoló dróntámadások, a titkos amerikai börtönök és a Guantanamói kínzások nemzetközi felháborodása ellenére, máig is a demokrácia apostolaiként és a demokrácia őreként akarják számunkra eladni Amerikát, azok sem különbek a listán szereplő korrupt és antidemokrata Wall Street-i gazdáiknál, nem különbek a jelenlegi magyar kormánynál.

:)))))))))))))))) EGYEM A SZÍVÜKET NEKIJÜK ! :o)

Éhes ló 2015.05.31. 08:09:39

Kvadrillio te egy elmebeteg vagy tutira, keress orvost, vagy vedd be a gyógyszeredet.
süti beállítások módosítása