Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Czeglédy-ügy: Orbán ma is Gyurcsánytól retteg

2018. március 02. - Európa Kávézó

Brutális képet rajzolt a mai Magyarországról a börtönből egyelőre szabaduló Czeglédy Csaba. Az ügyvéd egy újabb koncepciós per áldozata lehet, akinek ráadásul felajánlották: ha Gyurcsány Ferencre vall, hamar térhet haza a családjához.

czegledy.jpg

A történet egyszerű: van egy ügyvéd, aki amúgy az MSZP tagja. Számos ügyben tört borsot a Fidesz orra alá. Emellett a szocialistáknak, külön Botka Lászlónak, valamint a DK-nak, és külön Gyurcsány Ferencnek visz peres ügyeket. Ezek döntő többségét meg is nyeri a fideszes politikusok és lakájmédiájuk ellen.
Czeglédy Csabát, aki üzletember is, letartóztatják, meggyanúsítják, de állítása szerint az ellene felhozott vádak gyakorlatilag már megdőltek. Az állítólagos károsultak pedig egyelőre nemigen bukkannak fel.
De vajon hogyan, milyen törvényességi alapon működhet a magyar ügyészség, ahol egy előzetesben ülő embernek szabadságot ajánlanak, ha Orbán legfőbb, sőt, gyakorlatilag egyetlen ellenfelére hazudik valamit.
Mi járhat azon ügyészek fejében, akik úgy gondolják, hogy ez mehet, hogy ez soha nem fog kiderülni? És mi járhat Orbán fejében, aki pontosan tudja, hogy egyetlen ellenfele van, és azt börtönbe akarja dugni?
Magyarország ma diktatúra. Orbán és embereinek bűnei pedig még annál is számosabbak és durvábbak, mint amit eddig erről gondolhatott a magyar.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6113709862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2018.03.02. 12:43:23

Nem számítottak arra hogy az eliost felgöngyölíti az unijó,most világ szégyene lett a g csuti csüngőhasú maffiacsaládfő....

Lajosne Gelencser 2018.03.02. 13:49:16

Orbán 2006.os vita után ,amikor is Gyurcsány felmosta a padlót Orbánnal úgy fél tőle mint ördög a tömjéntől!!!Azóta senkivel nincs bátorsága kiállni egy vitára!!!

kekex 2018.03.02. 17:01:43

Szólj igazat, és betörik a fejed!
Máris visszaküldte Czeglédit a fidesz többségű OVB a börtönbe (felfüggesztették a mentelmi jogát)
A Gyurcsányról tett kijelentését viszont már nem tudják visszatuszkolni!

Gleccsertetű 2018.03.03. 08:50:16

@Lajosne Gelencser: igen, azóta is gyf a legnépszerűbb politikus, nem is bukott meg 3 évvel később.. pirruszi győzelem volt az a tv vita.

n_dy 2018.03.03. 12:18:42

miből gondolják a hibbantak, hogy Czeglédy az a legfontosabb személy, aki veszélyezteti a fidesz győzelmét, ezért szállt rá teljes erővel?
gondoljátok, hogy ártatlan a milliárdos adócsalásban?

adam hyl 2018.03.05. 11:26:42

@n_dy: Joggal lehet gondolni, hogy ártatlan. Mivel a sajtóban ugyanazok a hatalom által kreált hazug állítások jelentek meg, amelyek a hatósági iratokban vannak. Így, ha azok valótlan tartalma bebizonyosodott, mintegy 30-szor, és ezek bírói döntésekben manifesztálódnak az összes esetben, akkor logikus, hogy a büntetőügyben ugyanúgy, mint a polgári ügyekben, hazugnak minősülnek a hatalom által kreált hazugságok.
süti beállítások módosítása