Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Vásárhely után: az LMP tarthatja hatalomban Orbánt

2018. február 28. - Európa Kávézó

Pedig azt mondta mindenki: a Fidesz egyik fővárosában, ahol minden és mindenki Lázár Jánostól függ, ott csak a Fidesz nyerhet. Ehhez képest egy pár hete még ismeretlen civil rommá verte Orbán emberét. Tanulság: a Fidesz legyőzhető.

marki.jpg

Itt a Kávézóban abban bízunk, hogy végre leáll az az ostoba szöveg, hogy bojkottálni kell a választást. Épp ellenkezőleg: el kell menni szavazni. Vásárhely megmutatta, hogy ha az Orbán-rezsimmel szembeni elégedetlenek az urnákhoz járulnak, nincs az a körzet, ahol a Fidesz nem lenne legyőzhető.

Nyilván nem tévedünk el. Ez egy polgármester választás volt, és gyakorlatilag egyetlen jelölt indult a diktatúra jelöltjével szemben. Az országgyűlési választáson több jelölt lesz, hiszen a pártoknak nem csak az egyéni mandátumra, hanem a listán kapható töredékszavazatokra is szüksége van. Ez érthető is, persze csak azon pártok esetében, amelyek bejutnak: MSZP-P, DK, LMP. A kicsik és a kamupártok indulása Orbánt támogatja.

Most szólunk előre: a Jobbik senkivel nem fog szóba állni, hiába reménykedik ebben a demokrata szavazók egy része is. Vona nem csak a Fideszt, hanem a demokrata baloldalt is le akarja győzni. A fő felelősség az LMP-re hárul. Ha nem csatlakoznak a DK, az MSZP, a Szolidaritás és a Párbeszéd együttműködéséhez, akkor újra kétharmadhoz segíthetik Orbánt. Márpedig ez történelmi bűn.

Szél Bernadett a tűzzel játszik. Ha minden körzetben elindul a demokrata jelölttel szemben, azzal Orbánt segíti. Szavazók fordulhatnak el tőlük és beeshetnek 5 százalék alá. Ha együttműködnek, akkor részesei lehetnek akár Orbán bukásának is.

A tét hatalmas. Márki-Zay Péter, és mögötte megvalósuló együttműködés reményt csiholt, az embereknek millióinak pedig nem kellene csalódást okozni.

Orbánnak mennie kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5013701680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2018.02.28. 09:07:53

Szél már tárgyal még ha ez möghaladja felfogóképességtek és arra kér ne a sajtóban üzengessetek ostoba módon.

bacskay33 2018.02.28. 09:42:52

Én nem ostoba módon üzengetek, hanem csak fel akartam hívni Szél Bernadett figyelmét, hogy ideje lenne már egyeztetni az ellenzéki összefogásról. Ha egyedül indulnak, akaratlanul is a FIDESZ választási győzelmét segítik.

Gitram 2018.02.28. 13:10:51

Jó lenne már, ha minden megegyezne az ellenzék, ne egymást támadják. Vona ne legyen olyan nagyképű, egyedül nem sokra fog menni. Összefogás, megegyezés, ennek lehettünk most tanúi. Fidesz felejtse már el Sorost, nincs azzal semmi baj. Probléma inkább Mészárossal, Tiborccal, és a többi jó baráttal van.

Scagnetti 2018.02.28. 13:31:03

"Most szólunk előre: a Jobbik senkivel nem fog szóba állni, hiába reménykedik ebben a demokrata szavazók egy része is."

Ti is egyértelműen elutasítottátok őket, vagyis ez a dolog kölcsönös. De persze ti nem vagytok hibásak, csak a többiek.

tara. 2018.02.28. 14:34:59

Emberek!
Itt a Vásárhelyi példa. a fidesz legyőzhető !!!!Saját térfelén ,saját szabályai szerint is.Csak egy embernek szabad a jelöltjük ellen indulni .AZT A PÁRTOT AKI A KÖZÖS JELÖLT ELLEN EMBERT ÁLLÍT BOJKOTTÁLNI KELL !!
A mi feladatunk , minél többen menjünk el szavazni !!!! Terjesszétek !!!!!!! "A rideg valóság az, hogy a Fidesz pontosan olyan erős, mint négy éve. A vasárnapi időközi legfontosabb híre az, hogy csak annyira erős mint négy éve – szemben azzal, amit a közvélemény kutatások sulykolnak. Ezért tudta lenyomni a jelöltjét az az ellenzék, amely 2014-ben mindössze 5 ezer szavazatot szerzett a városban. most a két és félszeresét. Taktikai szempontból az, hogy ha a többség szétszavazását megakadályozó ellenzéki koordinációban a Jobbik is részt vesz (akár hallgatólagosan), akkor a Fidesz veszít áprilisban. Ha nem vesz részt, akkor nem veszít. Ha részt vesz, de technikailag bénán csinálják, nem jól számolják ki melyik körzetben kinek van esélye, összevesznek az arányokon, a jelöltet nem indító ellenzéki pártok nem kampányolnak a másiknak, akkor sem veszít.Röviden: a Jobbik nélkül nem lehetséges kormányváltás Az is igaz, hogy a Jobbiknak sem fog menni a baloldal nélkül. Erről szól ugye a centrális erőtér oszd meg és lopj elve. Ami láthatóan már nem működik a választók szintjén, kizárólag az ellenzéki vezetőkön múlik, hogy meddig lehet rá rendszert és helikopterleszállós Pasa parkot építeni."

Bryan élete 2018.02.28. 15:06:38

Vona a választás másnapján a fidesz nyakába borul, hiszen eddig szinte minden felvetését teljesítette a csüngőhasú.
A migránselleneség is a jobbiktól származik, Orbán azt is lenyúlta, hogy Vona ne nőjön az égig.
Egykutya.

Bryan élete 2018.02.28. 15:14:02

@Scagnetti: talán ha nem pendültek volna állandóan egyhúron és Vona előbb "megvilágosodik" lehetett volna egy vállalható pártot látni bennük. De a Jobbiknak nem az az érdeke, hogy közeledjen bárkihez a baloldalon, ők most már egyértelműen a fideszre gyúrnak partnerként. Nem véletlenül nem köteleződnek el a 20 százalékukkal másfelé.
Minden műlátszat ellenére.

Scagnetti 2018.02.28. 17:05:22

Itt már megint csak arról van szó, hogy a baloldal a várható választási kudarcot az LMP-n akarja leverni, ahogy korábban is tette. Pedig az a kb. 5%, amit az LMP hozni tudna, semmire sem elég.

A baloldalnak (MSZP+DK) kb. 20%-a van. A Párbeszéd mérhetetlen. Ezért nem oszt, nem szoroz, hogy az LMP melléjük áll vagy sem. Addig semmiképp, amíg ezt a 20%-ot nem tudják legalább megduplázni. Ehhez viszont egyedül a Jobbiknak van elég szavazója, tehát bármennyire undorító is a gondolat, meg kell keresni őket, különben marad a Fidesz.

Én sem hiszem el Vona egy szavát sem. De amíg a többiek felől egy megkeresés sem történik az irányukba, addig visszautasítaniuk sincs mit, ezért ezzel kellene kezdeni. Aztán ha elutasították, akkor egyértelmű a helyzet, nem akarnak kormányváltást. Amíg viszont a DK is csak annyit mond, hogy Jobbikkal soha, addig ugyanez rájuk is igaz. Mert a DK és az MSZP nem fog kormányt váltani. Akárhogy koordinálják a jelöltjeiket, ha a Jobbik elviszi a mandátumok egy részt, akkor újra fideszes kormány lesz.

Anna Kisfaludiné Baán 2018.02.28. 19:15:17

egy vidéki város, kamu választásának eredményéből ilyen cécót
csinálnak?

azigaziraptor 2018.02.28. 19:51:50

@bacskay33
2018.02.28. 09:42:52:
Biztos vagy benne, h akaratlanul? :-)
Van az a pénz, pozíció!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 05:30:10

Az LMP nem fog Gyurcsány alá feküdni, hiába is kiabáltok. Ez számukra öngyilkosság lenne.

$pi$ 2018.03.01. 06:10:38

"Tanulság: a Fidesz legyőzhető."

Tehát az ellenzék végig hazudott, amikor azt állította, hogy magyarországon megszűnt a demokrácia, hogy a fideszt nem lehet választásokon legyőzni, hogy diktatúra van, hogy a fidesz nem hagyja, hogy a választók elküldjék, hogy a fidesz olyan választási rendszert csinált, ahol az ellenzéknek semmi esélye sincs, hogy a fidesz ha kell csalással is képes hatalmon maradni.

Értem.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.03.01. 06:17:33

Bloggertárs.

Tényleg? El kell menni szavazni? Aszta.
Télnyleg? A fidesz legyőzhető? Aszta.
És ehhez a felismeréshez Hódmezővásárhely kellett? Aszta.
Mit mondhatnék: jobb későn, mint soha.

zordidok.blog.hu/2018/01/23/no_pasaran_621
zordidok.blog.hu/2018/02/26/hodmezovasarhelyen_megbukott_a_hont-terv

"....A fő felelősség az LMP-re hárul. Ha nem csatlakoznak a DK, az MSZP, a Szolidaritás és a Párbeszéd együttműködéséhez, akkor újra kétharmadhoz segíthetik Orbánt. Márpedig ez történelmi bűn...."

Szegény Bernadett, lassan komolyan kezdem megsajnálni. 8 éve volt az ellenzéknek arra, hogy felépítse magát, ehhez képest a baloldal legnagyobb pártja odáig jutott, hogy 314 lehetséges miniszterelnök-jelölt valamint folyamatos belső harcok és kinyírások után, egy 27 pártot megjárt, külsős Karácsony Fasznak Kellett Nekem Ezt Elvállani A Szociknál Gergelyt kellett kiizzadnia magából, és most az MSZP azzal revolverezi az összes havert, hogy ideje lenne, ha Juhász meg Bernadett néni is szépen beállna a sorba mögéjük, miközben egyébként a bajszos fasisztázó is keresztbe tesz nekik, ahol tud, mert a Feri kirúgta a picsába, és még ma is az a mantra, hogy a Jobbikkal nem, nem soha, mert izé, miközben egyébként a Momentum semmi kivetnivalót nem talál bennük, és az ellenzéki oldalon csak növekszik a pártérdekek, pártértékek és ideológiai törésvonalak száma.

Ebből az évek óta tartó cirkuszból az jött le nektek, hogy a Bernadett nénié lesz a történelmi bűn felelőssége, ha Viktor újra beülhet a miniszterelnöki székbe?

Aszta.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.03.01. 06:25:22

@$pi$: Nem hinném, hogy feltétlenül és mindenben egy oldalon játszunk, de azért megkérdezem: most meglepődtél? Előre be kellett árazniuk a vereséget. Most már nem lehet. Hódmezővásárhely választói elrontották a játékukat. Kínos ez, így néhány héttel a választások előtt. Ki kell találniuk valami újat: legyen az LMP a hibás.

különvélemény 2018.03.01. 06:49:45

"Ehhez képest egy pár hete még ismeretlen civil rommá verte Orbán emberét."

Ez helyi önk. választás volt, ahol nem ismeretlen az ember, nagyapja a vármegye aljegyzője volt Horthy alatt, apja, anyja is a köz szolgálatában dolgozik, és ahogy maga mondta: "Soha nem azonosultam sem a baloldallal, sem a Jobbikkal"

Tehát egy jobboldali, vallásos vert meg egy fideszest.

Az ellenzéknek ehhez nem sok köze van, hacsak nem annyiban, hogy a birka szavazóik elvtelenül mindenkit megszavaznak, akit mondanak nekik.

$pi$ 2018.03.01. 07:10:57

@zord íjász: "Nem hinném, hogy feltétlenül és mindenben egy oldalon játszunk"

Megpróbálok mindenben önállóan dönteni, egyáltalán nem furcsa, hogy vannak dolgok, amikben egyetértünk. Sőt szerintem még több dologban is, mint ahogyan azt gondolnád.

Olyan dolgokban szólalok meg, amikben nem értek egyet az előttem szólóval, ez azt sugallja, hogy semmiben nem értünk egyet, pedig sok mindenben igen.

"legyen az LMP a hibás"

Nem nagyon rajongok az LMP-ért, de az utóbbi években lassan a legszimpatikusabb ellenzéki párt lett számomra. Nem nagyon szimpatikus, mégis a legszimpatikusabb. :)

$pi$ 2018.03.01. 07:14:47

@zord íjász: "MSZP azzal revolverezi az összes havert, hogy ideje lenne, ha Juhász meg Bernadett néni is szépen beállna a sorba mögéjük"

És képzeld el mi lenne, ha összefognának és legyőznék a fideszt. Mi lenne a parlamentben? Hány év kellene, hogy megszavazzanak egy törvényt?

Scagnetti 2018.03.01. 10:11:18

@zord íjász: Ez egy DK-s blog, az a dolga, hogy fikázza a DK-n kívül az összes pártot. Most az LMP a soros. Egy szó sincs róla, hogy az MSZP-DK páros összesen talán 20%-ot tud összeszedni, és ez 2010 óta semmit sem változott. Szavazót leginkább egymástól remélhetnek, ezért egymást is ott ütik, ahol érik. Bezzeg az LMP, az aztán probléma. Kemény 5%-uk ha van, de ők tartják hatalomban Orbánt. Mert ha ők az 5%-kal odaállnának a 20% mellé, az hirtelen elég lenne a győzelemhez is.

n_dy 2018.03.01. 10:23:09

milyen ellenzéki "együttműködés" ????
az, hogy nem merték megméretni magukat?
egyéniben tehát a választásokon nem fognak indulni, mivel ez a siker titka ...sok barom ...
süti beállítások módosítása