Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

OLAF: Orbán veje szervezetten lophatott

2018. február 07. - Európa Kávézó

Kiszivárgott az Európai Unió Csalásügyi Hivatalának (OLAF) jelentése a Tiborcz-féle LED-világítási projektről. Az derült ki, hogy lophattak, nem is keveset. Ráadásul szervezetten. Azt már mi tesszük hozzá: kizárt, hogy erről az após, Orbán, semmi nem tudott volna...

tiborc.jpg

Az Európai Unió csalás elleni hivatala 35 uniós finanszírozású közvilágítási projektet vizsgált 2009 és 2014 között, melyeket az Elios nyert meg. Mindegyikben felmerült a visszaélés gyanúja, ezért az OLAF 13 milliárd forint megvonását javasolta. Az esetek felében, 17 pályázatnál az OLAF úgy találta, hogy Orbán veje és csapata szervezett csalási mechanizmust épített ki.

Machináltak a lámpák élettartamával, a megtérüléssel, gyakorlatilag mindennel.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, ha bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el, 5 évtől akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ez várhat Orbán vejére, ha lesz eljárás. Ha Polt ezt is elsikálja, előbb-utóbb ő is mehet a börtönbe. 

Itt a Kávézóban úgy látjuk, hogy a kampány egyik legfontosabb eleme lehet ez a botrány. Orbán családjáról mondta ki egy hivatalos nyomozás, hogy gazemberség, törvénytelenség történt. Ennél kevesebbe is belebuktak már politikusok. Orbán se legyen kivétel.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1113641900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felső határ nincs 2018.02.07. 14:01:21

@enta selecta: milyen orban? Ugy tudom megyo volt az egyetlen magyar miniszterelnok aki az OLAF szerint lopott

vagy te mashogy tudod?

ProsTata 2018.02.07. 14:22:24

"Orbán veje szervezetten lophatott"
Családban marad...

ProsTata 2018.02.07. 14:28:51

@felső határ nincs:
Beindult a mosógép 2000-es centrifugával?
Nézzük az alapvető különbséget is:
Minden OLAF vizsgálat nyilvános kivéve...

Én nem tudom... Segíthetnél, hogy miért és melyik?

Komolyra fordítva elég gyalázatos dolognak tartom és bízom benne minden jóérzésű magát BECSÜLETESNEK tartó állampolgár hasonlóan érez, amikor valaki a saját becstelenségét azzal próbálja legalizálni, hogy a másik is lop.

Tisztelt "felső határ nincs"! Szerinted ez rendben van? A Te ízlésednek csak az a lényeg, hogy ki lop Tőled? Mert ilyenkor Téged is megloptak! Bocs ha későn szóltam, de azt hittem ez evidens minden gondolkodni képes magyar adófizető állampolgár számára.

gyurmicsek 2018.02.07. 14:29:57

@felső határ nincs: És ez nagyon vigasztal bennünket, máris jobb a kedvem.....

ProsTata 2018.02.07. 14:32:16

@felső határ nincs:
Ezt konkrétan szeretnéd, de tényszerűen nem igaz.
Az OLAF n+1 visszaélésgyanús esetről tájékoztatta az EU-t és ezzel együtt a magyar hatóságokat. Csak hát a magyar hatóságok nem akartak és nem akarnak észrevenni semmit.
Példának egy: Belváros szíve (Rogán Antal gyámságával)

ProsTata 2018.02.07. 14:34:13

Teljesen felizgatott a gondolat, hogy ezt a hírt milyen formában fogom (?) olvasni a Magyar Időkben, vagy az Origo-n!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.07. 14:38:00

Gyurcsány is megúszta az össezs lopást, vélhetően Tiborcz is meg fogja úszni.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.07. 14:38:42

@ProsTata:

Vagy a szocik 4-es metrós balhéja, ahol szintén nem történt semmi vádemelési javaslaton túl.

Indriq 2018.02.07. 14:46:19

majd récsöl kifizeti a férje büntetését, hiszen a saját lábán is meg tud állni :)

ProsTata 2018.02.07. 14:51:54

@Rettegek mert ballib vagyok:
Így van!
Jól írod, VAN vádemelési Javaslat és úgy van ütemezve az eljárás, hogy a leghangosabb az ügy márciusban legyen... Egyéb kérdés?

Ebben az ügyben mikor lesz vádemelés?
Történetesen sokkal nyilvánvalóbb csalás történt és csak a személyi összefonódások bőven kimerítik az összeférhetetlenséget.
Bocs hogy tényként kezelem a csalást, de kicsit vagy nem is kicsit értek a közbeszerzésekhez és engem más bilincsben elvittek volna ha hasonló megoldásokban közreműködök, aláíróként pedig meg sem kockáztatnám.
Tipikus esete a Fidesz idején elterjedt gyakorlatnak, ha kormányzati hátszeled van, akkor a látszatra sem adok, védett állatnak minősülök.

felső határ nincs 2018.02.07. 14:57:28

@ProsTata: orban nem lopott

spot gyanuba sem kerult

tiborcz szinten nem lopott es senki sem gyanusitja lopassal

EZEK A TENYEK

Az OLAF olyasmit talalt, mint megyoeknal, csak megyo politikus, megpedig miniszterelnok a ballib ellenzek nagy pechjere

tiborcz milyen tisztseggel bir?

1ghost 2018.02.07. 14:59:09

Ezt mocskos orbántrollt ( @Rettegek mert ballib vagyok: @felső határ nincs ) miért tűrítek meg a blogon? Ilyenkor látszik csak igazán, hogy micsoda gerinctelen söpredék is ez a rohadt bértroll!

Egyébként a cikk remek. Ha Polt elsikálja, ő is megy a rács mögé az kurvaélet. Bármely EU-s országban már rég belebukott volna ilyen ügybe a kormány.

Indriq 2018.02.07. 15:14:02

@felső határ nincs: előszöris, higgadj le, már nagyon érthetetlenül írsz.
másodszor: úgy látod, hogy csak politikai tisztséggel rendelkezők lophatnak?
harmadszor: tiborc a görény apósával mutatkozott nem egy hivatalos rendezvényen, ergo a kiscsákó közszereplő és el kell tűrnie, hogy feltárják róla az igazat (azt hogy csalt, szervezetten lopta meg az államot, ami még mindig nem az apósáé, bármennyire is úgy szeretné )

felső határ nincs 2018.02.07. 15:24:51

@Indriq: Tiborczot polgari jogi felelosseg terhelheti, majd ha vad is lesz ellene.

A politikai felelosseg meg megyot es demszkyt illeti, mert ok politikusok. Mar ha lesz barmi a lassan 2 eves ugybol.

chrisred 2018.02.07. 15:36:16

@felső határ nincs: És nem is nyertek azóta választást. Mondjuk nem is indultak, úgy meg elég nehéz.

chrisred 2018.02.07. 15:38:08

@felső határ nincs: Ha vád lesz ellene, akkor nem a polgári, hanem a büntetôjogi felelôsségérôl döntenek.

Indriq 2018.02.07. 15:48:09

@felső határ nincs: ne próbálj okoskodni, büntetőjogi felelőssége lesz (persze polt a saját vastag bőrpofáját is be fogja áldozni csakhogy az ovi rokonság ne legyen vád alatt).
Olyan hogy politikai felelősség (itt biztos) nem létezik, mert akkor ovi hazaárulásért ülne már évek óta. A politikai felelősség az olyan kis surmóknak van, mitnte, akik azt hiszik, hogy a nagy szavakkal okosabbak lesznek, :)

László Winkler 2018.02.07. 15:53:46

A Tiborc nem lophatott,hanem ténylegesen lopott,csalt,hazudott! Átvert
minden átverhető önkormányzatot a szuper közvilágításával kapcsolatban,
amiről aztán kiderült,hogy egy semmire se való,de legalább jó drága akármi!
És ezt megtehette,mert akinek Isten a barátja (és az apósa),az üdvözül!!
Ezt az embert egy jogállamban már régen bezárták volna jónéhány évre!!
Persze itt aztán belép a képbe a Polt Péter főügyész "ÚR" is,akinek már régen
vádat kellett volna emelnie ezellen a rabló ellen! De ahogy szokták mon-
dani: "Egyik kutya nem harapja meg a másikat"!!! De jön még a kutyára dér!!!

ProsTata 2018.02.07. 15:58:59

@felső határ nincs:
Helyesbítsünk:
1. Ha van ebben az országban jog és igazság, akkor Tiborcot nem a polgári, hanem a büntető jog fenyegeti.
2. Tiborc 100% közszereplő, minthogy családtagja a miniszterelnöknek. Nagyon bírod a kettős mércét nemdebár. Mesélj, amikor Gyurcsány nejét beidézték (amit a kormánypárti sajtó előbb tudott mint egy rendőrség, de ez mellékszál), akkor ő magán, vagy közszereplő volt? :-)

Nem jössz Te ebből jól ki, halmozod az ellentmondásokat, léped át az összefüggéseket! A párthűségen túl is van élet és sajnos egyre inkább úgy tűnik becsület...

ProsTata 2018.02.07. 16:09:42

@László Winkler:
Elmondom a tutit.
Az önkormányzatok nem lettek meglopva, mert ilyen-olyan csatornán a pénzt megkapták a kormányzattól. Ennek egyetlen fű alatti feltétele, hogy mire kell költeni és kinél? A keresztapa veje pedig jól-rosszul elvégezte a munkát, az önkormányzat pedig becsülettel kifizette.
Ez nem túl kacskaringós útja a közpénz (meghatározható részének) magánkézbe kerülésének.
De még ezt is egyszerűsíthetem:
A lányom vőlegényének, majd vejemnek ergo a lányomnak azaz saját családomnak megy a lé...

csobi2011 2018.02.07. 16:16:29

Nem a Simicska volt a tulajdonosa a cégnek akkoriban?
Egyébként az itt tobzodó libsik nem vették még észre hogy a korrupciós ügyek nem fognak a fidesz népszerűségén?
Az ellenzéknek csak akkor lenne esélye ha világos alternatívát tudna felmutatni. Mivel erre képtelen, ezért mindegy hány ilyen ügy derül ki a fidesz nyer.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2018.02.07. 16:19:45

A liberális Soros bérenc Eu csicskák mindent elkövetnek ma is, hogy Orbán Viktort és családját szervezett maffia bünözőnek állítsák be. De ki az a hülye aki nem Orbán Viktornak hisz, hanem másnak?

Orbán Viktor és Tiborc semmi pénzt nem nyúlt le, hanem minden mozgatható erőforrást átcsoportosított a nemzeti nagytőkés osztály kezébe. Enélkül 2010 után Görögország sorsára kerültünk volna, ugyanis a Gyurcsány alatt a multik százai azért telepítettek cégeket Magyarországra, hogy aztán kivigyék a profitot. Az EU is azért ad rekord segélyt az országnak, hogy a végén a sokszorosát vigyék ki az országból.

Ennek vetett végett Orbán Viktor. Mostantól egy külföldi sincs már Magyarországon, aki beruházni akar, hogy majd a profitot kivigye magának. Aki meg ezt nem tartja be, annak a cégét átveszi a magyar nemzeti nagytőkés osztály. Ez a magyar nagytőkés osztály a garancia arra, hogy itt mindenkinek lesz közmunkaja és Európa legboldogabb népében élhet.

Ezért a magyar nemzeti nagytVkés osztálynak még több euró milliárdokat kell adni a kezébe! Tovább kell fejleszteni Mészáros Lőrinc, Tiborc aki veje az Orbán Viktornak, Narancsi István, Rogán és Habony, Vajna és Timea, Matolcsy és Matolcsy és persze Kósa Anyuka gazdagságát.
Csak ezzel biztosítható, hogy a magyar GDP nem lesz külföldre hordva, hanem Orbán Viktornál és az általa kiválasztott magyar nagytőkés osztálynál marad, akik a profitot itt fektetik be és nem hordják el ofsór számlákra meg Makaóra elszórakozni.

SOHA TÖBBET MSZP-T AKIK ELVENNÉK ORBÁN VIKTOR ÉS TIBORC ISTVÁN MILLIÁRDJAIT ÉS KIADNÁK ÖKET AZ EU-NAK RABOSÍTANI!

HABONYKOMMANDÓ. 2018.02.07. 16:21:11

"OLAF: Orbán veje szervezetten lophatott"

A 4-es metrobol elopott 270 milliard is eleg szervezetten lett ellopva a liberalis idokben.

Jobb halottnak lenni mint libsinek ! 2018.02.07. 16:23:04

@Peter Götz: "fidesz=bünözők "

anyád = büdöskurva

rallus 2018.02.07. 16:27:11

"Az OLAF (Brüsszel) annyira sietett a jelentéssel, hogy meg sem hallgatták Tiborcz Istvánt, pedig jogi képviselőjén keresztül kérte a meghallgatását. A jelentés számos elemében csúsztatáson alapszik. Például vádolják Tiborcz Pétert azzal, hogy a pályázatok kiírása során az NFM-ben dolgozott. Kiderült, hogy nem igaz, a vizsgálat képviselője maga ismeri el, hogy megalapozatlan sajtóhírek alapján dolgozott. Mégsem vették le a nevét a jelentésről. A jelentés csak Tiborcz Istvánnal foglalkozik. Pedig soha nem írt alá egyetlen szerződést sem az önkormányzatokkal. Tiborcz István mindössze egy évre vásárolt 50 százalékos tulajdonrészt, amit aztán tovább is adott. Ha ilyen tulajdonosi és döntéshozatali rendszer mellett kizárólag Tiborcz Istvánt támadják a tulajdonosok közül, az finoman szólva egyoldalú."

Ne turbózzátok fel magatokat, mert leégtek mint a bajai videóval....

felső határ nincs 2018.02.07. 16:28:16

@ProsTata: "Ha van ebben az országban jog és igazság, akkor Tiborcot nem a polgári, hanem a büntető jog fenyegeti."

Nyilvan, ki kellene vizsgalni. De nem fogjak hisz megyonak demszkynek a haja szala nem gorbult az OLAF buko utan.

"Tiborc 100% közszereplő, minthogy családtagja a miniszterelnöknek. "

A miniszterelnok csaladtagjai sem jsz alapjan, sem a biroi gyakorlat alapjan NEM kozszereplok. Viszont tiborcz Orban Viktornak meg csak nem is rokona a ptk. kozeli rokon meghatarozasa alapjan, legalabbis.

hogy jon ide kurcsany neje? o is lopott, nem csak meggyesi?

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 16:29:51

A maffia lop, minimum.
Nem lehet egy hálás munka OLAF-ként dodonai módon megfogalmazni ezt a nyilvánvaló tényt.

ProsTata 2018.02.07. 16:31:22

@csobi2011:
"a korrupciós ügyek nem fognak a fidesz népszerűségén"
Teljesen igazad van!
Csak nem azért amiért hiszed! Azért van igazad, mert mi itt hőbörgünk, de a szavazók domináns tömegeihez csak az irányított kormánymédia jut el...
"Az ellenzéknek csak akkor lenne esélye ha világos alternatívát tudna felmutatni."
Ez is igaz lehetne, és szeretném ha igaz lenne. Van azonban egy bökkenő, a 2010-es választást a Fidesz választási program nélkül vitte végig. Hatalomra kerülése után ezért semmiféle felelősség, írott ígéret vagy számonkérhető program nem kötelezte. Tehát az alternatíva nem értelmezhető, ha a "csak az eddigiek ne" a választás indítéka.

ProsTata 2018.02.07. 16:32:48

@felső határ nincs:
Nem akarod érteni, az akarat ellen meg nem lehet érvelni...
Nyisd ki a szemed és meg fogsz lepődni, mennyi szín van még a világon a narancson kívül!

blah 2018.02.07. 16:32:56

@csobi2011: nekem mondjuk régen feltűnt, hogy a fidesz összegyűjtötte szinte az összes ostoba gerinctelen faszkalapot szavazónak.

@HABONYKOMMANDÓ.: jól látod, viszont amit nem látsz az a büntetőperek tömkelege. a 8 év alatt hány szocit is sikerült leültetni?

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 16:35:34

@chrisred: Vád? Ha a szokásos cinikusan hülyének nézős módszer nem tartható (de), egy helyre gyűjtik az összes iratot, hogy együtt vesszen el egy kocsi hátsó üléséről. Az iratpótlás "a költségvetésre túlzott terhet rovó volta miatt nem kivitelezhető" (mégse plakátozásról van szó, ami minden pénzt megér, ha a plebs fizeti).

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 16:37:37

@csobi2011: "a korrupciós ügyek nem fognak a fidesz népszerűségén? "

Tényleg nem. Az egyszeri szoci felhúzta a szemöldökét a 60 centis kilátó meg Zuschlag hallatán, és a csába küldte addigi pártoltjait - az orbáni birkanyájban se ennyi felismerési hajlandóság, se ennyi tisztesség.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.02.07. 16:40:41

Az egesz mubalhe a szokasos NULLA igazsagtartalmu libsi hazudozas.
Annyira undoritoak a libsik, hogy nem fogom sajnalni oket aprilis 8. utan gunyolni.

ProsTata 2018.02.07. 16:44:51

@HABONYKOMMANDÓ.:
Ez mit is magyarázott meg?
Ezek szerint ha valaki ellopott 1000 forintos cuccot a Tesco-ban, akkor én 999 forintig lophatok becsülettel nemdebár...
Írta itt valaki, hogy Demszky-t, vagy Megyót, vagy Gyurcsányt akarja?

Vagy elbaxott világban élsz Te!
Vagy nagyon nemtelenül véded a védhetetlent...
Vagy fizetett kommentelő vagy...
Vagy a becsületről és tisztességről való fogalmaddal van baj.
Hízelgőbbeket nem tudok kitalálni oknak...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.07. 16:44:59

@Rettegek mert ballib vagyok: Ha nem történt vádemelés, ha még Pol Pot sem gondolta úgy, akkor nincs ott semmi.

ProsTata 2018.02.07. 16:45:57

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:
Mi van, hazaértél a napköziből? A leckéddel készen vagy már?
Ennyire dedós vagy?

rallus 2018.02.07. 16:55:20

Az minden esetre biztató, hogy az igazságszerető, születetten etikus ballib oldal csak egy ilyen, minimum kétes valóságtartalmú hírre tud eufóriába esni...
Mennyivel szívderítőbb, mint amikor az ország holnapra bekövetkező biztos bukását jósolták meg 2010-től naponta...

jandera 2018.02.07. 16:57:31

@felső határ nincs:
"tiborcz milyen tisztseggel bir?" Írd ki: tiszta seggel. Már fényesre nyaltad.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.07. 16:59:28

@HABONYKOMMANDÓ.: évek óta nincs semmiféle feljelentés, tárgyalás, tehát ez egy Fideszes kamu.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.07. 17:01:05

@felső határ nincs: biztos azért, mert Fideszes a főügyész. Ja nem, ez hülyeség. Akkor Fideszes kamu az egész.

HABONYKOMMANDÓ. 2018.02.07. 17:33:17

@ProsTata: "Ez mit is magyarázott meg?"

Azt magyarazza meg, hogy: KIBASZOTT ELMEBETEGEK VAGYTOK !!!
A hatalomvagy, meg szanalmas bosszuvagy amiert az orszag leszavazott beneteket elvette az eszeteket.
Annyira undoritoan szanalmassan betegek vagytok, hogy kepesek lennetek meg az orszagot ISZLAMIZALNI akaro ellenseggel is osszefogni, hogy valahogy ujra hatalomba keruljetek.
A VILAG LEGJOBB KORMANYA iranyitja az orszagot, ti meg 8 eve hazudoztok kataszrofarol, osszeomlasrol, vilagvegerol. Barmilyen aljasagra kepesek lennetek hogy ujra elfoglaljatok az orszagunkat.

felső határ nincs 2018.02.07. 17:37:08

@Brendel Mátyás: polt ex fideszes

azt nem tiltja a torveny

ProsTata 2018.02.07. 17:43:32

@HABONYKOMMANDÓ.:
Ne térj ki a válasz alól. Én is hallottam róla, hogy a támadás a legjobb védekezés, de ez támadásnak is gyenge... Azzal hogy fröcsögsz, nem érzek kényszert visszaköpködni.
Inkább felteszem Neked ismét a triviálisnak szánt kérdést...

"Ez mit is magyarázott meg?
Ezek szerint ha valaki ellopott 1000 forintos cuccot a Tesco-ban, akkor én 999 forintig lophatok becsülettel nemdebár..."

Írtad: a világ legjobb kormánya Magyarországon van... Nem tudom abbahagyni a röhögést ekkora elfogultságon és butaságon... Nem tudom hol van a világ legjobb kormánya, de biztosan nem itt... :-D :-D
Talán Svájcban, Finnországban és még sorolhatnám a tippeket...

conchita wurst 2018.02.07. 17:54:09

sajnos, a fideszes lopast a praktikus szemleletu emberek, mint en is, benyelik

ugyanis Orban az egyetlen garancia h a sorosbarat ,muszlimbarat elQro horda a hatalom sancain kivul legyen orokre

s ez minden voksot meger, ha itt ballib kormany lenne megint gorog putrit csinalnanak a penzugyekbol par ev alatt, ennyit tudnak meg a nevuket

Pop40 2018.02.07. 18:30:06

Mi ebben az új? Van bárki is a maffiafőnök, Don Vittorio környezetében, aki nem szervezetten lop?
Ez tartja össze a fidesz nevű maffiát.
Polt elvtárs nem a két szép szeméért van ám a helyén - épp ez a dolga, hogy a fideszes maffiózók bűncselekményeit elsikálja.

Pop40 2018.02.07. 18:33:15

@csobi2011:

"Egyébként az itt tobzodó libsik nem vették még észre hogy a korrupciós ügyek nem fognak a fidesz népszerűségén? "

Dehogynem.
Nemcsak az "itt tobzódó libsik", mindenki más is észrevette, hogy ugyanolyan ostoba, gerinctelen tolvajok vagytok, mint a gazdátok.

Pop40 2018.02.07. 18:34:27

@conchita wurst:

Ez jópofa :-)
Újabban a tolvajok "praktikus szemléletű embernek" nevezik magukat? :D :D

Brix 2018.02.07. 18:34:49

Nem nyeli be mindenki... Valahol határt kellene már szabni a korrupt oligarcha rendszernek... Tiborcnak más ügyei is voltak, aminek utána lehetne nézni... Pl., mi lett azzal a résztulajdonnal, amit egy brit-virgin-szigeteki offshore cégnek eladott... Ha ez a korrupciós botrány rábizonyosodik Tiborcra, akkor az szerintem a miniszterelnök erkölcsi bukását jelenti...Szerintem ideje lenne már a kormányzópártnak magába nézni, és megindulni az erkölcsi megtisztulás útján.
Ez így nem mehet tovább! Mondom úgy, hogy eddig 2x szavaztam a Fideszre, migránsokat sem akarok, baloldalt sem, meg Jobbikot sem....Az esély persze, közel a nullához, hogy valaha egyszer az ország lerázza magáról ezt a gusztustalan mindent átszövő uram bátyám rendszert, a maga feudális összefonódásaival és a képmutató, álszent , áruló arisztokráciájával együtt! A korrupt férgekkel , akik milliárdokat szakítanak a közpénzekből, miközben más - a kormányzati propagandával ellentétben- csak vegetál...

Pop40 2018.02.07. 18:36:46

@Brix:

"Ha ez a korrupciós botrány rábizonyosodik Tiborcra, akkor az szerintem a miniszterelnök erkölcsi bukását jelenti..."

Vitya meg az erkölcs... Ne röhögtesd már ki magad :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.07. 18:37:57

@felső határ nincs: Ja ha Megyó is lopott, akkor a fideszesek szerint minden rendben.

röf 2018.02.07. 18:38:47

"OLAF: Orbán veje szervezetten lophatott"
Én: az OLAF emberei lehet, hogy minden nap megfűrészelik a nagymuterjukat.
Akár... Hát nem?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.07. 18:41:30

@röf: Ez gyenge volt. Te önkéntes vagy hogy csak ennyi telik tőled? A fizetettek kapnak direktívát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.07. 18:42:49

@HABONYKOMMANDÓ.: Ja, a négyes metró menti Orbán vejét. Világos. Ez a fideszes erkölcs.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.07. 18:44:05

@Jobb halottnak lenni mint libsinek !: "anyád = büdöskurva" - A tiéd is, ráadásul még a fogamzásgátlásra sem figyelt.

röf 2018.02.07. 18:51:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ne vacakolj....
Te pl mi mindent csinálhattál az elmúlt hétvégén...?
Lehet találgatni?
Hiszen azt szabad, az itt gyakorlat.
Egyébként elmegy az egész korrupt, lopó slepp a pcsába, de attól még senki nem fog az ellenzék egyetlen ostoba, tehetségtelen üdvöskéjére sem szavazni.

VáradiJános 2018.02.07. 18:59:17

@Pop40: te nagyon egyszerű! Nem a tolvajokat nevezte annak

VáradiJános 2018.02.07. 19:00:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: anyuci ma meddig engedi, hogy számítógépezzél, göthöske?

Pop40 2018.02.07. 19:04:40

@VáradiJános:

Dehogynem. Hisz magát aposztrofálta így.
Te is értenéd, ha nem buktál volna ki a suliból, mielőtt megtanítottak olvasni.

VáradiJános 2018.02.07. 19:09:35

@Pop40: faék komàm, ezt írta: “sajnos, a fideszes lopast a praktikus szemleletu emberek, mint en is, benyelik”
Magyaràn magát nevezte praktikus szemléletűnek a hozzászóló, nem a tolvajokat vagy a lopást.
Nem maradtam ki az iskolából, kérdezd csak meg édesanyádat aki ott takarított, direkt nem váltottam vissza a kólásüvegeket, hogy összeszedhesse meló közben! Lehet, hogy miattam kaptál enni néha. Szívesen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.07. 19:10:12

@VáradiJános: Ha kielégítettem anyádat, akkor reggelig azt csinálok amit akarok.

VáradiJános 2018.02.07. 19:13:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nehogy féltékeny legyen a sajátod, hogy mással is csinálod!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.07. 19:17:08

@VáradiJános: Persze hogy nem váltottad vissza, hiszen a matektanár feltétele az volt hogy számold ki a két üveg betétdíját és megadta egynek mennyi. Anyád kielégítése meg jószolgálati cselekedet egy vibrátorral, nehogy teherbe essen megint egy olyan majommal mint te.

Pop40 2018.02.07. 19:21:23

@VáradiJános:

Faék komám, értem én, hogy neked, hülye fideszesként magas, de olyan tolvajoknak, mint Vitya, csak tolvajok csápolnak. Most hogy ezek tolvajoknak, vagy "praktikus szemléletű embereknek" hívják magukat, kvázi tökmindegy.

Hogy édesanyád hol takarított, meg hol nem, az a te dolgod, de a családi viszonyaidat ne vetítsd ki rám, ha lehet. :-)

VáradiJános 2018.02.07. 19:37:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: vigyázz, mert a vulgaritás és az anyázás miatt kizárhatnak a blogról! Ja nem .... itt csak gyurcsányozás miatt jár ilyen szankció. Egyébként hajrá! Küldjem a mutert? Gondolom egyszerűbb mint neked odabumlizni a tolószékeddel....

AvéCézárVavan 2018.02.07. 19:38:09

@Brix: Nem értelek én tégedet! Hát ki fogja megd*gni Rühellke királykisasszonyt, ha még azt a kis közpénzt is lecuppantják Tiborczkáról?!

VáradiJános 2018.02.07. 19:38:38

@Pop40: csápolni és rá szavazni azért két nagyon eltérő dolog.

VáradiJános 2018.02.07. 19:39:44

@AvéCézárVavan: megdugnád azt te is ha anyád elengedne este

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.07. 19:41:57

@VáradiJános: Főképp hogy ki kellene raknom téged belőle pedig várnak téged lent az elektrosokkban. Mutterkádat már tolószékkel kell kivinni a sarokra? Legalább nem fogazik már mint te.

Pop40 2018.02.07. 19:51:46

@VáradiJános:

Persze, öreg. 120 nicken sz*pja itt napi 24 órában, de nyilván szavazni nem rá szavaz. Hát persze.

VáradiJános 2018.02.07. 20:08:17

@Pop40: jaj, szinte fáj, hogy ennyire buta egy dög vagy. Rá szavaz, de nem csápol neki. Persze, hogy rá szavaz, mert csak így lehet távol tartani a kormányrúdtól a gusztustalan fajtádat

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 20:45:09

@Brix: "Valahol határt kellene már szabni a korrupt oligarcha rendszernek."

Lássuk be, 800ezer ostoba kommunistával is uralni lehetett az országot, hát még kétmillióval!

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 20:46:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha Megyó nem lopott volna, akkor a Viktor és b. családja sem.
Neres becsszóra.

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 20:49:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szerintem abba nem lehet beleszólás, hogy ki dugja meg az anyját. Az csak a juhászra tartozik.

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 20:51:22

@AvéCézárVavan: Ha megáll a saját lábán, tán a saját keze is jó valamire. Az nem lehet, hogy még a maszturbálást is közpénzből oldják meg.

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 20:52:44

@VáradiJános: "csápolni és rá szavazni azért két nagyon eltérő dolog."

10 IQ-pont az eltérés.

VáradiJános 2018.02.07. 21:31:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @dr. mesterséges színezék: nagy dilemma lenne neked ha egyszerre tolnák az orrod elé apád lehámozott faszát és kurt úrfika piciny pöcörőjét. Az egyik a vágyott új hús, a másik pedig a nosztalgia.

vaffanculo 2018.02.07. 21:38:14

@VáradiJános: ocsmány vagy, mint a fütyiszbirkák többsége..

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 21:50:32

@VáradiJános: Hínnya, milyen intenzív homoeritokus fantázia! Akarsz még beszélni róla?

vaffanculo 2018.02.07. 21:53:46

Amúgy irigylem a problémáitokat :). Az országot most lopja szét egy szervezett maffia és többen itt erotizálnak :)

VáradiJános 2018.02.07. 22:03:25

@vaffanculo: te pedig gusztusos vagy, mint apád

VáradiJános 2018.02.07. 22:04:58

@dr. mesterséges színezék: nem akarok, beszéld meg a fogvédős (kurtul: fogvédös) kis kungfukémikussal!

vaffanculo 2018.02.07. 22:09:49

@VáradiJános: Jó válasz...mondta Orrbán gazdi :)

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 22:16:35

@VáradiJános: Rendben, de ha mégis mondanád, számíthatsz rám, engem nem zavar. Inkább nekem mondd, mint hogy lakva ismerd meg Bayert egy lefejelődés útján, csak mert vállalod magad!

1ghost 2018.02.07. 23:26:04

Orbán veje szervezetten lopott! Na ez fasza! Nem mintha nem tudtuk volna, de most már papírja is van róla.

És nem ám rongyos 200-300 millát! Lófaszt! Rögtön 12 ezer millát! Meg amiről még nem tudunk.

Édes jó Istenem. Eddig azt gondoltam, hogy decemberre lesz sitt mögött a fideszes bűnszövetkezet, de a helyzet úgy fest, hogy ezek a gengszterek már a forró nyarat is a hűvösön töltik.

:)))))

Lamlam 2018.02.08. 00:09:45

@László Winkler:
Azt kell mondanom hogy vakvágányon haladsz . A pályázatokat közvilágítás ügyben az önkormányzatoknak kellett beadni , egyszer az állam felé másrészt az erre hivatott KEOP csoportnak . Ráadásul 3 cég ajánlati pályázó ajánlatával együtt . A pályázat elbírálása után a legolcsóbb munkát elvégző kaphatja meg a munkát
Itt a KEOP is hibázott meg az önkormányzatok is .

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.08. 08:01:15

@conchita wurst: megérdemled, hogy éhen dögölj, és közben utálhatod a muszlimokat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.08. 08:04:43

@röf: "Egyébként elmegy az egész korrupt, lopó slepp a pcsába, de attól még senki nem fog az ellenzék egyetlen ostoba, tehetségtelen üdvöskéjére sem szavazni."

Ha senki nem szavaz az ellenzékre, akkor a tolvajbanda marad. Látom, te is Down kóros vagy.

ProsTata 2018.02.08. 10:24:14

@Lamlam:
Látom találkoztál már pályázatokkal.
Csak ezek szerint nem ilyen nagyságrendben.
A hiba abban amit leírtál, az a három ajánlat. Nincs ilyen, mert nem lehet. Itt ugyanis közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. A közbeszerzési eljárást akkor lehet elindítani, ha a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll. Azaz a pályáztató a pályázatot befogadta és kedvezően bírálta el. Érthető?
Szóval nincs itt semmiféle verseny ebben a szakaszban, sőőőőt!
Mint tudjuk a pályázatokat előkészítő, közbeszerzési eljárásokat előkészítő, majd a közbeszerzési eljárásokban egyedüli érvényes és ezért nyertes ajánlatot adó cég között súlyos összefonódások és éppen ezért összeférhetetlenség van.
Innentől ez már felveti a költségvetési csalás, befolyással való üzérkedés stb-stb bűncselekmények alapos gyanúját. Ha pedig a túlárazás egyértelműen bizonyítható, akkor a hűtlen kezelés is megállhat.
A beruházó önkormányzat részéről egyébként tiszta ügy. A pénzt pályázati forrásból fedezte. A pályázati árakat valószínűleg úgy határozták meg, hogy az "önrész" is beleférjen. Megcsinálták helyettük a pályázatot, elkészült a munka, az ő szempontjukból "ingyen" kapták a LED világítást, ami vélhetően tényleg fog valamennyi megtakarítást eredményezni (most tekintsünk el milyen fényviszonyokkal!).
Leegyszerűsítem, az önkormányzatok ebben az esetben csak strómanok voltak a pénzszivattyúban, csak átfolyt rajtuk a pénz, ők voltak a pénzmosodában a kifizető helyek.

Spinoza ház szürkefarkasa 2018.02.08. 14:08:08

Zsenialis, ahogy az ellenzek, megint megszopatta magat ezzel az uggyel is. Mert kozben kiderult hogy a vizsgalt idoszakban, SEMMI KOZE SEM volt Tiborcnak a ceghez, hanem az utolso baloldali remenyseg Simicska Lajos tulajdonaban volt. :)))))))))
EKKORA SZOPAST !!!!!!!!!!!!
Es ugyan mostmar megkezdodott a mosdatas, minden balodali mediaban, hogy ez jelentektelen ugy, meg hogy az OLAF teved, es egyebbkent sincs joga vizsgalni ezeket a regi ugyeket. DE ebbol mar nem fog tudni kihatralni a baloldal. Tegnap meg Orban lemondasarol meg bortonrol szonokoltak, ma pedig nem gyozik bagatelizalni az ugyet. :))))))))
EZ KESZ MAR MEGINT SZOPTAK.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.08. 22:44:06

@Spinoza ház szürkefarkasa:

"SEMMI KOZE SEM volt Tiborcnak a ceghez, hanem az utolso baloldali remenyseg Simicska Lajos tulajdonaban volt. :))))))))) "

1) Hazudsz, Tiborcznak sok köze volt a céghez, amellett, hogy Simicska is benne volt.

2) Azzal a Fidesz szopott, hogy Orbán veje mellett azt reklámozza, hogy Orbán kollégiumi tolvajtársa is benne volt. Orbán ezzel csak még mélyebben benne van.

Annyira tökön szúrjátok magatokat. A 2 millió Fideszes agyhalott ezt is beveszi?!

Lamlam 2018.02.09. 19:51:25

@ProsTata:
Nos , a közbeszerzés , egy gyűjtőfogalom ., mert több részből áll .
1.) nyilt eljárás.
2.)tárgyalásos eljárás.
3.)verseny tárgyalás (több pályázó ajánlata)
4.)meghívásos eljárás .
5.) több részvevő egyidejű jelenléte a tárgyaláson .
Erről a közvilágítás korszerűsítése körüli homályról , olvastam hogy volt olyan önkormányzat ahol duplán fizették meg a számlát .Szolnok esetében 100000 üzemórát jelöltek be a pályázaton , nem kalkulálták bele az időnkénti karbantartás költségét sem .Mindenesetre elgondolkodtató az önkormányzatok semmittevése a pályázatok körül , talán a szakmai alkalmatlanságuk is hozzájárult hogy a csalásik sorozata kivitelezhető legyen . Mellesleg igazad van .
süti beállítások módosítása