Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

ÁSZ-botrány: az ellenzék keményen ellenáll

2018. január 10. - Európa Kávézó

Orbán ezt benézte: azt hitte, hogy ha bírsággal sújtja a "szabálytalanul gazdálkodó pártokat", akkor azok fizetnek, behajolnak. Orbán tévedett, ő volt kénytelen meghátrálni. Már jön a részletfizetés, mint ajánlat, az is a választás után - de a DK és az Együtt még erre sem hajlandó.

asz.jpg

Domokos László "független" ÁSZ-elnök az övéi között
Nem tudni, Orbán magától ekkora barom, vagy valamelyik habonya javasolta neki ezt a hülyeséget, hogy próbálja ellehetetleníteni a pártokat, mondván, hat forinttal kevesebbet fizettek Nyékládházán egy négyzetméterért, mint amennyit szerintük kellett volna. Ráadásul ezt egy olyan erkölcstelen figurával mondatja ki, mint Domokos Pártkatona László, aki fideszes képviselőként a lakhatásra felvett 15 milliós támogatást nem lakhatásra költötte. Magyarán erős a gyanú, hogy lopott...
Az ellenzék ebben a helyzetben keményen ellenállt, és jól tették. Bejelentette hopgy nem fizet a DK, az LMP és az Együtt - és a Jobbik is. Ez volt az egyetlen racionális válasz. Ha a hatalom úgy gondolja, vegye le a pénzt a számlákról, ezzel is beismerve: Orbán valójában retteg a választástól, és korántsem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatja magát. A DK - bölcsen - még az európai testületek figyelmét is felhívja az újabb diktatórikus lépésre.
Úgy tűnik, ez már Orbánnak is sok volt. A kormány szervei már halasztásról, részletfizetésről hebegnek. Mi a Kávézóban úgy gondoljuk, ha Orbán bukik, vagy csak feles többsége marad, az egész sztori megy a kukába.
Orbán öngólt lőtt. A hatalmi mámor és téboly már annyira elvakította, hogy a saját kapujába juttatta a labdát. Az ország előtt újra lelepleződött a diktátor, az emberek pedig látják, hogy a pártok ellenállása meg tudja állítani a mentális gondokkal küszködő vezért.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7113564179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2018.01.10. 15:32:38

Gumicsont. Sokan már függők, muszály ellátni őket anyaggal.

Kivlov 2018.01.10. 15:35:37

Kb. ennyi. Áprilisban nem oszt, nem szoroz a történet.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.10. 15:37:36

@nemecsekerno_007: Édes Istenem, hogy nem unjátok meg ezeket az állandó fideszes troll-paneleket paneleket.

És nem, az ellenzéki pártokat a "független" ÁSZ által kiszbott birsággal ellehetetleníteni nem gumicsont,hanem annak a jele, hogy a hatalom már a demokrácia látszatára sem ügyel. Pláne úgy, hogy ugyanazért a kormánypártot is többszörösen meg lehetne / kéne birságolni... bár azt gondolom a Lőrincnél elhelyezett koncból simán kifizetnék.

conchita wurst 2018.01.10. 15:40:09

@Én tudom jól: marhasag

A fidesz 12 eve, 144 honapja magasan vezeti az osszes kozvelemenykutatast, nyer minden valasztast

Es semmi nem utal arra, hogy ne maradna igy.

panteon 2018.01.10. 15:40:48

Mentális gondokkal küzd már régóta!
De azért örültem volna ha a sok baloldali "nemsürgősarendszerváltás" párt lapátra kerül...és négy év Auchan-Tesco árufeltöltéses munka után újra indulnak jóval kisebb arccal...
Orbán meg úgyis kényszerzubbonyban végzi.

Okos Tóbiás 2018.01.10. 15:49:37

A csüngőhasú hatalmas ön tökönrúgást hajtott végre! Csak azt nem értem, hogyan érhette el az ominózus testrészét? Talán tükörből? :)

horvathviteztamas 2018.01.10. 15:56:19

Orbán valójában retteg??? Bizonyára majd besz@rik félelmében, talán még álmában is felsír félelmében. Kitől kellene félnie? Pár százalékos bukófélben lévő, önmagukat szisztematikusan lejárató pártocskáktól??? Ez valami vicc lehet...

Jakab.gipsz 2018.01.10. 16:04:42

Savanyú a szőlő.

Most már tudjuk Orbán retteg, nehogy megszakadjon a röhögéstől.

Tőletek sok eszűek.

Brix 2018.01.10. 16:05:55

Szerintem ezt az akciót Orbàn és a Fidesz tudta nélkül hajtottàk végre, túlbuzgósàgból...Nem véletlenül tàncoltak vissza, mert leszóltak nekik a pàrtközpontból, hogy ennyire nem kell tolni a biciklit...

kalapácstollú 2018.01.10. 16:12:48

@Én tudom jól: "Pláne úgy, hogy ugyanazért a kormánypártot is többszörösen meg lehetne / kéne birságolni... "

Függetlenül attól, hogy akkoriban mi volt a törvény?

panteon 2018.01.10. 16:16:40

@Jakab.gipsz: Orbán rajtad szakad meg a röhögéstől, hogy elhiszed a sok baromságait...

conchita wurst 2018.01.10. 16:22:16

Orbannal oszintebb politikusunk sosem volt.

Ez a szimpla oka, h ot negyedszer is megvalasztjak majd, mig mindenki mas tobbnyire 1 ciklust se vitt vegig.

Mert a tobbiek ossze vissza hazudoztak s loptak, mig Orban igazi szolgalatnak tekinti a kormanyzast, s 25 eve ennek el - Magyarorszag felemelesenek.

conchita wurst 2018.01.10. 16:23:12

Szoval csak az a kerdes, h Orr ban 100 ev mulva meg szechenyinel is nagyobb magyar lesz-e, vagy csak matyas kiralynal

panteon 2018.01.10. 16:29:48

@conchita wurst: Azzal tisztában vagy hogy Te, Orbánnak egy légypiszoknál sem érsz többet?

Okos Tóbiás 2018.01.10. 16:41:01

Van annak valami morbid bája, amikor agyhalottak dicsőítik a bomlott elméjűt.

Barkalot 2018.01.10. 16:46:10

Domokos elvtárs inkább függő legyen, ne független. Mondjuk 2 méter kötélen.

Barkalot 2018.01.10. 16:49:31

@Brix:

Ugyanmár, orbán nélkül szarni nem szarhatnak az elvtársak.

conchita wurst 2018.01.10. 16:54:20

@panteon: hat persze de nem is szuletik minden evszazadban orr banhoz hasonlo derek ember, derek magyar

panteon 2018.01.10. 17:01:08

@Okos Tóbiás: Így van. Vakok közt a félszemű a király!

_Ske_ 2018.01.10. 17:03:06

@conchita wurst: Orvos látott már? Egy hazug tolvaj paprikajancsit nevezel te derék magyarnak? Ezért tart itt ez az ország...

Duplaxiii 2018.01.10. 17:06:29

Kedves posztoló!
Amit írsz, az az alap struccpolitika, amit a mai trendi ellenzéki bloggervilág egyöntetűen sugároz.
Ez a nézőpont ma már az Erik a viking-ben megjelenő klasszikusra utal, amikor a süllyedő Atlantisz még tengerből kilátszó épületeinek tetejéről az uralkodó azt kiabálja, hogy nem süllyedünk, az csak az ellenfeleinknek a propagandája.
Aki így gondolja, ahogy leírtad, az a választásokog a tetőn ül, és rendszerese fogalmaz egy ilyen posztot, majd a választások utáb jön a bugy-bugy-bugy!
Orbán NEM FÉL!
Orbán ezt az egészet a legprofibb tervezés szerint teszi!
Ha rutinos lennél, előre megírhatnád, mi lesz februárban, márciusban.
Dehogy fél.
KITŐL? MITŐL?
Az elenzék kezében pár parittya van, a fideszében meg atomfegyverek, anyahajók, nehéztüzérség.
És orbán csapata adott! Hű 1,8-2 millió kollaboráns "hazafi".
Az kompeltt elllenzék mögött már összesen alig 1 millió aktív harcos. És ők jellemzően nem katonák, hanem bölcsészek, filozófusok, médiamunkások, bloggerek, aktivisták.
NÉP, KIKÉPZETT katonái nincsen az ellenzéknek.
Mitől félne orbán, amikor az ellenzék ma már egy körülzárt kis területre van összekényszerítve?
Az az ellenzéki szószóló, aki feltételezi, hogy a ma passzív 60% majd hirtelen meggondolja magát, és az feldja az elveit, és hirtelen a momentum, az lmp vagy a mszp oldalán harcba indul, na az vak és süket is!
Ha meg a tömeg a jobbik oldalán indul meg, az nem fog tetszeni az mai ellenzéki bloggeknek (sem)!
Én is azok közé tartozom, aki elsimeri, a következőt soha nem gondoltam, hogy leírom!
Ma elfogadom a Jobbik alternatíváját a fidesszel szemben!
De nem támogatom ugyanilyen okból egyik másik ellenzéki mozgalmat sem, akkor én is kivándorlok inkább.
Rossz és rosszabb... Ez nem döntési lehetőség.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.10. 17:11:40

@Sexual Harassment Panda:

Orbán most kiválaszthatja kit szeretne ellenzéknek, ez hatalmas lehetőség.

conchita wurst 2018.01.10. 17:29:18

@_Ske_: orban a legnagyobb magyar jelenleg, ha elvinnek az UFOk a magyarok sirva kovetelnek vissza

Orban a magyar nemzet egyetlen remenysege az europai, jomodu eletre.

panteon 2018.01.10. 17:37:56

@Duplaxiii: Igazad van de mégsem. Orbán azért fél, sőt retteg, hogy a hatalma gyengül vagy kiesik a kezéből, mert beteg.
És ezt minden vicc nélkül kell kijelenteni: BETEG!
Azt tudtad, hogy Ausztriában kezelték mikor elbukta a választást 2002-ben??
Ha ez a pöcsköszörű elbukik, neki szó szerint vége..

BéLóg 2018.01.10. 17:43:03

Legutón Orbán elintézte, hogy balliberális húsfeldolgozókból kivont büdös húsért bírságoljon a NÉBIH.
Orbán azt is elintézte, hogy újra összeüljön Észak és Dél Korea.
Orbán kisegítette egy kis sarvidéki levegővel Trumpot, aki így röhöghet a globális felmelegedésen.
Orbán korábban felgyújtotta a kaliforniai erdőket mert ott a marihuána engedélyezett.
Emlékezzünk vissza, Orbán elintézte az Eyyafyallayökull vulkánnak a kitörési lehetőséget, így akadályozvameg hogy migráncsokat Izlandba szállítsanak repülővel.

Hát, ennyi mindent tud ez az Orbán, szerintem büszkékek lehetünk mi reája.

BéLóg 2018.01.10. 17:46:29

Az a húzás, hogy BESZOPTA a Jobbik hogy Orbán és Simicska szakított, a legnagyobb húzások egyike.
Most a pitsába el tudná küldeni a Jobbik az orbántot, HA LENNE nála például számla az INGYEN kapott plakátokról.
De nincs.
Hááát, így jártatok, gyerekek.
A fingnyi egyéb ÁSZ bírság meg lópikula cintányér, de persze azon is lehet rugózni.

inteligencs elenzeki 2018.01.10. 17:53:45

Értem.

Szóval ha megy az ASZ-es bírság, akkor Orbán egy rohadt náci diktátor,
ha viszont visszavonják, (bocsánat halasztják) akkor meg egy hülye.

Egyébként ha így belegondolok, nem is rossz húzás.
Ha az ellenzék nyeri a választást, (aminek nagyon kicsi a valószínűsége) akkor marad a befizetési kötelezettség, és egy új kormánynak kell azt elsimlizni, (mindjárt adott is egy támadási felület az új kormány felé.)
Ha a jelenlegi kormány marad, akkor meg elegánsan visszavonják a büntit, (lám milyen frankók vagyunk).
Ügyes.

NBarbieReloaded 2018.01.10. 18:05:03

Nem hinnem, hogy ez viktor felelmeirol szolna. Szerintem a kovetkezo tortent: viktorkanak elgurult a gyogyszere, mikor naponta szembetalalkozott a fajo igazsaggal a Jobbik plakatjain, hogy o es a sleppje lopnak. Mondjuk ezt meg lehetett volna azzal is oldani, hogy befejezik a lopast, de viktor ezt nyilvan nem tette es nem is fogja megtenni.
Igy kiadta a parancsot, hogy valamit talalni kell, amivel oda lehet csapni a Jobbik-nak, beigazolva a parlamenti pletykat, hogy megmondta Vona-nak, hogy a plakatkampanyert ki fogja csinalni a Jobbik-ot. Namost vagy o, vagy valamelyik szolgaja megtalalta ezt a dolgot, hogy az ASZ lenyegeben bemondasra, barmennyi buntetest kiszabhat, fellebbezesnek helye nincs. orultek, mint majom a farkanak es mar be is indult a fideszes diktatura-gozhenger. Szegyen, hogy meg ezt a Jolly-Jokert sem tudta a sok agyatlan fidesz szolga ugy kijatszani, hogy ne kovessenek el kozben sorozatos torvenytelensegeket es hazugsagokat. A tobbit tudjuk. A kisebb ellenzeki partok csak azert lettek elkaszalva, hogy ne logjon ki annyira a lolab.
Aztan mikor leszallt viki szemerol a lila kod, es megtalalta a nyugtatoit, rajott, hogy ezzel a diktatorikus huzasaval lehet, hogy annyira megerositi sajat maga a Jobbikot, vagy annyira osszefog az ellenzek, hogy a gyozelmuk is veszelybe kerul, akkor mar visszakozik es kiadja az ujabb parancsot a szolgainak, hogy engedelyezzenek kesobbi fizetest a torvenytelenul megbuntetett partoknak.
Visszavonatni a bunteteseket nyilvan nem fogja, nem az a fajta, aki beismerne, hogy hibazott.

inteligencs elenzeki 2018.01.10. 18:06:01

@panteon:

"Azt tudtad, hogy Ausztriában kezelték mikor elbukta a választást 2002-ben??"

Hogy ebből mi igaz, nem tudom.
Nekem azonban az volt a benyomásom, és erős gyanúm, hogy 2006-ban viszont kifejezetten kihátrált a kormányzás lehetősége mögül. Az a bizonyos Orbán Gyurcsány televíziós vita, ahol Orbán kifejezetten passzív volt, azt jelezte, hogy nem töri magát annyira, mivel tudta, hogy a költségvetés taccsra van vágva.
Orbán hagyta, hogy a Gyurcsány bebohóckodja magát a kormányzásba, hogy jó nagyokat lódítson, "nem lesz gázáremelés" stb. Tudta, hogy a politikai inga annál nagyobbat üt vissza majd.
2010 már megint egy más szitu volt, a hangulat annyira ballib ellenes volt, hogy ilyen politikai hátszél mellett néhány egyébként népszerűtlen intézkedést is be lehetett vállalni.

Egy beteges hatalomvágytól fűtött ember magasról lesz.rta volna 2006-ban is, hogy mi a szitu, csak a győzelem számít. (Hmm. Gyurcsány ?)

inteligencs elenzeki 2018.01.10. 18:10:37

@NBarbieReloaded:

"Mondjuk ezt meg lehetett volna azzal is oldani, hogy befejezik a lopast, "

Nem, ezt azzal lehetett volna megoldani, hogy beperlik a plakát kibocsátóját, becsületsértésért. Úgy tudom, hogy onnantól az alperes dolga bebizonyítani, hogy a plakáton feltüntetett személyek lopnak. Az pedig elég problémás lenne.

NBarbieReloaded 2018.01.10. 18:17:05

@Comte de Gippaud: Nyugodt lehetsz, ha egy szikranyi eselyt latott volna viktor egy ilyen per megnyeresere, megtette volna. Az, hogy nem tette, meg fideszes birosagi hatterrel sem, mindent elmond.
Inkabb nem akarta bolygatni egy esetleg a nyilvanossag elott zajlo perrel, ahogy mondjuk a Jobbik ugyvedei tetelesen soroljak, hogy miert is lehet a plakatokon szereploket jogosan tolvajnak nevezni...

2018.01.10. 18:31:37

Na már itt retteg az összes fideszes szarevő troll. Jó nézni.

DFK 2018.01.10. 18:34:45

@panteon: erre légyszi valami bizonyítékot mutass.

panteon 2018.01.10. 18:36:10

@Comte de Gippaud: Lehet, hogy így volt, 2006-ban de, a mostani húzásai nem erre következtetnek. Épít egy vasutat napi 8-10 utasnak mert gyerekkorában nem kapta meg karácsonyra? Bázakerettye alsón is 4000-es stadiont építtet egy 1200 fős faluban mert megteheti? A páva tánc amit lejt itthon meg Brüsszelben?
Ez az emb... majdnem embert mondtam, betegesen ragaszkodik a hatalmához és mindenkit hátba szúr, ha az tartja még 2 napig hatalomban.
A fidesz fun-oknak ő az utolsó jedi, a 2-dik Dugovits Titusz, a hadvezér, a haza megmentője. Csak ez a "bátor" vezető nem nyilatkozik ellenzéki újságnak, nem áll ki vitázni senkivel, nem érdekli milyen katyvaszt hagy maga után ezzel a félelem keltéssel, meg gyűlölet propagandával. Egy normális, felelős vezető így kormányoz? Nem mert ez nem normális...

pajaci 2018.01.10. 18:41:57

Már február 28-án szükségállapotot vezettek be, felfüggesztették a polgári szabadságjogokat és sok kommunista és szociáldemokrata képviselőjelöltet börtönbe zártak, illetve külföldre üldöztek. A márciusi választásokon a nácik még így sem tudták megszerezni az abszolút többséget, „csak” 43,9%-ot kaptak. Hitler számára további csapás volt, hogy a kommunista összeesküvés tervét később a bíróságon sem sikerült igazolni (igaz, az a gyanú sem nyert igazolást, hogy Göring akkori parlamenti elnök lakását a Reichstaggal összekötő földalatti folyosót használva az SS „besegített” az elmebeteg Marinus van der Lubbénak). Hitler a jogászokat addig sem kedvelte, ettől fogva azonban gyűlölte őket.[99]

Bár a szavazás eredménye csalódást okozott az NSDAP-nak, ennek már nem volt nagy jelentősége. Az új kormány első ülésén kinevezték forradalomnak a választást és úgy tettek, mintha hatalmas győzelmet arattak volna.[100]

Hitler hatalmas léptekkel indult meg programja végrehajtásának útján. Már öt nappal a választások után, törvényi alap nélkül, az SA-ra támaszkodva feloszlatta a tartományok parlamentjeit és kormányait, helyükre birodalmi biztosokat nevezett ki. „A mai nappal a nemzeti kormány egész Németországban kezébe vette a hatalmat. Ezáltal a nemzeti felemelkedés további menete felülről irányított, tervszerű folyamattá vált” – jelentette ki.[101] Az idézet második mondata egyben a saját türelmetlen híveinek szóló figyelmeztetés is volt. A forradalom megtörtént és le is zárult, egyéni akcióknak nincs helye.

nemecsekerno_007 2018.01.10. 18:42:01

@Én tudom jól: Oszt??! Most nem az van, hogy visszatáncoltak?

A GDP termelésen kéne inkább agyalni, mert ezzel a mentalitással sose lesz EU-s szint. Még kőkemény, kitartó munkával se biztos, de legalább esélyes.

inteligencs elenzeki 2018.01.10. 18:42:47

@NBarbieReloaded:

"Nyugodt lehetsz, ha egy szikranyi eselyt latott volna viktor egy ilyen per megnyeresere, megtette volna."

A lopás az lopás, a korrupció az megint egy másik kategória. Míg az előzőt könnyű bizonyítani, az utóbbit szinte lehetetlen. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni nagy privatizációs mutyi után az ügyek nagyrészt feltáratlanok maradtak, pedig lett volna bőven mit feszegetni a szociknál is.

rallus 2018.01.10. 18:53:15

A fülön fogott pártok szerencsétlen versenyzők, akik a futóversenyen sunyiban biciklizni próbáltak. Most kaptak egy kis haladékot, hogy ne a pálya utolsó szakaszában, hanem a félholtan elért célvonal után kerüljenek végleg a süllyesztőbe.
Legrosszabb esetben majd a teljes felszívódásuk után közösen álljuk a sarukat, mint a hajdan dicső SZDSZ-ét...

panteon 2018.01.10. 18:54:51

@Scott Tenorman Must Die: Ha azt mondom, hogy egy osztályon feküdtünk? Elhiszed?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.01.10. 18:56:15

Milyen választás?
Hisz mar hétfőn megbukott....

inteligencs elenzeki 2018.01.10. 19:04:44

@panteon:

"Egy normális, felelős vezető így kormányoz? "

Hát, mindenesetre normálisabban kormányoz, mint a ballibák anno. Maradjunk ennyiben.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.10. 19:06:48

@panteon: szerinted? :D ne nevettesd már ki magadat.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.10. 19:21:30

Orbán Európa legnépszerübb politikusa, és Magyarország legnépszerübb politikusa a Batthyány kormány óta.

Legalábbis, még soha senkit nem választottak meg Magyarországon 4x, és a világon se. Ezek a tények.

Életével, családjával is példát mutat a világnak, és a magyaroknak. Azon ritka közéleti emberek egyike, aki megmaradt hihetetlenül szerénynek és puritánnak, miközben Európa legnagyobb spirituális vezetője is.

A lipsiknek nem lesz más választásuk, Orbántól csak akkor tudnak megszabadulni ha európai császári címet adnak neki.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.10. 19:42:15

@conchita wurst: Pedig kérdezték a svájci bankszámlájáról is. Igen, kurva őszinte.

Brix 2018.01.10. 19:43:00

@rallus: Nem fogtak fülön senkit, hanem koncepciós ügyet kreàltak. Csak egy példát mondok: az Lmp- t azért büntették meg, mert "csak" 400 ezer ft\hó bérleti díjat fizet egy 13. Kerületi, 200 nm-es , ócska, dohos , lakàsért! Voltam bent és személyesen megnéztem a Hegedűs Gyula utcàban, még a 400 ezer is sok érte, nemhogy még kevesellik az àràt...Ez teljesen nonszensz eljàràs!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.10. 19:43:49

@conchita wurst: Legfeljebb Rákosinál... vagy az a szint.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.10. 19:48:00

@Én tudom jól: rákosi nem épp a demokratikus ellenzék ükapja? Apró gyurcsány se?

Okos Tóbiás 2018.01.10. 20:01:29

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Ezt mind egyedül találtad ki, vagy a Rogán Tonyó tette eléd?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.01.10. 20:02:08

@Én tudom jól: Jojo tudjuk Spiró kiadta a harcidalt hogy a nyilas söpredék...nevezzuk nevén Szálasi kormány es a bolsevik söpredék ....nevezzuk neven rákosi kormány idején is Közelebb voltunk europahoz mint most
De
Azért ez a realitaserzek nagyon megkapó na. Sztem ez már kognitív disszonancia....minimum.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.01.10. 20:03:25

@pajaci: Megint nem lesz valasztas mint amikor hobagoly volt a miniszterelnök?
Akkor is ezt fujtatok...

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.01.10. 20:20:40

Az én, és még 2.5 millió normálisan gondolkodó honfitársam szavazatával, újra a picsába küldjük a hazug, hazátlan, baloldali liberális baromarcú idiótákat.
Orbánnak nincs mitől félnie, ahogy nektek sem, mert Orbán a miniszterelnök. Ha én lennék, néhányan már nem élnétek.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.01.10. 20:24:39

@nemecsekerno_007: amíg a magyar épület gépészeti üzletek karácsonytól január 8-10 -ig leltároznak addig a GDP % mindig problémás lesz :) A kibaszott osztrákokhoz kellett mennem gázkazánt venni mert itthon egyetlen értelmes kereskedő cég sem volt még nyitva 6-án...leltározásra hivatkozva. A magyar még nem érti az igazi kapitalizmust.

nick papagiorgo 2018.01.10. 21:20:35

Hű, az ellenzék keményen ellenállt?
Igazán kemény fickók ezek.
Mi van még? Orbán retteg - hát igen, ő egy ilyen félénk, rettegő figura. Többször láttam megijedni, főleg ilyenektől, mint a DK az Együtt, meg ezek :) Asszem Piszkos Fredtől származik az a mondás, hogy "te csak ne ijesztgess engem Jimmy fiam, mert már többször megijesztettél, és olyankor mindig nyugtalanul háltam".

Mi van még? "A DK - bölcsen - még az európai testületek figyelmét is felhívja az újabb diktatórikus lépésre." - szóval DK-soknál így hívják azt, hogy "megint elszaladtunk Brüsszelbe árulkodni a csúnyabácsira". És még büszkék is rá.

Nem akarok zászlót bontani se a Fidesz se más mellett. De ez, hogy az óvodások azt mondják az óvóbácsinak, hogy nem esszük meg a levest, aztán hazaszaladtak, és beárulták az óvóbácsit apukának - szóval ebből valami "győztünk" jellegű dolgot kihozni, hát ez tényleg valami elképesztő :) A választások nincsenek így már most megnyerve? Csak kérdezem.

nick papagiorgo 2018.01.10. 21:38:52

Már előre látom a holnapi hírt:

A DK megnyerte a 2018-as választásokat. Legalábbis ez erkölcsi győzelem a miénk - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc. A magát (még mindig, vagy inkább már megint) Magyarország miniszterelnökének tartó illető ezt a bázakerettyési nyugdíjasotthonban nyilatkozta, a körülbelül huszonnégy ott lakóból, illetve összeverődött egyebekből (szájtáti kertész, unatkozó ápoló stb) álló tömegnek.
"A győzelem már most a miénk, Orbán meg előbb-utóbb úgyis belátja ezt, és magától lemond. Azt a tíz-húsz évet féllábon is kibírjuk. Mi fogunk győzni, ha nem mi, az unokáink. Ki ne tudná ezt jobban, mint maguk, akiknek maguknak is vannak unokáik" - folytatta.

A rendezvény hatalmas ovációval ért véget. Igaz, hogy ez azért történt, mert megérkeztek az Erzsébet-utalványok, de Gyurcsány ennek csak kis jelentőséget tulajdonított: "Fő, hogy boldogok" - zárta maga részéről a rendezvényt.

impala 2018.01.10. 21:43:09

@Brix: ezzel el is mondtad, hogy milyen a magyar "demokrácia" :)

anyadmajma 2018.01.10. 21:48:13

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: attól te még egy hazaáruló bolsevik geci maradsz, faszparaszt.
És ezt a gazdád ismerte be rólatok.

morph on deer 2018.01.10. 21:55:49

@Kővárépítő Orbán a király a házban:
“Legalábbis, még soha senkit nem választottak meg Magyarországon 4x, és a világon se. Ezek a tények.”

Ja.
Meg az is, hogy még orbánt se.

Ugyanis másodjára nem ő nyerte a választást, csak a kisgazdák átcseszésével jutott kormányra.
De te csak drukkolj tovább, hogy igazad legyen, sok sikert.

morph on deer 2018.01.10. 22:03:20

@Kővárépítő Orbán a király a házban:
Hogyne!
Mondjuk nem ugyanazt szedem amit te.

Csak koalíciós kormányt tudott alakítani, te nem emlékszel Torgyánra?

ételizésítő 2018.01.10. 22:04:07

@conchita wurst:
Jaja, akkor biztos véletlen lehetett, hogy 12 éve, mondjuk 140 hónapja a Fidesz elég nagyot szopott, és elvesztette a választást, miután Gyurcsány felmosta Viktorkáddal a padlót az ország nyilvánossága előtt, tévében.
Érdekes, Viktorkád azóta (meg az ideggondozó óta) nem is mert leállni vitázni senkivel.

hansoloo 2018.01.10. 22:05:51

Drága bolse ki barátIm!

Az lesz áprilisban, hogy 2,2-2,5 millióan szépen leszavazunk Orbán Viktorra, aztán ti 48 hónapig megint agonizálhattok szépen ilyen és ehhez hasonló blogokban. :))

Puszi: Han

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.10. 22:11:43

@ételizésítő: hat, azzal felmosassal nagyon jol jartunk, mert soha tobbet nem lesz azutan a lipsi elqras utan komcsi lipsi kormany az orszagban

1ghost 2018.01.10. 22:14:11

@hansoloo:

Mi meg szépen három millióan le szavazunk nem a korrupt, tolvaj fideszre, egyéni körzetben a legesélyesebbre, és akkor ti országtönkretevő, magatokat gennyesre lopó köztörvényes fideszes bűnözők a következő 20-30 karácsonyt a rács mögött töltitek.

Ott aztán majd esténként körbecsókoljátok egymás seggét.

hansoloo 2018.01.10. 22:17:18

Melyik 3 millióról beszélsz kicsi huszár? Az emberek meglátják a szerencsétlen szarházi liberálbolsevik bandátat, köpnek egy nagyot.
Ne nevettesd ki magad te szerencsétlen, maradj inkább szépen kussban.

Leooo 2018.01.10. 22:21:50

@nemecsekerno_007: Majd, ha megtanulsz magyarul is, akkor megbeszéljük, addig NEM MUSZÁJ! De, ha gondolod beszélhetünk a FÜTYISZ ennél durvább dolgairól, amit az ÁSZ - természetesen 'álfüggetlen vezíre' - a Domokos Lacika a kis zsebrefütyiszke 'vakulj magyar, ne láss tót' alapon soha nem is vesz észre, még akkor se, ha kiveri a fogát/szemét....Nomen es omen!

Muzsikok közt 2018.01.10. 22:25:33

Az 5 szavazobol alló családom tavasszal Orbanra szavaz. Mondjuk, nem is igen van valasztek.

Plusz a csalad hataron tuli magyar tagjait en fogom idefuvarozni Orbanra szavazni, mert lusta állatok.

Meg kell tenni a hazáért, amit lehet.

Leooo 2018.01.10. 22:29:32

@Kővárépítő Orbán a király a házban: B@szod te is Haloperidolt zabálsz marékszám, mint az a senki, akinek itt a s*ggét nyalod, meg azt ánuszrózsáját kényezteted belülről?? Ekkora önégető nyalonc nem lehetsz ingyen, biztos jól megfizetnek hogy a barna csíkos nyelvedet belekavargasd bármibe!

meszena 2018.01.10. 22:33:05

@panteon: Pont utaztam azon a vasúton és leülni sem tudtam a sok embertől. Tömve volt. Te kipróbáltad már?
(tudom, hogy nem minden nap ilyen, de ez egy kiránduló vonat)

meszena 2018.01.10. 22:37:20

Orbán már 2014-ben tudta, hogy '18-ban választás lesz. Miért rettegne?
Addig a fidesz diktált, bármi történt a malmára hajtotta a vizet. Igaz, semmi biztos dolog nincs a világon, de ilyen alapon az élet állandó rettegés lenne.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.10. 22:41:27

@Leooo: Engem mindig jol megfizettek, a lippsik alatt is. Igaz, most meg jobban.

Az europaiaknak szukseguk van szemelyes inspiraciora, es szerep modellekre, hogy ok is olyan peldas vezereket tisztelhessenek, mint a magyarok.

Van ugye Merkell a gyermektelen aggszuz Europa egyik fontos orszaganak az elen, a masikon meg egy szinten gyermektelen soros ugynok, aki 40 evvel oregebb novel el.

Na ilyenekre nem kene emberek sorsat bizni, a protestans puritan 5 gyerekes minta ember eppen Orban, nagyon irigylik is tolunk viagszerte, klonozni akarjak.

morph on deer 2018.01.10. 22:44:10

@Muzsikok közt:
“Meg kell tenni a hazáért, amit lehet.”

Te most kinek a hazájáról beszélsz a londoni rokonaiddal?
Vagy brüsszeliek?
Tudom már!
Vagy Moszkva, vagy Peking, - attól függően, hogy pirospöttyösek-e, vagy csak piros könyvesek voltak. :))
Kitaláltam, mi?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.10. 22:49:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A dokumentum három oldalt szentel kizárólag Magyarországnak, a fő megállapításai szerint

az oroszok szélsőséges pártok és szervezetek támogatásával, propagandával és korrupcióval próbálnak befolyást szerezni
az orosz kormány jóban van Orbán Viktorral, aki az EU-n és a NATO-n belül "talán Putyin legtámogatóbb miniszterelnöke". Erre példaként a keleti nyitást, az oroszellenes szankciók ellenzését hozza a dokumentum.
Miközben a magyarok büszkék 1956-ra, a Berlini Fal leomlása óta most van Magyarország legközelebb Oroszországhoz.
Orbán nem tett semmit, hogy megállítsa az orosz rosszindulatú befolyást, sőt, még üdvözli is az EU-, USA- és migránsellenes orosz propagandát, mert egybevág azzal, amit Orbán hirdet.
Az oroszok ezt ki is használják azzal, hogy elárasztják Magyarországot Kreml-barát, nyugatellenes propagandával. (Példaként a Kovács Béla-ügyet és a Győrkös-ügyet említik.)
Az orosz kormánypropaganda termékeny talajra hull a magyar médiaviszonyok miatt is. A Sputnik és RT sokat idézett források a kormányközeli médiában, a Magyar Idők szemlézi az orosz propaganda Strategic Culture-t, a 888.hu és a Magyar Hírlap pedig a hasonló jellegű New Eastern Outlookot.
Az átláthatóság hiánya és a korrupció a Paks2-re adott lehetőséget.
Orbán illiberális demokrácia ideája Szurkov szuverén demokrácia modelljén alapul
A magyar nép viszont nem osztja ezt az oroszbarát megközelítést."

morph on deer 2018.01.10. 22:51:28

@Kővárépítő Orbán a király a házban:
“... nagyon irigylik is tolunk viagszerte, klonozni akarjak.“

Clownra, vagy Kohnra gondoltál?

Úgy értem: “clownozni akarják”, esetleg “Kohnozni akarják”?
Szép lesz, akárhogy is.

Mindenesetre már sikeres kisérletek folynak a mesterséges sperma előállításával is, szóval van remény, jut belőle mindenkinek bőven!

Simicskának sem kell lépten nyomon reklámoznia, - már ez is egy előrelépés!

index.hu/tudomany/2018/01/03/egy_lepessel_kozelebb_a_mesterseges_sperma/

1ghost 2018.01.10. 22:52:29

@hansoloo:

A korrupt tolvaj, fideszfajtádra többé becsületes magyar ember a büdös életbe nem szavaz, az emberek rühellnek titeket.
Mindenki tudja, hogy mára a fidesz már semmivel sem több, mint gerinctelen tolvaj gazemberek gyülekezete, akiket a saját maguk gennyesre lopásán kívül semmi nem érdekel.
Áprilisig még reménykedhetsz, hogy megúszod, aztán game over, a tolvaj orbán, gazdáddal, mészárossal, rogánnal, a tiborcczal és a többi mocskos rablóval együtt nyered el büntetésedet.

morph on deer 2018.01.10. 23:01:20

A sánta kutyát nem is Jácintnak hívják, nem vak és nem komondor, hanem?

“Sokat változott 19 nap alatt A Miniszterelnök Úr álláspontja arról, hogy mennyire erős is Magyarország

Senki pénzére nem vagyunk rászorulva, az ország a saját lábán áll.
— Orbán Viktor miniszterelnök, 2017. december 22.

Amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Kínához fordulunk.
— Orbán Viktor miniszterelnök, 2018. január 10.”

Forrás:
index.hu/mindekozben/poszt/2018/01/10/sokat_valtozott_18_nap_alatt_a_miniszterelnok_ur_allaspontja_arrol_hogy_mennyire_eros_is_magyarorszag/

morph on deer 2018.01.10. 23:08:13

Azért az ember szívét mindig megdobogtatja a látvány!
Újra meg újra!
Látszik a hagyománytisztelet, meg a népiesch gondolkodás! Bizony!

“Hogyaszongya: iiimhoool kerekediiik...”

index.hu/belfold/2018/01/10/orban_berlinben_ha_europa_nem_ad_penzt_majd_kerunk_kinatol/

(Egyébként ugyanannyi van belőle is, csak más elosztásban. Na azér’..!)

1ghost 2018.01.10. 23:15:27

@morph on deer: Na ja, de facto bevallja, hogy még ehhez a szánalmas gazdasági teljesítményhez is tengernyi EU-s lóvé kellett.

Azt gondalja ez korrupt, köpönyegforgató szélhámos, hogy majd Kína ad, ha az EU nem. Na ennyit a saját lábon állásról! Úgy meghülyült orbán, hogy már azt sem tudja melyik nap mit hazudott.

morph on deer 2018.01.10. 23:24:42

@1ghost:
Persze hogy ad Kína. Meg akarják mutatni, hogy törődnek a félázsiai testvéreikkel.

Meg ők még biztosan nem tudják, hogy orbán mennyire lelkendezett Trump megválasztásakor, és a “legfőbb világi hatalomként” említette...

Muzsikok közt 2018.01.10. 23:26:39

@1ghost:

Hat azt meg viccbol sem gondolhatja komolyan senki, hogy a lipsi gazdpol akar egy ligaban lenne az orbanival

a lipsik adossagbol csinaltak gdp csokkenest, orban adossag csokkenesbol gazdasagi novekedest

Ugyhogy minek lecserelni Orbant lipsikre? Vagy Simicskara? Simicska mar nem olyan gonosz oligarcha mint Meszaros?

1ghost 2018.01.10. 23:36:46

@Muzsikok közt:

Gazdasági ügyekben már egy csomó nickeden szénné égetted magad, te szarházi bérhaudozó.

Lassan ideje barátkozni a gondolattal, hogy game over. Karácsonyra a tolvaj, korrupt gazdáddal a mészárosokkal, rogánokkal, a milliárdos tiborczal, meg a többi bűnözővel már rég előzetesbe vagytok.

Orbánnak pedig csak egy kihívója lesz: a börtönőr.
:))))))

KunnHalmiAgnes 2018.01.10. 23:39:53

"Orbán valójában retteg a választástól, és korántsem olyan magabiztos."

A naci Orban bukni fog, az ellenzeki partok meg sima ketharmadot fognak szerezni. Eselye sincs a fidesznek, szinte biztos, hogy nem jut be a parlamentbe.

1ghost 2018.01.10. 23:45:39

Mészáros Lőrincznek már 203 cége van. Orbán hatalomra jutásakor mindössze csak 2 volt.

Fasza, mi? És folytatni szeretnék, mert el akarják kerülni a börtönt. Nem Magyarországért, hanem a lopott vagyon megtartásáért küzdenek.

De hál' Istennek, a magyarok már kiismerték ezt a velejéig korrupt tolvaj bandát, s áprilisban revánsot vesznek rajtuk, amerre járunk-kelünk az országban, Hegyeshalomtól Kisvárdáig, az emberek fogcsikorgatva várják a választást, hogy véleményt mondjanak az orbánok-mészárosok-rogánok maffiaállamáról.

Lesz itt olyan meglepi, hogy a fideszbűnözők nem győzik majd kapkodni a fejüket, de mire magukhoz térnek már rég kattant a bilincs.

Muzsikok közt 2018.01.10. 23:45:40

@1ghost: mire a falevelek lehullanak...

a lipsik is felébrednek

1ghost 2018.01.10. 23:55:24

@Muzsikok közt:

Hehehe, te agyatlan, bérhazudozó orbántroll.

Ezzel a lipsi szöveggel kitörölheted már a tolvaj gazdád seggét. A korrupt, rabló fideszfajtáddal nem a lipsik, hanem Magyarország áll szemben.

Habony Árpád. 2018.01.11. 00:09:47

@1ghost: "Lesz itt olyan meglepi,"

Nem lesz itt semmi meglepetes. A valasztas masnapjan, az ujabb ketharmados gyozelem utan, a dunaba lovetjuk az osszes sorosberenc lipsit. A legjobb, ha masnap reggel mar dunaparton sorakoztok, hogy ne keljen ertetek meni, budos lipsik.

VaradiJanos 2018.01.11. 00:54:33

@1ghost: nyugodj le kicsit, mert infarktust fogsz kapni!

VaradiJanos 2018.01.11. 00:55:50

@1ghost: és ki fogja lecsukatni? Melyik töketlen?

m54 2018.01.11. 00:55:57

"A Fidesz (és a KDNP) is megússza, hogy a választásokig kutakodjon a gazdálkodásukban az utóbbi időben nagyon bekeményedő Állami Számvevőszék. Ennyire kilóg a lóláb? Nem egészen: Orbánéknak szerencséjük van, méghozzá azért, mert a 94-es választás után az MSZP és az SZDSZ került kivételes helyzetbe. A Fidesznek a jogszabályi környezettel is jól jön ki a lépés: 2010 után még keményebb büntetést kaphattak volna, mint most a Jobbik, mert ami akkor még csupán etikátlan volt, az ma már törvénytelen is."

...

"Az egyszerűség kedvéért összevetettük a Fidesz és az MSZP ellenőrzéseinek időpontjait. A két párt gazdálkodását utoljára 1992-ben ellenőrizték egyszerre, aztán valami félrecsúszott, mert a szocialisták pénzügyeiről szóló következő jelentés már egyben vizsgálta a 92-es, 93-as és 94-es éveket, míg a Fidesz gazdálkodásáról készült külön 92–93-as, valamint a 94–95-ös évekről szóló beszámoló.

Ez azért lényeges, mert az 1994-es választás óta az ÁSZ mindig külön évben vizsgálta a Fidesz az MSZP gazdálkodását, és az ellenőrzött ciklusok is mindig eltértek. Így fordulhat elő, hogy az ÁSZ 2018 első félévében fogja vizsgálni az MSZP pártalapítványának 2015–2016-os beszámolóját, míg 2017-ben vizsgálta a Fidesz pártalapítványának 2014–2015-ös gazdálkodását.

Ebből a szempontból tehát nem arról van szó, hogy az ÁSZ azért nem vizsgálja többet a választások előtt a Fidesz gazdálkodását, mert pártállami eszközökkel megakadályozzák ebben, hanem mert Orbán pártjának következő vizsgálati ciklusa a 2016–2017-es lesz, maga az ellenőrzés pedig az elmúlt évtizedek rutinja alapján majd 2018 végén, 2019 elején lesz. Ezt a ciklust a választásokig nem is lehetne ellenőrizni, ugyanis a törvény szerint a pártoknak május végéig kell leadniuk a pénzügyi beszámolóikat."

Az Index cikkéből!
index.hu/belfold/2018/01/04/allami_szamvevoszek_fidesz_ellenzek_szerencse/

VaradiJanos 2018.01.11. 00:57:47

@1ghost: ..... és micsoda szégyen ez a fajtádnak, hogy a korrupt hazug fidesz is hülyére ver titeket, még így sem kelletek egészséges lelkületű szavazóknak .... jujj de ciki, mókamiki

ételizésítő 2018.01.11. 02:21:21

@conchita wurst:
Húbazmeg, te mit fogyasztasz, hogy ilyen durva látomásaid vannak tőle?
Van még belőle, és adnál nekem is?

Tonald Dramp 2018.01.11. 02:32:14

@VaradiJanos: ja pont ez nem tudjak elfogadni, hogy hozajuk kepest, meg a korrupt nacik is jobbak, a valasztok szemeben.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 06:48:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az elfelejtetted odaírni, h még az index is csak úgy merte lehozni ezt a cikket, h beleírta, h semmi ténybeli megállapítást nem tartalmaz, újságcikkek lettek összeollózva. mind szelestey lapszemléi.. dehát ez a te szellemi színvonalad

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 06:56:13

@morph on deer: igen, ez csak az olyan faékeknek bonyolult, mint amilyen te vagy. normális ember tudja értelmezni a mondatokat, főleg, ha elolvassa a cikkeket is. persze te libsi vagy, egy igazi szak értő

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 06:57:44

@KunnHalmiAgnes: a 2017-es előrehozott választás érdeklődés hiányában elmaradt :DDD (emlékszem, mikor 2014-ben az itt bérrettegő liberálnáci nickek 2017-es bukásról meg előrehozott választásokról álmodoztak)

midnightcoder2 2018.01.11. 07:28:36

Az tény, hogy ez is közte van Orbán idióta intézkedéseinek ami a saját szavazóbázisát erodálja és az ellenzékét erősíti. Oda lehet tenni a vasárnapi boltbezárás, az internetadó, a stadionépítések és a többi hülyeség mellé amik sokkal-sokkal többet ártottak nekik mint használtak.

DFK 2018.01.11. 07:35:57

@panteon: szerinted ez egy korrekt, orvosilag helytálló összeállítás? Bárkiről lehet összevágni ilyet. Bizonyítékot kérek tovàbbra is.

1ghost 2018.01.11. 08:35:54

@VaradiJanos: @Scott Tenorman Must Die:

Na mi van te retkes orbántroll? Látom már aludni sem tudsz a félelemtől. Hát bizony ez érthető, elvégre lecsap rátok rövidesen az igazságszolgáltatás, s rohadt egy dolog lesz 12 négyzetméteres cellában tölteni a következő éveket.

A gazdád is napról napra szarabbul néz ki, már azt sem tudja, hol, mikor, mit hazudott, mészárossal, rogánnal egyetemben, hiszen tudják mi vár rájuk.

Mivel semmiképpen sem ússzátok meg, hát jól használd ki ezt a hátralévő kis időt.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 08:46:38

@1ghost: veled ellentétben nekem van munkám, ezért kelek korán. nincs is időm fröcsögni egész nap a neten munkanélküli segélyből, mint nektek

VaradiJanos 2018.01.11. 09:25:25

@1ghost: “Na mi van te retkes orbántroll? Látom már aludni sem tudsz a félelemtől. Hát bizony ez érthető, elvégre lecsap rátok rövidesen az igazságszolgáltatás, s rohadt egy dolog lesz 12 négyzetméteres cellában tölteni a következő éveket.

A gazdád is napról napra szarabbul néz ki, már azt sem tudja, hol, mikor, mit hazudott, mészárossal, rogánnal egyetemben, hiszen tudják mi vár rájuk.

Mivel semmiképpen sem ússzátok meg, hát jól használd ki ezt a hátralévő kis időt.”

Én itt az egészségedért aggódom, te pedig börtönbe akarsz küldeni. Cuncimunci, már máskor is meg akartam kérdezni: pld ellenem mi lesz a vád? Trollkodás?

VaradiJanos 2018.01.11. 09:27:36

@Scott Tenorman Must Die: nem segélyen van ez a szerencsétlen. BV-alkalmazott, őrködik és takarít, egyszer elárulta. Sajnos így is te fizeted a netezését.

ben2 2018.01.11. 10:48:43

Az összes ellenzéki fingreszelő blog közül azok a legviccesebbek, akik a gyalog galoppos fekete lovag mintájára kéz és láb nélkül is még azt kiabálják, hogy "fut a gyáva".
Klasszikus ellenzéki hisztikampány:
1. mantrázd jós sokáig, hogy Orbán be akarja tiltani az ellenzéket
2. majd amikor kiderül, hogy nem, akkor mantrázd, hogy Orbán megfutamodott
Így a sok szerencsétlen ballib retardált elhiteti magával, hogy bármilyen jelentőségük is van a közéletben.

Orbánék nem azért tolták végig az ÁSZ vizsgálatot, hogy ellehetetlenítsék az ellenzéki pártokat, hanem hogy a választások előtt pár hónappal az ellenzéki pártok finanszírozási szabálytalanságaival tematizálhassák a közbeszédet.
A halasztás, részletfizetés, stb. már ahhoz kell, hogy az idióta ellenzék nehogy ellehetetlenítse saját magát, mert azzal a protest szavazatok a Jobbiknál koncentrálódnának.

HorseFucker 2018.01.11. 11:23:24

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Rohadt oroszbérenc hazaáruló szarevő geci állat, bszd meg anyádat a ravatalán te féreg !
Eljön majd az idő, mikor a csuti geci öngyilkos lesz, ha éppen otthon találják ! :D :D :D

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 11:55:13

@VaradiJanos: ez a köcsög? hát faszrahúzzák a dobin, mostmár értem miért ilyen feszült

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 11:59:51

@VaradiJanos: pamuttal mi a helyzet? ezer éve nem láttam már itt a saját nick-én (a stílus alapján taga is ő)

1ghost 2018.01.11. 13:05:33

@Scott Tenorman Must Die: @VaradiJanos:

Na mi van te szarházi bérhazudozó fidesztroll? Még mindig itt rohadsz a korrupt tolvaj gazdád seggét fényezve?

Te agyalágyult orbánbohóc! Hát már mindenki csak röhög rajtad, s a választások közeledtével a gazdád már most úgy meg van zakkanva, hogy azt sem tudja, hol, kinek, és mit hazudott. És a java még csak most jön!!

Viszont itt a jó hír: amilyen hosszú nyelvet növesztett neked a téged hitvány szolgaságra teremtett evolúció, még akkor is tudod majd a korrupt orbángazdád seggét nyalni, ha külön cellába lesztek.

:)))))))))))))))

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 13:41:24

@1ghost: jaj, turett szindrómás kisbarátom, mindjárt megy a Dr. úr a zubbonnyal

konrada 2018.01.11. 14:23:19

@ben2:
...mondjuk pont a Jobbikot érte a legnagyobb büntetés....

...s lehet, hogy nem csak azért, mert csúnyákat plakátoltak, hanem az is lehet ok, hogy a Jobbik túlságosan visszaesett a közvéleménykutatóknál, így az ilyen támadással erősíthetik az eddigi jobbikos protest-szavazókat, hogy ne szavazzanak át valamiféle kompromisszumos jelöltre, elvégre a pártjuk bajban van, össze kell tartani...
(Mert a fidesz csak addig lehet esélyes, míg a két oldal között van: ha a cukiskodó Vona át tud bújni a tű fokán, az összedolgozó ellenzék verni képes...)

dunántúli gyerek 2018.01.11. 15:41:20

@konrada: hat a mostani allas syerint a fidesynek tobb syavayoja van mint mindenki masnak egyuttveve azt a 10 partot is besyamitva akik nem jutnak be

igaz, 4 honap mulva meg tobb lesz

nemecsekerno_007 2018.01.11. 17:43:24

@Leooo: Rúgózz rajta nyugodtan még....

A. Syke 2018.01.11. 21:11:22

@hansoloo: mit jelent az hogy liberalbolsevik?

pánpéter 2018.01.11. 21:18:07

@A. Syke: A szó története valahova a 90-es évekbe nyúlik vissza, amikor Csurka István megalkotta, majd Dr. Torgyán József gyakran és hosszan megnyíló szájából hallottuk rendszeresen. Más idők voltak, akkoriban még nem nyomott agyon mindent a nyugatról hozzánk is beerőszakolt, kötelezően választható, polkorrekt öncenzúra. Ezért legfeljebb kósza nácizásokat kapott a Független Kisgazdapárt elnöke, hiszen nem volt több ez a szó egy elég világos politikai behatárolásnál. A koalíciós felsőirányítást ellátó, liberálisnak mondott SZDSZ, valamint a hozzá többséget biztosító, bolsevik és kommunista múltú MSZP végleges összefonódását nem is lehetett volna tömörebben és frappánsabban leírni. Mára azonban Torgyán doktor politikai pályája és az SZDSZ is a múlté, noha előbbit néha hiányoljuk egy picit. A pártelnök háttérbe húzódásával ez a remekül eltalált szó, hogy liberálbolsevik sajnos szintén kikopott a köztudatból. Évek óta megy itt a kevésbé kifinomult jobboldaliak részéről a komcsizás, ami viszont mára – lássuk be – tényleg idejétmúlt.
A 90-es években, éles logikával megalkotott liberálbolsevik szó erejét mutatja, hogy némileg módosult jelentéssel, de ma talán még pontosabban írja le az adott politikai oldalt. Az SZDSZ joggal megünnepelt kimúlásával senki sem gondolhatta komolyan, hogy ez a nemzetvesztő, velejéig gonosz és korrupt csapat is eltűnt Magyarországról.
„bolsevik" kifejezés eredetileg többségit jelent, és az orosz szociáldemokraták többségét képező szélsőségeseket, a kommunistákat takarta. A kommunisták által, számos országban szabadjára engedett féktelen ösztönöket és gyűlöletet, valamint a döbbenetes kínzásokat, vérfürdőket és kivégzéshullámokat (Magyarországon 1919-ben és 1945-63 között) nézve világos, hogy a kommunizmus nem eszme, hanem egy gátlástalan hatalomszerzési és hatalommegtartási mód. Az egész semmi másról nem szól, mint a többségről, azaz a hatalomról. A mai bolsevikok már nem a korabeli bolsevik jelszavakat zengik. Könnyedén modernizálták a szlogenjeiket, hiszen az egész mögött továbbra sem az ország és a nemzet felemelését célzó eszme, hanem a pőre hatalomvágy áll. Amikor a kezükben van a hatalom, akár erőszakkal is megvédik azt. Ha kell, fegyvertelen tiltakozókat veretnek ronggyá, és lövetik ki a szemüket a pribékjeikkel.

ételizésítő 2018.01.12. 17:20:35

@ben2:
"a választások előtt pár hónappal az ellenzéki pártok finanszírozási szabálytalanságaival tematizálhassák a közbeszédet"

Jaja, itt a ház előtt is a falevelet gereblyéző közmunkások fennhangon szidták az ellenzéki pártokat, hogy mennyire szabálytalanul finanszírozzák a faszom tudja, mit.
Az utcán haladó járókelők pedig becsatlakoztak a szidásba, hogy hát, ekkora lopást bizony ők még a Fidesztől sem láttak. 400 ezerből bérelni egy 100 négyzetméteres lakást, amikor 600 ezerért kellene, mint a fideszes polgármesternek az első kerületben a várban... ja bocs, ő 60 ezerért bérli, egy nullát elnéztünk...
Meg persze a 10 emeletesből is hozzászólt minden lakó.

Nálad idiótább Fidesz-trollt nehéz lenne bérelni a pártnak.

Leooo 2018.01.14. 00:08:56

@nemecsekerno_007: Nem én rugózok, ti vagytok beszorulva az epeda közepébe, mélán kérődzve a bircával az élen(annak a nyakában van a kolomp)...!
süti beállítások módosítása