Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Botka és Ujhelyi továbbra is fúrja az ellenzéki szövetséget

2017. november 23. - Európa Kávézó

Hosszú az árnyéka a Fidesz leghűbb szövetségesének, Botka Lászlónak. Nem elég, hogy 9 hosszú hónapon át blokkolta az ellenzéki tárgyalásokat, most megint fúrja a lehetséges megállapodást. Orbán elégedett lehet vele...

ujhelyi_botka.jpg

Botka Lászlót nem érdekli, hogy miniszterelnök-jelölti ámokfutásával soha nem látott mélységekbe taszította a Magyar Szocialista Pártot (Botka 9 hónapja alatt 250.000 szavazót veszített el a párt), most újabb lehetetlen kérésekkel állt elő. Most már nem csak azt akarja, hogy a mindkét szegedi választókörzetet automatikusan az MSZP kapja, most már az az óhaja, hogy egyetlen más párt se indíthasson senkit egész Csongrád megyében.

Nooormális? - kérdezné erre Besenyő Pista bácsi.

Lehetetlen, hogy Botka nem vette még észre, hogy pártja rég elveszítette domináns szerepét és mára már csak egy a többi ellenzéki párt között. Sokkal valószínűbb, hogy tudatosan szab teljesíthetetlen igényeket és így próbálja megfúrni az egész országos ellenzéki megállapodást.

Erre kontrázott rá a pártalelnöki tisztségéről lemondott Ujhelyi István, aki szerint az indokolja, hogy mindenhol az MSZP induljon, mert győztes csapaton nem kell változtatni. Úgy látszik, hülyének nézik a választót, hiszen a vitatott szegedi körzetet az ellenzék elveszítette 2014-ben. Milyen győztes csapatról beszél?!

Itt a kávézóban úgy tudjuk, hogy a Molnár Gyula vezette tárgyalódelegáció tagjai (a pártelnökön kívül Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető) megállapodást akarnak és igaz ez a párt erős emberére, Mesterházy Attilára és a megyei elnökök többségére is. 

Így a szinte teljesen elszigetelődött Botkát és Ujhelyit semmi sem zavarja abban, hogy tovább verjék szét az MSZP-t, további gyengítsék a demokratikus ellenzéket. Amit Orbán ígért Szegeden, tényleg megér ennyit?

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2213355421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BAZINGA2 2017.11.23. 15:21:59

Régen bírtam Botkát, de amióta kikiáltotta magát miniszterelnöknek, és akkora arca lett, visszataszítónak találom. Ujhelyi pedig ezzel az "én is valaki vagyok, okoskodó, tudálékos" kirohanásaival egyenesen nevetséges. egy paprikajancsinak nézem. Ráférne az MSZP -re egy megtisztulás. Jót tenne nekik, hogyha kiesnének a választáson és alapítanának egy új pártot a normálisabb baloldaliakból. Ezek közt nagyon sok a megélhetési politikus.

Okos Tóbiás 2017.11.23. 16:27:28

Nem véletlen, hogy Gyurcsány, és az értelmesebbje otthagyta a száradó szegfűt.

tegnaptuska 2017.11.23. 16:28:47

Értem én, Zsolti, hogy a trójai faló dk érdekében neked hazudozni kell, de azt leírhattad volna, hogy Szabó Sándor körzetén megy a vita, amit 2014-ben egyéniben megnyert. És ez kellene most nektek, mint egyébként Varjunak Újpest, amivel külön entitás lévén nincs is semmi baj, baj azzal van, hogy hazudoztok, mint a vízfolyás, de ezt Feri óta tudjuk rólatok :)

Farkas Alfréd 2017.11.23. 17:01:46

Kemény ez a Dk propaganda. Ugye mióta megszületett az Orbán-Gyurcsány paktum, azóta a Dk és Gyurcsány puszta jelenléte is a fidesz malmára hajtja a vizet, szóval lehet itt hazudozni az Lmp-ről, Mszp-ről, Szél Bernadettről és Botka Lászlóról, de ez is azt bizonyítja, hogy Te Zsolti és a Feri csak bomlasztjátok az ellenzéki oldalt és folyamatosan csak a zavart keltitek. Miért ócsároljátok az ellenzéket, ha a fidesz ellen vagytok?

Okos Tóbiás 2017.11.23. 17:25:22

@Farkas Alfréd: Lehet, hogy én egy másik országban élek?! Már lassan 10 éve a fideSS, az MSzP, a Jobbik, az LMP, most már a Momentum is azon mesterkedik, hogy Gyurcsányt a partvonalon kívülre lökjék. Ölbe tett kézzel kellene várnia, hogy ez megtörténjen?

Farkas Alfréd 2017.11.23. 17:53:44

@Okos Tóbiás: lassan 10 éve, hogy gyurcsány a partvonalra tette az országot. Talán ölbe tett kézzel kellene nézniük a többieknek a további ámokfutást?

Okos Tóbiás 2017.11.23. 18:21:44

@Farkas Alfréd: Ezt még Te sem hiszed el. Ha, igen, akkor kezeltesd magad.

Farkas Alfréd 2017.11.23. 18:36:17

@Okos Tóbiás: ha ez nem igaz, akkor gyurcsány után hogyan nyerhetett a még a régi választási rendszerben orbán 2/3-dal? Na ez itt a nagy kérdés!

Okos Tóbiás 2017.11.23. 18:43:30

@Farkas Alfréd: Úgy, hogy a 2006-os TV-vitás padlófogás után, a csüngőhasú mindent annak rendelt alá, hogy Gyurcsányt kikészítse. Ehhez pedig az MSzP-ben volt elég megélhetési percemberke, és segítettek neki. Plusz még bejött a pénzügyi válság. Persze nem sikerült volna, ha nem lenne annyi ostoba ember az országban, aki vevő a populista demagóg dumára. Pedig a fideSS első regnálása, elég intő jel lehetett az értelmesebbjének.

Okos Tóbiás 2017.11.23. 18:56:50

Természetesen Gyurcsánynak is vannak hibái. Kisebbek-nagyobbak, de még mindig ezerszer ő, mint a csüngőhasú.

Farkas Alfréd 2017.11.23. 19:03:48

@Okos Tóbiás: tehát mindenki hibás csak gyurcsány nem, aki miniszterelnökként a legnagyobb hatalmú egyén volt az országban. Ha akkor annyira gyenge volt, hogy a kisgöböc ellemzékből legyőzte, és még a saját embereit sem tudta összefogni, akkor hogyan tudna összefogni több különböző pártot. Gyurcsány elbukott és Orbán 2/3-át neki köszönhetjük. Ezek itt a tények!

Okos Tóbiás 2017.11.23. 19:28:10

@Farkas Alfréd: Szerinted, és valamennyi igazság van is benne, de ettől még az előző bejegyzésem áll.

camilló 2017.11.24. 05:04:12

Botka addig volt népszerű, amíg valóban baloldali értékeket hangoztatott. A fizessenek a gazdagok jelszó után pár héttel, már inkább ne fizessenek volt a jelszó, és ezt biztos nem magától találta ki. Az MSzP tele liberálissal. Nincs is ezzel baj, de ne mondanák magukat baloldalinak. Ferinek meg tudomásul kellene venni, hogy a legelutasítottabb politikus és félre kellene állnia. Hitelese lenne, ha az emlékezetes beszéde után nem vállalja a miniszterelnökséget. De azzal a beszédével, és a mostani cselekedeteivel is azt bizonyítja, hogy csak a hatalom érdekli és pont leszarja a nyomorgókat.

poliJoker 2017.11.24. 06:40:32

Inkább öt Botka mint egy gyurcsány.

Pali papa és a negyven rab ló 2017.11.24. 08:46:48

@poliJoker:
Te nyertél ezzel a licittel.
Viheted mind az ötöt,

Scagnetti 2017.11.24. 11:23:53

"Botka 9 hónapja alatt 250.000 szavazót veszített el a párt"

Feri vezetése alatt meg több mint egymilliót.

Farkas Alfréd 2017.11.24. 15:51:50

@Okos Tóbiás: nem lehetne inkább az, hogy egyikse!
süti beállítások módosítása