Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Orbán idején rekordon az államadósság

2017. október 24. - Európa Kávézó

Orbán a választások utánra tolja, hogy be kelljen számolnia a valós államadósságról. Akkor rögzítsük itt és most: minden idők legnagyobb magyar államadósságát az Orbán-kormány produkálta. Ez a tény.

forint.jpg

Vita van a magyar kormány és az Európai Statisztikai Hivatal között: a kormány a magángazdasághoz próbálja sorolni az MNB alapítványait, az Eximbankot, és a garanciaalapokat, az Eurostat szerint viszont ezek növelik az államadósságot, a veszteségeiket be kellene számítani.

MIndebből teljesen egyértelmű, hogy amivel Orbán kampányolt 2010-ben - például ezzel indokolta a 3000 milliárdos magánnyugdíj későbbi ellopását -, hogy csökkenteni akarja az államadósságot, az megbukott. Ezzel szemben a valóság az, hogy Orbán nem csökkentette, hanem növelte az államadósságot.

Íme a vg.hu cikke 2015. július 15-én. "Soha nem látott magasságba, 25 ezer milliárd forint fölé emelkedett júliusban a költségvetés adóssága az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint. Az adósság most 1377 milliárd forinttal haladja meg a tavaly év végi szintet."

Tehát nem "az" a 8 év vitte rekordra az államadósságot, hanem "ez" a 8 év. Történt mindez úgy, hogy akkor 800 kilométer autópálya épült, volt 13. havi nyugdíj, meg 50 százalékos béremelés az orvosoknak, ápolóknak, pedagógusoknak. Most meg úgy van rekord adósság és titkolnivaló, hogy se fejlesztés, se rendes nyugdíj-, vagy béremelés.

De akkor hol a pénzünk??

Mostantól mindenki úgy készüljön, hogy a kampányban a Fidesz kozmetikázott, hamis adatokkal próbálkozik majd, hogy elfedje kevés konkrét ígéretei közül az egyiknek a teljes kudarcát.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5913067576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 13:45:04

Szinte hihetetlen a ballib egyhalottak mellébeszélési művészete.
Itt van kerek perec minden ország Euróstat adata, GDP arányos hiánya.

https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp

Itt Össze lehet vetni más országokkal a hiányt, Eu-s átlaggal.
Tisztán látszik, hogy az MSZP-SZDSZ kormánytól szarabb nem volt, a GDP arányos hiány alakulsáában, ahogy minden más gazdasági mutatóban is a legszarabbak voltak.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 13:49:16

@konrada:

Ez volt a ballib hírhamisítóknak az ukáz.

Index, Hvg, 444, ... parancsot teljesít, ahogy a bérbloggerek is.

konrada 2017.10.25. 13:50:09

@EU zászlót mindenhova!:

...inkább ne menj ebbe bele.

...it csupa olyan újszülött van, aki nem hallott se az inflálódásról, se a reálgazdasági növekedésről, mely az inflációtól függetlenül is csökkenti ugyanazon összeg jelenkori értékét, így nekik nem fogod tudni elmagyarázni:
ők azt tudják: ha Rákosi alatt 3,60 volt egy kiló kenyér, most meg 360, akkor Rákosi alatt volt itt jobb élet, és ahogyan a számok mutatják, 100x jobb volt!;))

BobAlice 2017.10.25. 13:53:57

Most képzeljétek el, hogy az mszp elkúrása után a trollok ide kommenteltek volna, hogy az az államadòsság nem is olyan nagy és különben is, fejlődés van, mindenki boldog, csak az ellenzék károg. Ebből az a tanulság, hogy nincs az az elkúrás, amit ne lehetne megvédeni.

haXXor 2017.10.25. 13:56:07

:DDDDDDDDD
Hírcsárda?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 13:57:18

@BobAlice:

Pontosan ez történt.

Ugyanezek a ballib agyhalottak kommentáltak pontosan ezt a szöveget.

Nevezetesen hogy az államadósság nem is számít ha nagy, mert nézzük meg a görögöket ott még nagyobb.

Aztán a görögök csődbe mentek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 13:58:54

@EU zászlót mindenhova!:
"Mivel az államadósság folyamatosan nő ..."
Így igaz.

Egyedül a németeknél csökkent nominálisan az adósság összege, mindenhol máshol nőtt az EU-ban.

Viszont egyedül a németeknél és nálunk CSÖKKENT GDP arányosan a hiány mértéke.

Az összes többi EU-s országban nőtt 2010 óta.

BobAlice 2017.10.25. 14:06:34

@Ballib cenzúrázók réme 25: Szóval a ballib agyhalottak kommentálták azt, amit a tefajta agyhalottak. Eltekintve attól, hogy nem
így volt (annyira nem volt régen, hogy el lehessen felejteni), ez már egy fontos lépés a beismerés felé.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 14:12:15

@BobAlice:

Én soha nem mondtam, hogy az államadósság nem számít, egész egyszerűen azért mert igenis számít.

Te és az elkúrók csicskásai azok, akik ezt hazudtátok 2010-ben is hogy nem számít az államadósság.

De számít.
Az elkúrók elkúrták és sokat nőtt, mostmeg csökken.

kerszi 2017.10.25. 15:20:21

Ha valaki nem tudná, nem a GDP-t kell visszafizetni, hanem a felvett kölcsönt.

gyurmicsek 2017.10.25. 15:31:52

Fél négy van inkább epítsünk egy stadiont, az megnyugtat.....

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.10.25. 15:38:34

A hazudozó Soros bérenc ballibák megint bebuktak egy újabb hazugságot, egy újabb népámítást. Orbán Viktor megmondta hogy 50% alatti államadósság lesz 2018-ra. Idő arányosan nagyon jól áll a kormány, látszik hogy minden pénzt amit eddig a magyar emberektől szipolyoztak ki és külföldre vittek az ofsór lovagok, azokat most Orbán Viktor államadósságra fordította. 2018-ban meglesz az 50%!

A kormány jelentősen csökkentette az államadósságot
2011. október 9.

A Kormány az elmúlt több mint egy évben jelentősen csökkentette az államadósságot, ezt mutatják a számok - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleményében.

A kormány két lépésben először 82 százalékról 74 százalékra csökkentette az államadósság mértékét. Magyarország további lépéseket tesz annak érdekében, hogy 2018-ra 50% alá csökkentse az államadósságot.

BéLóg 2017.10.25. 15:40:29

@Zsoltbacsi: Ne izgasd magad. Egyszerűen hülyék.
Olyasmiken csodálkoznak, hogy kamatos kamatokkal terhelt szar kondíciókkal felvett hitelek esetében még egy nyavajás Provident vagy Cofidis esetében is ugyanezek a pénzügyi görbék érvényesek.
Mindenki tudja, főleg a hitelminősítő intézetek, hogy a GDP arányos számok PONTOSAN azért használatosak, hogy VALÓS képet kapjanak a hitelezők.
Gondold el (neked könnyű lesz), ha egy országnak "mindössze" egymillió dollár adóssága van, a GDP-je azonban 100ezer dollár :-) :-) :-)
Qrva jó helyzetben van akkor hozzánk képest, mi?

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.10.25. 15:59:07

A norvág álcivil pártok nem bírnak megbírkózni Orbán Viktor világra szóló sikereivel, ez fáj nekik. Meg az, hogy most nem ők lopják a kasszát, hanem a Fidesz. De jól van ez így, mert Mészáros Lőrinc, Tiborc és Garancsi István nem külföldre hordja ki a 10 milliárdjait, hanem Magyarországon fektetnek be, itt vesznek maguknak megyényi földbirtokokat, kastélyokat, trafik láncokat, budai luxus ingatlanokat, Fél Balatonokat, bankrendszereket, gázrendszereket.

Ellenben az elkúrók 54%-ról 82% fölé adósították az országot, annak ellenére hogy a 100 napos pénzözönt csak azért szavazta meg a Fidesz, hogy az embereknek jobb legyen, de az ne kereüljön semmibe az államnak. Ezt az elkúrók nem tudták teljesíteni.

Az elkúrók megduplázták a munkanélküliségi rátát, Orbán Viktor viszont 1 millió új munkahelyet teremtett. Ebből 800 ezret az EU-ban, 200 ezret meg Maygarországon közmunkába.

Az elkúrók eladósították devizában az országot és embereket, a Fidesz kivezette a devizát az emberek pénztárcájából.

Az elkúrók alatt kétszámjegyű banki kamat, és infláció volt, most már kamatot se kell fizetni a megtakarításokra, Matolcsi a pénz értékét nullára vitte le.

Az elkúrók alatt 40%-os SZJA-t fizettek a 'gazdagok', most meg ha fizetnek is a milliomosok meg milliárdosok valami adót, azt családi adókedvezményben mind visszakapják.

A nyomába se érnek Orbán Viktor sikereinek a ballib elkúrók, hiába hamisítják a statisztikát hogy alattuk még az EU középmezőnyében volt az ország, most meg a legvégén, ezt a hazugságot cáfolják az M1, a Magar Idők meg 888 hu.

Nagyjo 2017.10.25. 16:00:34

Mielött nagyon elszabadulnak az indulatok, csak annyit mondok, Exim bank! Aki tudja, mi az hogy “foglyul ejtett intézmény“ annak nem kell mondani semmit!

István Tamasi 2017.10.25. 16:06:43

@Zsoltbacsi:
- Annak örülök, hogy elismered hazugság amit a fidesz az államadóssáh csökkentéséről mantrázik.
- Nem védem a cocikat /megérdemlik hogy eltűnjenek/, de ők nem helyezték a médiakampányuk középpontjába az államadósság csökkentéséről szóló hazugságot.
- A privatizáció az mdf kormány alatt is folyt ezerrel.

guvat 2017.10.25. 16:08:30

"Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk..."
És ez két éve volt! Azóta meg....

2017.10.25. 16:22:27

Értem én, hogy GDP arányosan milyen szépen mutat adósság. Nekem csak azzal van bajom, hogy a kamatot nem GDP arányosság után kell fizetni, hanem csak simán a tőke után. Márpedig, ha az növekszik, akkor a kamat is növekszik.
Vagy a fidesz fanok úgy vesznek fel hitelt, hogy egyre kevesebb a fizetendő kamat?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 16:38:20

@roli101:

Ugye emlékszel, hogy az elkúrók idején csak az IMF segély tudta megmenteni a gazdaságot, és a a kamatok az egekbe voltak ?

Nézdcsak ma hogy megy ez IMF nélkül:
www.vg.hu/penzugy/mar-befektetok-fizetnek-hogy-magyar-adossagot-vegyenek-587523/
Nulla százalékos, sőt negatív kamattal is keltek már el magyar állampapírok.
Napjainkban az intézményi befektetőknek rövid futamidőre már alacsony, sőt, negatív hozammal is megéri magyar állampapírokat, köztük 3 hónapos diszkont kincstárjegyet venni – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, arra a felvetésre, hogy a héten történelmileg a legalacsonyabb szinten, 0 százalékos átlaghozammal sikerült a 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) eladni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 16:39:47

@István Tamasi:

"A privatizáció az mdf kormány alatt is folyt ezerrel."

Na ja.. És olyan híres MDF-es politikusok kezére kerültek az ingatlanok, és cégek, mint pl Gyurcsány, Kapolyi, Leisztinger, ...

Zsoltbacsi 2017.10.25. 16:45:01

@István Tamasi:

"Annak örülök, hogy elismered hazugság amit a fidesz az államadóssáh csökkentéséről mantrázik."

Ne adj a számba olyat, amit nem mondtam! A fidesz mindig is a GDP arányos hitelt emlegette, nem pedig a nominálisat! Márpedig a világ minden részén azt tartják számon.

"de ők nem helyezték a médiakampányuk középpontjába az államadósság csökkentéséről szóló hazugságot."

Most nem fogom a kedvedért előkeresni, de írd be a youtube keresőjébe, hogy mszp kampány 2006 és keresd meg azt a videot, amiben Fletó a limuzin hátsó ülésén osztja az észt. Azt a videot kb óránként nyomatta az összes tv
Ezenkívül nézd meg az akkori napkeltéket, kb minden adásba ugyanazok a "gazdasági szakértők" jártak, és reggel. délben, este magyarázták, hogy milyen fantasztikus állapotban van az ország (nagy a jólét, ugrik a pannon puma, minket irigyel a nyugat), és mennyire kellett az adócsökkentés (mellesleg még mindig ők a fő megmondóemberek): Vértes András, Petschnig M. Z, Király Júlia, Dávid Ferenc, Lengyel László....

Zsoltbacsi 2017.10.25. 16:47:10

@István Tamasi:

"A privatizáció az mdf kormány alatt is folyt ezerrel."

Csak 1996ban többet privatizáltak a szocik, mint az Antall kormány 4 éve alatt összesen!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 16:48:32

@gyurmicsek:
Hogy kevesebbet ér a kincstárjegyed, mint amikor vetted.
De ez max 0.05% mínuszban, azaz szinte ugyanannyit.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.25. 16:49:04

@Zsoltbacsi: Hülye vagy bazz... Az államadósság 30 százalékot emelkedett, a gdp meg csak 12-t. Számolni tudsz faszfej?

Zsoltbacsi 2017.10.25. 16:52:38

@roli101:

"Nekem csak azzal van bajom, hogy a kamatot nem GDP arányosság után kell fizetni, hanem csak simán a tőke után. Márpedig, ha az növekszik, akkor a kamat is növekszik. "

Ez önmagában igaz, csak kell egy szám, amit mindenki elfogad, és viszonylag hitelesen mutatja az országok közötti különbséget.
Hogy értsd mire gondolok:
Van 2 ember, mindkettőnek van 10 millió forint bankhitele.
Az egyik egy apuka a válóper után, akinek a lakását vitte az asszony, mégis fizetnie kell a hitelrészét+gyerektartás.
És van egy soproni fogorvos, aki azért vette fel a hitelt, mert felújította a rendelőjét, mondjuk vett néhány új gépet.
Namármost a ti gondolkodásotok szerint ez a két ember tulajdonképpen egyforma anyagi helyzetben van, mert végülis ugyanakkora méretű az adósságuk...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.25. 17:04:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az Eurostat adatok szerint 2010-ben 80,7% volt a GDP arányos hiány.
2015 végén pedig 74,1%.

Össze lehet vetni más országok hiányával, EU-s átlaggal:
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp

---

Mindenki láthatja az elkúróktól nincs bénább az egész EU-ban, hiába költessz a számok mellé meséket.

s 2017.10.25. 17:48:24

Hol van a pénz, a kurva kibaszott retkes anyátokat?! Elbasztatok 3000 milliárd forintot nyomtalanul és még az államadósság is nőtt. Lógni fogtok, gazemberek.

s 2017.10.25. 17:50:46

@Zsoltbacsi: "anno az elQrás idején... "
Ez most egy másik elkúrás. Egy újabb és nagyobb. A büntetése is nagyobb lesz. LÁMPAVAS, te faszökör.

s 2017.10.25. 17:56:08

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az elkúrok megbaszták a buzi kurva rohadt anyádat, és jó volt neki. Legalább egyszer ebben a kibaszott kurva életben. Ha nem fogod be a mocskos pofádat, te is úgy szájba leszel baszva, hogy a fogaid a füleiden keresztül repülnek ki a kibaszott üres fejedből.

s 2017.10.25. 18:04:06

@mikerbiker: "Nem azért vette frankhitelre mert hülye, hanem mert szándékosan ezt nyomták a bankok"
Azért vette fel, mert hülye. Próbálj meg szembenézni a ténnyel, még ha az Apádról is van szó. Nekem is ezt nyomták, csak én mást csináltam. Euró hitelt vettem fel és nem basztam rá annyira, csak enyhén. Ugyanis volt megtakarításom. Euró (is).

jaegtoer 2017.10.25. 18:47:08

@Ballib cenzúrázók réme 25:

"_Az elkúrók alatt 140 BRUTTÓ felett 40%-os SZJA-t fizettek a 'gazdagok', most egykulcsos az adó, és az átlegbér 300 ezer fölött van._"

Hülye vagy Jaózsi?

jaegtoer 2017.10.25. 18:50:14

@Ballib cenzúrázók réme 25:

"_Az Eurostat adatok szerint 2010-ben 80,7% volt a GDP arányos hiány.
2015 végén pedig 74,1%._"

Szegény, te.
Ámde legyen úgy.. Én majd százalék jeleket fizetek be a Navnak, te meg forintokat.
Meg vagyunk egyezve. Intézkedj.

Proud Mary 2017.10.25. 18:52:48

@s: íme a proli, ilyenek lincseltek a tanácsköztársaság idején

ogli dzsí 2017.10.25. 18:58:56

@jaegtoer: 2010ben 200 volt az atlagfizetes most meg 300

bar tudjuk hogy a lippsimatek rantja helyre a penzugyeket orban meg csodbevisz....

vagy megse

jaegtoer 2017.10.25. 19:01:10

@Nagyjo:

Hiába mondod, nekik, hogy Exim. Keverik az Exit-tel, a java meg az enzim-mel. Ez egy reménytelen hely.
Szerencsére, ha értesültél róla, tudnod kell, ha elszáll a TV-d, akkor csak a polgármestert kell hívnod telefonon azzal, hogy Orbán Viktort akarod nézni-hallgatni, és semmi kincsért el nem mulaszthatnád. Esetleg mondd a telefonba reszkető hangon, hogy 86 éves vagy. Intézkedjen a bestye!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.25. 19:12:58

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Ősi ballib téveszme. A sokszorosát fizetjük annak, amit kapunk. Nagyjánól minden odaadott 100 Ft-ra kapunk 20-at.

mh1973 2017.10.25. 19:22:14

@ursus artos: mire vered, tanárként is kvázi minimálbéres vagy!

mh1973 2017.10.25. 19:24:14

Lehet böfögni nari birkák a tények, államadósság nőtt, eltűnt 3000 mrd, paks2-vel még 5000 mrd-ot rádobnak az adósságra, EU-s pénzek eltűntek, úgy hogy a gdp-ben csak a fele csapódik le, EU-s pénzek nélkül nincs növekedés sem és tegyétek hozzá, hogy hová lett a devizatartalék? Ha kell szívesen segítek!

csobi2011 2017.10.25. 19:25:25

Én ezt nem érzem. Az összes ballibsi ráugrott erre az államadóság dologra miközben pont ez az a terület ahol a fidesz sokkal jobban teljesít elődeinél. Eddig azt hittem ez csak valami vicc, de úgy tűnik hogy már a ballibsik is a minél nagyobb fidesz győzelemért dolgoznak. Szóval hagyjuk őket dolgozni. Akik forintban számolgatják itt az adóságot és nem százalékban azzal minek vitatkozni. Szóval kitartás, és meglesz a fidesz kétharmad.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.25. 19:28:26

Két buzi egy lovon:
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1836/18367/183675/18367581_2bb1d523014f69e12c8f5241b098725e_wm.jpg
A kárpátok generalissimus genius fülkeforradalmára hátulról töcsköli a kémek krémjét KGB kémjét. Az utána létrejött smárt már sajnos nem látjuk, pedig lefotózhatták volna azt is, mint a kádár-brezsnyevi nászt.

mh1973 2017.10.25. 19:29:20

@csobi2011: figyelmen kívül tetszik hagyni egy apróságot, mégpedig a gazdasági világválság tényét, na most jelen pillanatban úgy állunk, hogy a nagy fityiszes növekedések közepette még mindig nem értük el a válság előtti szintet, pedig elvertek pár ezer milliárd eu-s támogatást is! ;)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.25. 19:35:52

@bluebear:Háttérben a vereckei hágó télvíz idején -20 fokban Ukrajnából fotózva amint a két führer menekül a magyarok haragja elől Moszkva irányába Orr bán bal kezével azon matat, hol van a legideálisabb behatolási pont főnöke hátsóján.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.25. 19:38:32

@bluebear: Miközben a KGB európai megbízott főkéme a menekülési útvonalat magyarázza padavanjának, a padavan egy debil pszichopata ábrázatával mereng maga elé, hogy hogyan tudta így elbaszni az életét.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.25. 19:45:42

A padavannak más is jár a fejében:
1. Miért nem fordítva ülnek a lovon.
2. A nyilat, amivel hátrafele kéne nyilaznia otthon hagyta.
3. Nagyon fáj a dereka, ezért nem is tudna vele hátrafele nyilazni
4 A ló valami orosz gebe lehet, mert csak vánszorog, meg sem közelíti a honfoglalók paripáit
5. A kitüntetéseivel teleaggatott zakójukat meg valamelyik szúros bokor vereckén letépte, így az üldözőiknek könnyű a dolguk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2017.10.25. 20:12:55

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
2016-ban 6 milliárd euró támogatás érkezett és befizettünk 900 milliót!

csobi2011 2017.10.25. 20:16:59

@mh1973: Ön tetszik elfelejteni hogy a válság csak 2008 végén jött, és az előtte lévő időszak szinte mindenhol gazdasági aranykor volt. És kit rogyasztott meg egyből a válság, hát minket. Mit csinált a baloldal 2002 és 2008 között? Na mindegy itt észérvek nem szoktak számítani. Személy szerint én soha nem láttam olyan tehetségtelen gazdaságpolitikai irányítást mint a baloldal 2002-2010-es időszaka.

ogli dzsí 2017.10.25. 20:35:57

@mh1973: ja, csak több ma a nettó átlagfizu mint 2010ben a bruttó átlag

szóval a te bajod ha nem érted el a válság előtti szintet

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.25. 20:56:37

@mh1973: Csak hogy árnyaljam a véleményedet. Paks 2 esetében egy hitelkeret szerződésről van szó, ami azt jelenti, hogy a lehíváskor válik adóssággá , a lehívások pedig folyamatosan történnek a jövőben
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 2010 utáni kormányra szakadt rá a Ratkó-generáció, jelentősen megterhelve az egészségügyi és nyugdíjkasszát.
A kormány átvett bizonyos önkormányzati feladatokat is. Valamint volt egy 14 milliárd eurós EU- IMF hitel, amit a szocialisták vettek fel, és az utolsó fillérig az Orbán.kormány fizette vissza.

Le Orme 2 2017.10.25. 20:58:41

"Íme a vg.hu cikke 2015. július 15-én."

Ez hülye.
Nominálisan persze bármennyi lehet az államadósság, mindig a relatív nagysága az érdekes. A relatív nagysága pedig csökkent 2010 óta.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.10.25. 21:21:42

@csobi2011:

Nem maradt más kampány témája az elkúróknak.

Minden gazdasági mutatóban sokkal szarabbak.

Egyedül azt bírják felmutatni hogy nominálisan több az államadósság. Persze a világon mindenhol több, kivéve a németeket, de ezt az apróságot nem fogják a ballib agyhalottak orrára kötni.

GDP arányosan se nézhetik, mert úgy az MSZP-SZDSZ kormány alatt rohadt sokat emelkedett az eladósodottság, most meg csökkent.

Szóval ennyi maradt a Soros bérencek érvkészletéből.

1ghost 2017.10.25. 21:26:36

Baromi jó cikk! Minden szava szentírás!

Jól jegyezzük meg senkinél nem volt olyan mértékű rekord államadósság, mint a tolvaj orbánék alatt!

És még a nyugdíjunkat is ellopták ezek a tetvek, az egészségügyet meg úgy szétrohasztották, hogy a kórházakba gyakorlatilag meghalni járnak a magyarok, miközben orbán lánya tegnap 900 millióért vett egy házacskát! Fasza mi?

Ilyen mocskos rabló kormánya emberemlékezet óta nem volt a magyaroknak, elzavarásuk és bíróság elé állításuk immár össznemzeti ügy!

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.10.25. 21:33:11

@1ghost:

Sőtt.

Orbán miatt a Franciáknál, Svédeknél, Finneknél, Olaszoknál, Belgáknál, Skandinávoknál, Spanyoloknál, Cseheknél, Románoknál, Szlovákoknál, Szerbeknél, de még a Feröer szigeteken is rekord méretű az államadósság.

Jól jegyezd meg barom !

1ghost 2017.10.25. 21:43:51

@Legeslegalja:

Kit érdekel a Ferörer szigetek?

A lényeg, hogy a tolvaj korrupt orbán alatt fuldoklunk az adósságban, és még az öregségünkre összekuporgatott pénzünket is ellopta a családjának ez a tolvaj banda! Abból vett az ORBÁN RÁHEL 28 évesen 900 millióért házat, mondom 900 millióért, jól jegyezzük meg!

Már az egész ország rács mögött akarja látni ezt rohadt országkifosztó fidesz bandát!

flydomi 2017.10.25. 21:56:29

Öcséim.Szívesen olvasomm a jobbnál jobb hülyeségeket. :)
Egy dologban megegyeznek a vélemények,habár nincs kimondva:
a rendszerváltás óta egy dolog érdekli a hatalomra kerülö szutykokat:lopni-csalni-hazudni-megnyomoritani-földbe tiporni-megalázni a magyar nemzetet,és annak állampolgárait.
A rendszerváltás óta hatalomra került embernek nem nevezett végbél lényeket(az utodaikal együtt) karóba húzatnám.(szép halál,legalább 1-2 napot szenvednének,de inkább 5-6-ot,mert az a karó elég lassan,milimiteről-milimétere haladna beljebb). :)
És mondaná az Úr,lelked bebocsátást nyer a paradicsomba,mert a világot megszabaditottad a sok végbél terméktöl. :)

Jakab.gipsz 2017.10.25. 22:04:09

@1ghost: @paragrafus: @a nagy hohoohooo:

Ki matyizta el a kádár népének az aranyát 30 tonna, a Tengízi gázmezőt, az iparunkat és a mezőgazdaságunkat.

Mert az állam rossz gazda majd a piac megoldj, ezt ugatták az SZDSZ -es urbánus liberális barmok.

Hazudtok egy nagyot és ráfogjátok másokra ennyit tudtok.

Na ugye. Ennyi.

1ghost 2017.10.25. 22:26:51

@Jakab.gipsz:

Tengízi micsoda? Ez még terelésnek is kurva gyenge!

Itt jön a LÉNYEG: a tolvaj, korrupt orbán alatt REKORD MÉRTÉKŰRE DAGADT az államadósság, elloptátok az öregségünkre összekuporgatott lóvét, miközben 900 milliós házakat, yachtokat, kastélyokat vásárolnak a fideszesek a magyarok verejtékéből.

Magyarország előtt álló legfontosabb feladat ez: a korrupt, tolvaj fideszmaffiát bíróság elé állítani, elszámoltatni őket az utolsó garasig.

Soha, semmiben nem volt ekkora egyetértés a magyarok között mint ebben a kérdésben! Ezt minden ellenzéki erőnek kutyakötelessége megértenie, zászlajára tűznie, eszerint cselekednie, mert Magyarország érdekei most mindennél fontosabbak!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.25. 22:35:06

@Jakab.gipsz:
Államadósság
2010 április 19330 milliárd
2017 június 26300 milliárd közben eltűnt 3000 milliárd manyup, 2700 milliárd valutatartalék és még hozzácsapják az Eximbank 600 milliárd adósságát az államadóssághoz.

Ennyi. De te csak kajáld meg hogy csökkent az államadósság!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.25. 22:37:24

@EU zászlót mindenhova!: "14 milliárd eurós EU- IMF hitel, amit a szocialisták vettek fel, és az utolsó fillérig az Orbán.kormány fizette vissza."

Haha... de ha az államadósság nem csökkent, akkor úgy fizette vissza hogy másik hitelt vett fel a kifizetésére.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.25. 22:40:11

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te hülyegyerek! Azt a trükköt játsszák, h decemberben a valutatartalék rovására kifizetnek egy csomó hitelt, majd január februárban hitelekből feltöltik a valutatartalékot.

Jerico 2017.10.25. 22:40:45

Magyarország jobban teljesít. Bele is döglünk! :)

mh1973 2017.10.25. 22:40:58

@EU zászlót mindenhova!: mint a gyengébbeknek már írtam, devizatartalék, olvass utána! Nem verte el és el se lopta Bajnai.

mh1973 2017.10.25. 22:43:24

@Legeslegalja: ezek számok, ezért írtam, hogy mögé kell nézni, mitől nőtt a gdp, eu pénzek, mennyi most a devizatartalék, mennyi volt akkor, hova tűnt el a 3000 mrd, ...

mh1973 2017.10.25. 22:45:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: plusz a ruszki hitel, az adósságot így 8 év alatt megduplázzák!

mh1973 2017.10.25. 22:48:13

@ogli dzsí: a nettó átlag fizut nagyban befolyásolja, hogy átszabták magukra az adórendszert, családi adókedvezmény dettó ide tartozik illetve a 300e közmunkás bérét pl nem számolják bele...

s 2017.10.25. 22:49:19

@Proud Mary: Ja. Ezek szerint nem eleget. Nem baj, még be lehet hozni ezt a kis lemaradást.

1ghost 2017.10.25. 22:51:57

@mh1973:
Teljesen jól látod a helyzetet! Többen is kimutatták kiváló tudósok közül (nem a hülye matolcsy), hogy EU-s pénzek nélkül a magyar gazdaság növekedése zéró körüli.

Erre a mocskos, dilettáns tolvaj, csontbahatolóan korrupt orbán bandára épeszű, becsületes ember soha a büdös életben nem szavaz többé.

s 2017.10.25. 22:54:45

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te, és ehhez nekünk mi a kibaszott kurva közünk lehet? A világon mindenütt a parkettán van a hozam. Mert áll az egész kibaszott gazdaság, mint lófasz a hideg vízben. Nem kell a pénz senkinek. Tukmálni kell. Majd ha beindul a gazdaság és emelkednek a kamatok, akkor lessél ki a hülye fejedből. A szar sem fogja venni a fostalicska magyar állampapírt.

s 2017.10.25. 22:59:34

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Akkor mi a faszért nem szállunk ki? Rossz üzletből ki kell lépni. A menekültekkel is csak basztatnak. Lépjünk ki a picsába, mint az angolok.
Lepjed meg orbánodat evvel a fantasztikus ötlettel. Úgy fog pofán baszni, hogy leesnek a füleid. És tudod miért? Mert ő pontosan tudja, hogy mennyi pénz jön onnan ide. Geci sok.

ogli dzsí 2017.10.25. 23:07:19

@mh1973: magukra?

NETTÓ ÁTLAGFIZU annyi mint 2010ben a bruttó átlag te autista

Orbán átszabta magát átlagfizetésünek?

mh1973 2017.10.25. 23:09:53

@ogli dzsí: nem tehetek róla, hogy fogyatékkal élőként nem érted, hogy az adókedvezmény, hogy növeli az átlagot.

mh1973 2017.10.25. 23:13:10

@1ghost: az egyik általam kedvelt közgazdász úgy számolta, hogy évi 5%, amikor 15-ben kipörgették az előző ciklus utolsó filléreit, akkor a 7%-ot is elérte, így könnyű 1-2%-os növekedést produkálni, meg ugye a jó külkereskedelmi mérleg miatt szándékosan gyengíteni a forintot!

ogli dzsí 2017.10.25. 23:18:50

@mh1973: mit hazudozolol?

A NETTÓ ázlagfizu annyi ma mint a BRUTTÓ átlagfizu 2010ben, adókedvezmény nélkül.

Erről hazudoztál vmi olysmit h nem vagyunk a válság előtti szinten.

ogli dzsí 2017.10.25. 23:20:48

@mh1973: jajaja

varázslatos módon 3 Orbáncikluson át csökkent a %os államadósság

a cucik meg csődbe mentek 1989ben 1995ben meg 2007ben

nem is értem miért ilyen népszerüek

felső határ nincs 2017.10.25. 23:30:59

sirva röhögős amikor gazdasági oldalról támadják Orbánt a lipsik

persze most már minden mindegy, hisz a lipsiknel a parlamentbe kerülés is már egy ambíciózus cél lesz jövőre

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.25. 23:58:43

@mh1973: Devizatartalék.. 2010 után forintosították a devizahiteleket, valamint volt (van) az MNB- nek egy gazdaságélénkítő hitelprogramja..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.26. 00:08:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A kötvénypiacról finanszírozni a hiányt más minőség mint IMF hitelért folyamodi. Ezt mindig kényszerhelyzetben lévő országok teszik, lemondva a gazdasági szuverenitásuk jelentős részéről.
( Az olcsó IMF hitel pedig egy mitosz, eleinte valóban olcsó, de később megnőnek a kamatok.) Jelenleg kifejezette olcsó finanszírozható a hiány államkötvényekkel.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.26. 06:20:35

@s:

Mert nem működik ez így, mert meg van kötve kezünk-lábunk. A gazdadágunkat ellopták, így jelenleg az azonali kilépés nagy gondot okozna.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2017.10.26. 07:56:09

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Csak egy példa: a kereskedelemből. A híres magyar lánc minimál bérért dolgoztat, sokakat be sem jelent. A Spar 13. havi bért fizet, s az Auchanban is 200 fölött van az átlagfizetés. (a beosztottaké)

István Tamasi 2017.10.26. 08:25:32

@Zsoltbacsi:
Na persze, az államadósság 2010 óta 20,5 milliárdról 25 milliárdra csökkent.

Zsoltbacsi 2017.10.26. 08:46:15

@István Tamasi:

Ha már ez egy DK blog, küldök neked egy épp ideillő idézetet a "szenvedélyes igazságbeszédből":

"Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük."

Muhaha

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.26. 09:00:09

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

A gond egy: ez sok mindenre lehet példa, de arra semmiképpen, amiről folyt a vita.

arty1977 2017.10.26. 11:01:28

a gdp arányos adósságról...

- van 20 milliós adósságom, havi keresetem 200 ezer, minden évben felveszek még 2 millió hitelt, amiből 1 milliót törlesztésre el is költök - teszem ezt minden évben

- van 40 milliós adósságom, havi keresetem 400 ezer, minden évben felveszek még 4 millió hitelt, amiből 2 milliót törlesztésre el is költök - teszem ezt minden évben

1.) melyik esetben tűnik el valaha is a hitelem?
2.) melyik esetben nem megyek csődbe X év mulva, ha mondjuk egyszercsak nem kapok hitelt?

megfejtések:
1.) soha
2.) mindkét esetben a csőd a vége

megfigyelhető volt, hogy az arányszámok nem befolyásoltak semmit, hiszen a lényeg, hogy egyre jobban elúszol az adósságban - pont mint teszi magyarország. évi ezermilliárdal nő a tartozásunk, mnb devizatartalékai a béka segge alatt, manyup pénzek elúsztak, a hiteleink olyan országokba vannak kihelyezve, amik egy válság esetén bedőlnek/sose fizetnek (álá CCCP korábban....)

persze a fideszmaffiózók verhetik a százalékra, amibe a pénztároslőrinc gazdagodását is be lehet számolni..... csak az lófaszt nem jelent a jövő felélése szempontjából :(

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.26. 12:34:48

@arty1977: Egy egyszerű párhuzam: Egy nagyobb forgalmú cégnek a hitelállománya is lehet magasabb.

s 2017.10.26. 13:08:56

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "A gazdadágunkat ellopták"

Hát, akkor nem jártak igazán jól. Az ugyanis nem volt nekünk. Ez olyan, mintha azt mondtad volna, hogy elloptad Pista 'bá biciklijét, ami sosem volt neki.

István Tamasi 2017.10.26. 14:58:16

@Zsoltbacsi:
Semmi közöm a DK-hoz.
muhhaha

arty1977 2017.10.26. 15:33:23

@EU zászlót mindenhova!: és mekkora cégé nőhet a végtelenségig, következmények nélkül? (van tippem: fideszmaffia zrt :D )

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.26. 17:53:52

@arty1977: Nem tűnt még fel, hogy az államok jó részének folyamatosan nő az államadóssága, és ezzel párhuzamosan a gazdasága is (gazdasági növekedés).

arty1977 2017.10.26. 22:30:06

@EU zászlót mindenhova!: ez nem válasz a kérdésemre. meddig vehet fel egy ember, cég, állam hitelt? meddig növelhető a tartozás? a végtelenségig?

(a hitelállomány egy viszonylag kézzelfogható, abszolút érték. a gdp-t mindig az aktuális gyurcsányorbán hazudja, lásd még a cikk által is említett bűvészkedés, hogy mi számítson épp bele...)
süti beállítások módosítása