Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Csalt a Fidesz, érvénytelen az alaptörvény

2017. augusztus 12. - Európa Kávézó

Nem is értjük, miért nem dörömböl erősebben az ellenzék. Kiderült a Fideszről, hogy csalt a 2010-es választáson. Tehát Orbán korszakos szánt, kőbe vésett alaptörvénye is érvénytelen.

csalas.jpg

Simicska felnyomta a korábbi haverjait és közzétette a rendszerváltás óta történt legnagyobb botrányt. A Fidesz csalt a 2010-es választáson. Óriásplakát kampányáért nem fizetett egy fillért sem. Ez azt jelenti, hogy nem fizettek be semmilyen adót, tehát az adócsalás bűntette is megáll. 

A korábbi fideszes képviselőjelölt, jelenleg számvevőszéki elnök nem indít vizsgálatot, a korábbi fideszes képviselőjelölt legfőbb ügyész szintén kussol.

Az ellenzék számára ez a sztori ziccer. Ha 2018 után sikerülne nyernie egyszerűbb lesz illegitimnek, érvénytelennek tekinteni Orbán alaptörvényét. Ez pedig megnyithat egy új alkotmányozási folyamatot, egy új, demokratikus kormányzást.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr612742108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.12. 20:25:05

@mtl2:

Az maximum a szabályok megsértése, de nem választási csalás. Azaz nem teszi semmissé az eredményt.

mtl2 2017.08.12. 20:37:48

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: És ha ezt az MSZP tette volna, akkor sem lenne csalás?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.12. 21:00:00

@mtl2:

Teljesen független a kérdés attól, hogy ki tette.

Ezért büntetés jár, de nem a választási eredmlnyek megsemmisítése.

Komodoi23 2017.08.12. 22:27:24

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Csalt az MKP 1947-ben (600 ezer nem baloldali választó kizárása a névjegyzékből, 200 ezer kékcédulás hamis szavazat leadása), tehát az 1949-es sztalinista alkotmány is érvénytelen.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Zsoltbacsi 2017.08.12. 22:48:05

@Komodoi23: +1

És emlékszünk még a 2006os trükkök százaira, amit poszter gazdája vallott be a haveroknak a "szenvedelyes igazsagbeszedben"

s.g.l. 2017.08.13. 02:03:47

sok hülye ellenzéki, jogalsó azt sem veszi észre, az összes t örvény érvénytelen amit pártutasítás alapján szavaztak meg!!!
ugyanis az alkotmány tíltja!!!!!!!!
mé van ennyi hülye seggfej a Parlamentben??

s.g.l. 2017.08.13. 02:05:22

@Komodoi23:
az nem a választásról szólt!!

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 06:46:58

@Zsoltbacsi: Úgy X az x-en kenem vissza a hazug jobber pofádra a saját szarod!
Mé'mindig a leghülyébbeket vezénylik ki trollkodni?......Szerencsétlen szellemi korlátolt csak röhögni lehet rajtad hehee...tanujj tinó...
Ha gondot okoz az olvasás a kurucon tudod gyakorolni. Ott pont a dedósoknak jó szofisztikált minden szöveg, így akár te is érteni fogod - szuper érzés ám, ki ne hagyd!
Élvezem ahogy egy segghülye orbánseggszolgálatos újra és újra feldobja a saját szarát,oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal alááll..hehee..
Az ügyészség legalább kétszer utasította el a Fidesz feljelentéseit a költségvetési adatok meghamisításának ügyében.
Vaskos tévedés

Daróczi Dávid elmondta, a kereset jogi megítélése a jogászok dolga, tartalmilag azonban vaskos tévedésre épül. A 2006-os választások előtt ugyanis a Gyurcsány-kormány minden korábbinál részletesebb adatokat tárt a nyilvánosság elé az államháztartás állapotáról, készített egy tételes leltárt, amit a Pénzügyminisztérium az interneten is publikált, így azzal bárki megismerkedhetett. Ez alapvetően eltér a 2002-es kormányváltás előtti gyakorlattól, hiszen az akkori parlamenti többség módosította a vonatkozó törvényt, hogy a kormánynak ne kelljen ilyen leltárt csinálnia, közölte a kormányszóvivő.
www.nfft.hu/web/guest/szoszolok-listaja?p_auth=isYjvzbV&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_yWO8dnVj6v3o&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_count=1&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_yWO8dnVj6v3o_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_naplo.naplo_fadat%3Fp_ckl%3D38%26p_uln%3D18%26p_felsz%3D24%26p_szoveg%3D%26p_felszig%3D24
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Ha megengedik, először néhány eddig elhangzott dologra szeretnék reagálni.

Navracsics frakcióvezető úr tett ma egy kijelentést, amelynek a valóságtartalmával kapcsolatban valóban merülhet fel kétség. Frakcióvezető úr, szeretném egyértelművé tenni, hogy a Pénzügyminisztérium mind ebben az évben, mind az elmúlt évben minden egyes hónapban az előre közölt publikációs naptár szerinti időpontban nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyeket a költségvetésről, a fő folyamatokról Magyarországon nyilvánosságra kell hozni. Ez a naptár januárban közzétételre került, és pontosan tartalmazta azt, hogy minden hónapban az adott hónap ötödik munkanapját követő első munkanapon kerül közzétételre ez az adatsor. Nem követi ezt el minden magyar közintézmény. Nagyon sok magyar közintézmény, amely független a kormánytól, nem tesz közzé ilyen publikációs naptárt, hanem véletlenszerűen hoz információkat nyilvánosságra, de a Pénzügyminisztérium nem ezt teszi. Nem merült fel, tisztelt frakcióvezető úr, egyetlenegy alkalommal sem kétely sem belföldön, sem külföldön a nyilvánosságra hozott adatok tartalmával, hitelességével kapcsolatban. Kérem, hogy ezt vegye figyelembe.

Ezenkívül, miután ön hivatkozott egy olyan dologra is, amely elkerülte a figyelmét, szeretném felhívni az ön és a nyilvánosság figyelmét is egy tényre. 1998 decemberében a parlament elfogadta az államháztartási törvény módosítását. Ebben rögzítésre került egy olyan kötelezettség, amely szerint minden egyes választási évben a választások első fordulóját megelőző harminc nappal nyilvánosságra kell hozni az államháztartás, valamennyi minisztérium legfontosabb adatait. 2000. december 8-án az akkori parlamenti többség ezt a pontot kivette az államháztartási törvényből, azaz hatálytalanította. Ennek megfelelően 2002-ben nem is történt ilyen nyilvánosságra hozatal a választásokat megelőzően. 2002 őszén az akkori parlamenti többség az államháztartási törvényben ismét szerepeltette ezt a pontot, és ennek megfelelően - meg lehet ma is nézni - a Pénzügyminisztérium honlapján március 10-ével valamennyi államháztartási adat pontosan nyilvánosságra került. Nem mondom, hogy olvasmányos a szöveg, de minden további nélkül végignézheti mindenki. Ennélfogva szeretném, ha a pontos adatközlés hitelessége nem kerülne kétségbevonásra.
Ó, hát elnézést, ha azt hitted, hogy a vitapartnerem, vagy. Nem vagy az, te csak egy másolgatós pártbirka vagy. Az ilyenekkel sosem szabad vitába szállni, ahogy a rajongott maffiáddal sem: vagy semmibe kell venni , vagy viccet csinálni az egészből. Na hess, kis szerencsétlen propagandista. :) És akármit kampányolsz itt, Magyarország 1989 utáni legnagyobb tragédiája vagytok, és kifejezetten kártékony tolvajok, semmi, de semmi más. Dolgozz csak, brekegj tovább, attól ez nem változik.

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 07:18:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Te vagy a világ legbutább orbánseggszolgálatos jobbikuSS takonynáci trollja hehee..
"MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · www.bircahang.org 2017.05.04. 08:13:06
Minden demokráciában ez megy, ezek a rendszer működésének természetese elemei. Nem is kell ezzel foglalkozni. "

Végleges EBESZ jelentés:
A magyar kormány tisztességtelen előnyt élvezett az országgyűlési választásokon.
www.osce.org/hu/odihr/elections/116760?download=true

Ami tisztességtelen az csalás .
1998 óta nem szavaztak ilyen kevesen a Fideszre
A Fidesz kétharmad-közeli eredményét egészen különös megvilágításba
helyezi, ha megnézzük, a párt listája hány szavazatot kapott az elmúlt
négy választáson.
1998-ban 1,34 millióan szavaztak Orbánékra.

2002-ben 2,31 millióan.

2006-ban 2,27 millióan.

2010-ben 2,7 millióan.

2014-ben pedig körülbelül 2,1 millióan.
Ráadásul az adatsorok nem is hasonlíthatók össze egy az egyben, mivel
most a honosított magyarok is leadtak 88 ezer szavazatot, márpedig ezek
95 százaléka a Fideszt erősíti.
Vagyis a Fidesz kevesebb szavazattal szerezhet ismét kétharmadot, mint amennyivel 2002-ben és 2006-ban is kikapott.

Azt, hogy a választási rendszer átírása
mennyire a Fidesznek kedvezett, tökéletesen bemutatja az alábbi diagram.
index.hu/belfold/valasztas/2014/04/07/1998_ota_nem_szavaztak_ilyen_kevesen_a_fideszre/
Látható, hogy négy év alatt a Fidesz pártlistás szavazatainak aránya 52,7 százalékról 44,6 százalékra csökkent, de a parlamenti mandátumaránya érdemben nem változott. Ugyanakkor a baloldali
pártszövetség a négy évvel ezelőtti MSZP-s eredménynél több mint 6 százalékkal jobb eredményt ért el (19,3 százalék után 25,7 százalékot), a
parlamenti képviselete azonban 15,3 százalékról csak 19,1 százalékra emelkedett.
És itt van a kutya elásva:"Azt, hogy a választási rendszer átírása mennyire a Fidesznek kedvezett,"
Persze, az hogy gyakorlatilag a teljes választást, törvényhozással csalta el a Fidesz, nem menti az ellenzéket teljes mértékben. De részben
azért enyhítő körülmény, hogy nem lehet úgy versenyt nyerni, ha valaki a másik célvonalát mindig arrébb teszi, a sajátját meg közelebb....Mert ez történt.
A Fideszre írt választási törvény gyakorlatilag nem engedett mást győzni.
Az egész Európa tudja ,hogy csalással szereztetek 2/3-ot Elfelejted megemlíti a TÉNYT, hogy nem az ország kétharmada szavazott a felcsúti kisvasutasra és bandájára, hanem a parlamenti mandátumok kétharmada lett az övé a megbuherált és személyre szabott választási törvény miatt. voltak manipulációk: a választási körzetek megváltoztatása, a határon túli trianon-magyaroknak állampolgárság osztogatás, levélszavazás lehetősége ezek számára, a külföldön dolgozó magyarok számára a szavazás megnehezítése, többnyire lehetetlenné tevése. Igen, ezek egyenlők a választási csalásokkal .

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 07:32:09

@a nagy hohoohooo:

S mindezzel mi a gond?

Minden törvényesen történt.

Valami konkrétumot írj!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 07:32:52

@s.g.l.:

"az összes t örvény érvénytelen amit pártutasítás alapján szavaztak meg!!!
ugyanis az alkotmány tíltja!!!!!!!!"

Ez nem igaz. Nem tiltja.

s.g.l. 2017.08.13. 07:35:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Ha hülye vagy, ne reklámozd!

Ez mi?

"Alaptörvény::

4. cikk (1) Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók."

Milyen alapon utasítgatják pártutasítással a képviselőt??
Az, hogy felszólítják, hogyan kell szavazni, az UTASÍTÁS!
Felfogod???

s.g.l. 2017.08.13. 08:04:38

@a nagy hohoohooo:
Te bízol abban, hogy egy fideszvakhitű agyhalott megérti és felfogja amit írsz?
Én már nem.
Csak arra jó, hogy az ember saját magát nyugtassa.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 08:06:12

@s.g.l.:

A párt nem utasíthat. A képviselő nem kötekes pártjának szót fogadni, sőt a frakcióból bármikor ki is léphet, s megmarad mandátuma.

Azaz a frakció egy ÖNKÉNTES szervezet, mely adhat már utasításokat, mivel ezek jogilag csak tanácsok.

Érted már?

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 08:14:48

Remek példa arra, hogy milyen szinten gátlástalan és pofátlan ez a banda.
Az 1998-as választást például a második forduló döntötte el a FideSS javára. Ez azért elég jelentőségteljes különbség. És 2014-ben is dőlhetett volna a kétharmad, ha van második forduló. Ez is elég jelentős különbség.
A győztesnek pedig jár kompenzáció az új rendszerben.
Egyetlen esélye van az ellenzéknek a kormányváltásra:
ha összefognak, és egyetlen közös jelöltet állítanak a FideSSessel szemben, minden egyes szavazókörben. Nincs más esély,ez a stratégia alkalmas Orbán leváltására és semmi más .
Persze a FideSS bízhat abban, hogy a törvényesített csalással mind a 106 egyéni körzetben az ő jelöltjeire szavaznak a választók, de akkor miért ne bízhatna ugyanebben a DK, az Együtt, az MSZP, stb. Ha nem az "egy harmadik” programja győz, akkor Orbánnak simán meglesz a parlamenti többsége, a Jobbikkal kiegészülve még talán a kétharmada is (megjegyzem: sok szélsőséges jobbikos elkezdett a FideSS irányába tájékozódni, néppártnak ugyanis ott van már a FideSS kádénpé, akik ezt sokkal régebb óta és hatékonyabban csinálják, mint Vonáék). Hangsúlyozom: Orbánt és Vonát – mivel ezek egymás szavazóiból élnek – meg lehet verni, de ellenük mindenütt csak egy demokratikus jelöltet szabad indítani (igaz, közülük a legtehetségesebbet még ki kell választani.
Még valami: az orbáni boszorkánykonyhákból elő fognak még varázsolni pár ilyen zavarkeltő senkiházit, oda se figyeljetek rájuk, ezek csak a FideSSnek használnak valamit.

s.g.l. 2017.08.13. 08:22:37

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Szóval nem csak fidesz matek van. hanem fidesz magyar is!
Nem hittem volna, hogy a fidesz agymosás ilyen degenerált seggfejeket tud létrehozni, még a drága jó anyanyelvet is képesek kifacsarni hazugsággal átitatni és azzal magyarázni.
Tudjuk, volt bírósági ítélet: "nem taggyűlés volt hanem tagok gyűlése", vagy hogy a gdp százalékos csökkenése az nem csökkenés, hanem növekedés, és azt is tudjuk fideszmatekmagyarul: a csökkenés csökkenése az erőteljes növekedés.
És ilyen hülyék szavaznak a hazug, tolvaj fideszmaffiára, akik ezáltal szintén országrontókká válnak, lévén a tolvajokat hatalomba segíti, ott is tartja.
Eszem áll meg!
Tehát ha valakit utasítanak, hogyan szavazzon, de nem úgy szavaz ezután büntetést kap, akkor az nem utasítás mert majd szabad akaratából akar majd büntetést fizetni.
Az iylen mértkű agyhalál már nem orvosra hanem proszektúrára tartozik.

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 08:30:38

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Mondottam volt:"hülyéket és orbánseggszolgálatos primitív takonynácikat nem tanítok ,de veled kivételt teszek ,mert 2 in 1-ben " hehee..
Höhöö ...ennyire demenciás vén ökör takonynáci troll nincs még egy hehee
" MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · www.bircahang.org
2017.04.10. 12:38:27
Most leírod azt, ami MINDEN modern parlamentáris demokráciára igaz (pl. az, hogy a pártok uralják a képviselőket), s csúsztatsz, mintha ez magyar sajátosság lenne. Ez mire jó?
Válasz erre
LőrinczIstván · avasalja.blog.hu
2017.04.10. 16:18:23
@MaxVal BircaMan HJCD: Hej komám most estél nagy tévedésbe: a frakció fegyelem igazi magyar találmány. A többi helyen legalább arra figyelnek, hogy párton belül megállapodjanak egymással.

Nem mellesleg: az Alkotmánybíróság már többször felszólalt a frakciófegyelem ellen, ami jogilag erősen szürke zóna.
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_548_Alkotmanyjog/ch08s02.html

Kilépett egy képviselőnő
Fidesz-frakció kívül-belül
Nem először fordult elő, hogy a kormány, illetve a frakció álláspontjától eltérő véleményt nyilvánítottam ki szociálpolitikai kérdésekben. Figyelmeztettek már máskor is a párton belül, hogy ezt nem kéne. A mostani eset után viszont csak egy írásbeli felszólítást kaptam, hogy mondjak le a bizottsági tagságomról. Úgy gondoltam, ez a politikai bizalomnak már olyan fokú megrendülését jelenti, hogy jobb lesz, ha külön folytatjuk a munkát.

– Magyarul most telt be a pohár?

– Igen.

– Hogy látja, mennyire "erősen vezetett" a Fidesz? Mennyire erőszakolják rá a tagokra – még akár ilyen kisebb horderej? kérdésekben is – a párt vezetőinek álláspontját, és mennyire van tere az önálló kezdeményezéseknek?

– Nyilvánvaló, hogy egy párt vezetése elvárja a frakciófegyelmet. Fideszes képviselők esetében ez a Fidesz álláspontjának képviselését jelenti. Azok vannak a legkönnyebb helyzetben, akik minden szempontból tudnak azonosulni a párt álláspontjával.
www.hetek.hu/belfold/200011/fidesz_frakcio_kivul_belul

Közismert Ángyán József 250 ezer forintos bírsága, amit azért kapott a Fidesz egykori államtitkára, mert nem szavazta meg az alaptörvény termőfölddel kapcsolatos módosítását. A Fidesszel nem sokkal később végleg szakító Ángyánnal szembeni bírság kiszabásának alapját a képviselőcsoport alapszabálya adta. Igaz, az csupán annyit mondott ki: „a képviselő kötelessége bizottsági vagy országgyűlési határozathozatal során szavazatát a Szövetség, a Képviselő csoport, vagy a Frakcióvezetés döntésének figyelembevételével leadni” – ez betű szerint nem jelenti, hogy előírnák, hogyan kell szavaznia a képviselőnek.

www.origo.hu/itthon/20141218-penzbuntetest-kapott-ket-fideszes-kepviselo.html
Nyugodtan engedelmeskedhetnek, hisz nincs felelősségük. A Fideszes parlamenti képviselők mindegyike zsebvezérelt. Ők nem azért vannak a Parlamentben, mert megválasztották őket, hanem mert Orbán Viktort képviselik, helyettesítik, és Orbán ezért busásan megfizeti őket. Úgy megfizeti őket, hogy ezért a pénzért a legnagyobb lelki nyugalommal csinálnak a főnökükhöz hasonló bolondot magukból.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 08:43:20

@s.g.l.:

Önkéntes a frakciótagság, értsd meg, kiléphet bármikor a képviselő. Az meg, hogy valaki önkéntesen szót fogad egy olyan szervezetnek, melynek önkéntesen a tagja sajűt döntés kérdése.

Az általad idézett alkotmányszöveg ezt nem tiltja.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 08:44:32

@a nagy hohoohooo:

Te magad igazolsz engem, hiszen leírod: a frakciófegyelem önkéntes alapú, nem köteles azt a képviselő betartani.

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 08:59:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Mondottam :te vagy a legbutább takonynáci troll....nem mennek a betűk?...nem mennek a szavak?...nem mennek a mondatok amiket a szavak alkotnak ?........tomtom azok a teféle primitíveknek ősellenség
Replay:

www.origo.hu/itthon/20141218-penzbuntetest-kapott-ket-fideszes-kepviselo.html

Csaxólok újra,a link azért van mert abban van az információ ,mint a tojásban az élet,s nem mint a fejedben lévő jobber sötétség....hehee..
Amúgy jó veled ,élvezem ,hogy minden alkalommal szarrá aláztatod magad hehee...

Zsoltbacsi 2017.08.13. 09:03:03

@a nagy hohoohooo:

" És 2014-ben is dőlhetett volna a kétharmad, ha van második forduló. Ez is elég jelentős különbség."

HAt igen, ugye mennyivel tisztessegesebb, amikor hatso fustos szobakban dolnek el a dolgok, es a szavazaskor meg nem tudhatod, hogy kire szavazol? Legszebb pelda erre Peto Ivan "Mi a pufajkassal soha" cimu maganszama. Itt megtekintheted 40 masodpercben:
www.youtube.com/watch?v=lYvb9vWWDs0

Most legalabb pontosan tudhatod, hogy kire szavazol. Szerintem 100x tisztessegesebb.

Mellesleg ne felejtsuk, hogy a szerelmed is ugyanezt akarta a "szenvedelyes igazsagbeszedben". O maga beszel arrol, hogy szerinte az egy fordulos valasztas sokkal jobb lenne. (persze mert akkor o egyedul volt a bal oldalon, a jobb oldalon meg volt 6 part)

s.g.l. 2017.08.13. 09:10:33

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Elképesztő, egy ember nem lehet ennyire agymosott!!!!

Nem fogod fel: maga az UTASÍTÁS TÍLTOTT!!!
hA NEM LENNE UTASÍTÁS, NEM KÉNE A KILÉPÉSHEZ NYÚLNI!

Nem hizsem, hogy ember agya lehet ennyire kifordított!!
Habár a mellékelt példa igazolja: orvosi és jogi csodával állunk szembe

A törvénytelenséget az arra adott tiltakozás lenullázza, a törvény értlemét megfordíítja..

Hát NEM!!!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 09:16:01

@a nagy hohoohooo:

Amit NEM köteles kifizetni, vedd észre.

Tájékozódj, mielőtt ökörségeket írsz.

Wagner úr! 2017.08.13. 09:16:43

Bircaman bácsi egy rohadt fideSS-es birka! Ennek aztán magyarázhatsz!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 09:17:03

@s.g.l.:

Utasítás csak az, ami kötelező. Ez JOGILAG nem utasítás, vedd észre. Miféle utasítás az, amit nem kötelező teljesíteni???

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 09:17:43

@Wagner úr!:

Igen, a liberálisoknak van egy nagy ellenségük: a TÉNYEK.

s.g.l. 2017.08.13. 09:27:20

@Wagner úr!:
Tudom, de hogy valaki ennyire hülye legyen az már szórakoztat!

Ilyen ostoba agyhalottak szerint azért van a Nap a Naprendszer közepén 150 milla km-re, mert süt a Nap a Földön és itt napsütés van.

Tehát valójában a napsütésnek köszönhetjük a Napot

A legnagyobb probléma: ezek szavazhatnak!!

s.g.l. 2017.08.13. 09:29:13

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Tudtam régóta, hogy ostoba vagy, de hogy ennyire?
Na ez csúcs!
Az biztos, ha lenne az ellenzéknek pici kis esze, veled reklámoznák a fideszt!

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 09:48:09

@Zsoltbacsi: Mé'mindig a leghülyébbeket vezénylik ki trollkodni?......Szerencsétlen szellemi korlátolt csak röhögni lehet rajtad hehee...tanujj tinó...
Ha gondot okoz az olvasás a kurucon tudod gyakorolni. Ott pont a dedósoknak jó szofisztikált minden szöveg, így akár te is érteni fogod - szuper érzés ám, ki ne hagyd!
Élvezem ahogy egy segghülye orbánseggszolgálatos újra és újra feldobja a saját szarát,oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal alááll..hehee..

hu.budapestbeacon.com/kiemelt-cikkek/igy-nyert-fidesz-ketharmados-parlamenti-tobbseget-szavazatok-47-szazalekaval/

Replay :Csaxólok újra,a link azért van mert abban van az információ ,mint a tojásban az élet,s nem mint a fejedben lévő jobber sötétség....hehee..
Amúgy jó veled ,élvezem ,hogy minden alkalommal szarrá aláztatod magad hehee... Gyere máskor is ,jó röhögni az ilyen segghülye orbánseggszolgálatos takonynáci trollokon hehee...dalold szépen a Republic után szabadon:
"aki hülye az is marad...Zsótibácsi hehee...vagyok,hülye vagyok ,az is maradok hehee..

Zsoltbacsi 2017.08.13. 10:04:29

@a nagy hohoohooo:

Látom kiválóan megy a terelés...
Tessék, itt az idézet a "szenvedélyes igazságbeszédből":

"Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint EGYFORDULÓS választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel. Az SZDSZ nem pont ezt gondolja - muszáj hozzátennem."

Mellesleg más szoci politikusok is hangoztatták ezt, tessék itt egy 2005ös link:
index.hu/belfold/prlmnt2959/

A lényeg a cikkben: "Göndör István, a szocialisták parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint az egyfordulós választáson jobban érvényesülne a választók akarata, mivel a második forduló a "pártok taktikázásáról" szól."

Szóval a lényeg, hogy visszanyalt a fagyi... :))

Szegény hohohoooooo, próbálgatod mentegetni az elqrot, de arrol elegansan nem veszel figyelmet, hogy a valtoztatasokat o maga (es a partja is) kovetelte korabban! :))))

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 10:44:18

@Zsoltbacsi:Hát derága "ÍKÚ"vitéz takonynáci baro....valami baj van ott nyakon felül abban a hydroglobusban ,szél,hullámok ,vihar ,cunami
Horn Gyula, bármennyit kritizálták is, a több mint 70 százalékos parlamenti többség birtokában is demokratának bizonyult. mandiner.hu/cikk/20140210_balogh_akos_gergely_horn_es_orban_ketharmadok_es_egyfordulos_valasztasok/fullsite

Konklúzió
bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/24/a_magyar_valasztasi_rendszer_valtozasai_2010
Az új alaptörvényben, illetve választási eljárásban és szabályokban történt változtatások kisebb vagy nagyobb mértékben, de mind a pártrendszer domináns pártját juttatják előnyhöz. Közvetlenül segítik a mostani kormánypártokat a minél nagyobb arányú mandátumszerzésben.

MSZP: Arányos vagy kétfordulós választást

A választási rendszerrel az MSZP foglalkozott a legalaposabban, tavaly számításokat is végeztek, hogy az általuk javasolt rendszer milyen eredményeket hozna. Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke kérdésünkre úgy válaszolt, „az Orbán-rezsimet, Botka László vezetésével, a jelenlegi választási rendszerben kell leváltani. Csak így lesz arra lehetőség, hogy igazságos választási rendszer, igazságos adórendszer, igazságos nyugdíjrendszer, és még hosszan sorolhatnánk, váltsa fel a jelenlegit.” A választási reformra viszont nem látnak ebben a ciklusban sok esélyt. „Nincsenek illúzióink, és nem is táplálunk senkiben hamis reményeket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz egy igazságos választási rendszert megszavazna” – mondta.

NemodaBuda 2017.08.13. 10:55:36

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ott csaltak, hogy egy párti alkotmányt csináltak, de maguk sem merték annak nevezni ! Sunyi, aljas banda a tiétek, és ha kétséged lenne, ne itt provokálj, hanem olvass - független híreket, ne a pártsajtódat ! Mi az, amit még nem loptatok el ? Hol a demokrácia a valóságban ? Mi a mai parlament ? Melyik állami vezető tisztségben van még nem hithű birkafideszes ? Hol van a függetlennek tekinthető sajtó, rádió és televízió ? Hol van - csak egy példa - az Euronews magyar hangja ? Szerinted minek kell ennyi fügefalevél, nem lenne egyszerűbb mindjárt kormányzónak kineveztetni orbánodat ? MI lenne az akadálya ennek ? Őszintén !

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 11:05:43

@Zsoltbacsi: Heheheee...ez olyan:nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis...elég szelektív a bértroll emlékezeted ,kipróbálta már és gyakorolta is a FideSS a választási csalást,és még volt pofájuk a hamis videó mögül vádaskodni,csakhogy a bíróság egyértelműen ítélkezett ,aminek volt egy"kis "előzménye is..
Csalás? Hirtelen megnőtt Baja lakossága a két választás között
www.atv.hu/belfold/20160721-szell-peter-eb

Bajai választási csalás: íme, az ítélet

A Kecskeméti Törvényszék illetékes bírói tanácsa, miként arról már beszámoltunk, szombaton határozott arról, hogy meg kell ismételni a voksolást a bajai 32-es számú szavazókörben. A bírói tanács végzése szerint kampánycsendsértés történt, mert a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra.
„A videofelvételen a Lakatos vezetéknevű személy érthetően kijelenti, hogy olyan választópolgárokat szállít, akik nem tudják megoldani a szavazókörbe való eljutást(…) Ennek alapján az állapítható meg, hogy olyan választók szállítására került sor, akik egyébként a szavazáson nem vettek volna részt, tehát választói akaratukban befolyásolták őket”.

A még hatályos szabályok a kampánycsend megsértésének minősül a „választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása)” – idézte a törvényszék. Emellett az indokolás szerint egy fontos alapelv, az önkéntesség elve is sérült.
Kósa Lajos viszont elismerte, „ez egy olyan probléma, ami kapcsán elfogadjuk a bíróság ítéletét”. Továbbá úgy reagált a kérdésekre, hogy „igen, a bíróság szerint ez választási csalás, a rendszer normális működésében van egy pici zavar. Szervezetten szállítják a tömegközlekedési vállalatok is az embereket.”

Zsoltbacsi 2017.08.13. 11:15:05

@a nagy hohoohooo:

Ezert "szeretem" a DKt... Ti agyhalott komcsik mindent bevesztek, es semmibol se tanultok.

Meg jo, hogy te hoztad szoba: baja es valasztasi csalás

Ugye emlekszel arra az irtozatos meretu pofaraesesre, amit a bajai videouggyel kapcsolatban kaptatok?

index.hu/belfold/2013/11/05/bajai_video_torok_zsolt_felajanlotta_lemondasat/

m.delmagyar.hu/belfold_hirek/a_bajai_video_miatt_lemondott_gavra_gabor_a_hvghu_foszerkesztoje/2354806/

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 11:19:06

@NemodaBuda:

Először is: az új alkotmány a választások UTÁN lett elfogadva, ez a cikk pedig a 2010-es választásról szól, azaz amit mondasz nem áll kapcsolatban a témával.

Demokrácia van: szabad és demokratikus választások vannak.

Tele van az ország az kormánytól független médiával, lám az index.hu is az.

Zsoltbacsi 2017.08.13. 11:28:45

@a nagy hohoohooo:

Latom megy a tereles. Na mindegy, befejeztem.

Ui: azert csalodtam benned, a rovid kommunikacionk alatt nem kerult elo a fo dks mantra, miszerint ugyis csalnak a kozvelemenykutatok, majd a fulke maganyaban... :)))

Anna Kisfaludiné Baán 2017.08.13. 11:58:26

Simicska=0000000000000000000000000000000000000

Valaci 2017.08.13. 12:05:34

Egy bírcahang szerint csak a csalót kell megbüntetni, de ettől még az eredmény és minden, amit I. Viktor kormánya csinált érvényes.
Hát téved! Ez olyan, mintha egy tolvaj kapna valami felfüggesztett büntetést, de amit lopott, azt megtarthatja.
A törvények általános célja a reparáció, vagyis olyan állapot elérése, mintha a törvénysértő cselekedet meg sem történt volna. Ennek szellemében az összes olyan törvényt - beleértve a "Tákolmányt" is - azonnal hatályon kívül kell helyezni! Az elkonfiskált javakat vissza kell venni és visszaadni az eredeti tulajdonosoknak!

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 12:12:32

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Demokrácia van: szabad és demokratikus választások vannak."
Aki tud és nem tudja, hogy tud, az bölcs, attól tanuljatok! Aki nem tud és nem tudja, hogy nem tud, az hülye, azt hagyjátok! ..höhöö..ismeretlen szerző...

"Haza csak ott van, hol jog is van." A hetes cikkely első bekezdésének életbe léptetését javasolja bizonyos feltételekekel az a jelentéstervezet, amelyet az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága készít Magyarországról.
Az EP jelentéstervezete szerint a nemzeti konzultáció vicc volt

Egypárti az alkotmány és hiányzott a társadalmi párbeszéd az elfogadásakor
A szöveg több súlyos megállapítást tesz, amelyek így összegezhetőek: a nemzeti konzultáció vicc volt, és nem meglepő, hogy több intézmény is elkezdte vizsgálni az új magyar alaptörvényt, tekintve, hogy egyetlen politikai erő akaratát képviselte, és rendkívül gyorsan született meg minimális társadalmi inputtal. Kifogásolja, hogy a törvénytervezeteket rendre egyéni képviselői indítványokként nyújtotta be a Fidesz ezzel visszaszorította a társadalmi párbeszédet. Azt is megállapítják, hogy a negyedik alkotmánymódosításban foglaltak életbe lépésével az Alkotmánybíróság már nem tudja betölteni alkotmányvédő szerepét. Sajnálatát fejezi ki a dokumentum azért is, hogy az MTI az egyetlen hírforrása a közmédiának, és lényegében a nagy kereskedelmi médiumoknak is, monopolhelyzetbe hozva az állami hírszolgáltatót.

A dokumentum a hosszas bevezető után következtetésképpen megállapítja, hogy a magyar alkotmány ilyen tempójú, és ilyen tartalmú módosítgatása összeegyeztethetetlen az EU-s szerződés 2. cikkével (alapjogok), a 3. cikk első pontjával (értékek előmozdítása), és a 6. cikkel (az Európai Unió Alapjogi Chartájára való hivatkozás). Ez a jelentéstervezet szerint azt eredményezi: egyértelmű veszélye áll fenn annak, hogy súlyosan sérülnek a második cikkben felsorolt értékek - ami a hetes cikk beindítását indokolja.
index.hu/kulfold/eurologus/2013/05/07/megszereztuk_orban_brusszeli_bizonyitvanyat/

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 12:35:59

@Zsoltbacsi: Aki hülye ne babrálja ....menjen a "kurvaannya"zsóti valagába hehee...
A sorrend,az idő,a bajai választási csalást terelte el a mint később kiderült hamis videóval a FideSS
Kurvanagyám ott nyakon felül a takonynáci sötétség hehe..
Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást.
Október 13-ára írta ki a megismételt szavazást a bajai választási bizottság a 32-es szavazókörben, ahol kampánycsendsértést állapított meg a törvényszék.
A Ve. 83.§ (5) bekezdése szerint a bírósági felülvizsgálati kérelemben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.
nol.hu/media/file/attach/97/14/00/000001497-9744.pdf
A kérelmező indítványára a törvényszék tanúként hallgatta meg Széll Pétert és Haászné Matacz Katalint.

Széll Péter tanúvallomásában előadta, hogy mint az egyik jelölő szervezet tagjaként a választás napján 06 órától körülbelül 15.45 percig a 32. szavazókörnek helyt adó Magyar Közútkezelő Zrt épületével szemben, az úttest másik oldalán található parkolóból figyelte a szavazókör történéseit. A nap folyamán délelőtt és délután többször is, párhuzamosan Ajtai Tibor és Lakatos vezetéknevű férfi személygépkocsival szavazókat szállított a szavazókörbe, majd onnan el. A Lakatos nevű személy a helyszínen el is mondta, hogy többször fordult az általa vezetett autóval szavazókat szállítva. A videofelvételek és a Bajai Rendőrkapitányságon 2013. szeptember 22. napján 17.03 órakor egyéb ok miatt tett bejelentés tartalma a tanú által elmondottakat alátámasztják.

A fellebbezéshez csatolt videofelvételeken a TVB. álláspontjával szemben egyértelműen beazonosítható a felvételkészítés helye, amely a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. bajai telephelye, amely a bajai 32. szavazókörnek adott helyet. A szavazóköri jegyzőkönyv tartalmazza, hogy a szavazókör szavazóhelyisége baján, a Bokodi út 62. szám alatt, a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. épületében volt. A videofelvételeken lévő épület homlokzatán látható a cég logója, amely a helyszínt egyértelművé teszi."

- Szerinted melyik párthoz köthető a szervezett szállítás Baján?
Ezzel szemben ez idáig csak fideszeseket marasztalt el jogerősen a bíróság választási csalásért. 2002-ben elkövetett cselekménye miatt Baktalórántháza alpolgármesterét, ifj. Benkő Tibort ítélte el a bíróság Papcsák Ferenc érdekében elkövetett választási csalásért. Most pedig Baján derült ki, hogy törvényellenesen "hordták" a választókat a fideszes jelölt érdekében. Az érintett szavazókörben meg kell ismételni a választást, így döntött a bíróság. Kósa ahelyett, hogy bocsánatot kért volna a bajai emberektől, újabb hazugságra ragadtatta magát, vádolt és csúsztatott.
A 29-i választást a várakozásoknak megfelelően a fideszes jelölt nyerte, de az ellenzék bizonyítékot talált arra, hogy a Fidesz a választási törvénybe ütköző módon szavazókat utaztatott. A kecskeméti bíróság megsemmisítette a 32-es szavazókör eredményét, a választást meg kellett ismételni. Akkor elszabadult a hülyeség Baján, megfigyeléses-követéses, megafonos őrület, arrogánskodás, újságírók leugatása, cinikus hazudozás körülbelül négyszáz választópolgár szavazataiért. Múlt vasárnap (13-án) a megismételt választást a Fidesz jelöltje pontosan ugyanabban az arányban nyerte, mint előtte két héttel. Az ellenzék megint csalásról kezdett beszélni. Aztán jött ez a videó. A bolondkarnevál folytatódik.
444.hu/2013/10/13/bolondkarneval-bajan/

Shakespeare Emilke 2017.08.13. 14:23:03

Drága barátaim, rég volt.
A FIDESZNEK van Tek-je,
nektek pedig nincs tökötök,
Pécset hangszórókból dübörögni fognak a kérdések Geci felsége felél?
Ugyan , pöcsöt. Erre is képtelenek vagytok.
Ugye Vona elvtárs, izé, Vona Testvér?

Csaba Szikora 2017.08.13. 14:35:30

Egy sértett farokszivogató popsibuksi vergődése.

szablya9 2017.08.13. 15:36:57

Ugyan, gyerekek!
Csalt a fenét! Az alaptörvény pedig érvényes, hiába szeretnétek a szocialista alkotmányt visszahozni!

Kicsilulu 2017.08.13. 18:08:20

@a nagy hohoohooo:
Na ide figyelj te liberálkomcsi hülye faszkalap!
Akárhogy is próbálod fényesre nyalni a segglyukát kedvenc liberálbolsi vezéreidnek, igazad attól még nem lesz.
A segghülye Fletód igenis elismerte Öszödön, hogy ELKÚRTÁTOK, NEM KICSIT, NAGYON!!!
Lehazudtátok még a csillagos eget is, csakhogy nyerjetek 2006-ban.
Ha így nézzük, akkor az MSZ(M)P-SZDSZ liberálkomcsi kormány teljesen illegitim volt 2006 után.
Te pofázol, hogy Orbánék a legrosszabbak 89 óta?
Amikor a mocskos komcsi haverjaid 8 év alatt 20 évet fejlesztették vissza az országot? Amit lehetett, mindent elloptak, metróépítés, autópálya mutyik, Nokiás dobozok, haverokkal gyártatott vizitdíj automaták és kórházi széfek, stb-stb.
Aztán a végére még majdnem fizetésképtelenek is lettünk.
Most hol vagyunk ettől gazdaságilag? FÉNYÉVEKRE!!!
Minden hitelminősítőnél folyamatosan javuló helyezést érünk el.
A mocskos liberálkomcsi vadbarom elvtársaid meg mindent csak szétkúrtak.
Te hülye liberálfaszkalap jössz itt a kétharmaddal, hogy nem az ország kétharmada szavazott.
Miért, a többi aki nem szavazott az talán RÁTOK szavazott???!!!
Nem, nem rátok, mert titeket valószínűleg még jobban utál Orbánnál is, úgyhogy SEMMI ALAPOD NINCS RÁJUK HIVATKOZNI, mert ők rátok SEM fognak szavazni.
Jössz itt a listás szavazotok eredményével.
Hány EGYÉNI körzetet nyertetek meg, arról pofázz!
Erről nem jár a mocskos komcsi pofád, mert egyéniben NAGYON KIKAPTATOK.
Ja, most jön a szokásos liberálkomcsi szöveg a választókerületek "átrajzolásáról".
Tudod ezzel az a probléma, hogy ha igazad lenne abban, hogy az a "másik" négymillió is elment volna szavazni és rátok, mocskos rohadék liberálkomcsi barmokra szavozott volna, akkor csinálhat a Fidesz bármit, most nektek lenne jogotok ISMÉT a lopásra.
Ja, és ha csak annyian szavaztak volna mint most, csak éppen fordítva, akkor most nektek lenne kétharmadotok, hiszen a törvény nem úgy szól, hogy csak a fidesznek lehet kétharmada ilyen szavazatarányok esetén.
Szóval KUSSSSSSOLJÁL, TE HÜLYE LIBERÁLKOMCSI BALFASZ!!!!!!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 18:32:21

@a nagy hohoohooo:

"A hetes cikkely első bekezdésének életbe léptetését javasolja bizonyos feltételekekel az a jelentéstervezet, amelyet az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága készít Magyarországról."

Több tagállam is meg fogja vétózni, azaz lényegtelen.

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 22:33:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Azakurvahahaa...egy régebbi kellemes emléket juttatsz eszembe fsp blogjáról ,ezzel.tételé tetted:
SEGGBUTA vagy!
Idézet fsp-től ,ezt neked írta,bár a témája nem a tárgyhoz tartozik ,de a minősítés:
"Olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás téged a helyedre tenni :-))) "....igen
" Az apád fasza ennyike :-D

Olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás téged a helyedre tenni :-)))

Az MDF-KDNP-FkGP többségű országgyűlés 1990 augusztusában szavazta meg a "Tulajdon és privatizáció" című törvényt. A passzust fogalmazó privatizációért felelős kormánybizottság elnöke Matolcsy György volt, vagyis neki (IS) köszönhető, hogy a privatizáció úgy zajlott, ahogy.

1992-1994 között 431 állami vállalat seggére vertek. 55% volt a külföldi kézbe eladott állami cégek száma, ami az értékesítési érték 68% volt.

Tényleg cuki mikor olyanról próbálsz észt osztani, amiről fogalmad sincs. Beszólok a központba és cserét kérek"

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 22:49:42

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:..ez olyan:nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis.... ( régen ezt úgy mondtuk, hogy tollas a hátam? Nem? Akkor ne nézzetek madárnak!) Dehát az evolúció.. ,nade ilyen gyorsan gyártja a selejtet? Na és most a lényed,azon idézet ,amire a megadott link mutat:

Megszereztük Orbán brüsszeli bizonyítványát
EUrologus
EUrologus követés
2013.05.07. 06:00
index.hu/kulfold/eurologus/2013/05/07/megszereztuk_orban_brusszeli_bizonyitvanyat/

Bameg ez a Tavares jelentés....hehee...amiből csak úgy tudott kimászni a gazdád-hasonlóan mint a kvóta aláírással tette-,hogy mindent megígért nehogy kibässzák az EU-ból.

Höhöö ...nem véletlenül szoktam írni,hogy a link azért van mert abban van az információ,mint a tojásban az élet,s nem mint a fejedben lévő szellemi sötétség,és bameg igaz ,hogy nektek jobbereknek a hat szó már meghaladja az értelmi képességeteket...hehee...

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 22:53:01

@Kicsilulu: Háát emóciókon alapuló szellemi önkielégítésre nincs mit válaszolni,disztingválj már végre "helló röfi"!..,..amúgy semmi bajom vele ha magadhoz nyúlsz ,ha otthon a négy fal között csinálod...hehee..

Balazs Kis 2017.08.13. 23:43:23

A " cikknek " feel igaz, fele nem !
Az alaptörvèny valóban érvénytelen jogilag , de ezt a jelenlegi " ellenzék" - nek hazudott csürhe soha nem fogja a valós tények mentén firtatni , hiszen úgy nyilvánvalóvá válna , évek óta falaznak a hatalomnak , hogy lopásközelben maradhassanak !
Szutyok , retek mind !

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 06:15:43

@a nagy hohoohooo:

S mindez mire érv?

Mert sose állítottam, hogy a Fidesz helyesen politizált volna 2010 előtt.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 06:17:06

@a nagy hohoohooo:

S ki nyert a végén, Tavaris vagy Orbán? Na látod, errpl van szó.

Kicsilulu 2017.08.14. 18:59:03

@a nagy hohoohooo: A te VÉLT érveid aztán meggyőzőek mi?
Egyetlen TÉNYEKKEL alátámasztható érvetek nincs Orbán ellen.
Ez a mostani "csalt a Fidesz" poszt is olyan következtetést von le, aminek aztán semmi köze semmihez.
A választási csalás nem abban nyilvánul meg, hogy valaki mennyiért kampányplakátol, de ha már itt tartunk, akkor 2006-ban és 2010-ben is találtam bőven a postaládámban hogy-hogy nem olyan MSZ(M)P-SZDSZ kampányanyagot, amit kormányilag, A VÁLASZTÓK PÉNZÉBŐL finanszíroztak és postázták a postaládámba.
Szóval ennyi erővel akkor a te hülye elkúró vezéreid is választási csalást követtek el. 2006-ban pedig teljesen egyértelműen választást csaltak, hiszen az összes gazdasági adatot kozmetikázták mind az EU felé küldötteket, mind az itthon nyilvánosságra hozottakat. Ugye akkor volt divatban, hogy "nagyot ugrik a Pannon-Puma".
Ugrott is, bele a szakadékba!
Szóval még egyszer mondom:
az égvilágon SEMMI jogalapotok nincs most ezért a Fideszt bármire is felszólítani, mert a balliberális kormányok ott cseszték át a választókat, ahol lehetett. Azért, hogy választást nyerjenek.
Tehát kijelenthető:
a 2006-ban megalakított MSZ(M)P-SZDSZ kormány totálisan ILLEGITIM MÓDSZEREKKEL került hatalomra!

a nagy hohoohooo 2017.08.15. 06:08:49

@Kicsilulu: Ugye elgondolkodtál azon, hogy hozzászólásod a fejedben lévő sötétség visszaigazolása? Igyekezz fiú! Ismertesd magad minél szélesebb körben! Ezzel az ésszel még a Kedves Vezető akár felfigyelhet rád, s nagy embert csinál belőled. Ő így szokta! Kiválasztja a hülyéket ahhoz, hogy saját akaratát érvényesítse!
Csak az orbánseggszolgálatosoknak rövid az emlékezete....esetleg nincs is.Aki hülye ne babrálja ...ez olyan:nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének.De mégis:
Vaskos tévedés,A 2006-os választások előtt ugyanis a Gyurcsány-kormány minden korábbinál részletesebb adatokat tárt a nyilvánosság elé az államháztartás állapotáról, készített egy tételes leltárt, amit a Pénzügyminisztérium az interneten is publikált, így azzal bárki megismerkedhetett. Ez alapvetően eltér a 2002-es kormányváltás előtti gyakorlattól, hiszen az akkori parlamenti többség módosította a vonatkozó törvényt, hogy a kormánynak ne kelljen ilyen leltárt csinálnia,
"DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Ha megengedik, először néhány eddig elhangzott dologra szeretnék reagálni.

Navracsics frakcióvezető úr tett ma egy kijelentést, amelynek a valóságtartalmával kapcsolatban valóban merülhet fel kétség. Frakcióvezető úr, szeretném egyértelművé tenni, hogy a Pénzügyminisztérium mind ebben az évben, mind az elmúlt évben minden egyes hónapban az előre közölt publikációs naptár szerinti időpontban nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyeket a költségvetésről, a fő folyamatokról Magyarországon nyilvánosságra kell hozni. Ez a naptár januárban közzétételre került, és pontosan tartalmazta azt, hogy minden hónapban az adott hónap ötödik munkanapját követő első munkanapon kerül közzétételre ez az adatsor. Nem követi ezt el minden magyar közintézmény. Nagyon sok magyar közintézmény, amely független a kormánytól, nem tesz közzé ilyen publikációs naptárt, hanem véletlenszerűen hoz információkat nyilvánosságra, de a Pénzügyminisztérium nem ezt teszi. Nem merült fel, tisztelt frakcióvezető úr, egyetlenegy alkalommal sem kétely sem belföldön, sem külföldön a nyilvánosságra hozott adatok tartalmával, hitelességével kapcsolatban. Kérem, hogy ezt vegye figyelembe."

Szabó Zsombor Attila 2017.10.24. 12:25:21

1. Az óriásplakát kampány a választást megelőző marketing tevékenység!
Amennyiben a FIDESZ nem fizetett az óriásplakátokért, akkor annak semmilyen adó illetve ÁFA vonzata nincsen!!! Aki az óriásplakát helyet biztosította, az amennyiben nem követelte a pénzét 5 éven belül, a követelése illetve a FIDESZ esetleges tartozása elévült!!! Tehát ebben az esetben adócsalásról nem lehet beszélni!!!
2. A választás a meghirdetett napon reggel 06:00 órától este 19:00 óráig tart!
Ebben az időintervallumban milyen választási csalást követett el a FIDESZ??? A cikk írója jó lenne, ha képben lenne, mert hülyeségeket írogat!!!
3. Megnyugodhat mindenki, a 2018-as választást is simán nyerni fogja a FIDESZ-KDNP pártszövetség!!!
süti beállítások módosítása