Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Botka szerint Bajnai egyenlő Rákosival, Horthyval

2017. május 31. - Európa Kávézó

Botka László vagy Orbánt segíti, vagy elment a józan esze. Több lehetőség nincs. Eddig azt hihette bárki, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje simán az unalmas gyurcsányozásban éli ki magát, de most már Bajnait is megtagadta. Sőt.

botka_bajnai.jpg

Botka az atv.hu című portálnak beszélt. Most több részlettel nem is hozakodunk elő, az újságíróval szembeni arroganciára sem térünk ki. Elég egy rövid részlet, hogy mindenki számára világossá váljon: Botka számára mindenki megtagadható, akit ő korábban támogatott, és aki annak a nyolc évnek - igaz, vele együtt -, de részese volt. 

Íme a szó szerint részlet...

Atv: Bajnai Gordont rátenné a listára?
Botka: Bajnai Gordonnál könnyű a helyzet, mert hiszen ő kivonult a politikából.
Atv: Rajta lehetne a listán?
Botka: Semmilyen körülmények között nem tenném se Bajnai Gordont, sem Kádár Jánost, se Rákosi Mátyást és Horthy Miklóst se a listára.

Elszaladnánk egy borogatásért, de úgy látjuk, hogy felesleges. Botka Lászlónak senki és semmi nem számít. Ha kell, bárkin átgázol, bárkit megaláz. Ami pedig Bajnait illeti, meg kell védenünk Botkával szemben. Bajnai Gordont Gyurcsány Ferenc tette politikussá, többszörös miniszterré, neki adta át a kormányzást 2009-ben. Bajnai - Gyurcsány után - tisztességesen vitte tovább a válságkezelő kormányzást. Demokrata politikus volt, akit bármilyen diktátorral összehasonlítani tisztességtelen és aljas húzás. Mondhatni, ugyanolyan aljas, mint Gyurcsányt és Orbánt ugyanolyannak nevezni.

Ilyen ember, mármint Botka, jobb, ha nem lesz Magyarország miniszterelnöke. Bár, ahogy elnézzük, ez a veszély már nem is fenyegeti.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5712554303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tölgyes Péter 2017.05.31. 12:02:32

Azt olvasom: "... az újságíróval szembeni arroganciára sem térünk ki." Pedig nem ártana. És még csak nem is a mundér védelme érdekében, hanem azért, mert ha a demokratikus oldal politikusai - hát még "Magyarország miniszterelnök-jelöltje - is magukévá teszik a kormányzati szájjártatóktól már megszokott arrogáns, lekezelő stílust, akkor ez az ország menthetetlenné válik. Az eldurvulás nehezen visszafordítható lelki folyamat, sajnos Botka a lekezelő, vállon veregető, odavetett válaszaival gondol erőt mutatni, miközben legfeljebb faragatlanságát és nagy energiákkal palástolni próbált feszültségét adja ország-világ tudtára.

Az MSZP szégyene, hogy egy ilyen ember érvényesülési vágyának oltárán feláldozzák az Orbán-rendszer leváltásának esélyét, pusztán azért, mert azt követően, hogy decemberben a 168 Órában megjelentetett interjúban megüzente még saját pártja vezérkarának is, hogy bizonyos feltételekkel "vállalná", nem voltak képesek ráülni a szájára.

Pedig temérdek kellemetlenségtől, kíntól kímélték volna meg az országot és - hamar be kell majd látniuk - saját magukat is.

Scagnetti 2017.05.31. 12:17:52

"Az MSZP szégyene, hogy egy ilyen ember érvényesülési vágyának oltárán feláldozzák az Orbán-rendszer leváltásának esélyét"

Ami nincs, azt nem lehet feláldozni. Ha az összes baloldali párt szavazóit összeadjuk, akkor is sokkal kevesebb, mint a fideszes birkahad. Maximum a második helyért lesz verseny a Jobbikkal.

zebulon0 2017.05.31. 12:39:05

Itt nem kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség, ahhoz pedig mindenkire szükség van, aki nem a Fidesz kormányzásában érdekelt. Aki itt csak kormányt akar váltani, a ( nagyon kétséges) győzelme napján meg fog bukni a Fidesz által kiépített rendszerben.

mojszipupi 2017.05.31. 15:56:37

Már a kerítés lebontásos gigantikusan magas labdája se gondolom, hogy véletlen volt. Saját pártja is a fejére olvasott, hogy minek időzítette ezt a véleményét mostanra. Azt gondolom, hogy a jelenlegi maximálisan túlhiszterizált migráns helyzetben ennél látványosabban nem lehet Orbán és a fidesz malmára hajtani a vizet. Még ha így is gondolja és feltételekhez kötötte se engedhet meg felelős politikus olyan kijelentéseket, amikről 100% ban biztos lehet h a fidesz maffia médiája azonnal ki fog forgatni.
Ez a mostani, gyilkosokkal egy lapon említés hab a tortán

BAZINGA2 2017.05.31. 16:58:51

Szerintem Bajnai volt a legtisztességesebb miniszterelnök a rendszerváltás óta. Nem a saját zsebét tömte, és normálisan kezelte a válságot. Botkának már a megjelenése és nyilatkozata is nagyképű és arrogáns. Az MSZP rossz lóra tett vele. Bukni fognak... és ha jól belegondolok, nem is véletlen lesz, hiszen olyan vigyorogva kezet rázva láthattuk Orbánnal, amikor az Szegedre látogatott. Biztos megegyeztek valamiben, nemhiába lett önjelölt miniszterelnök. Azt hiszem ez lesz az utolsó szereplése az MSZP -nek, és mint a többi párt, ők is eltűnnek a süllyesztőben.

s.g.l. 2017.05.31. 19:48:06

fidesz után a szocik a másk párt akikre szinte kizárt szavazzak.
ezeknél debilebb balfasz banda nincs a Földön.

camilló 2017.06.01. 05:18:55

Mit keresne egy neoliberális politikus egy baloldali fordulatot végrehajtó párt listáján? Bajnai pont olyan neoliberális módszerekkel kezelte a válságot, mint bárki más a világon. Eszébe sem jutott, hogy a tőkéseken verje le azt, amit a tőkések okoztak. A számlát megint az egyszerű földi halandó fizette és fizeti. Nem értem, miért nem lehet megérteni, hogy ebből elég!

Pop40 2017.06.01. 07:29:22

Nekem Botkával nem volt bajom, adott esetben le is szavaznék rá, de ez az interjú tényleg a legalja volt.

Bajnai volt a rendszerváltás utáni idők messze legjobb miniszterelnöke, fényévekkel előzött mindenkit. Ez a rákosista-horthysta szar duma, amit Botka előadott róla, a fideszmaffiától is túlzás lett volna.

Amúgy sem tárgyalás az, hogy "mindenki jöhet, de majd én megmondom, hogy".
Ezt diktátumnak hívják, nem tárgyalásnak, és nincs köze hozzá, hány százalékon áll a partner. A tárgyalás épp attól tárgyalás, hogy nem egyetlen fél határozza meg, hogy kik tárgyalnak és miről.

Szóval ha Botka nyerni akar, ezt nagyon nem kéne. Önmagukban kormányváltáshoz a szocik kevesen lesznek, márpedig ezekkel a nyilatkozatokkal csak azt éri el, hogy mindenkit feldühít, aki kormányváltást akar, de nem keményvonalas szoci szimpatizáns.

Márpedig ha ezt elcseszik, a szociknak tényleg meszelnek, 2014-ben Mesterházy baszta el, ha most Botka fogja, még egy esélyük nem lesz.

Zsoltbacsi 2017.06.01. 08:00:08

@Pop40:

Megfordítanám a kérdésedet: Mit nyert szerinted az mszp azzal, hogy 2014ben bevitte a hátán a parlamentbe az összes balos gittegyletet? Ne feledd, hogy pl a DK-t 2014 legelején, amikor az alkudozás folyt az ÖSSZES közvéleménykutató 2-3 százalékra mérte. Jobboldali vagyok, szóval nem érint a dolog, de én megértem, ha nem akarnak megint kullancsokat...

ebella 2017.06.01. 08:19:41

Én eléggé utálom a bolsikat, de nem azt mondta, hanem azt, hogy értelmetlen dolgokról nem kíván vitát nyitni. És eben 100%-ig igaza van. Ahogy abban is,. hogy gyurcsányit nem kívánja közös listán látni. Gondolom ez fáj annyira. Nekem meg az fájna, ha a gyurcsányi és bandája 2018 után is a parlamentben lébecolnának.

Pop40 2017.06.01. 12:02:09

@Zsoltbacsi:

Épp ez az. Ahol engedniük kellett volna, ott erősködtek, ahol pedig erősködniük kellett volna, engedtek.
Ott volt Bajnai, aki minden szempont szerint jobb miniszterelnök-jelölt lett volna Mesterházynál. De Mesterházy ennek ellenére magát erőltette, tudva, hogy (Bajnaival ellentétben) ő nem vonzza a bizonytalanokat. Itt engedni kellett volna, ráadásul nem is lett volna nagy engedmény, hisz Bajnai egyszer már volt a szocik miniszterelnöke. A neve is vonzóbb volt, meg a hozzáértése is nagyobb.

A másik oldalról viszont az összefogásba bevettek olyanokat is, akik az égvilágon senkit nem képviseltek, pl Fodor meg az egyszemélyes pártja. Fletó speciel pont nem ilyen, ő jogosan volt ott, mivel övé volt (s esélyes, hogy most is övé) a második legerősebb balos formáció az országban. Én valahol 1-2%-nál húznám meg a határt, ahol egyáltalán lenne miről tárgyalni, pl egy körzetről, ahol az adott párt közös jelöltként indulhat, vagy egy helyről a listán. Ez alatti formációkkal kár az időt vesztegetni, mert nem hoznak annyit, amennyit visznek.

"Jobboldali vagyok". A fidesz a legkevésbé sem jobboldali. Náluk kádáribb párt nincs az országban, maximum a munkáspárt (nem véletlen, hogy annyira egymásra találtak mostanában.) És akkor az üzemszerű szabadrablásukba bele sem megyek.

camilló 2017.06.01. 18:49:48

@Pop40: Pontosan a DK volt az aki az ellenzéki pártok tárgyalásán kijelentette, hogy szerinte ki nem demokratikus párt, és velük nem hajlandó együttműködni! Ne a DK mondja már meg, hogy ki a demokratikus és ki nem, mikor saját magát sem tudja elhelyezni a politikai palettán! Történelemből egyest kell hogy kapjál, ha szerinted a fidesz Kádári politikát csinál! Volt már itt annyira tájékozatlan, aki azt állította, hogy a fasizmus az egy baloldali elhajlás! Nyugodtan elhelyezhető vagy ezzel a kommentelővel egy szinten!:)))

Pop40 2017.06.01. 21:49:27

@camilló:

Rezsicsökkent, államosít, nyalja a ruszkik seggét, és riogat a hanyatló nyugati imperialistákkal. Vitya beszédeit meg sem lehet különböztetni Kádárétól. Ügynökaktákat meg úgy titkolja, hogy ihajj. És akkor a kádárista-rákosista hírhamisító sajtóról nem is beszéltem.

index.hu/belfold/2017/04/21/kadar_janosnak_is_elege_lett_az_ellenzeket_tamogato_soros_alapitvanybol/

Szóval nézegesd még kicsit azt a törikönyvet, rádférne. :-)

camilló 2017.06.02. 05:23:33

@Pop40: Kádár nem rezsicsökkentett, mert eleve központilag volt meghatározva minden ár! Tudom ajánlani Kádár János beszédeit amiben szinte mindig szót ejt a gazdaságról és arról, hogy fagyasztani csak annyit lehet, amit meg is termelünk. Kár hogy ezt a szárnyai alatt felnövő közgazdászok semmibe vették és olyan pályára helyezték a gazdaságot ahonnan csak nehezen lett volna kiút, de hála az olyanoknak, mint pl. Gyurcsány sikerült mindent elkótyavetyélni. Jó ha tudod, létezett terv az adósságcsapdából való kilábalásra! Mi a baj az államosítással? Szerintem csak annyi, hogy viktor az államosított (értsd közösségi tulajdont) a saját klientúrája kezére játssza, vagy hozza helyzetbe. Ebben valóban lehet párhuzamot találni a Kádári rendszerrel, csak ne felejtsd el, hogy a Kádár rendszerben nem engedtek senkit meggazdagodni (bizony még a párttitkárokat sem), és a Kádár klientúrája az egész nép volt. A russzofóbia jellemző a liberálisokra. Egy Putyin melletti tüntetésen egy sorban a jobbikosokkal voltak kommunisták is. A jobbikosok arra a kérdésre, hogy miért tüntetnek Putyin mellett azt válaszolták, hogy azért mert csak Putyin tud gátat szabni az USA gazdasági terjeszkedésének! Ha egy kommunista Putyin mellett tüntet, akkor az nem Putyinnak szól, hanem az orosz népnek! Ti akik demokratának valljátok magatokat uszító propagandát folytattok az oroszok, kínaiak stb. ellen. Mióta demokratikus viselkedés uszítani népek ellen?? Ez a színtiszta fasizmus! (Mielőtt elkezdesz a fasizmusról értekezni, ezt a fogalmat, mint gyűjtő fogalmat használom.) Szeretném megkérdezni az USA mennyivel különb mint (a Ti megfogalmazásotok szerint) az oroszok?? Ugyan úgy a saját gazdasági érdekeik mellett cselekednek. Jó lenne ha olvasnál Marxot, hogy tisztán lássál. Hanyatlik az un. nyugati kultúra? Igen! Hasonlítsd már össze a ma valóságát a 40 évvel ezelőttivel. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a keleti kultúrák ne változnának és nem feltétlenül pozitív irányba!
Csak hogy lásd mekkora a különbség Kádár és viktor beszédei között felajánlom, hogy kölcsön adom Kádár beszédeinek egy 4 évet felölelő gyűjteményét! Nyilván majd azzal válaszolsz, hogy Te olyat nem olvasol. Szeretném felhívni a figyelmed a hadművészet két nagy teoritikusának az egyik megállapítására. Aki nem ismeri az ellenfelét az veszíteni fog! Gondolom tudod ki ez a két teoritikus, akit ma is tanítanak minden jobb katonai iskolában. Hogy hozom ide ezt? Ugyancsak az egyik teoritikustól származik ez a mondás: " A háború a politika folytatása más eszközökkel." Márpedig mi politizálunk ebben a vitában. ha nem tudod ki a két hadművész a gugli a barátod!:))
süti beállítások módosítása