Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Orbán nem perelt, Gyurcsány jó nyomon van

2017. április 28. - Európa Kávézó

Gyurcsány Ferenc nem kavicsot, hanem egyenesen sziklát dobott a magyar politika vízébe, amikor lényegében orosz ügynökké nyilvánította Orbánt. Ügyes stratéga? Egyszerűen csak tematizál? Esetleg igaza van? Próbáljuk meg szétszálazni a történteket. 

gyf_ov_megint.jpg

Mit is mondott Gyurcsány Ferenc?
Sok évvel ezelőtt szóban, mostanában dokumentumokkal alátámasztva arra a meggyőződésre jutott, hogy Orbán ellen az oroszoknak zsarolásra alkalmas tudása és dokumentumai vannak. A dokumentumok nincsenek a kezében, ezt soha sem állította, de látta őket. Mi a dolga ilyenkor egy politikai vezetőnek? Ha nem szól semmit, de később kiderül, hogy neki is volt tudomása minderről, azt mondják majd, hogy falazott Orbánnak. Valójában nem is akarta bukását. Ez Gyurcsánynak a politikai halála. Ha nyilvánosságra hozza, mindazt amit tud, de nem tud bemutatni bizonyítékot, azt kockáztatja, hogy lesznek, akik nem hisznek neki és egyszerű politikai játszmának tartják az egészet. Mi tagadás, ez esetben politikai hitelessége sérülhet. Mi lehetett Gyurcsány dilemmája? A politikai halál vagy a valamekkora hitelességi sérülést kockáztatja. 
Gyurcsány jól döntött. Önmaga lelkiismeretének és választóinak tartozik elsősorban felelősséggel. Amit tud azt el kell mondania, akkor is ha nem tudja bizonyítani és ezzel lehetőséget biztosít Orbánnak, hogy őt perelje, mint ahogy ezt Gyurcsány előre elmondta. A volt miniszterelnök rövidre akarta zárni a bizonytalanság időszakát. Ezért adott ultimátumot. Orbán vagy tagadjon vagy pereljen. Orbán egyiket sem tette. Ez ugyan a beismerésnél kevesebb, de cáfolatnak nem elég. Marad a bizonytalanság. És a kérdés, hogy kinek higgyünk? Orbánnak, aki magyarázat nélkül teljes fordulatot hajtott végre Oroszországhoz fűződő politikjájában, Putyin pincsi kutyájává lett, nekik adta Paks2-t, nekik adta a 3-as metró beruházást, fel akarja lazítani az orosz szankciókat és nem folytatjuk... Mi Gyurcsánynak hiszünk. Szerintem Őszödből megtanulta, hogy az igazságot meg kell osztani bármi áron, mert "vétkesek közt cinkos, aki néma." Vagy idézhetném Deák Ferencet is "Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatni semmiért nem szabad." Gyurcsány ennek szellemében járt el helyesen. 
Mindeközben abba a helyzetbe lavírozta magát, hogy Orbánnak innentől kezdve valójában csak tőle kell félnie. Mert tudhatja, ha Gyurcsány megszerzi a dokumentumokat, neki emberileg, politikailag, morálisan vége van és börtönbe jut. Nemcsak politikusi létét, hanem szabadságát is elveszíti. 
És végül muszáj megkérdeznünk, rendben van-e, ha valaki ilyen súlyos tényekről számol be, akkor őt feszítjük kínpadra, őt szólítják a "szövetségesei, hogy tisztázza magát, és nem azt, aki akárcsak egy nyilvános és egyenes mondattal tagadhatná a vádat és érdemi magyarázattal szolgálna förtelmes orosz-barátságára? Ha így folytatjuk, lassan épp olyan cinikus lesz a magyar közélet, mint amilyen cinikus Orbán, de akkor mi értelme őt leváltani?! 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3912460417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.28. 14:10:31

Kamuzott Gyurcsány, ez a második őszödi öngól.

nevetőharmadik 2017.04.28. 15:46:22

Ííííístenem, ennyire nem lehettek idióták!

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.04.28. 15:52:33

Ha valóban léteznek ilyen bizonyítékok, akkor azokat nem csak OV, hanem az oroszok sem fogják hagyni megszerezni, hiszen akkor vége a zsarolásnak. Márpedig GyF az orosz titkosszolgálattal szemben fonoman szólva is agyrém.

A minapi hírek még arról szóltak, hogy GyF-nek bizonyítékai vannak, az alapján vádol, és azzal védi meg magát az esetleges orbáni perben. Tehát, GyF most is rendelkezik a bizonyítékkal, de tisztességes állampolgártól elvárható viselkedés helyett politikai taktikázásra használja. Ez netto hazaárulás - ha igaz -, tehát akár honnan nézzük, egyszerű ongól, de ennél azést még GyF-ről is többet feltételezek.

Harmadik lehetőség, hogy GyF csak látott valamit, amit a sorstársaihoz hasonlóan annak értelmezett, amit számára a leginkább hasznosnak vélt. Még ha igaza is van, bizonyítékokhoz az oroszok akkor fogják közel engedni, ha azzal többre jutnak, mint a titokbantartásukkal. Ebből az következik, hogy GyF a vesztébe rohan, mert ha OV-t zsarolják, akkor annak bizonyítékait GyF nem láthatja, tehát nem is tudja egy bíróság előtt bemutatni, ha meg nem, akkor egyszerűen hülye, hogy ilyen játszmát provokál.

Maradék lehetőség, hogy GyF-nek egyszerűen az a kevés esze is elment, ami még a böszmézés után megmaradt. A fentiek fényében ez utóbbit vélem helytálló diagnózisnak. GyF-nek sürgősen szüksége lenne valamilyen elmehelyrebillentő kezelésre, a posztolónak meg nyomkövetőre a gyógyszere felé, mert a jelek szerint begurult a "kávézója" valamelyik súlyos bútora alá, OV pedig sc/kb helyén kezelte a dolgot. Egy aggódó pillantással konstatálta, hogy jelentéktelen politikai ellenfelét a jövőben nem tudja nyilvánosan nevetségessé tenni, mert az mégiscsak etikátlan lenne egy nyilván valóan háborodottal szemben. Bármilyen szemétségek is történnek mostanság a közéletben, OV azért ennél sokkal úribb ember.

rovid 2017.04.28. 15:58:02

egy bohóc egy elmeháborodott ellen! de ijesztő magyarnak lenni!

Ego55 2017.04.28. 17:50:51

Bizonyíthatatlan állítással kiállni a nyilvánosság elé? Nagyon égő, mert megint bebizonyította, hogy szavahihetősége a nullával egyenlő! Szerintem Gyurcsány Ferenc regnálása alatt eltüntette a magyar valutatartalék jelentős részét és amennyiben 72 órán belül nem perel be (hosszú hétvégén különösen alkalmas erre) akkor mindezen állítást bizonyítottnak veszem! Kíváncsi leszek a reakciójára.

al Dajjal 2017.04.28. 18:07:10

Gyurcsány talán kezdje a szakdolgozata bemutatásával.

Andráska8 2017.04.28. 18:09:22

Láttuk a kényszer vigyort OV pofáján, mindent elmond.

Lilla50 2017.04.28. 18:58:49

Gyurcsány bejelentkezett egy per vádlottjának.
Nem kicsi kockázat. A párttársak is meg a fidesz is nem élt azzal, hogy ezt elfogadja. Pedig ha nem tud bizonyítani, akkor végleg elbukott. Ha tud bizonyítani, akkor pedig bármi lehet. Így a per mindnek kockázat lenne.
Maradjon a bűnbak jelenség, mert akkor nem kell cselekedni.

A demokrácia felfogás kettős Botka szerint jogi és vagyoni egyenlőség
az európai trend elegendőnek tartja a jog előtti egyenlőséget.

a baloldali fogalom nem definiált--a dk ajánlata élhető szolidáris ország --más pártoké viszont egyenlőség valamiképpen. Ez nem az adózásra vonatkozik, mert van, aki sávos adózást szeretne, mások viszont szolidaritási adót emlegetnek.

Az értékrendek átfedésesek , ezt vitatni megint dőreség--pedig ez történik!
Aki személyekben gondolkodik bármi vonatkozásban az bizony nagyon primitív módon közelít még mindig . Pótcselekszik, mert nem a valós gondra tekint.

Skankhunt42 2017.04.28. 19:15:57

lol, a feri látott valamit (pont most jutott eszébe, eddig soha), amit bizonyítani persze nem tud, de aki nem hiszi az tróger és bizonyítsa be, h nem igaz :)) szánalmas.

Mirimag 2017.04.28. 19:31:16

@F.M.J.: Orbán úriember! !!! Mindenki megveszett?
Igenis létezhet egy ilyen dokumentum, és nem hiszem, hogy az oroszokon fog
múlni, hogy megszerezze Gyurcsán.
Orbán az oroszok seggében van már jó ideje, ez komám nem véletlen, olyan pincsikutya csaholása ez a "gazdi" kegyeiért, hogy bele ne rúgjon....
várjuk ki a végét!

Mirimag 2017.04.28. 19:39:45

@al Dajjal: Pajtás, lemaradtál egy brossúrával.
Bemutatta még akkor, amikor megvádolták orbán seggnyalói, akik azt hitték mindenki olyan becstelen hazug, mint a plágiumos csaló bunkó.Schmidt...jól látszott már akkor, hogy olyan pártkatona kell nekik mindíg, aki vakon
követi az elvtelen parancsokat .
Szóval lemaradtál kicsit, olvass visszafelé, mielőtt irkálsz!

Mirimag 2017.04.28. 19:45:06

@Skankhunt42:

Hol olvastál olyat, hogy nem tudja bizonyítani? ...de van bizonyíték, és reméljük, hogy meg is szerzi.
Előre azért ne örülj.

al Dajjal 2017.04.28. 20:17:16

@Mirimag: Esetleg van is valami link is, ahol megtekinthető, vagy legalább írnak arról, hogy megmutatta?

margueritka 2017.04.28. 20:26:44

Valószínűleg ezt a cikket senki nem akarta megérteni...

lupilui 2017.04.28. 20:52:47

Hazudtunk reggel, délben, este, és fogunk is....

Andráska8 2017.04.28. 21:02:28

@F.M.J.: sehol nem mondta, hogy nála vannak a bizonyítékok, csak azt, hogy másolatukat megmutatták neki.
www.klubradio.hu/data/files/gyurcsany_oroszorban.mp3

Skankhunt42 2017.04.28. 21:04:08

@Mirimag: tehát nincs bizonyíték.

a nagy hohoohooo 2017.04.28. 22:42:36

Ferivel az a baj, hogy nem Soros a vezetékneve. Vége a régi szép időknek, amikor még a csapból is Gyurcsány folyt.
Most Soros a soros.
Meg mindenütt azt olvasni állitsuk meg Brüsszelt de az Uniós pénzért tartja a markát
Remélem ebből lesz valami. Sok mindenre választ adna.Ezek súlyos vádak, erre illene reagálni, persze, csak akkor, ha nincs takargatni való...Ha valakit megvádolnak, és az szerinte igaztalan, akkor perel, Pláne ,ha miniÁlnok. Ha nem perel, akkor azért nem ,mert tudja, hogy a vádak igazak, és a biróság kötelezheti a bizonyitékok tulajdonosát, hogy bocsássa a biróság elé.
Kisebbségi komplexusa lenne azzal szembe, akivel felmosta a TV-studiót?
Nem úgy néz ki a helyzet! Orbánnak nem csak Gyurcsánnyal szemben van kisebbségi komplexusa, nem véletlenül nem áll ki egy vitára egy politikussal sem!
"Szép öcsém, be nagy kár, hogy apád paraszt volt s te is az maradtál ..."
1-Nem biztos hogy zsarolják, könnyen lehet hogy a megcsappanó uniós források után simán csak jobban látja biztosłtva a hatalmát és a lopott pénz élvezetét, az egyre elszegényedő országban, hasonszőrű szövetségesekkel körülvéve magát..ahol nincsenek kellemetlenkedő civilek, uniós szépelgő emberjogi kifogások, bárkit el lehet takarítani aki nem fogja be a pofáját.
Én a FideSS helyében bizony perelnék! Soha vissza nem térő alkalom, hogy a bírálót 2- ha nincs igaza - végleg kitaszítsák a politikából! Sőt, teljesülhetne egy régi vágy is, be lehetne csukatni!A rendszerváltás óta ilyen gyáva miniszterelnöke még nem volt az országnak! Aki a háza kapujára tiltakozó mondatot kitűző 70 feletti nyugdíjas asszonyokra hat rendőrt hozat ki. Aki Cinege utcai házát erőddel vette körül, s a TEK által az utcája hét éve (!!!) műveleti terület!?!? Párthovatartozástól független egyetlen elődjének nem volt ilyenre szüksége.
Na és,ha nyilvánosságra kerülnek ezek az iratok,akkor hány % fog kiábrándulni a szektavezér Viktorból a mihígmélymagyar seggszolgálatosok közül?
Pont nulla! az orbánhit felülírja a józan ész,ezek akár anyjukat is ..
Ha Putyin a Hősök terén évezne Orbán arcára a 2millió híve szeme láttára, akkor sem látnák igazoltnak az állítást.
Mert a FideSS egy vallási szekta, amiben Orbán a főpap...hehee..
De nem perelnek! Miért)?....csak nem??Gyurcsány azt hitte, hogy van becsületes ember pénz közelben.
Gyurcsány sajnos hibázott az önvallomással. Magyarország lehetne előrébb is.
Orbán kicsinálta az országot és a sok nemzetthy focináci (nem fradi szurkoló) bőven megél belőle.
A rendőrök orbánt nagyon vinnék már, mert ragadt rájuk becsület. Nem mindegyikre.
Emlékszem,hogy amikor Gyurcsány tárgyalást kezdett az oroszokkal a Déli áramlat csővezetékéről,hogy beszállnánk az építésébe,micsoda felzúdulás volt,meg hazaárulozás,meg elárulása mindennek.És mi lett belőle,megint pincsikutya lettünk.Roszatommal megvetetni az RTL-t,hogy megszünjön ? A metró kocsik sufni tunningja,Paks,Orosz hitelek, stb.
Most meg:"Az orosz nyelvű Insider portál szerint Orbán Viktor magyar
miniszterelnök még ellenzéki politikusként, a kilencvenes évek elején
állítólag kenőpénzt vett át a „bombagyáros” Dietmar Clodótól."
2-Akkor lesz majd szarba a miniÁlnokúr ha a Fletó informátora személyesen Simicska Lajos.
Orbán jogász ..najó végirészegeskedte ,verekedte a jogi egyetemet ahová a párttitkár papa és pártbizottsági tag mama Sipos Erzsike néne beprotekciózta ...vagyok olyan öreg sajnos ,hogy emléxem a jogi egyetemi felvételi botrányra a pártfunkcik és nyaloncaik kölkeivel...jogászi szakvizsgája az nincs hehee...,de van a seggében annyi szervilis jogész akik tudja ha beperli Gyurcsányt az alperesnek megnőnek a jogai a bizonyításra.( Lásd Rogán). Van olyan irat amihez törvényesen csak a bíróságon keresztül juthatunk hozzá. A fénymásolat hiába van a kezünkbe. ( Büntethetnek is)Lásd a zöld mappa!! NAV!
"Gyurcsány: Ha kell, bíróság előtt bizonyítom, hogy zsarolják Orbánt az oroszok!"
Itt a kiváló alkalom a"sohasemhazudó"Orbánnak jelentse fel Gyurcsányt és a bíróság előtt lássuk kinek lesz igaza,mert anélkül a FideSS megint mint mindig letagad ,elken ,lejárat,másra ken mindent hehee..
Fletó már jó ideje azért küzd, hogy kirángassa a porondra Vityát egy párbajra, hiszen tudja, hogy ebben a műfajban jobb nála.S mivel Vitya is pontosan tudja magáról, hogy ő a gyengébb ebben a műfajban, inkább a saját beleivel kötözi magát a kerítéshez, de akkor sem fog kiállni.
Azt ügye senki sem gondolja, hogy a 4+7 éves tevékenysége után nincs egy csomó ember kezében különböző erejű bizonyíték ellene?
Nosza Viktor te katonád a főügyész Polt,a te fizetett alattvalód a bíróság ,még az AB is ,húzd ki az kezed a zsebedből,ne bújj el gyáván a hatalom mögé,ahogy a függöny mögé szoktál a kényes kérdések elől vidd a bíróság elé,ott lássunk tisztán
A képlet egyszerű -be kell perelni, aztán majd jönnek az ügyvédek és kimagyarázzák, oszt jó napot -by Csak van igazlátó főügyész..... bizony ám heheee..

Senorita Conchita 2017.04.28. 23:05:15

Hát igen, legalább valami cáfolatot kellett volna mondani, nem elütni azzal, hogy GY nem komplett. De mikor volt Orbán egyenes? Amikor feküdt.

al Dajjal 2017.04.29. 10:00:45

@Senorita Conchita: Mit is mondott tulajdonképpen? Látott valakinél valamit, amit nem adtak neki oda, nem másolhatta le, s nem idézhet belőle.
Pontosan annyi reakció jött rá, mint amennyit érdemel.
Ennél még Terry Black melegpartizása is hitelesebb. Ott legalább konkrét vád is van Vonával kapcsolatban.
(Mellesleg, ha hevesen cáfolnák, akkor meg bizonyára az lenne a baj. Mondván, ha ennyire tagadja, akkor biztos van alapja.)

Nagyúr 2017.04.29. 19:35:04

Fletó egyvalamire szolgáltatott bizonyítékot; a saját szavahihetetlenségére.

Pop40 2017.04.30. 13:42:47

Orbán egy mocskos tolvaj, és nyilvánvaló, hogy a ruszkiknak van anyaguk róla.
Hogyne lenne, az orosz titkosszolgálat az egyik legjobb a világon, Vitya élete meg másból sem áll, csak lopásból.

Viszont ha ez nem valami elterelő manőver Fletótól, amiben megvárja, míg mindenki lehülyézi, majd diadalmasan előkapja az iratokat, akkor bizony elkúrta, nem kicsit, nagyon, mert ezután már végképp senki nem fog hinni neki.

Olyan ugyanis a világon nincs, hogy én állítok valamit rólad, és TE majd bebizonyítod, hogy nem igaz, amit állítottam.

Az meg szimpla hülyeség, ha azzal védekezik, hogy nem maradhattam csöndben. Mindenki megérti, ha utólag megmondja, hogy igen, tudtam róla, de nyilván míg nem volt bizonyítékom, nem szólhattam. Ez sokkal kisebb égés, mint bizonyíték nélkül állítani valamit.
süti beállítások módosítása