Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Gyurcsány nyerésre áll Botkával szemben

2017. március 29. - Európa Kávézó

Úgy tűnik, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hiába indított háborút Gyurcsány Ferenc ellen. A Závecz Research kutatása szerint a szocialisták támogatottsága stagnál, a DK népszerűsége nő. A kispártok eltűntek, a Fidesz és a Jobbik csökkent. Ami azonban az ellenzéknél a legfontosabb hír: az MSZP támadása a DK ellen a Demokratikus Koalíciót erősíti.

gyf_botka_megint.jpg

A ma megjelent felmérés szerint Botka László nem vonzza a választókat az MSZP-hez. A szocialisták támogatottsága szemernyit nem nőtt a szegedi polgármester ajánlkozása óta eltelt közel négy hónapban. Botka egyre több támadást kap a vagyona, és perek alatt álló szegedi balhék miatt, sokan bírálják populista, be nem tartható ígéretei miatt is. A DK, és különösen Gyurcsány Ferenc ellen indított háborúja pedig a most közzétett számok alapján elbukott. 
Botka visszavonulásra szólította fel korábbi pártelnökét és miniszterelnökét, egyúttal megzsarolta a Demokratikus Koalíciót, hogy döntsék el: vagy választott elnökükkel tartanak, vagy vele. A Závecz felmérés szerint a DK szavazói döntöttek: Gyurcsánnyal tartanak, sőt, a párt újabb szavazókat vonzott. Lehet, hogy a Sokak Magyarországa visszafogott, de reálisnak tűnő programjavaslatai szimpatikusabbak, mint a "mindenkinek adunk ingyen pénzt" hamis illúziója.
Gyurcsány nyerésre áll Botkával szemben. A DK-t nem lehetett megtörni, és a baloldali szavazók inkább a megtámadotthoz húznak, mint ahhoz, aki le akarja tarolni az ellenzéki oldalt - ráadásul vitatható pedigrével és teljesítmény nélkül. Botka 4 hónapja jelentkezett be, de az MSZP támogatottsága azóta egy centit sem nőtt.
Az sem mellékes fejlemény, hogy az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok lenullázódtak, de a Kétfarkú és a Momentum áttörése is elmaradt. Igaz, a Fidesz és a Jobbik meg csökkent. 
Lassan ideje lesz visszaülni az ellenzéki egyeztetések asztalához.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6012384687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2017.03.29. 17:31:00

24.hu/belfold/2017/03/29/csak-a-nyugdijasok-akarnak-baloldali-kormanyt/

Mintha ez is erősítené a fentit.

A dk most már előjöhetne némi társadalomképpel is a "Sokak Magyarországa!" programja szerint

Lilla50 2017.03.29. 18:16:33

"Egyszerűen mutassák meg saját ideológiájukat és leginkább elképzeléseiket a jövőre. Akkor talán a választani kívánók tudnának választani" --Ennek is itt lenne az ideje!

sokakmagyarorszaga.hu/

Marci29 2017.03.29. 18:57:17

HAJRÁ DK! Csak így tovább!

Bryan élete 2017.03.29. 19:51:58

T. Eujropa Kávézó!
Könyörgöm, miért kell a dk-nak állandóan a szocikkal méregetnie magát. Miért nem tud végre elszakadni? Miért kell reagálni minden rezdülésükre?
Nem csodálom, hogy így mindig egy lapon emlegetik, mint testvérpártot, hiszen a látszat szerint folyamatosan egymást figyelve egymás mellett haladnak. Ha így is van, ennek a látszatát is kerülni kellene.
A dk otthagyta a szocikat, helyesen, önálló pártot alapított és csak önmagát kell legyőznie, az összehasonlítgatás csak megerősíti, hogy "ezek ugyanazok".
Egy dk-s biztosan nem ezt akarja folyamatosan hallani.

Pikkelő 2017.03.29. 19:55:51

Az azért sejthető, hogy ez a bronz meccs lesz...

Lilla50 2017.03.29. 21:51:51

@Amelanchier: Ez csak akkor lenne lehtséges, ha az ideológiájukat MINDKETTŐ nyilvánvalóvá tenné.
akkor lehetne látni, hogy az mszp-nek a többi párt nem ellenfele, hanem máslása--csak a hangsúlyok vannak másutt--míg a dk markánsan más! Európai gondolkodású!

Ezért igaz az, hogy mutassák meg magukat! Ahogy a politológia tankönyvek ma mondják : a modellt amelyet követnek!

Bryan élete 2017.03.29. 22:36:54

@Lilla50: A dk járja egyedül a saját útját, felesleges minden héten viszonyulni az mszp-hez És mindig csak hozzájuk, érdekes, hogy pl. az lmp-hez soha.
Ez számomra már olyan ovodás dolog, mert évek óta megy ez a huzavona, mint a gyerekek a homokozóban.Legyenek már komolyan vehető felnőtt politikusok, mert a kezdődő igéretcunamikkal nem azok
.Az mszp-nek nincsen ideológiája, sodródik évek óta, ez ordít róluk, túlélni akarnak, ezért kellene végre a dk-nak ignorálni őket és menni az útján.
Építse a dk a pártot, fiatalítson, járja az országot eljutva a borsodi falvakba is és ne álljon be a populista igérgetők közé, ne akarjon túlszárnyalni.
Ennyi lenne a dolga, nem a farokméregetés.

Ácsné Éva 2017.03.29. 23:57:49

Akinek van szeme és egy kis esze, az világosan látja, hogy az MSZP támogatottsága 3 szorosa a DK-énak. Az is világosan látható, hogy az alig bejutási küszöbön ingadozó DK pont elég lesz ahhoz, hogy Orbán örökre hatalmon maradjon Magyarországon. Szánalmas, és rendkívül ártalmas ez a gyurcsányi politika. Megbocsáthatatlanul sokat ártott már az országnak. Valamit jóvátehetne, ha most visszavonulna, és boldogan élne a milliárdjaiból, amíg meg nem halna.

Eva Gyulai 2017.03.30. 00:22:20

Kedves Ácsné Éva!
Miben segítene az az MSZP-n, ha Gyurcsány visszavonulna? Mi nem vagyunk szélkakasok, hidd el, a DK akkor is tovább élne és fejlődne, - mert bár tiszteljük, szeretjük az elnökünket, - azért tudjuk, hogy nem egyedül vezeti a pártot, hanem a szintén meggyőződéses európai gondolkodású szakértői csapattal. Ehhez jön még a több mint 11 ezer, zömében aktív tag!
Hajrá DK! :)

Csaba Szikora 2017.03.30. 07:57:46

Ez olyan mintha a Bajnokok Ligájában a Haladás-Sopron meccs lenne.

Cskádár Péter 2017.03.30. 09:34:15

Nem tudom, Gyurcsi hányadik a népszerűségi listán, de Botka az elsők között van.

mojszipupi 2017.03.30. 09:38:06

Modern európai baloldalt, és ne posztkommunista ingyen pénz ideológiát!
Botkára csak az a semmirekellő réteg szavaz, akiknek felcsillant a szeme az ingyen pénz propagandára. Botka politikája ki fogja végezni az mszp t. Most még sokan azzal dobálóznak, hogy az mszp t 3x annyian támogatják mint a dk t. Egyrészt ez sem igaz másrészt irgalmatlan nagy koppanás lesz itt még egy év alatt. 2018 ban pedig leesett állal fognak a még megmaradt mszp keménymagosok nézni, ahogy a jobbik tönkre veri őket, annyian fognak átszavazni rájuk és a dk is bőven beelőzi már őket addigra Botka garantáltan csődbe vivő múltban ragadt agymenése miatt. Soha többet puccsista mszp t akik az anyjukat is eladnák és elárulnák ha az érdekük ezt diktálná! Nem proletár diktatúrát hanem modern európai progresszív fiatalos baloldal kell amit kizárólag Gyurcsány képvisel ebben az országban!!!

Bryan élete 2017.03.30. 10:39:55

@Ácsné Éva:" Megbocsáthatatlanul sokat ártott már az országnak. "
Kérlek, csak öt tételt soroljál fel, ami állításod szerint sokat ártott az országnak, mert ez a fidesz-mantra, amit ráégettek Gy-ra eddig senkitől nem lett elmagyarázva.
Kérlek, segíts.

al Dajjal 2017.03.30. 11:17:02

@Amelanchier: Egy másik posztnál én írtam ilyen példákat. Neked címezve, s reagáltál is rá. Azok a példák számítanak most? :-)

Lilla50 2017.03.30. 11:20:54

@Cskádár Péter:
Hát pont ez az!
Ki méri?
És mit ér a csereszabatos vezetők cseréje, ha mögöttük (általuk képviselve) egy gondolkodásmód áll!
az mszp-é szocialista (jogi és vagyoni egyenlőséget követelve) a dk-é szociáldemokrata (még mindig a bad godesbergi osztályharc nélküli :) )

BAZINGA2 2017.03.30. 13:04:05

Nyugi! Itt minden marad a régiben. Nincs ellenzéki összefogás. Botka nem tárgyal, nem egyeztet, hanem kinyilatkozik. Miniszterelnök szeretne lenni, és azt akarja, hogy mindenki álljon be mögé! Na, ez az ami nem fog menni. Buknak.

Bryan élete 2017.03.30. 13:34:41

@al Dajjal: már nem emlékszem, ismételd meg és eldöntöm, hogy számítanak-e.
Az én álláspontom nem változik.
Akkor mit írtam?

al Dajjal 2017.03.30. 13:49:23

@Amelanchier: Az éveken át tartó semmit tevést, hazudozást említettem - legnagyobb bűnként kiemelve, hogy Őszöd előtt és után sem nagyon csináltak semmit. 2004-ben a határon túli magyarok elleni kampány, majd 2015-ben az illegális bevándorlók melletti látványos kiállás.
A válság nem kezelése - bár ez része a "semmittevés" fejezetnek.

Akkori válaszod: "Megértelek."

Most kiegészítem azzal, hogy a nevetséges min. elnöki casting 2009-ben az új választások helyett pont azt a hatalomhoz mindenáron való görcsös ragaszkodás látszatát keltette az országban, amivel folyamatosan vádolják Orbánt. Nem teljesen alaptalanul, de ők sem jobbak.

Bryan élete 2017.03.30. 15:12:55

@al Dajjal: azt írta Ácsné, hogy "megbocsáthatatlanul sokat ártott az országnak".
amiket felsoroltál, csak gyerekes csínytevések a fidesz 7 éve tartó pusztító, országromboló hadjáratához képest.
Ez szubjektív dolog, hogy kinek mi a megbocsáthatatlan és amiket felsoroltál az számomra még nem az .Viszont megértem, ha te úgy érzel, ahogy.

al Dajjal 2017.03.30. 15:34:32

@Amelanchier: Viszont innentől az egész kérdéskör felesleges, ha teljesen szubjektív, hogy kinek mi a megbocsáthatatlan, s mi az elnézhető. Számodra valószínűleg Ácsné példái - ha ír - is ide sorolhatóak lennének, míg Orbánék bármely visszás tette - van bőven - a vérlázító bűn kategória.

Nóri Fábián 2017.04.02. 10:26:43

A kormánnyal kell meccsezni, nem egymással presztizsharcot vívni! Kormányváltás a cél, ennél nincs most fontosabb!!! Csak utána van min osztozkodniuk és egy szakértő kormányt felállítani izibe!
süti beállítások módosítása