Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Momentum: se Botka, se Gyurcsány, se Hadházy, se Karácsony, se Juhász

2017. január 25. - Európa Kávézó

Tanulságos interjút adott a Momentum nevű formáció két vezetője az Indexnek. Ami nagyjából látszik: segítséget kérnek az ellenzéktől az olimpiaellenes aláírásgyűjtéshez, de amúgy húzzanak a francba. Továbbá: szerintük a Magyar Gárda ígéretesen indult. Aztán: ha bejutnak a Parlamentbe, és Orbán marad, akár vele is szavaznak. Aki pedig lopott, az ne börtönbe kerüljön, hanem a pénzét megtartva elmehet külföldre. Jó ez így?

momentum.jpg

Ha ez lenne az új erő, akkor köszönjük, nem kérjük, Az ugyanis nem megy, jön a huszonhétévezés, de előtte felajánljuk az ellenzéki pártoknak, sőt, kérjük őket, hogy segítsenek aláírást gyűjteni. És ha már huszonhétévezés, akkor hol a következetesség? Ha ezek szerint nem kell se Botka László, se Gyurcsány Ferenc, se Hadházy Ákos, se Karácsony Gergely, se Juhász Péter, akkor miért várnak tőlük segítséget. Az már külön szerencsétlensége, például az LMP-nek vagy az Együttnek, hogy ők is húszéveztek, amikor alakultak, csak íme, jöttek még újabbak, akiknek már ők is túl régiek, avíttak, lejáratódtak. Nyilván nemkívánatos a Jobbik sem a Momentum számára, de azért a Magyar Gárdával nincs bajuk. "a polgári körök és a Magyar Gárda is csalódás. Bizonyos ideig volt lendületük, aztán a felülről jövő források elapadása vagy az érdektelenség miatt megrekedtek." Tényleg, volt lendületük? Ez a Gárda nem egy félnáci, félkatonai alakulat volt, amely fideszes és jobbikos támogatással masírozott az utcákon, amíg be nem tiltották? Ennyi a baj velük, hogy elfogytak a források?

De most jön a legjobb. Azt mondják, hogy tudnának Orbánnal is szavazni, ha a Fidesz marad és ők bejutnak a Parlamentbe. Az interjú címe viszont az, hogy "Akik szétlopták az országot, azoknak nincs helyük itthon" Most akkor szétlopták az országot, de szavaznátok velük az országgyűlésben? Az erkölcsös lenne? És aki lopott az elmehet a lopott pénzünkkel külföldre? Nem kéne inkább börtönbe vágni őket? Itt ellentmondás van. Szabad szavazni olyanokkal, akik szétlopták az országot? És ha igen, akkor miért kéne külföldre menniük, hiszen veletek szavaznak a Parlamentben? És ha külföldre mentek, akkor ne is induljon ellenük büntetőeljárás?

Mindenki hülye, csak mi vagyunk helikopter, csak jussunk be. Ilyeneket hallottunk már...

Amúgy olimpia tényleg nem kell. A DK mindig is ezt mondta. Tarlós nem akarta, most akarja. A PM is akarta, a Jobbik is akarta, az MSZP is akarta, most nem akarják. És persze, legyen népszavazás és döntsön úgy Budapest, hogy ne legyen olimpia. De egy kicsit több szerénység,néhány mérettel kisebb arc, és néhány megfontolt mondat nem ártana. Ha csak nem az a cél, hogy összességében inkább nehezíteni akarják a kormányváltást.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2012152093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andras314 2017.01.25. 09:23:39

Minden ilyen jellegű , az ellenzéket forgácsoló blognál gyanakodjatok: Nem kamu ez?

NemodaBuda 2017.01.25. 10:15:46

Nem kamu, ez maga a bárgyúság ! A nagy magyar népi bárgyúság ! Az, aki a címben felsorolt erőket egyszerűen kizárja a jövőből, az nem veszi azt komolyan - és nem is komolyan vehető ! Az orbánizmussal együttműködni meg - maga a fasizmus és a korporáció ! Több fényt - az áldóját neki ! Ennyi ? Ennyi van az ifjúságban ?

Jozsef Janos Hoffmann 2017.01.25. 11:24:21

Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen jovot kepzelnek maguknak ezek a mai fiatalok???? Miközben elutasitjak a baloldal minden kozeledeset, kivéve az aláirásokat!! Ha ilyen fa......gyerek ez a "G" OV, akkor mért nem az olimpiáért gyujtenek aláirásokat!!! Egy ujabb nagy csalodás a fiataljainkban!!!! Én 66-áves vgyok nem magam miatt aggodom!!! Értuk, miattuk!!! Az unokáimért!!!!

Gróf Leninkoerúthy Taszyló 2017.01.25. 14:31:34

Egyelőre annyit lehet róluk tudni hogy nem akarnak olimpiát rendezni. Arról hogy mit akarnak meg azt hogy a parlamentbe jutni. Mecsoda program má vaze! Nem akarom elhinni hogy van aki komolyan veszi őket!

kollmar 2017.01.25. 15:35:58

Nem akarom el hinni, hogy ebbe az országban nem lehet össze fogni. Én sem magam miatt megyek minden megmozdulásra ( nekem már mindegy) de vannak gyerekeim. Micsodabirka népség vagyunk.

gmihaly621 2017.01.25. 20:04:56

@NemodaBuda: Mi köze van a népnek ezekhez az ifjú titánoknak? Összekevered Gizikét a gőzekével!

Noszticzius Judit 2017.01.26. 03:23:46

Ha olimpiát építenek,akkor sok szegényemberek az egész Magyarországon!!! :( Sem-sem engedjünk olimpiát építen!!!!!

ebella 2017.01.26. 04:14:32

Akkor marad Vona. Helyes.

ebella 2017.01.26. 04:15:26

@gmihaly621: És a Fideszhez mi köze a népnek?

Veronika Laska 2017.01.26. 11:18:16

Jaj, háta Jobbik az dolgozik ezzel a Momentumnak nevezett képződménnyel megy forgácsolás ezerrel. Mindenki fűzzön dupla gatyagumit a gatyájába. Aztán Viktor meg Gáborka jót röhögnek a népen.

Pumpa Fej 2017.01.26. 21:05:06

Örök élet !!!!!!!!! Ingyen sör !!!!!!!!!!!

Ha értitek mire gondolok .

Tosó Doncsev 2017.01.27. 07:48:50

A MoMosok vegyék be a Kuncze ciàn tablettáját-a "kikopottak" meg a "leszarom " tablettát..
Nesztek nektek "szadesz ifik"..
:)

Tosó Doncsev 2017.01.27. 07:51:37

Ime a Szabó Gábor "tuareg" új "csapata"..
:)

gmihaly621 2017.01.27. 17:09:52

@ebella: Annyi, hogy a posztelvtársakból igencsak kiszerettek, és ez volt az az alternatíva, amely előbbiek szerint nem volt. Az őszödi nagybukta beszéd és következményei csak megerősítették ezt a "csakazértis"-elszánást.

Eszes Péter 2017.01.27. 23:28:15

Az a baj, hogy nem kamu. Sajnos én sem látom, hogy pontosan mit is akarnak ezek a fiatalok, akiknek kb. annyi mondanivalójuk van, hogy ők fiatalaok és akkor mostantól kezdve az "öregeknek" (érsd: 40 évesek) szégyelniük kell magukat, hogy élnek, valamint fogják be a szájukat is (esetleg segítsenek nekik...) osztán jónapot. Ezé kár csinálni egy pártot. :O

Tarka Macska Párt 2017.02.10. 18:59:54

Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az elszámoltatással, mert ezt minden párt ellövi, de még egy sem teljesítette. Azt mondták azért nincs kárpótlás kb: 200 milliárd, mert csődbe megy az ország,
most viszont olimpiát akar rendezni 2000 milliárdért, akkor mégiscsak van pénz.
Nekünk sem akar fizetni, több ezer embernek tartozik a kárpótlási jegy (www.karpotlasijegy.com) árával
több mint 200 milliárd forinttal immáron 20 éve, viszont ott a kormány egy másik nagy narancs taktikát folytatja mélyen hallgat.
süti beállítások módosítása