Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Brüsszel is hibás, hogy Orbán a nyakunkon

2016. július 24. - Európa Kávézó

Akik látják, hogy a rothadt alma elkezd más almákat is megrohasztani, és ezt hagyják, azok, bizony, felelősek. És ez akkor is igaz, ha az Európai Unió eszköztelennek mutatja magát a rohadt alma kosárból kivételéhez. Kidobhatná a magyar választópolgárok többsége is, ehhez azonban néhány feltétel valóban hiányzik. 

Ugye, mint tudjuk, olyan, hogy Brüsszel, nincs is. Brüsszel Belgium fővárosa, és nem az orbáni Magyarország ellensége. Az Európai Uniót tagállamok alkotják, a tagállamok közösen hoznak döntéseket. Momentán azok a főnökök, akik Orbánnal egy pártcsaládban ülnek, Juncker, Merkel, Tusk. A közös döntéseket pedig megszavazza a brüsszeli fideszes frakció. Még az Európai Bizottságban is fideszes ül, Navracsics. Tehát aki brüsszelezik, az vagy simán idióta, vagy hülyének nézi a választókat. A fideszes választó pedig el is hiszi, amit a rohadt alma mond neki.

Ha az Európai Unió nem dolgoz ki mechanizmusokat a belülről bomlasztók eltávolítására, akkor az Unió tényleg végletesen meggyengülhet, szét is eshet. Vagy csinálnak páran egy kisebbet, erősebbet, immunisabbat (franciák, németek, olaszok, spanyolok, beneluxék, osztrákok, skandinávok) a többi pedig megy amerre lát. Magyarország például az államcsődbe, és Hegyeshalomnál megint határzár lesz és kinyithatjuk a csomagtartót, van-e elvámolnivalónk. 

Ha az Unió hagyja, hogy Orbán gyalázza az Uniót, miközben hatalmát az onnan kapott, és jelentős arányban ellopott pénzből finanszírozza, akkor az Unió maga is felelős, sőt, bűnrészes lesz az Unió gyengítésében, Magyarország tönkretételében, Közép-Európa putyinizálódásában. Hogy az Unió hogyan védhetné meg önmagát és a magyarokat a rohadt és fertőző almától, arra lennének javaslataink. Az ára súlyos lenne, de az Unió, és Magyarország is többet érdemel annál, mint hogy egy hatalommániás tolvaj amortizálja mindazt, amire az egész rendszerváltás létrejött: a szabadságot, a demokráciát és a jólét esélyét. 

Könnyű onnan mutogatni, hogy Orbánt a magyarok választották meg kétszer is. A dolog nem ilyen egyszerű. A "közmédia" például ki sem megy az ellenzéki sajtótájékoztatókra, nem hogy a híradóban számoljon be róluk. Így magyarok százezrei esnek el alapvető információktól. Az sem normális, hogy bárkit bármilyen bizonyítékkal feljelentenek, nyomozás sem indul, nem hogy vádemelés és ítélet. Ha az Unió ezt nem látja, sőt, hagyja, sőt saját polgárai befizetett adójából finanszírozza ezt a gyalázatot, akkor a válság mélyülni fog. Ha nem látja az Unió, hogy Orbán szét akarja verni az egész közösséget, talán csak azért, mert Putyin tud róla néhány dolgot a múltból, akkor az Unióra sokan fognak neheztelni.

Mindez, persze, nem menti fel a kormányváltás felelőssége alól a magyar demokratikus ellenzéket, amelynek két pártja is (LMP, Liberálisok) beállt most Orbán mögé.

A magyarok szeretik az Európai Uniót, a fideszesek, sőt, a jobbikosok többsége is, és ez nagyszerű. A felmérések szerint a magyarok 80 százaléka támogatja uniós tagságunkat. De nem érdemes lebecsülni Orbánt. Nem fog leállni az aknamunkával, és az Unió és a magyar demokraták közös erőfeszítésére lesz szükség, hogy megállítsuk. Kár lenne az egész kosár almáért. 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr18910556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna Kisfaludiné Baán 2016.07.24. 11:43:14

ki ez a barom névtelen? Kit akar a nyakában? nőt- ffi-t, mszpt-dk-t -kit?

Atacama 2016.07.24. 11:58:23

A kedves posztíró nagy elánnal uniózik, miközben szemére veti Orbánnak, hogy az meg brüsszelezik...

Visceroid 2016.07.24. 12:04:50

"Brüsszel is hibás, hogy Orbán a nyakunkon"

Hehe, csak kezdik már felfogni, hogy 2006-ban Gyurcsány az egész baloldalt hazavágta egy életre. Mekkora sipítozás lesz itt, ha 2018-ban is bejön a kétharmad. Mondjuk pánikolni nem most kellene, hanem 2006-ban kellett volna, vagy éppen 2000-ben valami normális alternatívát állítani ez ellen az őrült ellen. Most már elkéstetek fiúk, Magyarország újból diktatúra, és ebből nem mászik ki egykönnyen.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.24. 12:20:19

A birka nép nem liberális, így kell egy kis puccs?

BiG74 Bodri 2016.07.24. 12:26:34

Nem értem
Orkbán kritizál = nem szereti unijót
Unijó nem dönt Orkbánt = unijó hibás
Unjó hibás = Orkbán joggal kritizál
Orkbán joggal kritizál = a cikk írója maga Orkbán!

Miről tetszik beszélni?

siriq111 2016.07.24. 12:29:30

@Visceroid: Egyelore csak lassu leptekkel halad orban a torok rezsim fel. Nem lepodnek meg ha hirtelen tempot valtana es belehuzna szepen.

Soványka 2016.07.24. 12:34:11

Értelmetlen, ostoba cikk. Esetleg irányadónak: az eu-ban nincs olyan, hogy "tűri", hogy valaki eztazt csináljon. Az eu nem felettes szerve a tagországoknak. Eltévesztetted a házszámot, ez itt nem északkórea!

Andras J Fazekas 2016.07.24. 12:35:32

Szóval, Brüsszel is híbás, mert az istenadta magyar nép, 2006 ősze óta nem hajlandó a többé, a magyar posztkommunista, liberó-balf@sz brigádra szavazni.

Ezt jól összelapátolta szerző.

Ennyi ésszel nem akarunk többet választást nyerni Magyarországon, ugye?

Krumpli Bogart 2016.07.24. 13:32:17

De az sem normális, hogy muszlimokkal telepítik be egész Európát.

-JzK- 2016.07.24. 13:47:44

"A magyarok szeretik az Európai Uniót, a fideszesek, sőt, a jobbikosok többsége is, és ez nagyszerű. A felmérések szerint a magyarok 80 százaléka támogatja uniós tagságunkat. "

De csak a pénzük miatt, az egyetlen dolog, ami a nyugatban jó, az a pénz.
Az jöhet, de a buziházasságos, füstösimádó értékrendjüket vigyék innen a picsába.

E.Katolnai 2016.07.24. 14:14:18

Orbán nem az európai együttélést támadja, hanem annak erkölcsileg, szellemileg züllött liberális vezetését. Szabaduljunk meg ettől a szemét bandától és a magyarság, Orbánnal együtt mindjárt másképp tekintene az EU-ra.

2016.07.24. 14:58:40

Az Unio nem szol bele a belpolitikaba. A kozossegi szerzodesek vilagosan megmondjak, hogy mi kozossegi hataskor es mi nem az. Ha beleszolna a belpolitikaba, akkor igaza lenne Orbannak, hogy mindet Brusszel diktal. De nem igy van. Ajanlasokat persze tehet, de ezek nem kotelezo ervenyuek, az erintett tagallam vezetoit vagy erdekli a kritika, vagy nem.

Az EU egy dologban hibas, hogy nem kommunikalja eleg jol a munkajat es az eredmenyeit. A media ingerkuszobet csak a botranyok erik el, ezert az EU-t es a mukodeset nem ismerok szerint nem jo az egesz. Gyakorlatilag az EU elszakadt a polgaraitol, kevesen ertik, hogy mit is csinal es mi tortenik Brusszelben. Az, hogy Brusszelben nem diktatum, hanem egyeztetes van, ez pl sokak szamara nem vilagos. Ahogy az sem, hogy nem a nemetek diktalnak vagy a franciak. Vagy az angolok. Nem, a kettos sulyozas biztositja, hogy a nagy tagallamok nem kenyszerithetik a kis es kozepes meretu orszagokat. Sot a blokkolo kisebbseg, pont a kis orszagok fegyvere a nagyok targyalasra es fair ajanlatra kenyszeritesere. Persze ezt mondjuk a Miniszterelnoksegnek es a Kulugyminiszteriumnak illene tudnia. Ha a magyar diplomatak kepben lennenek eredmenyt is el tudnank erni. Ahogy a finnek, luxemburgiak, esztek es mas kis orszagok teszik. De az eloterjesztesek elolvasasa es javaslattetel helyett egyszerubb nyafogni a sajtonak, hogy jaj-jaj a szegeny magyarokat Brusszel mindenfelere kenyszeriti. Es mivel nincs rendes kommunikacio, a lakossag ezt be is veszi.

$pi$ 2016.07.24. 14:58:46

A brüsszelita elit annak idején meg akarta buktatni orbánt. Soha sem gondoltam, hogy a végére orbán buktatja meg őket. :D

$pi$ 2016.07.24. 15:00:09

@Kishableany: "Az Unio nem szol bele a belpolitikaba."

nem mi? hát szerintem még olvasgass. :D

1ghost 2016.07.24. 16:48:44

Hát igen! A cikk úgy telitalálat, ahogyan van! Sok millió értelmes, becsületes honfitársunk véleménye ugyanez! Ezért néhány bérfideszes komisszár véleménye - nem mérvadó, mert ők éppen olyanok, mint az egykori Kiszes Orbángazdájuk: hazudnak, hazudnak, és hazudnak....

A lényeg az, hogy az országban egyértelműen kormányváltó hangulat van. A protesthangulat annyira erős, hogy mind a jobb-, mind a baloldal hajlandó az ellenkező oldali jelöltre szavazni, ha úgy véli, hogy ezáltal a Fideszt ki tudja szorítani a hatalomból! Ezt fényesen bizonyítják az időközi választások eredményei!

És ez így is van rendjén: mert a derék magyarok biztosan nem tűrnek meg tartósan a nyakukon egy olyan velejéig korrupt, tolvaj, és dilettáns bandát, mint amilyen a fidesz!

A narancsos gazemberek bár még hatalmon vannak, de már rég megbuktak. Szakmailag és morálisan egyaránt!

Ezt a dilettáns, országkifosztó bandát nemsokára a hatalomból is kiebrudalja az ország, s kezdődhet egy gyarapodó, becsületes, fejlődő jóléti állam építése.

Persze csak az elszámoltatás, és a narancsbűnözők sittrevágása után. A közhangulat szinte forr ennek a követelésnek az érvényre juttatásától.

werecke 2016.07.24. 18:26:36

@Kishableany: Nem szól bele a belpolitikába ? És a nyugdíjazott komcsi bírók visszahelyezése a pozíciójukba ? Nem eléggé beleszólás ?

Uni1002 2016.07.24. 20:24:05

@werecke: Mitől komcsik azok a bírók? A Fideszes társaság nagy része is MSZMP párttag volt, jó páran akár párttitkár is.
Őket miért nem komcsizod? Majd te mondod meg ki a komcsi?

gmihaly621 2016.07.24. 20:51:57

@Kishableany: Gratulálok, jól bebifláztad az EU-tankönyvet, legalábbis a zanzásított kivonatot.

gmihaly621 2016.07.24. 21:04:00

Brüsszel is hibás, mert 15 évig totojázott a felvételünkkel, nem kezdte meg tüstént a szovjet elvtársak gyámkodásától frissen megszabadult országaink "újjáépítését", ahogy azt id. Bush javasolta. Aztán magát túlárazva kegyet gyakorolt, hogy beléje léphettünk, de nem mért egyenlő mércével. A versailles-washingtoni-jaltai-potsdami-helsinki megállapodások interpretálásának előítéletes világa maradt tabula rasával létrehozott új, mindenkit azonos mércével mérő bizalom helyett. Az exelvtársországok baloldali kormányzó elitjét az előítéletek miatt nem vették eléggé komolyan, különösen a 2008-as válság kitörése után. Ezenközben az egykori 1968-as nyugati balosok és exmarxisták mai nosztalgia-europarlamenterei és bürokratái hülyeségekből felépített ideológiák mentén hülyén döntenek. És az európai kontinens nagyokosai még mindig nem veszik észre, hogy a különutas britek (angolok), ott, a Brit Szigetek nagyobbikán és a kisebbik északkeleti szegletében újra és újra megvezetik őket, majd "rugalmasan elszakadnak" attól a bajtól, amelynek elkövetésében ők is részesek.

ulpius66 2016.07.24. 21:27:34

"Brüsszel is hibás, hogy Orbán a nyakunkon"

esetleg

Orbán is hibás, hogy Brüsszel a nyakunkon!

A szombati beszédét mán 2010-ben el kellett volna mondania......már 2010-ben jól pofán kellett volna basznia (képletesen) a brüsszeli bürokratákat!!

siriq111 2016.07.24. 22:39:59

@ulpius66: Maradjunk annyiban, hogy orban elmebeteg.

Arthur Bloch 2016.07.25. 05:36:38

@siriq111: Sajnos lassan mindenki hozzá fog hasonlítani!!!!

megamedve 2016.07.25. 06:43:04

Haha! Orbán mint egy bűvész:
Manipulálja az IQ light embereket, és ez elég. Vannak annyian, hogy hatalomban tartsák, közben lop, csal, hazudik.
Mivel nincs komoly ellenfél, sose váltják le.

2016.07.25. 10:09:31

@siriq111: Ott a pont!

Ezek is bedurvulnának simán mint a török diktátor ha arról lenne szó hogy elszámoltatás vagy váltás. Nem Brüsszel, hanem a tetves ellenzék a hibás, hogy leáll ezekkel paktálni és nem valódi ellenzéket csinál választási alternatívával ! Inkább összebratyizik és elkurvul a pénz miatt, mint sem lehetőséget adna arra, hogy ezeket leváltsuk!

2016.07.25. 10:10:29

Hiába tesznek úgy mint ha lenne ellenzék, az emberek nagy része úgy is tudja hogy túl sok az üzleti összefonódás ahhoz, hogy valódi ellenzékről lehessen beszélni!

Ba BalKat 2016.07.25. 10:24:52

OV -nek nem lehet önálló döntése, a körülötte lévő "csapat" irányítja, azok mondják meg mi a pálya minden témában. Azok pedig nagyon selejtje a kedves OV-nek. Mindegyik tudja, bátran zsebelhetnek, hiszen nincs önálló akarattal és bátorsággal rendelkező emberi csoport, akiktől félhetnének. A mai középosztály nagyon gyáva, tisztelet a kivételnek, de, aki nem, azt elhallgattatják OV emberei.

Domoka1 2016.07.25. 10:26:25

Nagy az Isten állatkertje! Mi meg elolvassuk az anonymus logikátlan hülyeségeit. Mi is a Zooban vagyunk.

2016.07.25. 14:07:13

@Ba BalKat: Nincs megoldás. Méghozzá azért nincs megoldás, mert ha lemondana holnap a kormány és új választásokat írnának ki, azt is az elit valamelyik tagjai nyernék meg. És míg az elitből vannak hatalmon emberek, addig az elit rétegnek lesz kedvezve. Minden téren.

A megoldás talán az átnevelés, illetve megregulázás lehetne. Vagy ami még egyszerűbb, az elszámoltathatóság a parlament falai közt. Illetve ennek kiharcolása valami módon.

siriq111 2016.07.25. 23:58:57

@Diorella Queen: Itthon nincs olyan , hogy elit. Ez max egy szuk csoport probalja elhiteni a nagy tobbseggel. Azok meg elhiszik :D Meg is mitol lenne valaki elit ? Mert politikaval foglalkozik? Bent van a parlamentben? Egyszeruen vicc az egesz.

2016.07.26. 08:30:52

@siriq111: Mindenki az elitbe tartozik,aki valamilyen módon a kormányhoz, vagy annak tagjaihoz kapcsolható és nem bérből és fizetésből él.

Béláné Hegedűs 2016.09.01. 21:38:40

@Krumpli Bogart: Az bizony nem normális és az sem az, aki ezt pártolja és ilyen sötét jövőt szán az utódainknak. Szerencsétlen utódaink, mert ők lesznek az áldozatai ennek az eszement politikának.

szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja 2016.09.13. 15:44:29

@ulpius66: Ezzel szemben Orbán kapott egy egyáltalán nem képletes sallert Junckertől!
süti beállítások módosítása