Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Trendváltás a baloldalon - a DK új szavazókat hoz

2016. július 01. - Európa Kávézó

A Kávézó megnézte, mit mértek a közvéleménykutatók az utóbbi két évben az Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció támogatottságáról. A tendencia sokakat meg fog lepni: az MSZP stagnált, a DK ellenben gyarapodik. Ebből az következik, hogy Gyurcsány Ferenc pártja új szavazókat hoz. Nem az MSZP-től vesz el, hanem ellenzékieket, vélhetően korábban passzív baloldaliakat szólít meg.

gyf_molnar_gy.jpg

Az Ipsos/Závecz Reserch és a Medián eredményeit vettük górcső alá. (Akad más cég is, de ezeknél tetten érhető az egyértelmű pártbefolyás. A Publicus és a Repulicon az MSZP-hez áll közel, a Nézőpont és a Századvég a Fideszhez.) Igyekeztünk két mérvadó, függetlennek tekinthető cég adatsorában megbízni, bár korábban volt már példa, hogy elég pontosan eltaláltak egy választási eredményt, máskor viszont ez nem sikerült.)

2014 szeptembere és 2016 júniusa között a DK támogatottsága az Ipsos/ZRI-nél a teljes népesség körében 3, a biztos szavazók körében 4 százalékról indult. A jelenlegi két adat 6, illetve 11 százalék. A növekedés kétszeres, illetve majdnem háromszoros. A Mediánnál a DK pontosan ugyanezeket az adatokat hozza idén áprilisig. Eközben az MSZP az Ipsos/ZRI-nél nagyjából annyival nőtt, mint amennyivel a Mediánnál csökkent. Ez pedig stagnálást jelent az elmúlt közel két évben.

A Mediánnál az MSZP és a DK támogatottsága közötti különbség mára szinte elenyészett. 2014 szeptemberében a teljes népesség körében 8, a biztos szavazók között 11 százalék volt. Idén áprilisban a biztosak között 2, a teljes népesség körében ez 4 százalékra zsugorodott. Az átlagolt adatok szerint a Demokratikus Koalíció támogatottsága másfélszeresére nőtt 20 hónap alatt a teljes népességen belül. A biztosak között megduplázódott.

Adódik még egy kérdés az összegzés előtt, hogy pontosak-e ezek a mérések? Nos, nem biztos. A Medián például azt jósolta, hogy a DK be sem jut az Európai Parlamentbe, ehhez képest Gyurcsányék közel 10 százalékot szereztek. (Ellenben a Nézőpont jól jósolta a két brüsszeli mandátumot...) A dunaújvárosi eredmény pedig még erre is rácáfol: a DK 21, az MSZP 8 százalékot kapott. Előzetesen erre senki sem számított. Amikor a két párt külön indult - EP és Dunaújváros - Gyurcsányék jobban, eredményesebben kampányoltak. 

Az eredményekből az következik, hogy ha adottnak tekintünk egy baloldali tábort, amely egykor több, mint kétmilliós volt, akkor az MSZP stagnáló eredménye alapján a DK képes új, korábban passzív szavazókat megtalálni az MSZP egykori szavazói közül. Akkor lenne igaz, hogy a DK csak a szocialisták tortájából szeletel, ha a szocialisták csökkennének, és ennek arányában és rovására nőne a Demokratikus Koalíció. De nem csökken az MSZP, igaz, nem is nő. Tehát az az MSZP-s mantra is tévhit, hogy ha nem lenne DK, akkor az MSZP erősödne. Nem, ma ennyien szavaznának az MSZP-re, és mindenki más, aki képes ezt bővíteni, az a kormányváltást szolgálja. Ezért is szomorú, hogy az Együtt, a PM és a többi törpe formáció összesen alig pár tízezer embert érdekel.

Hogy a DK és az MSZP közötti tendencia folytatódik-e, ma még nem tudható. Ősszel még okosabbak leszünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr638860078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2016.07.01. 23:59:23

Nem hanyagolható el, hogy mi is a különbség az 5 év alatt felépített dk és az mszp között.
az mszp szocialista (mint ilyen a kapitalista termelési módot igyekszik elvetni)
a dk pedig azt mondja a kapitalizmus adott helyzet. Nos ez olyan elvbeli különbség, ami miatt a dk árulónak van nyilvánítva, mit amely párt feladta a munkásság valódi érdekeit.. Nem a pártszakadás okán--hiszen az ezen elvbeli különbség miatt történt.
Én azt gondolom, hogy a dk reálisan látta a dolgokat, és modern mai baloldalt képvisel ma! Nem vitatja el viszont senki önidentifikációját sem! Ezért lenne érdemes minden országosan megjelenő pártot komolyan venni! Mind más színt adhat az együttműködésnek!

Alick 2016.07.02. 00:11:20

@Lilla50: "modern mai baloldalt képvisel ma"

Jah, modern baloldali komprádorburzsoázia...

Lowland 2016.07.02. 01:32:14

Nincs erős emberre az MSZP-nek a DK-nak van. Ettől függetlenül nagyon remélem, hogy Molnárnak lesz annyi esze, hogy béke jobbot nyújt Gyurcsánynak, és az szerintem el is fogja fogadni, és egyesült erővel próbálják kilökni a székéből a jelenlegi kormányt. Az én szavazatom az övék.

Arthur Bloch 2016.07.02. 05:44:47

A politika - az igazi - a közös érdekek keresése és a szükséges kiegyezések kialakítását jelenti. Ebben pl. a fityisz "okosabban" gondolkodik,mert belül is diktatúrát tud fenntartani,ezért aztán petyegteti is a Ft-ot....ezzel fizeti ki a megalkuvást!!! Sok mindent lenne eltanulni, és tisztességesen VEZETNI !

Dani Dugi 2016.07.02. 07:05:32

Nagyon időszerű volna a fejekbe tiszta vizet önteni !! A DK programja azon alapszik , hogy a jelenlegi világgazdasági gazdasági folyamatok alapján egy élhetőbb fejlődő országot alakítson ki !! Nem tagadja a magántulajdont , de annak kialakulását teljesítményhez kőti !! NEM LOPÁSHOZ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

röf 2016.07.02. 07:28:16

Tényleg varázslatos lenne egy Gyurcsány-kormány...
Utána rögtön következne egy 3/3-os Fidesz-kormány.

Csaba Szikora 2016.07.02. 07:51:08

Tegnap írtam az MSZP-DK-LMP-EGYÜTT-LIBERÁLISOK nagykoalícióról.
Úgy fogják őket hívni hogy Fs'szszopók Magyar Tanácsa.

Buchhalter 2016.07.02. 07:56:31

@Dani Dugi: @Lowland: @Lilla50: álmodozni lehet,de a cikk tele van egy orbitális valótlansággal : a jobb oldaltól biztos nem hoznak új szavazókat! A DK vezérre nyakig sáros.Pályafutását a Csillebérci úttörő tábor eladásával kezdte.Egy bukott vezér és a többség nem fog rá szavazni.6 helyett 10 % és akkor mi van?Gyurcsány több öngólt rúgott : migráns pátyolgatás, több kulcsos SZJA bevezetésének újbóli bevezetése.Sokan szeretik a Fideszre fogni az oktatás lerombolását,de ez Fletó hatalma alatt is már elkezdődött : SZDSZ tanácsra sorra bezárták a szakképző iskolákat most marhára kéne a sok szaki.Alacsonyan tartotta ugyan úgy a béreket és ő is szart az egészségügy rendbetételére.Sőt, ostoba húzásokkal elérte,hogy az cigok továbbra is szaporodjanak ész nélkül. Az MSZP új vezérre szintén nyakig sáros és nem értett a szép szóból : megúszta a korrupciós vádakat ,nyílt titok ,hogy vádalkut kötött az ügyészséggel magyarán infókat adott át párttársai offshore ügyleteiről.Ha az MSZP bukni fog akkor az Molnár úrnak köszöngető : adott bőven municiót a Fidesznek.Ti mindahányan idióták vagytok : oké szar a Fidesz ,de ne egy másik korrupt,idegen érdekeknek aprópénzért eladó bandában lássátok a megváltást! A Fidesznek most és továbbra sincs igazi ellenzéke.Én és már sokan ott tartunk, hogy a Kétfarkú kutyákra adunk voksot amolyan társadalmi fricskaként.Egy viccpárt már győzött Izlandon.

Kalap úrfi 2016.07.02. 08:49:53

@Lowland: igen, ez 2014-ben is sikeres volt! ja nem

konrada 2016.07.02. 09:02:44

... De hogy pont az IPSOS-t kiemelni, mint pártfüggetlent... ;))

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.07.02. 09:06:50

Ez a baloldal vége. A liberálisok végéleg beolvasztják még a maradék baloldalt is. Ami persze jó hír, mert hely nyílik egy új, antiliberális bal számára.

Dani Dugi 2016.07.02. 09:20:12

Buchhalter !! Nem szoktam arcnélküli robotokkal vitázni !! Az elszúrt programért nem a gép felelős !! Talán gazdáidnak meg kellene válaszolni azt ,hogy mennyi pénze keletkezett Gyurcsánynak az úttőrő tábor eladásából !! Hablaty bunkó szöveget töltöttek beléd , csak elmulasztották a bizonyítékot csatolni !! Ki írta alá a tábor eladását ?? Mielőtt zavarosan vádaskodol -,tudom még nem érted gondolkodás emberi szintjét - reménykedj , előbb utóbb még kiborg is lehet a konstrukciótokbol !!

Dani Dugi 2016.07.02. 09:26:14

@William Kidd !! Az anyád meg UTCALÁNY volt !! Kb . ez a te bizonyitékod alátámasztása !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2016.07.02. 09:26:19

Lowland úrnak 3 hozzászólása volt eddig, Dani Duginak 11. Biztos nem pártpropagandisták:) Egyébként a baloldalról csak annyit, hogy én bírtam Molnár Gyulát, jó polgármester volt, de az MSZP-t ő sem fogja tudni megváltoztatni. Hoz majd pár százalékot az elején és ennyi. Olyan messze van a teljes baloldal a fidesztől, hogy esélytelen a győzelemre, hiába számolgatjátok a százalékokat. Ezt kéne már elfogadni.

Dani Dugi 2016.07.02. 09:31:28

Aki nevembe Írogat @ megjelöléssel az még lótetűnek is hitvány !!!

bekerült 2016.07.02. 09:45:58

@Buchhalter:

Te be vagy lökve ?

Ennyi marhaságot még kitalálni se lehet !

Neked mindegy, hogy mit mondasz, csak a klavit püföld ?

Buchhalter 2016.07.02. 09:48:14

@Dani Dugi: retkes anyád hogy hívják?Értelmes váltó programotok sincs csak Orbán takarodj szöveg.Még az idióta Molnár is tudja,hogy ennél azért több kell Cyborg barátom-

Buchhalter 2016.07.02. 09:49:51

@bekerült: értelmes hozzászólásod se volt füvezett agyú múltban élő komcsikám.lehet ugatni,de ez a kutya mint te is már fogatlan.Belerúgni is csak finoman,igaz?Már attól megpusztulnál.

Dani Dugi 2016.07.02. 10:25:30

Buchhalter !! Te köcsög barom !! Tudod e , hogy miről beszélsz ?? Én több mint 5.éve azonos névvel és meggyőződéssel írom a véleményem !! Születésem óta a szocialdemokrácia híve vagyok , és soha nem voltam egyik pártnak sem a tagja,és soha életemben nem drogoztam ,pedig a 75. évemet taposom !! Mindig munkás értelmiséginek vallottam magam és mai is két rokonszakma alapján mesterlevéllel és technikusi oklevéllel joggal mondhatom !! ÉS TE KI VAGY ??

Szalay Miklós 2016.07.02. 11:24:11

Akit kicsit közelebbről érdekelne a politikai (és gazdasági) bal- és jobboldal mibenléte, az ezt nézze meg:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.02. 13:45:26

@William Kidd:

"Fleto eleg sokat lopott. "

Csukjátok le. orbánféreg és a génselejtes full rajongói tábora polpotpetya vezényletével sem tudott semmit rábizonyítani.
Vannak jól működő vállalkozásai, semmivel nem csalhat többet, mint mondjuk egy bármilyen másik vállalkozó. Érdekes módon ha egy fidessféreg csalja meg az APEH-et akkor a nemzet hősének tekintitek.
Mutass Gyurcsánytól olyan adóbevallást amiben találtak milliárdos be nem vallott tételeket. Ez a te egyszerű génselejtes fajtádnál és kedvenceidnél alap, pont most került elő a nemzet gászszerelőjének 700 milliós nyaralója, csak a hozzád hasonló nagyon hülyék hiszik el, hogy nem orbáné ez is.

nick papagiorgo 2016.07.02. 15:17:33

Minden jelenlegi elképzelés csupán ködszurkálás.
Egy biztos: ha Gyurcsány részt vesz a "kormányváltó koalícióban" az veszíteni fog. Minél markánsabb lesz Gy. szerepe, annál jobban fog veszíteni. Gyurcsánnyal nem lehet még egyszer választást nyerni, ezzel a gondolattal próbáljunk már megbarátkozni. Az, hogy ő "szavazókat hoz a jobboldalról", az a mese kategória. Max annyit tud tenni, hogy aktivizálja az eddig lappangó balosokat - de ha feltűnik, kb ugyanilyen arányban aktivizálja a lappangó jobbosokat is.

midnight coder 2016.07.02. 16:52:03

@Dani Dugi: "Nem tagadja a magántulajdont , de annak kialakulását teljesítményhez kőti !! NEM LOPÁSHOZ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"

Ezek szerint Fletó és a többi ex-komcsi kapitalista visszaadja a privatizélésből teremtődött vagyonkáját ? Na, erre befizetek!

midnight coder 2016.07.02. 17:06:07

@nick papagiorgo: Na ja, Orbánék mellett a legjobb érv Fletó és általában véve az ellenzék. Ezzel együtt Orbánéknak tényleg ideje lenne eltűnni a balfenéken, de nem olyan áron hogy Fletóék visszatérjenek.

Balt 2016.07.02. 17:26:08

@nick papagiorgo: Ott a pont. Egyébként a poszt a "lappangó ellenzéki" szavazókkal számol, de ettől függetlenül valóban Gyurcsány a személyes garancia arra, hogy többet nem jönnek vissza. :)

bekerült 2016.07.02. 19:11:15

@Buchhalter:

Füvet te szoktál használni, hogy valami ötleted is legyen.
Jobb lesz, ha komolyan veszed a fogatlanokat is, mert pl. a brexitet is az öreg vidéki emberek döntötték el !
Egyenlőre a nyugdíjasok többen vannak, mint a hülye jobberek

bekerült 2016.07.02. 19:14:19

@nick papagiorgo:

Csalódni fogsz, még pedig nagyot !

Gyurcsányt már most se lehet kihagyni semmiből.
Később még úgy se, jön felfelé ugyanis és egyre többen szarnak az ilyen véleményekre, mint a tiéd !

nick papagiorgo 2016.07.02. 21:21:41

@bekerült:
hát ez az
Csak gy tovább, higgyél is csak ebben. Erősek vagytok, komám, mint a bili szaga. Sok sikert :)

nick papagiorgo 2016.07.02. 22:06:45

Egyébként bármit el lehet képzelni. akár azt is, hogy a társdalom leváltsa Orbánt.
De azt, hogy a társadalom Gyurcsányra váltsa le Orbánt - hát ehhez elég erős anyagokat kell fogyasztani.

bekerült 2016.07.03. 08:41:17

@nick papagiorgo:

Betegek vagytok ti !

Gyurcsány soha nem mondott olyasmit, hogy ő akar lenni a nagykutya, pláne olyan típusú, mint Orbán !

Ő demokráciát akar és ehhez ragaszkodik is.
Ezért harcol és a pártja is ezt tartja fontosnak.
Az, hogy a demokratikus oldalt ki fogja vezetni, az ehhez képest mellékes.
Gyurcsány majd azt is meg fogja kritizálni, ha letér, vagy csak szeretne letérni a demokratikus útról

Ez az útja Orbán leváltásának is, mert egy demokratikus környezetben nem fog tudni sokáig óberkodni, bárhogy szeretné is.

Ma még a demokratikus oldal nem elég erős ahhoz, hogy hatalomra kerüljön, de ahhoz már igen, hogy ne lehessen az agyagba döngölni.

Nem kell félni, ha eljön az idő, akkor a hatalomra kerülés se lesz kérdéses.
Számotokra majd akkor jön el a szomorú világ.
Majd akkor is gratuláljatok, amikor a dutyiba fognak masírozni az általatok mélyen tisztelt tolvajbanda !

Scagnetti 2016.07.04. 10:47:02

Annyira vicces, hogy az a "baloldal", amely tíz éve mást sem csinál, mint a közvélemény-kutatókat kutyázza, most rájuk hivatkozik.

bekerült 2016.07.04. 11:29:17

@Scagnetti:

Hivatkozik a fene !

Arra hivatkozik, hogy a közvélemény kutatók jórésze a kormány zsebében van és még így is kibújik a szög a zsákból !

A valóság az, hogy mindenkinek tele van már a töke Orbánékkal, csak félnek kimondani.
Majd eljön annak is az ideje, amikor már nem lesz elég félelemben tartani az embereket és nem lesz elég marhaságokat írogatni kommentenként , mint az ilyen faszfejek, amilyen te is vagy !

Scagnetti 2016.07.04. 12:39:33

@bekerült: Látom, ideges vagy. Megértem, rossz lehet látni, hogy imádott szektavezéred most is a küszöb környékén van, a választók meg szarnak a fejére. Érthetetlen, ugye? Pedig ti úgy imádjátok. Hát hogy a fenébe lehet, hogy más nem szerelmes bele, csak ti?
A DK közelébe pont az ilyen agresszív bunkók miatt nem megy senki, mint amilyen te is vagy. A francnak sem hiányzik, hogy a torkának ugorjon pár vén hülye, csak azért, mert nem isteníti velük együtt a Megkerülhetetlen Igazmondó Karizmatikus Lekaraktergyilkolt Csaktőlefélorbán Ferencet.
Tudod, Orbánt utálni lehet ennél normálisabb körülmények között, kevesebb zombi társaságában is, ráadásul más helyeken nem kötelező imádni a főpapot sem.
Még az MSZP is népszerűbb nálatok, pedig azoknál szánalmasabb banda már tényleg nem akad a magát ellenzéknek nevező gittegyletek között. MSZP, érted? Nem ciki, hogy még ezekre is inkább szavaz a nép, mint rátok? Nem kellene elgondolkodni azon, hogy ez miért van?
süti beállítások módosítása