Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

A balról jövő gyurcsányozás vége

2016. június 06. - Európa Kávézó

Dunaújváros erősen beüzent az MSZP-nek. A baloldali szavazó nem szereti, ha az MSZP a Fidesszel működik együtt, és nem köt szövetséget a többi ellenzékivel. És a baloldali szavazó azt is utálja, ha az MSZP gyurcsányozik. Ha lett volna ellenzéki összefogás, a Fidesz a dunaújvárosi mandátumot is elvesztette volna. Az MSZP azonban segített Orbánnak.

gyf_tobias.jpeg

Emlék 2006-ból...

 

Íme néhány tanulság:

1. Nagy volt az arca a dunaújvárosi MSZP-nek, bizonyos Pintér Attilának. Simán bemondott valami felmérést, hogy az ő jelöltjük, Selyem József mennyire ismert a körzetben, bezzeg a DK-s Huszti Zsolt nevével alig találkoztak. Selyem tényleg ismert volt, hiszen több, a Fidesszel kötött mutyit megszavazott. Sajnos, az a gyanú beigazolódni látszik, hogy az MSZP azért rúgta fel a megállapodást a DK-val, és indított saját jelöltet, mert a Fidesz, a Pintér rokonának adott trafik után ezt várta el tőlük. És a baloldali szavazó büntetett.

2. Részeként a dunaújvárosi kampánynak és az MSZP tisztújításának több szocialista politikus is úgy érezte, bele kell rúgnia korábbi elnökébe és miniszterelnökébe. Közös holdralövést vizioinált Orbán és Gyurcsány számára Harangozó Tamás, majd Gyurcsányt a múltnak nevezte Tóbiás József és Botka László. (Amúgy utóbbi kettő már jóval Gyurcsány előtt képviselő lett az MSZP-ben, Harangozó pedig Gyurcsány 2006-os svungjával nyert mandátumot...) Dunaújvárosban a DK 24 százalékot kapott, az MSZP 9-et. Gyurcsány pártja két és félszer több támogatót talált. Ergo: a baloldali szavazó büntetett a gyurcsányozásért.

3. Ha a PM és az MSZP beállt volna a korábbi megállapodás szerint a DK jelöltje mögé, akkor a Fidesz elvesztette volna a dunaújvárosi mandátumot. A fő bűnös az MSZP, de a helyben jó jelöltet találó, végre kimutatható eredményt produkáló PM azonban szintén tettestárs a mandátum ellenzéki elvesztésében. Nincs alternatívája annak, hogy közös demokratikus ellenzéki jelölt induljon a körzetekben. Ha nem így van, a választási matek bünteti az ellenzéket - és segíti a Fideszt.

4. Érdekes lehet, hogy a szocialisták tisztújítását hogyan befolyásolja a dunaújvárosi bukás. Talán történelmi pillanat ugyanis, hogy egy időközi választáson egy önállóan induló MSZP-s jelölt 10 százalékot se érjen el. 

5. Volt már olyan, hogy önkormányzati választáson a DK legyőzte az MSZP-t, Ez már majdnem megtörtént az európai parlamenti választáson is, ahol alig egy százalék lett a különbség a szocialisták javára, de az EP-voksoláson Budapesten Gyurcsány már megverte a szocialistákat. A mostani eredmény - DK 24, MSZP 9 - azt jelzi, hogy trendforduló lehet a baloldalon.

6. A DK most először ért el 20 százalék fölötti eredményt. Úgynevezett politológusok gyakran írták le, hogy éppen mi az "üvegplafon" a Demokratikus Koalíció számára. Ezt azt jelenti, hogy Gyurcsány annyira megosztó személyiség, és annyira Őszöd és a karaktergyilkossági kísérletek foglya, hogy erősen korlátos a szavazatszerző képessége. Hívták a DK-t egyszázalékos pártnak. Amikor meglett az 5, akkor azt mondták, sosem lesz 10. Aztán az is meglett. Most már van egy 23 százalékos adatuk is... A DK amúgy csendesen a Jobbikot is megverte Dunaújvárosban.

7. A közvéleménykutatók pártszimpátiát mérő adatai pontatlanok. Dunaújváros azt mutatja, hogy a DK népszerűbb, mint az MSZP. Akik látták a kampányt, mondják, hogy helyi szervezete is erősebb volt a szocialistákénál.

8. 2014-hez képest a Fidesz és a Jobbik szavazatokat vesztett, a demokratikus ellenzék pedig nyert. Ezért is különösen fájó, hogy mégis Orbán vitte el a mandátumot. Ha az MSZP ettől sem józanódik ki, és száll le a magas lóról, akkor tényleg nagy bajban lesz az ország 2018-ban.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr968783046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krisztina50 2016.06.06. 07:50:34

Nincs mese, az ellenzéknek egy döntő kérdésben össze kell fognia: és követelniük kell az arányos választási rendszert, amely azt jelenti, hogy nyerhet a Fidesz, de csak annyit kap, amennyije valóban van. Bővebben: 168 óra 19/2016. 29.oldal

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.06. 08:20:46

Összeadni a ballib jelöltek szavazatait súlyos tévedés. Jellemzően minden koalíció kevesebbet kap, mint tagjai külön-külön.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.06. 08:21:21

@krisztina50:

Amikor a ballibek nyertek, miért nem volt gond az aránytalan választási rendszer?

toportyánzsóti 2016.06.06. 09:38:45

@BircaHang Média szerkesztősége: Putingazda súlyos tévedése vagy leningrádhangja,mi lesz ha ráébred és elhallgattat jó szokása szerint némi polóniummal?

toportyánzsóti 2016.06.06. 09:44:08

Méretes saller ez a maszop brigádnak,eddig tartott a lopott vagyonnal szerzett előny...Előző választást is széttrollkodták pedig lett volna esélye az összefogásnak.

dunántúli gyerek 2016.06.06. 17:58:58

2014ben VOLT ballenzéki összefogás

mégis kiszoptatok

nem kicsit

nagyon

Umann Tamás 2016.06.06. 18:17:01

@BircaHang Média szerkesztősége: Ha összefogtak volna sokkal többen mentek volna el szavazni. Ronggyá lehetett volna verni a FideSS-t

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.06. 18:55:28

@Umann Tamás:

Dehogy. Nekem is van olyan fanatikus MSZP-tag ismerősöm, aki azt mondja: ha Gyurcsány és Orbán között kell választani, inkább Orbánt választja.

kvadrillio 2016.06.06. 18:59:58

Megszereztük az iratokat - Kamu órákkal verte át a zsarukat Tarsoly Csaba

A RAFINÁLT ORBÁN ÍGY SZERVEZTE MEG, HOGY A BETÉTESEK MILLIÓIVAL TÁMOGASSÁK A FOCICSAPATOKAT ! :o)))
ma 03:21

tarsoly Csaba
óra
Quaestor
bróker

Tarsoly Csaba a százmilliárdos csalás fővádlottja /Fotó: MTI-N- Krizsán Csaba
Tarsoly Csaba a százmilliárdos csalás fővádlottja /Fotó: MTI-N- Krizsán Csaba
[Megosztás] [Gombostű]
104
8
Kozák Dániel újságíró

Budapest — Meglepődhettek a rendőrök, amikor megtalálták Tarsoly Csaba óragyűjteményét a házkutatás során.
Hirdetés

A tizennégy darabos kollekció a legdrágább luxusmárkákból állt, volt Breitling, Rolex, Phillipe Patek is köztük. Más értéket viszont nem találtak a villájában. Pár hónappal később kiderült, hogy nemcsak a brókercég volt kamu, hanem a luxusórák is: egytől egyig olcsó utánzatok, darabja nem ér többet tízezer forintnál az óraszakértő megállapítása szerint – derül ki a Blikk birtokába került nyomozati iratokból.
E két karóra eredetijének az ára 1,1 és 2,5 millió forint, ezek az utánzatok azonban fillérekbe kerülnek /Kapott fotó
[Megosztás] [Gombostű]

Tarsoly Csabának a lebukása után adott ugyanis két hetet a nyomozó hatóság, amíg szabadlábon cselekedhetett, mielőtt zár alá veszik a vagyonát. Nem is tétlenkedett, a villájánál az egyik éjjel teherautókba hordták a holmikat a szomszédok szerint, néhány kacat mellett az ál-Rolexeket hagyta csak ott.

A Tarsoly házaspárnak volt egy XII. kerületi háza is, kétezer négyzetméteres telken, amely több százmilliót is érhet. Ezt a botrány kirobbanása után nem sokkal átjátszották az ismerősöknek, a nyomozó hatóságok szerint azért, hogy meghiúsítsák a vagyonelkobzást. Így is zár alá vették az ingatlant, hogy papíron már nem Tarsolyéké volt. Az új tulajdonosok egy kezességi kölcsönszerződésre hivatkoztak a bíróságon, ezek szerint Tarsolynak, egész pontosan a Quaestor Pénzügyi Zrt.-nek 48 milliót adtak kölcsön pár hónappal korábban.

Tarsoly bankszámláján a letartóztatása idején csak pár millió forint volt. Ez azért tűnik alacsony összegnek, mert a nyomozás adatai szerint Tarsoly összesen több mint 1 milliárd forint készpénzt vett ki a Quaestor házi pénztárából.

ÉS ORBÁNNAK ÉS KÖREINEK IS MILLIÁRDOKKAL NŐJÖN AZT ADÓPARADICSOMI ÉS OFFSHORESZÁMLÁJUK !

KÖTÉLRE VALÓ MIND !!!!!

PERSZEHOTY...SEGÍT AZ MSZP ORBÁNNAK, KEZDETTŐL FOGVA EZT TESZI ! HISZ ORBÁN EGY KIS HADARÓ , TÖKETLEN KISFIÚ VOLT A HŐS RUSZKI-DUMÁJA IDEJÉN, A KORMÁNYZÁSI TEENDŐKET AZ MSZP-TŐL TANULTA MEG !!! ÉS AZ MSZP AZÉRT SZAKÍTOTTA MAGÁT DARABOKRA...DK.,....STB...., HOGY NEHOGY EGYEDÜL SOKKAL TÖBB SZAVAZATOT SÖPÖRJÖN BE MINT A FIDESZ-KDNP !!! (SZALÁMI-TAKTIKA !)
MOST PEDIG A JOBBIKOT SZALÁMIZZÁK FEL, HOGY OSZTÓDJANAK A SZAVAZATAI...:o)))))

kvadrillio 2016.06.06. 19:00:37

...és természetesen csalnak ezerrel !!!!! :)))))

kvadrillio 2016.06.06. 19:02:32

Tóbiás bácsi beszédeiből pedig vastagon kilóg a lóláb...., ollan meggyőződés nélküli prédikációkat nyom...:O)

bekerült 2016.06.06. 19:39:53

@BircaHang Média szerkesztősége:

Hülye kérdés !!
Mert akkor még arányos volt a választási rendszer !

kvadrillio 2016.06.06. 19:41:01

Pokoli lesz nyáron a Balatonra vonatozni
-ef-
-ef- követés
2016.06.06. 17:07
Készíts úgy honlapot, mint csokrot!
Anita a napokban újította meg virágboltját. A hangulatos, rendkívül barátságos üzlet igazi élménytérré alakult, ahol a vállalkozó a megszokott szolgáltatásokat nyújtja, kompromisszumok nélkül.

Hétköznap közel felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly, a déli parti közlekedést pedig átszállások bonyolítják majd - derül ki a MÁV-Start oldalára fokozatosan felkerülő nyári vasúti menetrendből. A HVG úgy tudja, az esztergomi vonal villamosításának és a székesfehérvári pályaudvar átépítésének csúszásával magyarázzák a döntéseket.
Fehérváron visszafordul a vonat

Idén nyáron a főváros felé induló északi parti járatokat rendesen megritkítja a MÁV. 2015-ben napi 7 gyorsvonat és 7 sebesvonat, plusz hétköznap 3, hétvégén 6 mentesítő járat indult Budapestről Balatonfüred felé, de a június 18-án életbe lépő idei nyári menetrendben hétköznap a tavalyi 17 vonatból már csak 10 vonat marad meg,
hétvégén pedig a tavalyi 20 helyett csak 15 közlekedik majd.

A kieső szerelvények idén elindulnak majd ugyan Balatonfüredről, de vissza is fordulnak majd Székesfehérváron, vagyis ott kell majd átszállniuk másik vonatra a Balaton felől érkezőknek, hogy eljussanak az egyelőre még üzemelő Déli pályaudvarra. A HVG információi szerint erre azért van szükség, mert az esztergomi vonal villamosítása nem készült el, ezért a MÁV rendelkezésére álló 31 darab korszerű Desiro motorvonatból 18-at az északi part helyett az esztergomi vonalon használnak, és a nem megfelelő karbantartás miatt általában nem is üzemképes az összes. A MÁV-Start dízelüzemű járműparkjából egyedül ez a 31 jármű képes a 120 km/h-s sebességre, ami szükséges a balatoni menetrend tartásához.
Székesfehérvár állomásának átépítése, ami miatt korlátozásokat vezetnek be a nyári menetrendre.
Székesfehérvár állomásának átépítése, ami miatt korlátozásokat vezetnek be a nyári menetrendre.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Az Elvira.hu-n sem egy tájékoztatást jelentetett meg a vasúttársaság, amely szerint: "a 2016. évi nyári menetrendi időszakban – 2016. június 18-tól 2016. augusztus 28-ig – Székesfehérvár állomás átépítése miatt a Balatont érintő vasútvonalakon vágányzári menetrend lesz érvényben". Ugyanakkor az északi parti járatritkításnak látszólag semmi köze nem kellene legyen a fehérvári pályaudvaron zajló munkálatoknak, ez akár amellett is lehetne érv, hogy ne a szűkös kapacitású állomáson forduljanak vissza Füred felé a vonatok.
Siófokig is át kell szállni

A fehérvári pályaudvar felújítása a forgalmasabb, déli parti közlekedést is érzékenyen érintheti: a MÁV-Start honlapon most elérhető menetrend szerint június 18-tól augusztus 28-ig a Székesfehérváron érvényben levő vágányzár miatt
alig lesz Siófok felé átszállás nélküli vonat a teljes szezonban,

ami jelentősen megnehezítené a közlekedést a Balaton irányába. A találomra kiválasztott június 19-i napon 17 a Déliből Siófokra közlekedő járatból összesen 6 átszállás nélküli, de ezek többsége is hajnalban vagy este 9 után indul.

Az északi parti járatritkítás miatt a közkedvelt Balatonakarattyának, Balatonkenesének és Balatonfűzfőnek hétköznap 7-tel, hétvégén pedig 5-tel kevesebb fővárosi vonattal kellene beérniük,
néhány település pedig hétköznap teljesen budapesti kapcsolat nélkül marad majd.

A HVG értesülései szerint egy MÁV-Start-os számításban úgy kalkulálnak, a nyirbálás a potenciális utazók 5 százalékát riaszthatja el, miközben egy vasutas forrás úgy számol, a megspórolt gázolaj összértéke az északi parti járatoknál nagyjából 50 millió forint lesz, a MÁV-os költségvetés szintjén nem jelentős összeg.

A MÁV-ot kérdeztük az intézkedések okáról, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

az ÚÚÚNIÓS MILLIÁRDOKAT.....32 MILLIÁRD EURÓT...., NEM AZÉRT KAPTÁK A MAGYAR EMBEREK !!!!!, HOGY ORBÁN BÁCSI ÁTJÁTSSZA A BALATONT A KEGYELTJEINEK, A FELSŐTÍZEZER-JACHT-VITORLÁS TULAJDONOSOKNAK, HANEM HOGY A MAGYAR CSALÁDOK ( A 150-200 EZER FORINTOT KERESŐK IS !!!) ÜDÜLHESSENEK A BALATONNÁL
!!!!!
A MAGYAR EMBEREK ÉLETSZÍNVONALA NŐJÖN, ÉS A MAGYAR EMBEREK ÉLETE GAZDAGODJON BELŐLE !!! NE A KÜLÖNFÉLE CELEBECSKÉK, ORBÁNCSINÁLTA MÉSZÁROS-MILLIÁRDOSOK ÉS EGYÉB ÚJGAZDAG BUNKÓCIK TOBZÓDJANAK A MAGYAROK TENGERÉNÉL !!!
a jacht-bunkók, vitorlás-sznobok meg menjenek a külhoni tengerekre teleszarni a fekáliájukkal a tiszta tengervizeket !!!!!

SVÁBI MONDTA, HOGY TELEENGEDIK A VITORLÁSOK FEKÁLIÁVAL A BALATON VÍZÉ-T.....

kvadrillio 2016.06.06. 19:52:26

Pokoli lesz nyáron a Balatonra vonatozni

Járatritkítás és átszállások borzolják majd a vasutat választók idegeit.

PEDIG ÉN VONATTAL FOGOK ODAUTAZNI ÉS KÖRÜLNÉZNI !!!!!

MEG FOGOM NÉZNI MIJAFASZT CSINÁLT ORBÁN BÁCSI A MAGYAROK BALATONJÁBÓL.

kvadrillio 2016.06.06. 20:16:43

31 ezer katona, 105 repülő, 12 hadihajó
K AP20160606092
IV
2016.06.06. 18:54

Megkezdődött Lengyelországban az Anakonda-16 fedőnevű, tíznapos szárazföldi, légi és tengeri NATO-hadgyakorlat, amely hét gyakorlótéren zajlik 31 ezer szövetséges katona, köztük magyarok részvételével. 3 ezer harci járművet, 105 repülőgépet, 12 hadihajót vonultatnak fel a hadgyakorlaton, ami a Guardian szerint a hidegháború vége óta a legnagyobb lesz Kelet-Európában.

Az Anakonda-hadgyakorlatokat 2006 óta rendezik meg kétevente Lengyelországban. Az idei, az eddigi legnagyobb közvetlenül megelőzi a július elején esedékes varsói NATO-csúcstalálkozót.

A varsói Nemzetvédelmi Akadémián (AON) hétfő délután megtartott nyitóceremónián Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter azt mondta, a gyakorlat célja az, hogy ellenőrizzék a NATO védelmi képességeit a szövetség keleti szárnyán. A legfontosabb feladat az, hogy a nemzeti parancsnokságok, valamint a nekik alárendelt katonák védelmi együttműködést gyakoroljanak egy lehetséges hibrid háborús fenyegetés esetére, mondta Macierewicz.

JAHHH......RUSZKIK MIKOR LÉPNEK BÉÉÉ A NATO-
31 ezer katona, 105 repülő, 12 hadihajó
K AP20160606092
IV
2016.06.06. 18:54

Megkezdődött Lengyelországban az Anakonda-16 fedőnevű, tíznapos szárazföldi, légi és tengeri NATO-hadgyakorlat, amely hét gyakorlótéren zajlik 31 ezer szövetséges katona, köztük magyarok részvételével. 3 ezer harci járművet, 105 repülőgépet, 12 hadihajót vonultatnak fel a hadgyakorlaton, ami a Guardian szerint a hidegháború vége óta a legnagyobb lesz Kelet-Európában.

Az Anakonda-hadgyakorlatokat 2006 óta rendezik meg kétevente Lengyelországban. Az idei, az eddigi legnagyobb közvetlenül megelőzi a július elején esedékes varsói NATO-csúcstalálkozót.

A varsói Nemzetvédelmi Akadémián (AON) hétfő délután megtartott nyitóceremónián Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter azt mondta, a gyakorlat célja az, hogy ellenőrizzék a NATO védelmi képességeit a szövetség keleti szárnyán. A legfontosabb feladat az, hogy a nemzeti parancsnokságok, valamint a nekik alárendelt katonák védelmi együttműködést gyakoroljanak egy lehetséges hibrid háborús fenyegetés esetére, mondta Macierewicz.A ???

RUSZKIK MIKOR LÉPNEK BÉÉÉÉÉ...A NATO-BA ????? :o)))))...MÁÁÁ NAGYON IDEJE LENNE !!!!!!!!! PAPPERON IS ! :)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.07. 05:30:29

@bekerült:

Ennek jobban nézz utána! Ugyanis a magyar választási rendszer 1990 óta aránytalan.

Az MSZP pl. 1994-ben 31,3 % szavazattal kapott 54,2 % mandátumot. Mi ez, ha nem aránytalanság?

bekerült 2016.06.07. 08:31:45

@BircaHang Média szerkesztősége:

Persze ! Minden választási rendszer igazságtalan, főleg a vesztes oldaláról tekintve Az anomáliák már 90-ben is onnan adódtak, hogy kompenzálták a szavazatokat és plusz szavazatot kaptak a töredék szavazatok után a szereplők.
Minden esetre akkor ezt közmegegyezéssel csinálták és bizony erről már a FIDESZ elfelejtkezett, létrehozott magának egy saját választási rendszert ! .

Az az igazság, hogy azért adni kellene a látszatra is valamit és ne úgy korrigáljunk egy hibás rendszert, ahogy a FIDESZ is tette !
Ráadásul rögtön alkalmazva is, hogy még véletlenül se legyen idő másoknak arra felkészülni !
Mondjuk igaza is lehet, mert arra amit létrehoztak, arra nem is nagyon lehet felkészülni.
A FIDESZ mindent visz, a többit meg egye meg a fene.

A vicc az, hogy még így is a saját zsírjában fog megfőni a maffia párt !
Olyanok, mint a kis gömböc, már nagyon utálják őket .

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.07. 09:00:08

@bekerült:

Nem éppen.

Eleve mi az igazságtalan? Az aránytalan? Ezek szerint az USA-ban, Kanadában, Angliában, Franciaországban igazságtalan a választási rendszer?

Az aránytalan rendszerek célja a stabilitás fokozása és a törpepártok súlyának csökkentése.

Az arányos rendszer is lehet abszolút igazságtalan, pl. azzal, hogy törpepártok hatalmas súlyt ad.

A Fidesz választási rendszer apró korrekció az eredetihez képest, lényeges váűltozás nem történt, mely az eredményt befolyásolná.

bekerült 2016.06.07. 17:37:16

@BircaHang Média szerkesztősége:

No , persze !
Abszolút igazság sincs, mert még az emberevőnek is igaza van a maga szempontjából.
Haljon éhen ? Nem igaz ?
Minden attól függ, hogy honnan nézzük.
A FIDESZ számára ez nyilván csak egy apró korrekció, mert magára szabta az egészet, mások számára viszont lehetetlenné teszi a politizálást.
Semmi gond, a FIDESZNEK ez volt a célja is, ezzel a törvénnyel.

A FIDESZ választási rendszere , a FIDESZ számára lett kitalálva
Senki nem fogadta el rajtuk kívül.
Rögtön alkalmazták is, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy nagyon sokan nem értenek vele egyet. Normális esetben egy választási törvény módosítás a következő választásokra vonatkozik, nem pedig az előttünk állóra.

Ezt a gyors taktikát követte a FIDESZ minden törvény elfogadásával is, nehogy már valaki bele tudjon szólni az ő akaratukba.
Meghozzák a törvényeket és utána lehet módosítgatni, mint a "szikla szilárdságú alaptörvényt", amelyet már hatodjára módosítanak !,
Juszt se sorolom fel, hogy mi a probléma a törvénnyel, mert te is pontosan tudod ezt.

Ha igazad lenne, akkor miért csak egyedül erőszakolta rá a FIDESZ mindenkire ?
Apró változtatást mindenki elfogadott volna, nem igaz ?

Így meg nekik jó és a többi le van ejtve, oszt jónapot !

Lesz még ennek böjtje is !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.07. 18:45:31

@bekerült:

Ha a ballibek kaptak volna annyi szavazatot, amennyit a Fidesz, most nekik lenne kétharmadjuk. Azaz nem igaz, hogy a Fideszre van szabva.

Scagnetti 2016.06.07. 20:33:09

A szokásos rizsa. A közvélemény-kutatók hülyék, a DK mindenek felett, és persze összefogósdi. Aztán szépen jön az, amit már láttunk 2014-ben is. Kiderül, hogy a kvk-k mégsem olyan hülyék, de legalább pontosan megmondják az eredményt. Azok meg, akik folyamatosan hülyézik őket, majd megint lapítanak, mint szar a fűben, ahogy két éve is tették.
MSZP? Ez vicc? DK? Istenem!

6_patriot 2016.06.08. 10:52:05

@BircaHang Média szerkesztősége: Azért bazdmeg, mert a ballibek kénytelenek elfogadni, te szerencsétlen! Esélyük sincs változtatni rajta!

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.08. 10:58:40

@6_patriot:

Ha a ballibek kaptak volna annyi szavazatot, amennyit a Fidesz, most nekik lenne kétharmadjuk. Azaz nem a választási rendszer a gond, hanem a ballibák kevés szavazata.

bekerült 2016.06.08. 17:42:40

@BircaHang Média szerkesztősége:

Röhögnöm kell a cinizmusodon !
Mondjuk én is a saját szám íze szerint akarok focizni és így a bíró is velem lesz, meg a szabályok is engem fognak segíteni, plusz ha az ellenfélnél van jó játékos, akkor azt is rögtön az én csapatomba igazolhatom le.
Ráadásul én bírálhatom el az egész meccset és ha netán mégis lenne erős ellenfél, akkor azt kitilthatnám a játékból.

És utána én is fel tehetném a kérdést, hogy mi a probléma !
Tessék győzni és akkor tiétek a bajnokság !
Nálad se a rendszerem lenne a gond, hanem, hogy nem tudsz érvényesülni !
Plusz nálam van a pénz, paripa, fegyver !

Kíváncsi lennék, hogy mit szólnál hozzá ?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.08. 18:48:28

@bekerült:

Hol a cinizmus? A Fidesz nyerne, ha a ballibek több szavazatot kapnának? Nem.

bekerült 2016.06.09. 11:30:29

@BircaHang Média szerkesztősége:
Szerintem, meg igen, mert biztos találnának olyan eseményt, mondjuk: Soros befolyásolta a választókat- esetleg Gyurcsánynak nagy az orra, stb., amivel megóvnák a végeredményt és eltörölnék még a választhatóságot is .

Szóval nem olyan egyszerű ez az egész és egészen biztos, hogy Soros, illetve Gyurcsány az oka ennek is !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.09. 11:48:58

@bekerült:

A szabályok tiszták, utólag nem lehet reklamálni, ezt te is tudod.

bekerült 2016.06.09. 17:12:39

@BircaHang Média szerkesztősége:

Hát persze, hogy tiszták !

Csak minden úgy van "szabályozva", hogy nekik, nektek kedvezzem !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.09. 18:12:44

@bekerült:

A Fidesz nyerne, ha a ballibek több szavazatot kapnának? Nem. Azaz nem igaz, hogy nekik kedvez.

bekerült 2016.06.10. 11:45:12

@BircaHang Média szerkesztősége:

Lökött Tóni !
Játszod itt a hülyét
Pont arról szól a mese, hogy a szavazatok megszerzése is úgy van kialakítva, hogy minden Orbánéknak kedvez.. Erről szólt a körzetek átalakítása pl., vagy a népszavazások ellehetetlenítése, de a médiumok megszállása is.

Ezt te se tudod tagadni.

Arról már ne is beszéljünk, hogy hogy lehet 30%-al 2/3-ot szerezni !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.10. 12:36:08

@bekerült:

Dehát pont ez az, ami nem igaz.

A rendszer nem Orbánéknak kedvez. A rendszer a nagyobb pártoknak kedvez, 1990 óta.

Ha a ballibák kaptak volna annyi szavazatot, mint Orbán, most kinek lenne kétharmadja?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.10. 12:37:26

@bekerült:

"hogy lehet 30%-al 2/3-ot szerezni"

Úgy, hogy a szavazás nem listás és nem arányos. Ugyanez más országban is lehet, ahol nem arányos a választási rendszer.

Ha Mo-on pl. a brit rendszer lenne, a Fidesznek 90 %-a lenne a parlamentben.

bekerült 2016.06.10. 17:36:52

@BircaHang Média szerkesztősége:

Értem én, hogy te mit szeretnél kimagyarázni.
Azt is értem, hogy a szavazatok miatt próbálsz meg magyarázkodni.

Csak azt nem akarod elismerni, hogy a FIDESZ már a szavazatok elérésénél is csal, illetve csalt, A választási törvényt pedig úgy alakította, hogy a szocialista körzeteket szét szaggatta az erősebb FIDESZES körzetekhez.
A médiumok megszállása és a szavazók félrevezetése is ez irányba mutat.

Miközben te meg azt hajtogatod, hogy a szavazatok számítanak.
Mert csak halkan hívom fel a figyelmed, hogy a FIESZ még erre az időre is bebiztosította magát, a saját embereinek a beültetésével keresztbe tudja verni az esetleg győztes minden szándékát.

Játszod a buta embert és csak hajtod a magadét.
Reméljük, az élet majd megcáfol egyszer és elsöpri ezt az erőszakos bunkó társaságot veled együtt!

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.10. 21:58:53

@bekerült:

Ballib körzet kevés van. S ahol van, ott most is a ballibek nyertek, azaz állításod nem igaz.

Szavazók félrevezetése? Miben?

bekerült 2016.06.11. 08:29:00

@BircaHang Média szerkesztősége:

Hát pont ez az !!
A ballib körzeteket szétosztották a FIDESZ -nek megfelelően.
Ahol még megmaradt, ott nyernek is.

A félrevezetést meg nap, mint nap tapasztalhatod !
Vizet prédikálnak és bort isznak !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.11. 08:30:39

@bekerült:

Nem igaz. Nézd meg a választási eredményeket.

2014-ben a ballibek TÖBB körzetben nyertek, mint 2010-ben, pedig logikád szerint ennek fordítva kellett volna lennie.

bekerült 2016.06.11. 16:35:11

@BircaHang Média szerkesztősége:

Igen és 2018-ban még több körzetben fognak nyerni, mert a választóknak, akiket becsapott a FIDESZ, kinyílik a szemük.

Ez a nagyság átka és előbb utóbb kidurran a lufi.
A sok hazugságnak is meg lesz az eredménye.

Azért a FIDESZ-nek vannak még tartalékai, nemhiába biztosította magát túl a választási törvénnyel és egyéb módon.

Valószínű, hogy csak elsöpréssel lehet őket leváltani.
Ennek pedig a következménye, hogy rájuk fog rohadni a műanyag lakat !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.11. 17:57:40

@bekerült:

A választási szabály a legerősebb pártot segíti, nem a Fideszt. Akárki is lesz a legerősebb, őt fogja segíteni.

A Fidesz valószínűleg meg fog bukni a 2022-es választásokon. Az ok: az életszínvonal nem emelkedik jelentősen. Ugyanis előbb-utóbb az anyagiak számítank. Addigra az emberek már el fogjék felejteni, hogy a ballibek alatt se volt jobb az anyagi helyzet.

Ezért a legfontosabb: kialakítani addigra erős, nem-ballib ellenzéket. A Jobbik már megvan, ez jó, de nem elég, mert sokaknak a Jobbik ellenszenves. A lényeg: ne kerüljön ismét a hatalom az országrontó ballibek kezébe,

Elsöprés nem kell, elég szimplán több szavazat, Külön9sen a magyar választási rendszerben, mely 1990 óta mindig jutalmazza a legerősebbet.

bekerült 2016.06.12. 09:40:02

@BircaHang Média szerkesztősége:

Hát ez az !

A legerősebb párt segítése ott is kezdődik, hogy a jobboldalon minden ellenfelet maga alá gyűrt a FIDESZ !
Nincs jobboldali demokratikus párt !

A baloldal majdnem mindenütt a lakosság 1/3-át teszi ki.
Ráadásul csak demokráciában tud érvényesülni.

A jobboldali demokratikus pártok kiirtásával a FIDESZ egyszerre két legyet ütött.
Adott egy pofont a demokráciának és megszüntette a lehetséges partnereket a baloldal számára.
A JOBBIK ugyanis a FIDESZ kreálmánya és lehetséges partnere, ezért jött létre, az LMP-el együtt.

Ezek az események is a választás kialakítását célozták és hatással voltak, vannak rá.
A FIDESZ akkor fog megbukni, amikor már nem lesz mit ellopni.
Amikor kiürül a kassza, akkor gyorsan találni kell neki valakiket, akiknek át tudják adni a hatalmat és balekot tudnak belőle csinálni.
Az általuk elkövetett minden szennyest rá fognak fogni és ott tartanak majd be neki ahol tudnak.
Mindegy ki fog jönni utánuk, annak nem lesz sétagalopp a kormányzás.

Az emberek már arra sem emlékeznek, hogy mi volt tavaly, nem, hogy 6-8 évvel ezelőtt mi volt !
Az Orbán utáni időszak se fogja elhozni a Kánaánt.
A FIDESZ minden tartalékot felél és gondoskodik arról, hogy ne legyen mozgástere az utána jövőknek.

Ha a FIDESZ átadja a hatalmat, azt csak ezért teszi meg !
Mert utána megerősödve fogja újra kezdeni a kisded játékát !

Az igaz, hogy nagyon hiányzik egy nem ballibb ellenzék, de nem hiányzik egy FIDESZ
másolat sem a jobboldalon, mert csak egy újabb éhes banda kerülne a hatalomba.
A JOBBIK ellenszenve innen adódik.
Mert egy kutya a FIDESSZEL !

Az, hogy ki az országrontó, azt majd akkor tudjuk meg igazán, amikor ki fog derülni az igazság.
Jelenleg az MNB tartalékából már 11 milliárd EURÓ hiányzik !
Ez, azzal amit eddig elloptak és még lopni fognak, nyújtja majd a biztos hátteret ahhoz, hogy a Orbán rezsim vissza tudjon térni.

Innen nézve persze, hogy nem lehet országrontó a FIDESZ, mert csak az általa elképzelt világot akarja bebiztosítani.

Azok számára pedig akiknek nem tetszik ez a viág, azok számára bizony ez egy országrombolás !
Magad írod, hogy ki fog pukkanni a lufi, mert nem az ország életszínvonalának emelkedésén fáradoznak.
Gondolom a 2022 -es dátummal arra célzol, hogy addigra fogy el a türelem.

Persze, hogy nem jó nektek az elsöprés, mert akkor bizony az elszámoltatás is keményebb lenne.
Egy sima kis vereség meg azt biztosítaná, hogy ne lehessen felelősségre vonni senkit !
Azért az arányok is számítanak abban, hogy mennyire jutalmaz, vagy nem jutalmaz egy választási rendszer.

Szerintem meg jobb lenne egy igazságos rendszer, amely tükrözi a választók akaratát.

Véleményem szerint a ballibbek azért nem igyekeznek a hatalomba, mert nem szeretnének balekok lenni.
A választók meg egyék meg amit főztek maguknak.
Nekik a FIDESZ kellett, hát élvezzék és majd a JOBBIKOT is, ha az is sorra kerül.

A ballibek meg elvannak maguknak és gyönyörködnek a hülyeség tobzódásában.

Csak nehogy az legyen a vége, hogy menekülni kelljen a végén a dicső jobb oldalnak és rájuk rohadjon a műanyag lakat !

Ennyi kárt még nem okozott senki ennek az országnak, mint a mostani jobboldali garnitúra, Vonás túl, Schifferestül együtt.

Nyugodtan nevezhetjük őket országrontóknak !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.12. 09:43:17

@bekerült:

Minden párt a hatalomért küzd. Furcsa,, hogy te ezt a Fidesznél gonoszságnak tartod.

A ballibek szétzúzása pedig az ország érdeke.

bekerült 2016.06.12. 17:47:24

@BircaHang Média szerkesztősége:

Nagyon tévedsz !

A FIDESZ már hatalmon van és nem azért küzd
A hatalmon pedig bebizonyította, hogy egy országromboló politikát folytat.
Ez az igazi gonoszság és ezért kell ellene küzdeni !

A ballibek szétzúzása pedig soha nem fog sikerülni, mivel mindig lesznek akik nem értenek egyet az egyeduralommal !
Ezért ez nem is lehet az ország érdeke, legfeljebb Orbáné.

A legfőbb gond az, hogy aki nem ért egyet Orbánékkal, azt mind ballibnek tituláljátok és kirekesztitek !

Ha a ballibbek is ezt tették volna veletek, akkor már régen kisírtátok volna a szemeteket.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.13. 08:42:00

@bekerült:

Sennni gond nem érteni egyet Orbánnal, ha ez nem ballib irányból van. Sőt, jobb lenne, ha a Fidesznek nem lenne többsége, hanem koalícióra kényszerülne: ugyanis több fej többre képes.

Aki nem Orbán híve, az nem feltétlenül ballib.

Orbán politikája az utóbbi 3-4 évben pedig az ország érdekeit szolgálja, ez kétségtelen.

bekerült 2016.06.13. 11:41:11

@BircaHang Média szerkesztősége:

Lehet, hogy ezt a politikát te így képzeled el, csak sajnos a gyakorlat nem ezt mutatja !

Nem kell színezni a dolgokat, ma már kevesen hiszik ezt el.

Aki nem ért egyet Orbánékkal, az meg is nézheti magát, minden téren !
Az, hogy ki a ballib, azt a FIDESZ mondja meg, ergo, aki nem ért egyet velük !

A FIDESZ jelenleg is koalícióban van a KDNP-el, amelynek külön frakciója is van.
Attól, hogy sok buta ember összefog, még nem sül ki semmi okosság belőlük !
Lásd az eddigi tevékenységük !

Mi a kétségtelen ?
Meg vagy te húzatva !
Ennyi kárt az országnak még nem okozott senki, mióta Magyarországról beszélünk !
Lassan minden tartalékot felélünk és mehetünk zabot hegyezni.

Tudod elég unalmas veled a diskurzus, pláne, ha csak szórakozásból írogatsz marhaságokat !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.13. 11:48:26

@bekerült:

Orbánék politikájának alapja helyes, ezért is áll támadás alatt.

bekerült 2016.06.13. 12:20:21

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ökör !
A Gyurcsánya politikája nem volt helyes és mégis támadás alatt volt !
Röhögnöm kell rajtad !

Meg ezen is :
index.hu/index2/#bloghu/b1/2016/06/12/ritka_nagy_ongol_rugott_a_kovacs_kormanyszovivo

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.13. 12:22:57

@bekerült:

Gyurcsány nem volt támadás alatt. Minden pillanatban a hatalmasok teljes támogatását élvezte.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.13. 12:25:40

@bekerült:

Semmilyen öngól nincs ebben, amit itt belinkelsz, Az a blog eleve egy eléggá alacsonyszintű ballib cenzorblog.

Aki pénzt kap valamire valakitől, az egyetért azzal, amit a támogató képvisel. Gondolod, hogy Soros adna pénzt olyasmire, ami nem tetszik neki?

bekerült 2016.06.13. 17:17:29

@BircaHang Média szerkesztősége:

Kérdezd meg a Kovács szóvivőt !
Szerintem egyértelműen elmondja !

bekerült 2016.06.13. 17:22:43

@BircaHang Média szerkesztősége:

Na ezt a hazugságot azért egy kétévesnek is nehéz eladni !
Semjén és Navracsics is dicsekedett vele, hogy az ő feladatuk volt a Gyurcsány cseszegetése. Az MSZP részéről meg Szanyi és a többiek.

Te tényleg örömöd leled benne, ha hazudsz ?
Olyan vagy mint Orbánék !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.13. 17:33:04

@bekerült:

S ennek mi köze a témához? Semmi. Amiről te beszélsz, az belpolitikai harc, amit minden párt csinál.

bekerült 2016.06.14. 08:37:19

@BircaHang Média szerkesztősége:

Te jelentetted ki, hogy nem is támadták Gyurcsányt !
Nem tudom, hogy ki húzogatta a vekkereket felfelé az emberekkel, hogy zavarják el Gyurcsányt ?
Persze ez is politikai harc, meg az összes aljas és nem aljas formája is az.

Ja, hogy te a külföldre gondolsz !
Meg Sorosra, meg a többire ?

Hát ezt Orbán magának harcolja ki szándékosan !
Nem kell elengedni a baltás gyilkost és akkor nem fogják ezért támadni.
Nem kell olyat tenni, amely felháborodást vált ki és ellentétes a vállalt kötelezettségeinkkel .
Orbán külföldnek is el akarja adni azt, amit belföldön már eladott.
Kell neki a háborúskodás, a veszekedés, hogy harcolhasson.
Ezért keres és talál megfelelő problémát, amivel elterelheti a figyelmet arról, hogy közben lop ezerrel.
Mert azok a gazok, ugye, bántanak bennünket !

Meg a nagy lótusz faktusz !
Bántjuk mi magunkat, hogy ilyen marhákat engedtünk a hatalom közelébe eleget! ,

Te vagy a legjobb példa rá, hogy vannak köztünk olyan agyalágyultak, akiknek ez tetszik, miközben kilopják a szemét is.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.14. 08:55:48

@bekerült:

A hatalmi tényezől nem támadták Gyurcsányt. Az ellene irányuló támadás belső volt. Orbán ellen meg mindkettő van.

A politikai harc mindig aljas, hiszen a tömegeket csak demagógiával lehet mobilizálni. De ebben minden pá rt ugyanazt csinálja.

Orbánt egyetlen okból támogatom: helyes politikát folytat, erősíti az ország függetlenséget, lépéseket tesz a nyugattól való elszakadás érdekében. A korrupcióját nem támogatom, bár elismerem, nélküle nem megy.

bekerült 2016.06.14. 18:49:35

@BircaHang Média szerkesztősége:

A hatalom tényezői alattomosan támadták Gyurcsányt és mindent megtettek, a FIDESSZEL egyeztetve, hogy el tudják távolítani.
Ezért adták ki a FIDESZNEK az öszödi beszédet és ez az együttműködés mind a mai napig folyik. Gyurcsány ellen összezárnak.
Csak azt ne mond, hogy a FIDESZ nem támadta Gyurcsányt.

A külső támadást a FIDESZ saját maga generálja.
Az EU-val való feszkózás és a külső ellenség keresése, a belső problémák elterelését szolgálják.
Nem hinném, hogy minden párt ugyan azt csinálná, inkább azt mondanám, hogy a FIDESZ kimagaslik közülük !
Mindenben, de főleg az aljasságban !

Azt, hogy Orbán milyen politikát folytat, azt majd megtudjuk, ha vége lesz a vircsaftjának..
Mert csak akkor tudjuk meg azt, hogy valójában milyen károkat okozott.
Jelenleg ugyanis csak a jéghegy csúcsát ismerjük, a többit titkolják.

A nyugattól való elszakadást is lehetne becsületesen is csinálni és fel kell ezt vállalni, mint az angolok.
Azt, hogy mi lenne velünk az EU nélkül és hova sodródnánk ?
Mert egy ilyen kis ország, nehezen tudna meglenni támogatók nélkül.
És még olajunk sincs, a mezőgazdaságunk is romokban van.

Az is marha, aki erre gondol és erős a gyanúm, hogy ha sikerül a nyugattól függetlenedni, akkor azok, akik ezt kiharcolták, az akasztófán végzik.

A korrupcióra nincs mentség !
A saját vagyonosi kör kialakítása sem lehet indok erre, pláne, ami ezzel jár !

Ha változás lesz, ez lesz a biztosíték arra, hogy az nem lesz folytonos és újra sokan fognak érdeksérelmet szenvedni !

Vagy gondolod, hogy az új hatalom majd megelégszik a másodhegedűs szereppel ?
Eltanulták Orbántól, azt, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy az Orbán mamelukjait kiszorítsák a gazdaságból !

Ami a FIDESZNEK jár, az másnak is jár !
A korrupció is !

Majd meglátom, hogy mit fogsz írni akkor !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.14. 19:08:34

@bekerült:

"A hatalom tényezői alattomosan támadták Gyurcsányt és mindent megtettek, a FIDESSZEL egyeztetve, hogy el tudják távolítani."

Nem igaz, de ezt te is tudod.

"Ezért adták ki a FIDESZNEK az öszödi beszédet és ez az együttműködés mind a mai napig folyik. Gyurcsány ellen összezárnak."

A beszédet maga Gyurcsány tette közzé, azt hiszem, ez világos. Gyurcsány eltaktikázta magát.

"Csak azt ne mond, hogy a FIDESZ nem támadta Gyurcsányt."

Nem mondtam, de ez nem ugyanaz, mint már vázoltam.

"A külső támadást a FIDESZ saját maga generálja."

Így igaz, s teljesen helyesen.

"Az EU-val való feszkózás és a külső ellenség keresése, a belső problémák elterelését szolgálják."

Nem éppen. A belső problémák fő oka külső, így ezeket a külső okokat kell támadni.

"A nyugattól való elszakadást is lehetne becsületesen is csinálni és fel kell ezt vállalni, mint az angolok."

Mo. nem rendelkezik Anglia befolyásával, így számár az angol módszerek nem állnak készen.

"Azt, hogy mi lenne velünk az EU nélkül és hova sodródnánk ?"

Az EU megváltoztatása a tét.

"A korrupcióra nincs mentség !"

De bizony van. Az egyik maffia ellen csak egy másik maffia tud harcolni.

"A saját vagyonosi kör kialakítása sem lehet indok erre, pláne, ami ezzel jár !"

Más nincs. ELismerem, ez veszélyes út, de sajnos más opció nincs.

"Majd meglátom, hogy mit fogsz írni akkor !"

Ugyanezt. Nem Orbán a fontos és nem is a korrupció. Legyen bátran korrupt bárki, ha közben helyes politikát folytat.

bekerült 2016.06.15. 17:07:41

@BircaHang Média szerkesztősége:

Tudod arra gondoltam, hogy pont ez a legnagyobb bajunk.!

Hogy ennyi ökör ember van közöttünk, akik bedőlnek a marhaságoknak.

Mit nem igaz a hatalom tényezőinek a támadása ?
Belülről az MSZP egyes köreivel összefogva támadták Gyurcsányt, kívülről meg Martenst hívták segítségül, vagy nem emlékszel még, amit összehordott itt a FIDESZ gyűlésén ?
Mi a nemigaz akkor ?

Ekkora baromságot csak ti tudtok kitalálni.
Az öszödi beszéd kiadása akkor lett eldöntve, amikor az MSZP reform ellenes körei rádöbbentek, hogy veszítettek az öszödön megtartott gyűlésen.
Szinte minden résztvevője ismert azoknak, akik kiadták ezt, de nem is ez a legfontosabb, hanem, hogy ez a reform ellenes szárny további tevékenykedése, amely mind a mai napig megmérgezi az MSZP működését.
Amikor az elferdített változat nyilvánosságra került, akkor tényleg kiadták az öszödi beszéd teljes változatát, sőt még a parlamentben is elmondta azt Gyurcsány, azért, hogy mindenki helyesen tudja azt értelmezni, ha akarja !
Sajnos vannak akik ezt az istennek sem akarják, nekik az a változat a jó, amit Orbánék szajkóznak.
Ez azonban már a következmény és nem az okozat.

Ezt nem illik összekeverni, pláne taktikázásról beszélni.
Kevered a szart, mert nem tudsz mást tenni !

A belső problémák oka nem a külső hatásokban keresendő, hanem a FIDESZ lopásaiban és hülyeségeiben, amivel tönkre teszi az országot.

A FIDESZ akkor lenne a legnagyobb bajban, ha minden EU-s országban úgy működnének, mint nálunk a dolgok.
Ekkor mi ugyanis egy nagyon kicsi gyenge kis pontok lennénk és letaposnának bennünket a többi ország nacionalistái.
Most még lehet pofázni, mert egy ilyen pici ország nem oszt és nem szoroz, de, ha mindenütt ez lenne, akkor mi mehetnénk a levesbe.
Erre akarjátok megváltoztatni Európát ?

Megint háborúzni akartok ?
Nem volt még elég ?
Elmentek ti a sunyiba !

Elképesztő még a gondolkodásod is !

Mi az, hogy nem áll készen Magyarország számára az Angol módszer ?
Inkább mond azt, hogy az EU-s pénzek nélkül nullák vagyunk, míg Anglia nettó befizető !

Neked az a megfelelő válasz a lopásra, hogy ha valaki lop, akkor te is lopjál ?
Ha valaki mutyizik, akkor te is mutyizzál ?
Ha valaki maffia hatalmat épít ki, akkor te is azt teszed ?

És mi lesz a válaszod, ha veletek is ezt fogják tenni ?

Ez a kártyavár ugyanis össze fog omolni, mihelyt az EU-s pénzek elmaradnak, legkésőbb 2020-ban.
Már most is az MNB tartalékait éljük felfelé és 11 MILLIÁRD EURÓ hiányzik a tartalékból eddig, pedig a MANYUP 3000 milliárdját is elkótyavetyélték !

Fut a szekér, amíg van miből és majd ha elfogy, akkor szépen leléptek és másra hagyjátok a csődtömeget !
Na, ebbe fogtok belepusztulni.
Mert mások se marhák és ez simán nem fogjátok megúszni !

Ja, hogy nincs más opció ?
Majd ezt mondjátok akkor is, amikor ezért felelni kell !

És még ez a helyes politika szerinted !
Nem hiába birka a jelképed !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.15. 18:44:15

@bekerült:

A magyar nép nem akar "reformokat". Ezért volt az egység a mérsékelt ballibek, a Fidesz és a Jobbik között Gyurcsányék ellen. A magyar nép baloldali, s nem akar kizsákmányolást, nem lát ebben semmi jót. Gyurcsány ulttrakapitalista elképzelései ellen képesek egymást utáló emberek is összefogni.

Nem nacionalizmus kell, hanem éppen ellenkezőleg: összefogás. De nem liberális. hanem humanista értékek mentén. Nem kérünk a brüsszelita nagytőke EU-jából!

Az EU-s pénzkiszívás nélkül plusszban lennénk. Miért etesse a magyar gazdaság a nyugati nagytőkét? Jó ez bárkinek is, a nagytőkét leszámítva? Nem.

A MANYUP visszavétele valójában Orbánék egy legpozitívabb tette. Ez benne lesz a jövő történelemkönyveiben.

Pici ország csak a ballib nedves álmokban van. Mo. közepes ország, s barátaival együtt pedig nagy erő, mely képes hatékonyan ellenszegülni a nyugati rendnek.

Más opció van: sokkal rosszabb opció.

bekerült 2016.06.16. 11:19:00

@BircaHang Média szerkesztősége:

Beteg elme, beteg szüleménye !

Ha nem tetszik az EU, akkor bizony ki kell lépni.
Csak az a helyzet, hogy a lopáson kívül semmi máshoz nem értetek és erre gyártotok ideológiát !

Reformok pedig kellenek, akár akarjuk, akár nem.
Persze, hogy nem tetszik ez sok embernek, akinek az érdeksérelmével járnak ezek a változások.
Ebből adódik, hogy azt se jelentheted ki, hogy a FIDESZ "reformjaival" mindenki egyetért és ezért nem beszélhetsz a magyar nép nevében !

Legfeljebb a FIDESZ nevében !
A kábításaid és a hazugságaidra nem is érdemes válaszolni.
Majd meglátjuk mi lesz a vége !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.16. 12:48:52

@bekerült:

Az EU nem egyértelműen rossz, így nem kilépni kell, hanem megreformálni.

Liberális reformok viszont nem kellenek, már így is túl sok a liberalizmus.

Nyilván van az országban 10 %-nyi liberális, dehát ugye egyetértesz, hogy az a helyes, ha nem 10 % dönt?

bekerült 2016.06.16. 20:59:29

@BircaHang Média szerkesztősége:

Bizony nem !
A 10%-ot nagyon sok párt eléri, ha így halad még a FIDESZ is.

Az EU megreformálása Orbán nélkül is folyik, mert ez folyamatos.
Az élet kényszeríti ki.
Hogy milyen válaszok születnek erre, ott nem azt kell nézni, hogy az liberális, vagy nem, hanem, hogy megfelel vagy se !

A gond az, hogy a FIDESZNEK a pofázáson kívül más eszköze nincs az EU megváltoztatására és így csak bohócnak tekintik.
Akiknek meg van eszközük erre,, azok meg tojnak rá !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.17. 05:54:32

@bekerült:

Nem párteredményekről írtam, hanem ideológiai irányzatról: Mo-on 10 % liberális van. A többi: baloldali, nacionalista, fasiszta, stb.

Az EU reformja csak antiliberális alapon lehet eredményes.

Ami liberális, az nem felelhet meg. A liberalzimus megbukott.

A Fidesz eszköze az, hogy hatalmon van, s igyekszik szövetkező hasonló elveket valló országokkal. Ez egy hatalmas fegyver.

bekerült 2016.06.17. 11:33:03

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ami azt illeti és sem párteredményekre gondoltam, hanem a maffia tagokra !

A többi pedig a kívül álló, akit előszeretettel neveztek liberálisnak, ha nem ért veletek egyet !

Ha belegondolsz, akkor mindent bele lehet szuszakolni a liberalizmusba, ami nem egyezik a véleményetekkel, mert hozzátok képest minden liberálisabb.

Ezért tehát minden más, ami ellenkezik a ti véleményetekkel a megbukott !
Illetve meg kell buktatni !

Ez a beképzeltség csúcsa !

A FIDESZ eszköze nem az, hogy hatalmon van, hanem az, hogy kihasználja, hogy hatalmon van !
Lop, csal, hazudik és minden aljas dolgot elkövet, hogy mindezeket minél tovább csinálhassa .
Hasonszőrűeket lehet találni a világban mindenhol, de főleg keleten.
Erről szólt a keleti nyitás is.

Erre én nem lennék annyira büszke és még a tükörbe se ajánlanám, hogy nézzetek, mert szembe kellene köpni magatokat a látványtól !

Igen, ez egy hatalmas fegyver, amíg ki nem ütik a kezetekből.
Aztán meg jön a futás, ugye ?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.17. 14:35:20

@bekerült:

A lényeg: ne legyen az országban liberális, nyugatnyaló uralom.

A Fidesz bukhat, a lényeg, hogy az új vezető erő ne legyen liberális, nyugatnyaló.

bekerült 2016.06.17. 19:37:32

@BircaHang Média szerkesztősége:

Inkább legyen Putyin seggnyalója ?

Tudomásul kell venni, hogy egy ilyen kicsi országnak tartozni kell valahová, pláne, ha nincs semmilye és külföldi támogatás nélkül éhen halnánk.

Az orosz gáz nélkül meg, megfagynánk.
A gazdaságunk %-át a multik állítják elő.

Jó lenne a teljes függetlenség, csak ez már régóta nem adatott meg nekünk és még sokáig nem is lehetséges.

Választani kell és már egyszer választottunk s, csatlakoztunk az EU-hoz.

Mi a fészkes fenét akartok akkor még ?

Ja, kell az ellenség gyártáshoz a különállás !

Egyébként a liberális szitokszó nálatok mit is takar ?
Már úgy értem, hogy konkretizáld is !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.17. 20:36:57

@bekerült:

Tartozzunk az igazsághoz, az emberséghez. Ennél nincs jobb.

Az EU rossz úton jár, meg kell változtatni.

Liberalizmus = a pénz uralma, a kisember eltiprása, a perverzió dicsérete, a milliárdosok elnyomó államrendje.

bekerült 2016.06.18. 07:33:34

@BircaHang Média szerkesztősége:

Beteg vagy te !

A liberalizmus eszméje a szabadság, testvériség és igazságosságra alapul !

Akkor te is liberalista vagy ?

Vagy Orbán miért építi kifelé a nemzeti oligarcha hálózatát ?

A nemzeti oligarcha, az nem a pénz uralmára épül ?
Azok nem a kisembereket tapossák el ?
Akkor miért áll az egészség ügy, az oktatás ott ahol van ?

Nyilván, mert perverzek és örülnek a mások szenvedésének !
És ez neked a jó ?

Habony , Lázár , Vajna, Csányi Demján, Garancsi, Mészáros, Orbán, Rogán, stb. nem a milliárdodok elnyomó államrendjéhez tartozik ?

Milliárdosok a mi pénzünkből lettek azok és rajtunk élősködnek !

Tiszta röhej amit gondolsz !
Pont olyan, mint a te kommunistád az nem kommunista, de az MSZP-é az már az !

Meg vagytok ti húzatva !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.18. 08:12:42

@bekerült:

"A liberalizmus eszméje a szabadság, testvériség és igazságosságra alapul !"

Igen, ezek a jelszavak.

"Akkor te is liberalista vagy ?"

Nem.

"Vagy Orbán miért építi kifelé a nemzeti oligarcha hálózatát ?"

Mo-on nincsenek oligarchák, sosem voltak.

"Akkor miért áll az egészség ügy, az oktatás ott ahol van ?"

Mert kevés a pénz, azt kiszívják a brüsszeliták.

"Habony , Lázár , Vajna, Csányi Demján, Garancsi, Mészáros, Orbán, Rogán, stb. nem a milliárdodok elnyomó államrendjéhez tartozik ?"

Igen, részben igen. Nagytőkések ezek is. Sajnos jelenleg ez szükséges, ellenmaffia nélkül nem megy a harc a nyugati maffia ellen. Ilyen a világrend.

"Milliárdosok a mi pénzünkből lettek azok és rajtunk élősködnek !"

Minden milliárdps élősködik, s mindegyik az emberek pénzéből lett gazdag. Más milliárdps csak a hollywoodi mesékben van.

"Pont olyan, mint a te kommunistád az nem kommunista, de az MSZP-é az már az !"

Sosem állítottam ilyet.

bekerült 2016.06.18. 21:23:23

@BircaHang Média szerkesztősége:

Te használod a liberális jelszavakat, vagy úgy gondolod, mint a főnököd, hogy nem az számít amit mond ?

Na ne már !
A magyar oligarchák igenis vannak, akik rendelkeznek minden adottsággal ami ehhez kell.
Csodák, csodája, ezek mind az Orbán barátai !

Az igaz, hogy kevés a pénz, de nem a brüsszeliek szívják ki, hanem Orbánék lopnak ezerrel és csak Brüsszelre fogják !

Mellesleg a magyar GDP 60%-át a multik állítják elő, a magyarok pedig nem nagyon igyekeznek termelni.

Maffia, ellenmaffia !
Hát ez aztán röhej !

No comment !
A cinizmusod határtalan.

Az előző hozzászólásodban, mintha másképpen vélekedtél volna az élősködésről és a kiszipolyozásról Vagy itt is az van, hogy az a kérdés, hogy ki csinálja ?

Na, ez az a te kommunistád ! .
Tehát mondod és állítod !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.19. 08:58:10

@bekerült:

"Te használod a liberális jelszavakat"

Mit?

"vagy úgy gondolod, mint a főnököd, hogy nem az számít amit mond ?"

Főnököm nem foglalkozik magyar politikai kérdésekkel.

"A magyar oligarchák igenis vannak, akik rendelkeznek minden adottsággal ami ehhez kell."

A tény más: oligarchák Mo-on nincsenek, sőt sosem voltak. Nézd meg az oligarcha szó jelentését!

"Csodák, csodája, ezek mind az Orbán barátai !"

A nemlétező oligarchák Orbán barátjai?

"Az igaz, hogy kevés a pénz, de nem a brüsszeliek szívják ki, hanem Orbánék lopnak ezerrel és csak Brüsszelre fogják !"

Ez csak egy ballib mítosz. Ballib kormányzat alatt miért nem volt több pénz? Akkor is Orbán lopta el?

"Mellesleg a magyar GDP 60%-át a multik állítják elő"

Így igaz, s ez engem igazol éppen.

"Maffia, ellenmaffia !"

Ez van, a világ így működik. Ha pofánvernek, neked is verőember kell.

"A cinizmusod határtalan."

Mióta cinizmus a realizmus?

"Az előző hozzászólásodban, mintha másképpen vélekedtél volna az élősködésről és a kiszipolyozásról"

Ugyanazt mondtam.

"Vagy itt is az van, hogy az a kérdés, hogy ki csinálja ?"

Nem, itt két rossza között választunk csupán, nem jó és rossz között.

"Na, ez az a te kommunistád ! ."

Sosem mondtam ilyet, ismétlem.

bekerült 2016.06.19. 19:37:16

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ezt írtad : "

"Tartozzunk az igazsághoz, az emberséghez. Ennél nincs jobb.

Az EU rossz úton jár, meg kell változtatni.

Liberalizmus = a pénz uralma, a kisember eltiprása, a perverzió dicsérete, a milliárdosok elnyomó államrendje. "

Tehát az igazság és az emberség az nem liberális érték ?

Hol liberális érték a pénz uralma ?
A kisember eltiprása, a kisember eltiprása, perverzió , a milliárdosok államrendje ?
Mintha saját magatokról beszélnél !
Vagy soroljam a milliárdod oligarcháitokat ?

Igen tudom, hogy mit jelent az oligarcha szó és azokat mind ,megtalálod a saját táborodban. .

Vagy azok nem milliárdosok ?
És nem rendelkeznek média és törvényhozói hatalommal ?
Simicska, Spéder, Széles és a többi vajon micsoda ?

Ja, hogy ezek a te kommunistáid !
És ez a te realitásod is !

bekerült 2016.06.19. 20:53:56

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ami az oligarchákat illeti :

hvg.hu/itthon/201625__barabasi_albertlaszlo__halozatkutatas__pezsges__behalozva

Mert ugye, szerinted, nincsennek és nem is voltak oligarchák nálunk !

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.20. 05:56:33

@bekerült:
"Tehát az igazság és az emberség az nem liberális érték ?"

Így igaz.

"Hol liberális érték a pénz uralma ?"

Hol nem az? A liberalizmus alapja az egyén teljes szabadsága, azaz a másik elnyomásának szent joga.

"A kisember eltiprása, a kisember eltiprása, perverzió , a milliárdosok államrendje ?"

Így igaz.

"Vagy soroljam a milliárdod oligarcháitokat ?"

Nincs Mo-on egyetlen oligarcha sem. Egyik oldalon se.

"Igen tudom, hogy mit jelent az oligarcha szó és azokat mind ,megtalálod a saját táborodban. ."

Úgy tűnik, nem tudod...

"Vagy azok nem milliárdosok ?"

Milliérdos != oligarcha.

"És nem rendelkeznek média és törvényhozói hatalommal ?"

Akinek van egy médiája, az automatikusan oligarcha lenne?
Törvényhozó hatalommal ma Mo-on Orbán rendelkezik, ezt te is tudod.

"Simicska, Spéder, Széles és a többi vajon micsoda ?"

Gazdag emberek.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.20. 05:58:14

@bekerült:

A cikk demagóg, s semmi köze az egészhez. Vicces ez a HVG nevű bulvárlap...

felirat 2016.06.20. 06:55:35

@BircaHang Média szerkesztősége: "A liberalizmus alapja az egyén teljes szabadsága, azaz a másik elnyomásának szent joga."

Rosszul tudod. Ezt is.

bekerült 2016.06.20. 08:13:12

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ja, hogy neked minden vicces, ami nem igazol téged ?

Semmi kis demagóg vagy !

Kalap úrfi 2016.06.21. 20:35:39

@bekerült: hú hallod te nagyon hülye vagy
süti beállítások módosítása