Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

LMP: a végjáték kezdete

2016. március 03. - Európa Kávézó

Nemigen vették észre az úgynevezett elemzők - vagy nem akarták észrevenni - de a legutóbb megjelent kutatások szerint a LMP kiesne a parlamentből. Gyakorlatilag minden kutató cég ezt méri. Schiffer András útelágazódáshoz érkezett...

orbanschiffer.jpg

Nem csak az a tanulsága az évkezdetnek, hogy az Együtt, a PM, a Liberálisok gyakorlatilag elenyésztek a felmérések szerint, hanem az is, hogy az LMP elindult a megsemmisülés útján. Létezését ma már csak parlamenti frakciójának köszönheti, társadalmi beágyazottsága eltűnt. Ide vezetett az egyet jobbra, egyet balra típusú politizálás, a 8 év sem különb a 6 évnél jellegű hazudozás.

Sajnos, Schiffer - bár nagy pártot álmodott - minden korábbi olyan üzenetét elvesztette. Paks ügyben az őt elhagyó Jávor Benedek és a DK-s Molnár Csaba szerepel. Emberi jogi alapjait kikezdte a Jobbikkal szőtt különös barátsága, a városligeti fákat az ugyancsak LMP-s renegát Karácsony Gergely ölelgeti. Ma már az is kínos, hogyan lehetett valaki Orbán ügyvédje...

Az ember, aki feljelentette Sukoró-ügyben Gyurcsány Ferencet, most éppen a menekültügyben sodródott Orbán mellé. Az ember, aki beolvas a kormánynak a parlamentben, de még mindig úgy tesz, mintha egy kalap alá lehetne venni az MSZP-SZDSZ-kormány és az Orbán-rezsim ténykedését.

Az LMP-nek nagyjából egyetlen esélye van a túlélésre: az ellenzéki összefogás támogatása. Ha külön indulnak, Orbánt segítik. Van a felméréseknek egy másik tanulsága is: be kell fejezniük a gyurcsányozást, mert azzal is Orbánt segítik. Most abba bele sem gondolunk, hogy az általa megvetett Gyurcsány pártjára, a Demokratikus Koalícióra épp háromszor annyian szavaznának, mint az LMP-re.

Mostanára végképp kiderült: nem lehet más a politika. Schiffernek el kell döntenie, hogy segít-e életben tartani a diktatúrát, vagy azokkal tart, akiket ugyan nem szeret, de akik a fősodort képviselik. Dönteni kell: még mindig Orbántól várja a túléléshez szükséges támogatást vagy hozzáteszi a maga kis táborát a rendszerváltáshoz.

Középút már nem létezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr258440620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.03. 10:50:47

A ballib nedves álmokban az LMP be se jutott soha a parlamentbe, de tavalyelőtt mindenképpen kiesett. Az LMP nagyobb szálka a ballib agytröszt számára, mint a Fidesz és a Jobbik együttvéve.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.03. 10:52:16

"Az LMP-nek nagyjából egyetlen esélye van a túlélésre: az ellenzéki összefogás támogatása."

Ezt gágogják évek óta a ballibák halálhörögve, azaz ez a vélemény nem új, s most is ugyanolyan hamis, mint eddig. Az LMP halálát jelentené, ha az LMP lefeküdne a liberálisoknak.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.03. 10:54:49

"Középút már nem létezik."

Ebben viszont igazad van.

Két út van:
- a magyar nép érdekeinek képviselete,
- lefekvés a nyugat előtt, s az ország kiárusítása. az oligarchák kiszolgálása és a kisemberek taposása.

A ballibák az utóbbit választották...

pettkó 2016.03.03. 11:29:35

Tévedés vannak középen is emberek!

A.A. Cooper 2016.03.03. 11:50:25

Birka, azt hiszem, te pont ugyanabban a betegségben szenvedsz, mint Orbán Viktor. Elveszítetted a valósággal a kapcsolatodat. A bal oldal és a liberális gondolkodók csoportja (mi az, hogy ballib? De tényleg! A helyesírás-ellenőrző is aláhúzza veressel!) tényleg elég régen dühöng amiatt, hogy Orbán ügyvédje pont úgy csapkod feléjük, is, mintha le akarná győzni. de hát épeszű ellenzéki politikus nem az ellenzéket akarja legyőzni, hanem a kormányt.
Egyébként nincs középső út: vagy ellenzékben vagy, vagy kormányon. Azt meg, hogy mikor szolgálod a magyar nép érdekeit, döntsd el magad.
Orbán ügyvédje eldönthetné már, hogy mit akar. Persze maradhat örök ellenzék, de azt még nem tudja, hogy a balosok ellenzékeként jobb, vagy rosszabb neki, mint most.
Na és ha nem marad Orbán ügyvédje állás nélkül? Mit szeretne kezdeni az öt százalékával? Arról nem beszélve, hogy én még emlékszem (elég közel voltam akkor az LMP-hez) a 2010-es kopogtatószelvények éjszakájára. Ennyit a tisztességről.

A.A. Cooper 2016.03.03. 12:15:45

Birka! Az LMP 2010-ben is bejutott a parlamentbe. Ebben nincs vita közöttünk. Csakhogy én azt is tudom, hogyan!

wallenberg88051005 2016.03.03. 12:43:05

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A 8 év nem hasonlítható a 6 évhez, mert az MSZP irdatlan nagy, 4,5 db Paks II-nyi összegű többlet államadósságot halmozott fel, míg a Fidesz annak ellenére hogy tolvaj cionista párt, annyit azért nem, tehát az abszolút országos rekorder kártevő még mindig az MSZP:

translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=https://www.mnb.hu/letoltes/adossag-hu-1.xlsx

Államháztartás nem konszolidált adóssága
2002Q2 (2002 2. negyedév) 8,922.8 (milliárd forint)
2010Q2 (2010 2. negyedév) 22,417.5 (milliárd forint)

22 417.5 milliárd forint -
8 922.8 milliárd forint =
13 494.7 milliárd forint
(4,5 db Paks II-nyi összeg,
állampolgáronként 1 349 470 forint)

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

toportyánzsóti 2016.03.03. 13:02:56

@BircaHang Média: Megint bizonyítottad miért bukott a blogod sok sok kopek ellenére.még annyi sütnivalód sincs hogy valaha ráébredhess mekkora hülye vagy homofób orálmuzsikja putingazdának.Persze a gazdád is csak tolvajlásban alkot nagyot,2 milka AIDS-es és 40 milka alkesz amit fel tud mutatni védtelen civilek kazettás bombázása tucatjai mellett

toportyánzsóti 2016.03.03. 13:04:18

@wallenberg88051005: Matekból nagyon gyenge vagy illibsi.

room_101 2016.03.03. 13:21:20

Birca:
Szóval a magyar nép érdeke az oktatás lezüllesztése, hogy szolgákat neveljen, az egészségügy lezüllesztése, hogy korán haljunk és ne kelljen sok nyugdíjat fizetni, stadionokat a nép dicsőségére, a tőkét ne a multi, hanem a haverok lapátolják külföldi számlákra, Kishantos és hasonlóak lepusztítása, és legfontosabb, a média elfoglalása, hogy mindezeket bűntetlenül tehessék, és zavartalanul nevezzék a szart a tányérodon finomnak.

room_101 2016.03.03. 13:23:51

Wallenberg:
Ja, pont mint anyád.

István Tamasi 2016.03.03. 14:22:17

Az LMP lecsúszása a pártszakadással kezdődött. Ami azután történt-történik már csak végjáték.

toportyánzsóti 2016.03.03. 14:34:44

@wallenberg88051005: Csak mosolyra fakasztasz zsidrákfóbiás mélymagyar,kevered az almát a körtével.

marinar 2016.03.03. 15:37:12

Igaza van a cikk írójának! Diktatúra ez a javából, a börtönök tömve vannak bölcs liberális gondolkodókkal.
Schiffer ha nem vigyáz, őt is elviszi majd a nagy fekete autó. Gá, gá, gá....!

Scagnetti 2016.03.03. 16:11:03

Ti négy éve is az LMP végét láttátok, aztán még szakadt is a párt és mégis bejutott a Parlamentbe. Persze meg tudom érteni, hogy a DK-nak útban van (ahogy a többi balos párt is). De ti is megérthetnétek, hogy még ha az LMP el is tűnik, a szavazói sosem mennek át hozzátok.

Lilla50 2016.03.03. 17:42:12

Nekem mindössze egy kérdésem van! Választ nem igen szoktam kapni arra :)
Szóval az lmp igazi baloldalinak szokta magát identifikálni. eddig rendben.
Azt viszont soha nem vallja meg, hogy ez mit is jelent:
kapitalizmust akar dönteni/meghaladni vagy
úgy egyébként semmi baja a tőkéssel csak éppen kettős beszél

Vagy miben is áll a hangoskodása?
Az lmp pedig jobban utalja azokat, akik tényleg dolgoznak, mint Orbánt és pártját, aki a mankót nyűjtja számukra. lmp= álellenzék

Andráska8 2016.03.03. 17:55:06

Csak Orbánt tudja támogatni Schiffer.

Andráska8 2016.03.03. 17:56:55

@A.A. Cooper: mindenki tudja: A Fidesz gyűjtötte az ajánlószelvényeit.

Lilla50 2016.03.03. 18:19:37

node mitől igazi baloldali?

camilló 2016.03.03. 19:12:38

Nekem tök mindegy, hogy az egyik"csak" x összeget lopott, játszott át a haveroknak, stb., míg a másik 2x-et. Az eredmény ugyan az! Az LMP meg a se hús, se hal politizálásával ugyan hová juthat, ha nem a süllyesztőbe?

camilló 2016.03.03. 19:18:56

@toportyánzsóti: Nem tisztem védeni Putyint, véleményem is van róla, de szeretnék Tőled egy elemezést az oroszokról az orosz gondolkodásról, az orosz kultúráról stb. Szerintem erősen gondban lennél ezzel. ha meg nincs erről fogalmad, akkor csak arra hívom fel a figyelmed, hogy 80%-os a támogatottsága Putyinnak. Lehet azért, mert tudja, mi kell az orosz népnek? Lehet mert karizmatikus? A kazettás bombákról szólva, nagyon rossz a hírforrásod. Bár feltételezem abszolút képben vagy, milyen fegyvereket vetnek be, mivel juttatják el a célterületre stb. Tudod, ha a valóban fontos dolgokkal támadnád a fideszt, vagy a fanjait, megértenélek, de vedd már észre, hogy az ő színvonalukra csúszol le!

Alick 2016.03.03. 21:39:51

"Az LMP-nek nagyjából egyetlen esélye van a túlélésre: az ellenzéki összefogás támogatása."

Akkor jó, ha 1 %-ot kap... egyébként az "ellenzéki összefogást - váltsuk le!" lelkes hívei az utóbbi 26 évben éppen úgy szopni jártak a szavazófülkébe, mint a viccbeli vadász a medve barlangjához...

Labasmaz 2016.03.03. 21:45:34

Mi az az útelágazódás? Útelágazásról már hallottam, de ez valami új dolog számomra.

Ez nem játék · http://eznemjatek.blog.hu 2016.03.03. 21:46:40

Nem fog bejutni az LMP a parlamentbe? Már megint nem? :P
Össze kell fogni, mert azzal lehet legyőzni Viktort? Már megint azzal lehet? :P

önhordó 2016.03.03. 22:01:40

Összefogás ?Szeretnétek mi? Schiffer egymaga többet ér mint mint az összes ellenzéki vezető!
Középút nem létezik?Akkor mi juttatta be az. Lmp t 2010 ben?
Menekültügyben Orbánc mellé sodródott". ?Hát ebben nincs középút!!

új felhasználó 2016.03.03. 22:08:18

Aki nem rágja együtt a gittet az áruló, és kisbetűkkel fogják beírni a nevét a könyvbe: lmp

Lilla50 2016.03.03. 22:20:30

node mitől baloldali?

Ez nem játék · http://eznemjatek.blog.hu 2016.03.03. 22:35:18

Amúgy a kedves cikkírónak vannak önálló gondolatai is, vagy megelégszik a 3 évvel ezelőttre megírt összefogásista panelekkel?

Brix 2016.03.04. 00:00:00

"Az LMP-nek nagyjából egyetlen esélye van a túlélésre: az ellenzéki összefogás támogatása..." Én pontosan az ellenkezőjét gondolom: be kell húzódni jobbra, hiszen a balliberális politika soha nem fog szóhoz jutni egy keményen konzervatív országban. Az LMP a migránsválság miatt került most rosszab helyzetbe, a kezdeti megközelítést Schiffer már korrigálta, akik maga is egyhén jobbra van a politikai középtől, de a nemzetközi ballib zöld gondolkodás -Ska Kellerék-, nem jó irányba befolyásolták a pártot.

chrisred 2016.03.04. 05:19:52

@camilló: A se hús, se hal a magyar politikai köznyelvben azt jelenti, hogy se szegfű, se narancs. Ilyen szempontból a magyar választók döntő többségének akaratát kifejezi, más kérdés, hogy ez önmagában nem választási program, csak az utódpártok országrontó tevékenységének elutasítása. Ami magát a felépítményt illeti, a XXI. században a politikai hatalom korlátok közé szorítása, illetve a bérből, fizetésből élő rétegek érdekeinek képviselete már szerintem sem baloldali tevékenység, vagyis tulajdonképpen az LMP az egyetlen polgári párt a Parlamentben. Más kérdés, hogy nagyjából annyi polgári ön- és felelősség tudatú ember él Magyarországon, ahányan az LMP-re szavaznak.

A menekültválság idején szerintem eredetileg a leginkább megfelelő stratégiát választották azzal, hogy nem tematizálták a programjukban, mondván, hogy ez nem belpolitikai, hanem európai szintű hatósági és közigazgatási kérdés. És azt is jól tették, hogy elválasztották ettől a témától az IS és a velük kapcsolatba lépő uniós polgárok problémáját, ami viszont biztonságpolitikai kérdés. Kár, hogy időnként mégis eltérnek ettől az irányvonaltól, előjöttek az idétlen nyomkövetős ötlettel, és most Schiffer is belezavart az eddig világosnak tűnő irányvonalba.

Niebur 2016.03.04. 06:06:47

@wallenberg88051005: majd hat év teljhatalmú fidesz kormányzás és az adósság ellen folytatott harc után jelenleg (2016.01.31.) 25.180,3 milliárd Ft. Ezt sikerült összehozni válság nélkül, 3000 milliárd Ft nyugdíjpénz, 5000 milliárd ft. Eu támogatás, 27 % ÁFA, béka segge alatti bérszint mellett. Kifejtenéd, hogyan sikerült?

csepke 2016.03.04. 08:19:32

@Labasmaz: ez egy kis vicces utalás volt. jól sikerült különben, ha nem érted, elég fiatal lehetsz

Conchobar 2016.03.04. 08:39:35

"az Együtt, a PM, a Liberálisok gyakorlatilag elenyésztek a felmérések szerint, hanem az is, hogy az LMP elindult a megsemmisülés útján" - Baszki! Nem veszed észre, hogy gonosz dolgot művelsz?! Magad mondod, hogy a Együtt, a PM, a Liberálisok már elenyésztek, az összefogást követően, és most az LMP-t biztatod összefogásra ("Az LMP-nek nagyjából egyetlen esélye van a túlélésre: az ellenzéki összefogás támogatása"). És mert nem igyekszik elenyészni az LMP, ezért kvázi orbánistának bélyegzed

Karipapa01 2016.03.04. 10:11:50

Az a helyzet, hogy Magyarországon nem lehet más a politika! Az, hogy az LMP kinevezte magát zöldnek annyit jelent, hogy zölden fog lehullani a politika fájáról. Ez az egész összefogásosdi pedig egy baromság, bizonyítja a 2014-es választási kampány. Az ellenzéki "összefogók" egymásnak nagyobb ellenségei, mint a kormánypártnak.

arturdent 2016.03.04. 10:22:05

Üdv!
Úgy látom a ballib oldal minden áron be akarja darálni az LMP-t és nagyon remélem, hogy nem fog sikerülni nekik. Gondolom nem uszkálnak a pénzben, hogy komolyabb szervezetet hozzanak létre. Szerintem szükség lenne egy komolyabb közép pártra, aki tartja a távolságot mindkét oldaltól. Előbb utóbb remélhetőleg egyre több kiábrándult lesz azúgymond main politikai irányzatokból, igy egy középutas pártnak megnőhetnek az esélyei.

Alick 2016.03.04. 10:43:28

@Karipapa01: a "lehet más..." nem a zöldpártisággal egyenlő, hanem pl. a rendszerváltó mutyi pártok "nyomvonalainak" elutasításával...

1ghost 2016.03.04. 11:09:06

Hát ez haláli! Salgótarjánnak az egyik nagy tanulsága, hogy az előzetes felmérések nem érnek egy kalap szart sem.

Erre a blogoló mit csinál? Ezekre a felmérésékre támoszkodva ekézi az LMP-t, s fényezi a DK-t.
A DK számos ember számára nem vállalható - helyesen, hiszen, aki saját bevallása szerint éveken keresztül hazudott az országnak, az józan ember számára vállalhatatlan - az LMP viszont simán bevállalható bárkinek.

Karipapa01 2016.03.04. 11:17:32

@Alick: Akkor miért nem azt csinálja? Az eddigi legnagyobb "elutasításuk" az volt, hogy Gyurcsányt feljelentették Sukoró miatt. Na ez pont nem jött be! Azóta már történtek ennél orbitálisabb disznóságok is, Azóta vagy csendben voltak, vagy csak pofatúráztatás volt, amit mi kommenterek ugyanúgy megteszünk a különböző blogokban. Ennyi erővel akár rád is szavazhatnék.

Karipapa01 2016.03.04. 11:29:51

@1ghost: Ez az igazi logikai bukfenc amit írtál! Ugyanis a blogoló nem fényezi a DK-t, hiszen minden felmérés azt mutatja, hogy a DK növekszik és nem ekézi az LMP-t csak leírja, hogy a támogatottsága csökken. Ha az ellenkezőjét állítaná akkor hazudna, te pedig a hazugságot nehezményezed. Mégis arra bíztatod?

dzsaszper 2016.03.04. 12:23:56

Esetleg az Együtt-PM-nek kellene felfognia, hogy bakot lőttek a kiválással?

KeeperBp 2016.03.04. 12:42:03

"Az LMP-nek nagyjából egyetlen esélye van a túlélésre: az ellenzéki összefogás támogatása."

Összefogni veletek? Soha! Nincs más út? Mint 2014-ben? Amikor Ti az MSZP hátán másztatok be a parlamentbe? A DK soha nem mérette meg magát választáson. Lássuk be, ha a figyelembe vesszük a DK szavazóinak eltökéltségét, vagyis azt, hogy a DK szavazói mindig elmennek szavazni a pártjukra, és az Európa Parlamenti választás DK szavazatát összehasonlítjuk az Országgyűlési Választási részvétellel, akkor nincs meg az 5%. Vagyis kedves Gréczy Zsolt, a DK, csak azért van a Parlamentben, mert az MSZP bevitte. Minden más hazugság.
2014-ben a DK-nak semmi más esélye nem volt a túlélésre, mint az ellenzéki összefogás. Ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy bejussatok. A DK pontosan látja, hogy ma már egyetlen ellenfele van, aki hosszú távon reális alternatíva lehet, és az az LMP. Ez a blogbejegyzés, csak ezért született meg, semmi másért. Nektek a cél szentesíti az eszközt, és bármit hajlandóak vagytok hazudni, csak lejárassátok az ellenfeleiteket. A DK-nak nincs már hova nőni, a mostani 5-10% közötti mérés a maximum. Ezért kell valamilyen módon kinyírni mindenkit, aki konkurencia lehet Orbán leváltásában.

1ghost 2016.03.04. 15:49:51

@Karipapa01: Olvasd el még egyszer, amit írtam. Pont azt, hogy a felmérésekre való támaszkodás nagyon ingatag. Erre te ugyanúgy támaszkodsz rá.

Alick 2016.03.04. 16:50:56

@Karipapa01: bizony, lehetnének keményebbek is, mint a Schiffer interpellációi (ld. ügynöktörvény)

camilló 2016.03.04. 18:57:40

@chrisred: Az én köznyelvemben, pedig azt, hogy a semmi kategória! Volt szerencsétlenségem, pár szót váltani Schifferrel. Tőle arrogánsabb politikussal személyesen még nem találkoztam, pedig elég széles a paletta. nagyon nem tetszik (ezt volt szerencsém személyesen is elmondani több párt képviselőjének), hogy feltételes módban beszélnek!! Kérem tisztelettel, vagy állítok valamit, vagy mély csendben maradok! A sok "ha"-val tele a padlás. Én személy szerint semmibe sem veszem az olyan embereket, akik képtelenek határozottan állítani, és mégy úgy semmibe sem veszem, aki az esetleges tévedését nem képes belátni és elnézést kérni! Nos az LMP és a többi liberális ez a kategória. nagyon nem akarok itt idézni, de sokkal okosabb emberek nagyon jól megfogalmazták hogy is kell a hibákról gondolkodni! Azért ajánlom figyelmedbe Lenint! Mellesleg baloldali az, aki nem ért egyet az ember, ember általi kizsákmányolásával!! No akkor ki marad a baloldalon???
süti beállítások módosítása