Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Orbán feltette Magyarországot a terrortérképre

2015. szeptember 15. - Európa Kávézó

Köszönjük meg a Kedves Vezetőnek, hogy Magyarország bajba került. Hogy minket utál Európa fontosabbik négyötöde, és hogy ha eddig egyetlen menekültnek nem gondoolt arra, hogy nálunk terrorkodjon, akkor most már ez simán eszébe juthat. Olyan kizárt, hogy valamelyik, innen gyalázatos körülmények között kiebrudalt menekült egyszer visszatérjen és meghálálja a szívélyes fogadtatást? 

Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ. De nem, Orbán arcoskodik. Talán orosz érdekből, de lazítja az Európai Uniót, amely folyton a körmére akar nézni és nem hagyja kiépíteni a totális diktatúrát.

Mekk Mester módjára egy szögesdrótos vasúti kocsival torlaszolta el a határt. Azt gondolta kitalálója, hogy ezzel majd jól megállítja a gaz migránst. Ő lesz Hunyadi János, aki megőrzi a magyart és Európát az idegen kultúrától. Azt is makogja, hogy "az életformánkat" akarja megvédeni.

Melyiket? Azt, amikor néhány fideszes csókos család ellopja az uniós pénzeket? Vagy azt, amikor már négymillió szegény él az országban? Ezt akarná megvédeni? Inkább ne tegye. Keresztény Európáról, keresztény Magyarországról beszél. Ki lenne az? A komcsi besúgó Kiss-Rigó püspök, vagy a pápa helyett Orbánt választó bíboros, vagy a református emberellenes miniszter Balog?

Sebaj, megérkeztek a határra a konténerbírák. Magyarul fognak ordibálni rendőrök szírekkel, kurdokkal, majd bármiféle normális eljárást mellőzve kizavarni őket az országból Szerbia felé, ahonnan a szerbek majd visszaküldik őket hozzánk. Itt meg áll majd a kiképzetlen, de fegyveres katona, rettegve, nehogy lőnie kelljen. 

Az a kérdés, Orbán meddig megy el. Elfogadja-e végül a ránk is feladatot szabó kvótarendszert, vagy előbb-utóbb Schengenen kívül találjuk magunkat és az uniós pénzekre is keresztet vethetünk.

Nem kizárt, hogy éppen ez a célja.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr227789080

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói önkényeskedések lélektana 2015.09.15. 17:04:34

Ferdemorál Szilvia best of 1 Ferdemorál Szilvia nem a boldog gulyás korszakos kádárizmus pártfőiskoláin és továbbképzőin szívta magába a ferde és előítéletes gondolkozást, hanem a mai Pajzán Péter Kaotikus Egyetem jogi szakán. Már nem azt tanulta, hog...

Trackback: A migráns invázió kockázatai 2015.09.15. 14:40:12

  Egyelőre beláthatatlanok a hosszútávú következményei  a jóléti európai államokba irányuló menekültáradatnak. A szinte kaotikus helyzetben ránk zúduló információk korrekt, higgadt és főleg reális feldolgozása sem egyszerű feladat. A médiumok által kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 08:27:34

Európa egyre inkább megkedveli Mo-ot.

A terroristákat pedig nem érdekli a határzár,

terlasz 2015.09.15. 09:17:05

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Európa eddig sem Magyarországot utálta, hanem a pökhendi maffiózót.

Mayer Tamás 2015.09.15. 09:49:34

Magyarországot Orbán ugyan már rég bekebelezte, de még mindig nagyon éhes. Most már nemigen fogja alább adni egész Európánál. Pápabuktatásra játszik. Ha szükségét érzi: a keresztény Európát eláruló Antikrisztusnak fogja kikiáltani Ferencet, és mindent el fog követni, hogy a saját emberét ültethesse majd Szent Péter trónjára.

Egyelõre még csak tetszeleg Luther pózában (hiszen ez talált kibuggyanni belõle a minap: "Ich stehe hier und kann nicht anders"), de ha ez így megy tovább: elõbb Luther reinkarnációjának fogja magát képzelni, késõbb viszont már magának Luthernek.

Nagyobb bolond, de ugyanakkor ügyesebb szemfényvesztõ és tehetségesebb pozõr már, mint Hitler valaha is volt; önimádata és hataloméhsége sem kisebb - csak nem állnak (még?) a rendelkezésére akkora erõforrások, mint annak idején Hitlernek...

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.09.15. 10:47:53

„Köszönjük meg a Kedves Vezetőnek, hogy Magyarország bajba került.”
- Rohadt OV. Kiment a hajdan békés, ma keleti válságpontokra, polgárháborús helyzetet, és gazdasági nyomort generált, és kihirdette, hogy a fenyegetettek, és jobb életre vágyók jöjjenek Mo-ra.

„Hogy minket utál Európa fontosabbik négyötöde”
- Igen, a fontosak négyötöde igen, de a lakosság négyötöde meg határozottan támogatja a magyar intézkedéseket. Csak a rend kedvéért. Amúgy a „fontosak” négyötöde is kezd négytizedére, négyhuszadára csökkenni. Érdemes betekinteni az aktuális hírekbe. Vajon miért vezetik vissza a határellenőrzést szinte mindenütt? Csak addig elítélendő a magyar kerítés, ameddig a mi problémáinkat próbálja megoldani, mikor a gondok feléjük terelődnek, mindjárt megértővé válnak a kritikusok. Hát nem érdekes?

„Olyan kizárt, hogy valamelyik, innen gyalázatos körülmények között kiebrudalt menekült egyszer visszatérjen és meghálálja a szívélyes fogadtatást?”
- Nem, és igazad is van. Vegyük fel inkább a vinnyogó rüheskutya pozíciót, és nyaljuk ki mindenki bélsaras fertályát, mert az majd jót tesz nekünk. Eszünkbe se jusson bármennyire is magunknak intézni a saját életünket, rugdaljanak csak mindig mások abba a sarokba, amelyik épp tetszik nekik. Micsoda stratégia!

„Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ.”
- Az egész kerítésesdinek épp ez volt a célja. Nem a határátkelőkön érkező menekültekkel volt a gond, akik regisztráltak, elmondták a sirámaikat, és együttműködtek a problémáik megoldásában, hanem a zöldhatáron illegálisan, alattomosan, a humánus szabályok adta lehetőségekkel visszaélve gazdasági előnyökért, tömegesen hordákba szerveződve, terményeket legázolva, gyümölcsösöket megdézsmálva, mérhetetlen szeméthegyeket hátrahagyva, a lakosságot molesztálva, lázadozva pusztítják az értékeinket.

„Mekk Mester módjára egy szögesdrótos vasúti kocsival torlaszolta el a határt.”
- Igen, egy nemzetiszínű harapófogóval himnuszt fütyülgetve barkácsolta maga OV egy guberált drótkötegből, ahogyan ez egy amatőrtől elvárható.

A többit hagyjuk. Szánalmas ez a poszt, talán az egyik legócskább, amit eddig itt olvastam. Nem az a baj, hogy másként gondolkodunk, hanem hogy nem tényszerűek a felvetések. Ez két dologból következhet. Vagy általános tájékozatlanság, vagy észérvek hiányában hisztérikus hangulatkeltés. Csalódtam ebben a blogban.

Kong.Kinga 2015.09.15. 13:46:21

UK is Schengenen kívüli terület.

Kong.Kinga 2015.09.15. 13:47:35

Épiccs már nekik szállodát.

Kong.Kinga 2015.09.15. 13:49:08

"Olyan kizárt, hogy valamelyik, innen gyalázatos körülmények között kiebrudalt menekült egyszer visszatérjen és meghálálja a szívélyes fogadtatást?"

Az országot elnézve, akkor lennének csak bajban a már itt élő keleti jött-mentek.

Kong.Kinga 2015.09.15. 13:49:51

Még a cikkíró sem merte kiírni a nevét, tudta, hogy annyira gáz.

Renáta Poszuk 2015.09.15. 14:19:19

Kedves Kinga! Szerinted Magyarország azonos az Egyesült Királyságga? l

Renáta Poszuk 2015.09.15. 14:20:06

Kedves Kinga! Szerinted Magyarország azonos az Egyesült Királysággal?

szil_ 2015.09.15. 14:31:33

„minket utál Európa fontosabbik négyötöde”
Aztakurva, fontosabbik ugye?

♔bаtyu♔ 2015.09.15. 14:42:11

Poszter: Nem tudok olyan youtube videóra, cikkre kattintani (bármelyik válogatás nélkül), ahol ne bennünket és Orbánt dicsérnék.

Ráadásul hatalmas hozzászólás tengerben.

Ma már azokat a hazugságokat már nem adjátok el amit 10-15 éve még simán, mert pár kattintás ellenőrizni.

A turizmusunk decemberre rekordot fog dönteni.

♔bаtyu♔ 2015.09.15. 14:43:49

@terlasz: Európa ma kifejezetten szereti Orbánt. Nézz meg bármilyen videót, nyugodtan lehet olyan is, ami számunkra nagyon hátrányos.

♔bаtyu♔ 2015.09.15. 14:44:44

@Mayer Tamás: Most te tényleg azt hiszed hogy Orbán a pozőr és nem Merkel?

E.Katolnai 2015.09.15. 14:52:30

a magyaroknak joguk van megvédeni magukat, mind a szunnita-szalafi hordalék és mind a magyargyűlölő belső métely veszélyétől.
„minket utál Európa fontosabbik négyötöde” - ez ugyanolyan ferdített ostobaság, mint a cikk egyoldalúan lapos erőlködése ...
csalódtam benned Béla

tralalala 2015.09.15. 15:00:35

"Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ. "

Hát igen, ezt próbáltuk, és lázadás lett belőle, meg Germoney Germoney, fuck you Hungary, Allah ahbar.

Lordmotor 2015.09.15. 15:11:09

Gratulálok, rögtön a második mondatoddal leterroristázod a bevándorlókat, akik eleddig ugye végtelenül békés, toleráns, liberális, légynek ártani nemtudó, keményen dolgozni, és még keményebben adótfizetni, és max 2 gyermeket vállalni akaró emberek voltak... Annnnyira imádom a liberálisok "logikáját" !

Bafana 2015.09.15. 15:13:41

Milyen színű kvótarendszerről beszélsz, te szerencsétlen??? Merkel olyan, mint egy piromániás tűzoltó. Ő hívta őket ide, bassza meg őket ő. Milyen dolog már az, hogy idehív 800 ezer embert, majd kitalálja, hogy bocs, nem is. Osszuk el.
Az egész kvótarendszerről majd akkor kell egyáltalán beszélni, ha vége lesz ennek az egész Európába menekülősdinek.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem Fletó és a balfaszok vezetik Magyarországot!!
" annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ." Istenem, akkora baromságot írtál, hogy mindjárt eldurransz!

ursus artos 2015.09.15. 15:15:04

"Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ."
Nem tudom a poszter hol él?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.15. 15:26:22

El kéne olvasni az újságot..

Észre kéne venni, hogy a németek, osztrákok, csehek, és szlovákok lezárták a határaikat.

Szóval azok a srága illegáglis bevándorlók mind a több milliónyian itt ragadnának a nyakunkon ha beengednénk őket.

Szerencsére nem tesszük.

TappancsNyuszi 2015.09.15. 15:48:35

Az ujjlenyomatvétellel egy apró gond van: hogy a menekültek/migránsok nem működnek együtt. Elítélem Orbánt, az egész politikájával együtt, de ez a poszt nem vívta ki a tetszésemet.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.09.15. 15:55:05

öööö..nem tudom ,nem olvastam minden kommentet.
Volt már ballibezés?

alfacharlybravo 2015.09.15. 15:56:12

@terlasz: Hűha szép az önkritika, így elismerni, hogy pökhendi maffiózó Kazár vagy, gratula.

alfacharlybravo 2015.09.15. 15:57:58

@E.Katolnai: A Bélákat csak a nők szeretik Krúdy Gyula szerint.

BALTAZÁR 2015.09.15. 16:01:34

Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ.
De hát erről szól minden az elmúlt hetekben!!
A tisztelt bevándorlók nem hajlandók együttműködni a magyar hatóságokkal. Nincs útlevelük, nem adnak ujjlenyomatot, el sem mennek a szállásokra és gyűjtőpontokra. Ehelyett inkább a Keleti-ben éjszakáznak, sátoroznak ahol a körülmények természetesen nem túl rózsásak, hiszen nem arra lettek kitalálva, hogy ezreknek szállást biztosítson. Lehet aztán megrendítő képeket csinálni a szemétben, a hideg kövön éjszakázó menekültekről és a szívtelen gonosz Orbánról aki lábbal tiporja az emberi jogokat, diktatúrát teremt stb...Ezzel aztán napi muníciót adnak a ballib sajtónak és a hazai támogatóiknak az ilyen agyalágyult ostobaságok megírására.

driver70 2015.09.15. 16:11:27

Hajrá Magyarország! Mentsük meg Európát az áradattól . Remélem egyszer még hálásak lesznek nekünk ,hogy nem kell állandóan Mekka felé fordulniuk

alfacharlybravo 2015.09.15. 16:13:49

@BALTAZÁR: Csak annyit kellet volna tenni, ha hajlandók lennének, van aki megcsonkítja magát. A németek csak lestek a Freilassingi vonaton kiröhögték őket a betolakodók, mondván mi közük hozzá, hogy ott vannak ők Svédországba akarnak menni .
Je suis Petra

Tudományos libsizmus 2015.09.15. 16:19:49

Ha most Gyurcsány lenne a kormányfő, nagy gáz lenne, mert kint rekedt Szerbiában a belügyminiszterrel (Vadai) együtt, oszt nem tud hazajönni.

apro_marosan_petergabor 2015.09.15. 16:21:02

A cikk szerző erősen közelít a demencia felé.
Vagy ez általános libero vonás?

Tudományos libsizmus 2015.09.15. 16:22:13

"Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ."

Bizonyára most szálltál ki egy UFO-ból. De nem baj. 10-20 év, és megismered a Föld nevű bolygót.

panteon 2015.09.15. 16:26:51

@F.M.J.: Nálad a pont!

Ez a poszt borzalom....

Tudományos libsizmus 2015.09.15. 16:30:16

"Hogy minket utál Európa fontosabbik négyötöde..."

www.focus.de/politik/ausland/fluechtlingskrise-im-news-ticker-ungarn-erklaert-fuer-zwei-regionen-im-sueden-den-notstand_id_4947996.html

Ne a cikket figyeld, azokat már senki nem olvassa. A hozzászólásokra koncentrálj.

grafoguru 2015.09.15. 16:33:55

Ugye ünnepelni fogtok, amikor az első lövés eldördül? Bontsatok pezsgőt!

metal · http://electric.blog.hu 2015.09.15. 16:43:38

Először tanulj meg írni, vagy legalább egy helyesírás-ellenőrzőt használni:

"hogy ha eddig egyetlen menekültnek nem gondoolt arra, hogy nálunk terrorkodjon,"

Brix 2015.09.15. 16:46:57

Nagy hülyeség a blog! Látszik, hogy az írója nem olvassa sem a nyugati hírportálok hozzászólásait, és nem beszélhet a kinti őslakosokkal sem .... Éppen az ellenkezője az igaz: egyre népszerűbb Orbán és a szigorú menekültellenes magyar politika...Merkelt pedig egyre jobban utálják...

Tudományos libsizmus 2015.09.15. 16:48:27

@metal:
Az még hagyján. De saját magának mond ellent. "Terrorkodó" menekültek "kiebrudalásán" siránkozik.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2015.09.15. 16:57:31

A köztörvényes bünözö Orbán és a NER nem több egy darab szarnál. De azért felteszem a kérdést a poszt írójának, mégis mi a kurva anyádat csinálsz a többszázezres (milliós) integrálhatatlan, agresszív masszával...?! Amíg erre nem adsz választ, bizony csak egy demoralizáló pöcs vagy. No de esélyt adok: tehát elö a farbával!

Medgar 2015.09.15. 17:09:09

@Lordmotor: Tévedsz. Ezek már nem azok a filozófia professzor bevándorlók. A liberális mocskoknak most terroristákra van szükségük.

Éhbérkommentelő 2015.09.15. 17:13:17

Rég csinált ennyire hülyét magából bárki, mint a hazai ballib. Az állomáson integetnek a vonatnak, hogy "welcome, de jó hogy jöttök", miközben a vonat éppen távolodik

Európában megfordult a széljárás, most már a német szoccantak is orbán kottáját fújják (lásd mai Gábriel nyilatkozat), jó lenne már felébredni és gondolni egy nagyot, fiúk! Addig is ott a helyetek a Guinnes rekordok könyvében

Nzoltan 2015.09.15. 17:31:54

Az a baja a baloldalnak, hogy önként térdelt oda a fasz rosszabbik feléhez. Van ez így. Csak hát ilyenkor ne másban keressük a hibát!

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.09.15. 17:34:43

@Nzoltan: Jogos észrevétel, de mi változott?

Nzoltan 2015.09.15. 17:35:27

@Tudományos libsizmus: :-D
Nem talált itthon megfelelő migránst a nappaliba? Átment trófeát gyűjteni? :-D

Ésszelteli 2015.09.15. 17:47:33

A kommenteket olvasva 20 éven belül nem lesz itt sem baloldali sem liberális kormányzás. Talán így van jól. Elég nehéz megérteni, hogy miért akarja magát állandóan a balliberális oldal ennyire lejáratni.
Az értelmiségi elitje pedig mélytengeri búvárkodásba kezdett.

gargantua9 2015.09.15. 18:05:34

csak az egyik ponthoz: segítséget kellett volna kérnünk. Ja, Olaszország 2014(!)-ben már telesírta Európát, hogy nem bír a menekültáradattal. A segítség? A francia határt lezárták, ezen felül még egy ásót sem küldtek, hogy a vízbe fúltakat el lehessen temetni. Akkor milyen segítséget is kérhetnénk? Szegény blogíró, ül a klaviatúra felett, elolvas egy-két cikket ballib oldalról (kommenteket véletlenül sem) és azt hiszi, ő az okos megmondóember.... csak sajnálni tudom.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.09.15. 18:17:53

@Ésszelteli: értelmiségi elit???
se eze, se aza nincs ezeknek bakkerman

dunántúli gyerek 2015.09.15. 18:28:20

húha, haragszik a ballib

mi lesz ebből, ÖSSZEFOSÁS?

Ésszelteli 2015.09.15. 18:50:38

A legjobb demokratikus rendszer Svájcban található.
Ott a pártok benn ülnek a parlamentben és minden párt ad tagot a kormányba és a miniszterelnök személye is rotálodik.
Nincs min marakodni.

szabadság elvtársak! 2015.09.15. 18:59:18

Basszus! Ez a baloldal ennyire nem konzekvens? nemrégen arról dumáltak hogy mennyi az éhező gyerek, meg milyen szegénység van nálunk. Most meg befogadtatnának velünk több ezer migránst? És mi a faszommal etetnétek őket agyalágyultak? És szállás meg munkahely? Azért mennek a Magyarok is külföldre mert szar a megélhetés. És most fogadjunk be ezreket? Ti tényleg nagyon hülyék vagytok.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.15. 19:02:17

"Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ."

Te még mindig itt tartasz?
1) Persze, irány a nyugati határ, és ha a túloldalon nem kérnek belőle, akkor visszaküldik, és mi a Dublin III egyezmény értelmében kötelesek vagyunk visszavenni, ha az illetőt itt regisztráltuk.
2) Miután visszavesszük, mihez kezdünk vele?
3) Mondhatják sokan, hogy lám, hát nem küldik vissza őket, de lám, mégiscsak elkezdik a "szigorított ellenőrzést", azaz már nem kell nekik minden ágrólszakadt.
4) Ha a migránsok nem hajlandók ujjlenyomatot adni – és ez tényleg így van, vagy volt –, akkor erőszakkal veszünk tőlük ujjlenyomatot? Tiporva a szabadságjogot, miazmás?

Szóval frissítsd kicsit a készletet, és hagy a csókosozást, nem tartozik a témához.

Abban viszont igazad van, hogy bosszúból esetleg megpróbálnak páran itt csinálni valami rombolást. Nincs más megoldás, alaposan meg kell néznünk, hogy kit engedünk be a határon.

"Itt meg áll majd a kiképzetlen, de fegyveres katona, rettegve, nehogy lőnie kelljen."

Rettegve bizony, mert ha csak egyet lő a földbe, akkor is "felrobban tőle az internet", és a BBC meg a CNN élőben fog tudósítani a levegőben lógó tömegmészárlásról, amire a kutyafejű magyarok készülnek már megint.

KUHULIN 2015.09.15. 19:07:49

Ezt is ez a szerencsétlen írta:
"Amire az Orbán-kormány, nyilas nemzettestvérei segedelmével készül, az háborút készít elő. A benyújtott törvényjavaslat szerint a jövő héttől (!) bárkihez bemehetnek, bármit lefoglalhatnak. Bizony, Hozzád is, kedves Olvasó! És bármit elvihetnek, amire szükségük van. Bármilyen korábbi törvény és előírás érvénytelen. Bármely terület kiüríthető lesz. Az a menekült, aki átlépi a határt, kiutasítandó vagy börtönre ítélhető. Ha ezt a csúnya cselekményt többen követik el egyszerre, akár öt évet is kaphatnak. Ugyanennyi szánnak annak a magyar állampolgárnak, aki segít nekik. Ha valaki legálisan érkezik, azonnal egy, a határon felállított táborba zárják, amit el sem hagyhat."

Ez a csávó(?) vagy vagy tényleg ennyire hülye, vagy Fidesz ügynök!

Krisz11 2015.09.15. 19:21:40

Az jutott eszembe: miért van hullaszaguk a ballibeknek?!

szabadság elvtársak! 2015.09.15. 19:27:36

@Androsz:
Hát ez az! Érdekes arról egy kurva szó nem esik, hogy milyen körülmények indították el ezt az áradatot. Kik reklámozták nekik, hogy itt a kánaán ide vonuljatok? Hogy hazugság hadjárattal elindították azokat a háborúkat amiben az arab világot szétzilálták, most meg idejönnek észt osztani. Ők persze azokat a hajókat amelyekkel segítettek a migránsoknak a tengereken átjutni, miért nem a szabad világba a "tisztességes" amerókába irányították? Ráadásul arról sem cikkeznek, hogy a Török embercsempészek szerint, már több száz ISIS harcost juttattak a migránsok között Európába. Menjenek ezek a jó büdös francba!

2015.09.15. 19:29:23

A csehek pánikolnak. Folyamatosan hívogatják a rendőröket, ha meglátnak egy gyanús figurát. Már ráhívták a zsarukat egy roma kéményseprőre is, mert biztos egy ISIS harcos.

www.welt.de/politik/ausland/article146427854/Hysterische-Angst-der-Tschechen-vor-Fluechtlingen.html

Szerintem a többi kelet-európai országhoz képest leszünk mi még haladó szellemű europerek. :)

Agysebész migráns 2015.09.15. 19:31:10

Nem csak az illegális bevándorlókat kellene kiutasítani, hanem a hazaáruló liberálisokat is.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.15. 19:50:17

@Agysebész migráns: meg a hazaáruló fideszes őskomcsikat is. Bár velük igazából egy '56-os lincselős lámpavasra húzós témát célravezetőbbnek tartanék :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.15. 20:13:18

@Wendriner Piroska sakál és balerina: A csehszlovákok, de főleg a lengyelek elmehetnek a sunyiba. Hallgattak, mint szar a fűben, amikor a Nyugat bennünket cseszegetett azért, mert magunkat, mellesleg pedig őket is védeni próbáljuk a hordától, és a rohadt nagy liberalizmusnak kénytelenek vagyunk véget vetni. De amikor már arrafelé kószál pár arab, persze rögtön ők is rögtön kerítés, határellenőrzés, rendőrök, katonaság, akkor máris megjött a véleményük.

Olvasom, hogy visszaléptünk Európa "kőkorszakába". Gratulálok. Azzal, hogy újra feltaláltuk az országhatárt, máris a kőkorszakban járunk. Én már régóta kesergek azon az idiotizmuson, ami elvezetett oda, hogy Európa egyik csücskéből a másikba elmehet bárki, aki nem hívja fel magára a rendőrök figyelmét. Bárki. Észrevétlenül, nyom nélkül. Ha valakit keresni kezd a rendőrség, akkor esetleg tudják róla, hogy Észtországban átlépte a határt, de hogy aztán hová ment, arról már senkinek nincs ötlete. Hát szerintem ez volt a kőkorszak. Ami sajnos vissza fog térni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.15. 21:09:39

Orbán végre azt tette, amit az elejétől kellett volna. Persze ha nem a politikai haszonleséssel van elfoglalva, akkor elég sok bénáskodás elkerülhető lett volna. Az meg már ne legyen szempont, hogy ha valakit nem engedünk be a hazánkba, akkor majd ide jön terrorkodni. Egyrészt ezek szerint mindenkit be kéne engedni, sőt ingyenlakást adni neki, nehogy terrorkodjon, másrészt a tapasztalat azt mutatja, hogy a muszlim szélsőségeseknek ok nélkül is megy a terrorkodás.

Spacecake 2015.09.15. 22:20:35

Kedves poszter:bőnyállal...;)

2015.09.15. 22:48:50

Kibaszott egy undorító blog. A gyomrom felfordult ettől a poszttól. Szívesen mondanám, hogy libbant megélhetési rettegő, de ezt a fajta futóbolondot nem fizeti senki, magától ontja ezeket a reménytelenül sötét gondolatokat. Vajon mi motiválja az ilyen embert?

bombika77 2015.09.15. 22:57:28

Mikor ilyen cikket olvasok, elgondolkozok, hogy az írója milyen országban él vajon?
Ha csak egy picit képben lenne, tudná, hogy a menekültek sem regisztrálni, sem ujjlenyomatot adni nem szeretnének, és ez már nem csak nálunk probléma, de már Németországban is. Mert a menekülteknek jogaik vannak. Kötelezettségeik nincsenek? Egyre világosabban látszik, hogy ami nem tetszik nekik a mi (akár EU-s) jogrendszerünkből, az magukra nézve nem lesz kötelező. Hogyan is fogjuk őket integrálni?
Érdekes kérdés a nyelv használata. Ha kimész a franciákhoz, gondolom tudsz velük Magyarul beszélni.
Nekem ez valahogy nem sikerült, de az angol is nagyon nehezükre esett, akkor nacionalista társaság.
E mellett tengernyi tolmácsunk és fordítónk van gondolom, akik ennek a tömegnek fordítanának. Természetesen mindezt olcsón. Vagy netán beszéled valamelyik csoport nyelvét és társadalmi munkában vállalod ezt a cseppnyi munkát?
A lezárt határunkhoz néhány észrevétel: csak mi zártuk le? Dánia, Németo. Ausztria továbbra is átenged minden jött-mentet? Ha esetleg nem, akkor mit kezdenénk azzal a pár menekülttel, aki jön? Etetnéd és elszállásolnád őket, amíg nyugatra tovább mehetnek megint? Ha közben kitalálják, hogy mecsetre van szükségük a vallásuk gyakorlásához (mert ugye joguk van hozzá) akkor építünk nekik azt is. Csak hogy elégedettek legyenek és ne akarjanak terroristák lenni.
Aztán majd dolgozni sem akarnak, de enni igen...
Soha nem kedveltem OV-t. Mondhatni utáltam, de el kell ismernem, hogy igyekszik jól kezelni a "menekült" helyzetet. Előrelátóbb a témában, mint sok nyugati vezető.
Az, hogy egyértelmű számomra is, hogy OV és a sleppje végiglopta már a fél országot és lehazudta már a csillagokat, nem jelenti azt, hogy a korábbi díszpintyek és várhatóan a következők nem ugyanezt fogják tenni. Itt lenne szükség egy jó Hunyadira, aki pofán vágja ezt a társaságot (vagy legalább valakiket belőle) aztán előbb-utóbb rend lenne.
Hogy ez utóbbi témában egyet értek a blog írójával, nem jelenti azt, hogy egyébként nem egy szűklátókörű, agyatlan, balfasznak tartom, aki az ilyen írásokkal járatja le a baloldalt.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.15. 23:04:36

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: "Persze ha nem a politikai haszonleséssel van elfoglalva, akkor elég sok bénáskodás elkerülhető lett volna."

Ez a "haszonlesés" ez esetben azt jelentette, hogy botrány nélkül lenyeletni az EU vaksi (libsi) vezetőivel azt, hogy mi nem akarunk lakást, munkahelyet, TB-t ajándékozni egy nagyvárosnyi ismeretlen arabnak, akik még a származásukat is megpróbálják letagadni. Orbán tudta és mondta, hogy ellenőrzés kell, kitiltás kell, kerítés kell, határőr kell, különben szarban vagyunk. Tudták és mondták sokan mások is. Megint mások meg azt mondogatták utolcsó nyálcseppjükig, hogy embertelen meg szabadságjog meg szellős Európa. Az EU bumeráng politikusai valamiért szintén ezt mondogatták főleg. Most aztán itt van, mindenki belekóstolhatott. A kerítésépítéssel mi voltunk a szégyellni való kelés a boldog Európa seggén, most pedig a horvátok meg románok majd kapkodnak fűhöz-fához, mert a kényelmes távolból dicsérgetett menekültek megjelennek az ő határaikon is. Merkel a bukás szélére jutott a hülyeségével, és most megfigyelhetjük majd, hogyan fogja kiebrudalni az országából a behívott jöttmenteket úgy, hogy közben mindenképpen mi legyünk a hibásak.

Ez nem haszonlesés volt, hanem politikai kötéltánc a mi védelmünk érdekében, tudod. Szóval erőltesd meg magad, és most az egyszer mondd ki, hogy köszönöm.

Void Bunkoid 2015.09.15. 23:20:09

Az éremnek két oldala van, sőt inkább három.

a) a menekültek részéről: igen, el kellett volna/el kellene fogadnia azt (és beleegyeznie), hogy ja, ez itt schengeni határ, ha be akar jönni mint menekült, akkor végig kell s*ggelnie egy menekültügyi eljárást, aminek a végén az is előfordulhat, hogy elutasítják a kérelmet, és szépen kirakják a határon, ennek megfelelően nagyon jól jönne, ha magánál tartaná az iratait, netán az iskolai végzettséget igazolókat is (bemondásra senkinek nem hiszem el, hogy fogorvos, fociedző, építőmérnök vagy jedilovag). Azt is tudomásul kellene vennie, hogy ez nem két percig tart, és lehet, hogy sokáig kell ücsörögni a határon, mivel marha sokan vannak. Ja, és legfőképpen azt is tudomásul venni, hogy ha itt elutasítják, akkor próbálkozzon másfele, hátha máshol nem - ha meg mindenhol, akkor inkább menjen békében haza.

b) a mi részünkről: a kerítés egyáltalán nem volt rossz ötlet, az ellenőrizetlen, regisztrálatlan belépést megakadályozandó, ám nem ártott volna akár nagyon sűrűn átkelőket létesíteni, megfelelő létszámú hivatalnokkal, felügyeleti szervvel, rendőrrel, esetleg nekik kajával, vízzel, pokróccal, sátrakkal, satöbbi. Nem a Hiltonra gondolok, valóban ideiglenes tábor jellegűre, ha valaki VALÓBAN menekült, nagyon fog neki örülni, már annak, hogy nem lövik meg bombázzák, és tud normálisan aludni.

A Keletis meg gyűjtőpontos káosz utáni vagonzáras-egykicsiajtós brutálzáras valami egy kicsit átesés a ló túloldalára. Most még oké, kicsit visszajött a vénasszonyok nyara, de egy hirtelen lehűlés esetén ha ezek elkezdenek tömegesen megbetegedni-megfagyni-meghalni, ne feledjük, attól, hogy kizártuk őket egy kerítéssel, magyar területen vannak, ronda botrány lenne belőle.

c) az EU részéről: ez szervesen kapcsolódik a b) ponthoz, a kedves nyugati államoknak, ha szintén nem tetszik a rettentő tömeg, vagy meg akarják őket szűrni, akkor nem a saját kerítésüket kellene építgetni, hanem idejönni segíteni kerítést építeni, határállomásokat kiépíteni, embert adni ügyintézni, kajával segíteni, satöbbi satöbbi, mert mi egyedül kevesen vagyunk hozzá. Ha EZ a schengeni határ, és tényleg itt a probléma gyökere, akkor itt segítsenek. És nem kizárólag egy szakajtó pénzzel, hanem dolgos kezekkel, munkával.

Mert mint ugye kiderült, a sok kormánypocskondiázás ellenére amikor elértek a mesés Nyugatig a menekültek, és ott is rengeteg kezelhetetlen tömegekben összegyűltek, ők is rájöttek, hogy ez nem jó, de legalábbis nem így kellene csinálni.

Menne ez amúgy, annak idején, a kaliforniai aranyláz korában hetek (!) alatt több tízezres városokat voltak képesek az aranyásók felépíteni, postával, bolttal, vízzel, még távírószolgálattal (!) is - pedig azok csak kalandorok voltak, nem államszervezetek, hatalmas fedezetekkel.

Aztán, amikor vége lett a dolognak, szépen elbontották és mindenki ment a dolgára.

Void Bunkoid 2015.09.15. 23:32:23

@Void Bunkoid: jaj elfelejtettem: a gazdasági bevándorlásról, meg biztonságos országokról csak annyit szeretnék szólni, hogy 1956-ban véglegesen kb. 150 ezer ember hagyta el az országot (ez az ország lakosságának az 1,5 százaléka.

1956-ban, habár itt volt egy forradalom, amit levertek, kb 5-6 ezer halottja volt az azutáni megtorlásokkal együtt is, ez a kivándorlókhoz képest 3-4 százalék.

Lehet, hogy szentségtörésnek hangzik, de - van is ilyen, Kanadában élő ismerősöm, akinek még a nagyapja vette a kalapját '56-ban, a kivándoroltak legnagyobb részét NEM üldözte a rendszer, egyszerű opportunista kivándorlók voltak, akik kihasználták, hogy a forradalom alatti fejetlenségben nem őrzi a határokat vaskézzel a hadsereg meg az ÁVH, és szépen leléptek.

Nem azért mert üldözöttek voltak, egyszerűen, csak azért, mert sz*r volt itt az élet (ami igaz is volt, DE azért nem voltak itt ilyen sztálini időket idéző mértékű százezres népirtások meg tízezres éhen haló parasztok, mindössze egy bunkó kommunista diktatúra, aki megmondta neked, hogy mi a jó, de ha nem kerepeltél a főtéren meg nem rugdostad meg a rendőrt, akkor a Nyugathoz képes elmaradott nyomi körülmények között, de békén hagyott).

Mégsem rugdosták vissza őket tízezrével az osztrák határon, hogy megélhetési/gazdasági bevándorló.

Void Bunkoid 2015.09.15. 23:45:24

Egyébként a gordiuszi csomót a legegyszerűbben úgy lehetne átvágni, hogy az ÖSSZES menekültnek adni egy két hétig érvényes turistavízumot, amivel két hétig szabadon járkálhat, kérhet az osztrákoktól legálisan akármilyen vízumot, vagy megpróbálhat ott menedéket kérni, vagy illegálisan akár Kukutyinig ellógni. Ha sikerül neki, lelkünk rajta.

Ha két hét után megfogja a rendőr, hogy még mindig itt van, akkor teljesen logikusan a lejárt vízumú turistákkal szembeni eljárás keretében ott kirakni az országból, ahol bejött. Csókolom.

Sőt, így turistaként nem kell ingyenvonat sem, szépen vesz jegyet az állomáson, ha meg bliccel, akkor jól meg lehet bünetni :)

dunántúli gyerek 2015.09.15. 23:57:13

@Void Bunkoid: Az 50es években Kanada és az USA mindenkit fogadott, a képzetleneket is, mert nem lakott ott senki, és persze semmilyen szoc. háló nem volt egyik országban sem (még olyan szintü sem mint a kommunista Magyarországon)

ma nagyon nehéz és hosszadalmas a zöldkártya intézés, pedig ma is mind2 ország töküres egy átlag európai country-hoz képest..de már messze nem pörög úgy a gazdaság.

de valóban, az 56os menekültek között sok volt a gazdasági menekült.

Flúgatlan 2015.09.16. 00:00:42

Szánalmas vergődés ez a cikk. Mint a többi balos picsogás a témában.
Nem vagyok Orbán fan. Amit pl. a közoktatással művelnek, azért üvöltök. De "menekült" ügyben alapvetően igazat adok nekik. Itt-ott lehetnének finomabbak, de hogy ezt az áradatot meg kell fékezni, hogy ez óriási veszély az országra és Európára, abban teljesen igazuk van szerintem is. És kb. ezt vallja mindenütt az emberek többsége, ahova már megérkezett ez az áradat és sehol sem adnak ujjlenyomatot, ők diktálják, hogy hova fogadják be őket, stb.
Ha nálunk kevesebb muszlim negyed lesz 10 év múlva, mint X országban, akkor nálunk lesz jobb a közbiztonság, nálunk lesz kevesebb a terror és hozzánk jön több turista.
Fáj a határelzárás néhányaknak? Sajnálom, de nem kellett volna a százezres, minden szabályt felrúgó, követelőző siserehadat idetódítani. Ilyen helyzet után csak keményen lehet normalizálni a viszonyokat.
Gyalázatos körülmények, nálunk? Itt hány támadás volt menekültek ellen és hány Németországban? OK, a táborok, az adminisztráció nem bírta az eszetlen ütemben felduzzadó áradatot követni. De miért lenne az kötelességünk, hogy biankó áradatot, ami együttműködni nem akaró emberekből áll többnyire, szépen lássunk el? A németek is csak addig okoskodtak, míg nem ment oda a Magyarországon átármaló tömeg negyede. Aztná zárták a határokat, stb.

shakespeare 2015.09.16. 00:01:28

ez mi ? arra kérnek, hogy legyünk jófiuk a betörôkkel, hogy nehogy bajunk essék ? vagy adjuk oda az országot, hogy jól érezzék magukat ? ügyeljünk és kushadjunk, hogy a migránsok nehogy dühösek legyenek ?
most mi van ?
az elmúlt 30 ezer évben bármelyik közösség azonnal kinyírta az ilyen szónoklatot elkövetôt, mert amelyik nem így tett az a közösség nem is létezett hamarosan

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.16. 00:24:42

@Androsz: Nekem úgy tűnt, hogy magyar utcákon, magyar nyelven nekünk kampányolnak. Az EU-val való "lenyeletésnek" szerintem nem ez a leghatékonyabb csatornája.
Amúgy Merkel is libsi? Vagy annyi csak a definíció, hogy libsi=nem fidesz?

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2015.09.16. 00:33:20

Szerintem meg jó lenne tudomásul venni, hogy mi európaiak és ők, a menekültek" egyszerűen elbeszélünk egymás mellett. Mi menekültügyi egyezményekről, jogokról és kötelezettségekről beszélünk, ők meg egyszerűen csak ide akarnak jönni és kész. Nem is akarnak se regisztrálni, se menedékkérelmet beadni - Németországban sem.
Ezeknek fogalmuk nincs arról, hogy mi itt milyen sűrű szabályrendszerben élünk. Sokan azt se tudják hol vannak, milyen országok vannak itt. Ezek nem is gazdasági bevándorlók, mert legtöbbnek semmiféle motivációja nincs. Minél nagyobb csapatban vándorolunk, hatóságokkal nem érintkezünk, oszt majd csak lesz valamii.
Borzalmas....

teeszmalac 2015.09.16. 00:36:19

" Hogy minket utál Európa fontosabbik négyötöde"

ajánlom, hogy nézzél körül a külföldi hírportálok kommentfalain, meg jutyúbcsatornáin, még a ballibsi médiaoldalakon is ennek kb. a fordítottját látod majd :) :) :) :) a jobber, konzervatív oldalakon meg olyan szintű pátoszos Orbán-istenítés megy mindenhol, hogy már nekem fáj... de ne zavarjon a valóság :)))

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2015.09.16. 00:38:26

Azt érdekesnek találom, hogy eddig packáztak a rendőrökkel, balhéztak mindenhol, most meg némi erő láttán elkullognak Horvátországba????

Azt hittem, délután már lövetni kell, egész nap ettől rettegtem.

Persze nem tudom, éjjel megtámadják-e a határt...

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2015.09.16. 00:43:32

Ne haragudj poster, de én egy emberi egyenlőségben hívő, demokratikus gondolkodású ember vagyok és kibaszottul irritál, hogy "fontosabbik" négyötödről beszélsz.. Én pontosan annyit érek, mint az EU bármely más polgára.

Én még attól is rókázok, hogy a Fiume úton elittemetőt üzemeltetünk, pedig oda csak rothadó hullák kerülnek, nem pedig jogokkal rendelkező élő emberek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.16. 01:26:30

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: "Amúgy Merkel is libsi?"

Határeset. :-) A normális liberálisok azt mondják, hogy nem kell ragaszkodni a múlt módszereihez, nem egzecíroztatva kell élni, nevelni, keressünk egy viszonylag rugalmas együttélési rendszert. Az aberrált liberánsok már azt mondják, hogy nem rendszer kell, hanem szabadság, nem szabad gúzsba kötni az ember lelkét mindenféle haszontalan szabályokkal, a fontos az egyén boldogsága. A libsik az aberráltságot haszonlesésre cserélik, és fontosabb nekik a külföld, mint a szomszéd.

Merkel az elmúlt napokban eléggé határozottan bemutatta a hülye oldalát. Gyertek hozzám, kedves szíriai barátaim, jut nektek minden, Hansi majd kicsit összébb húzza magát a lederhosenben. Ha hozzáveszem, hogy állítólag csak 35 éves korában kezdett politizálni, addig viszont az NDK hű polgára volt, nem először merül fel a gyanúja annak, hogy csak kesztyűbábja valakiknek.

A magyar nyelven, magyar utcákon folyt "kampány" egy üzenet volt. Nekünk arról, hogy nyugi, a kormánynak a magyar fontosabb az idegennél; az EU-nak arról, hogy Magyarország nem beolvadt az EU-ba, hanem csatlakozott hozzá; az araboknak pedig arról, hogy félreértésről lehet szó az ábrándokban. A buta menekült népség jobban hitt a saját fajtájának, és bedőlt a hazugságoknak. (Ideális vásárlók és szavazópolgárok.) Az okos menekült népség nagy része már valószínűleg meg van menekülve valahol.

Ésszelteli 2015.09.16. 02:09:31

Most olvasom,hogy a Helszinki Bizotság szerint kizárólag a menekülteknek vannak jogaik Magyarországnak és a magyar lakosoknak ilyen nem jár.Rendben játszuk el a gondolattal, hogy a menekültek a helszinki bizottság tagjainak be nem kerített földjeiken mennek át, kárt tesznek a terményikben, megerőszakolják a családtagjaikat....A bíróság feléri az egyik helszinki bizottsági tagot, akinek történetesen nem volt földje, hogy adjon szakértői állásfoglalást.Közli, hogy a helszinki bizottság tagjainak nincs joguk, hogy ilyn dúrva paraszt módon a szegény, elgyötört arcú, erőszokoskodásban megfáradt menekültek ellen fellépjen és nyilvánvaló rasszista indíték lehet ezen gyalázatos vérlázító eljárás mögött, javasolja a panaszosok európaikúltúrájána olvasásra való köteezését az ítélet mellett.

bkkzol 2015.09.16. 02:31:43

Gyorsan telepítsünk le vagy 500 ezer muszimot! Tálán akkor megkedvelnek a szétszívott agyú brüsszeli és skandináv barátaink.

2015.09.16. 03:49:52

Ha Gyurcsány lenne most hatalmon, akkor már egymillió muzulmán táborozna Budapesten. A tiltakozó magyarokra pedig lövetne a nagyorrú bohóc.
Ehhez képest Orbán intézkedéseinek hála a helyzet rendeződni látszik. Merkel csak generálta a problémát. A hazug osztrák-német Reich a probléma része, nem a megoldásé.

2015.09.16. 03:53:16

"Ő lesz Hunyadi János, aki megőrzi a magyart és Európát az idegen kultúrától. Azt is makogja, hogy "az életformánkat" akarja megvédeni."

Nyilván egy ilyen magyargyűlölőnek, mint te, Hunyadi, Zrínyi, Kapisztrán, Sobieski is nevetséges rettegők voltak, akik ellenálltak a kebabos multikultinak. Megjegyzem ezek egyike se volt magyar származású, mégis befogadták, tisztelték őket a magyarok, mert magyarabbak voltak, mint a ballib belpesti bibildók.

2015.09.16. 04:06:46

"Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomtatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ."

Már megbocsáss, de mit szívsz? Eddig se és ezután se akartak regisztrálni, ujjlenyomatot adni ezek a terroristák. Ha ujjlenyomatvétel, regisztráció után küldtük volna, akkor a német visszadobja. Hisz emiatt volt az egész cirkusz! Ezért se akartak regisztrálni, csak azt skandáltâk, hogy: Germoney! Germoney!
Terroristáknak minősíthetők, mert fenyegetőznek és közben követeléseik vannak az állam felé. Ez a Btk. szerint terrorcselekmény.

"De nem, Orbán arcoskodik." - Orbán volt az egyetlen európai vezető, aki az EU joga szerint járt el. Ez arcoskodás?

"Talán orosz érdekből, de lazítja az Európai Uniót, amely folyton a körmére akar nézni és nem hagyja kiépíteni a totális diktatúrát."

Az EU, a nyugati és ballib lakájmédia, az USA követség CIA-s operatív tisztjei, a júdáspénzen megvett norvég álcivilek és a nyugati bankok ugrásra készen várták az alkalmat, hogy a renitens, magyar érdekeket néző Orbán ellen hadjáratot indíthassanak. Az illegális beözönlésről azt hitték majd ezzel meg tudják buktatni a legitim magyar kormányt. Nem jött be.
Jövőre majd az USA támad vegyi fegyvereket keresve Orbán házában. Az mindig jó ürügy. Már pár ezer amerikai martalóc benn is van az országban valami hadgyakorlat ürügyén. Majd amerikai és német páncélosokon bevonul Gyurcsány és helyreáll a "demokrácia".

2015.09.16. 04:12:22

"lazítja az Európai Uniót, amely folyton a körmére akar nézni és nem hagyja kiépíteni a totális diktatúrát"

Az uniót Merkel és Juncker akarja fellazítani, egy rasszkeveredéses katyvasszá formálni. A Coudenhove-Kalergi terv megy a maga útján.

Orbán olyan diktatúrát épített ki, ahol a média nagy része ballib, ahol a választó nagy többsége a most is regnáló kormányra szavazott. De nyilván az sokkal demokratikusabb lenne, ha a 4%-os DK vagy a 3%-os Együtt vagy a Jobbik mögött kullogó MSZP alakítana kormányt. Vicc kategória.

2015.09.16. 04:20:00

@retrovírus: lehet, hpgy jobbikos vagy fideszes és csak azért ír ilyen vállalhatatlan butaságokat, hogy a ballibeket lejárassa.
Néha az az érzésem, hogy a balos, ballib, magyargyűlölő bloggerek egy alternatív valóságban élnek vagy ők maguk a fideszes trollok.

2015.09.16. 05:20:17

Nocsak, úgy tűnik, hogy már 2012-ben véget érhetett volna a szíriai vérfürdő, hiszen az oroszok leléptették volna Aszadot. Csak ez nem tetszett az imperialista nyugatnak (UK, USA) és a nyugatiak inkább felfegyverezték a szunnita terroristákat.
Ha akkor hallgatnak az oroszokra, akkor nincs migránsválság se.

index.hu/kulfold/2015/09/15/az_oroszok_mar_2012-ben_bealdoztak_volna_aszadot

Zsidó szellemiségű luxuskurva 2015.09.16. 06:08:42

Jó a kerítés. Aztán, ha megpróbálnak áttörni, akkor könnygáz, vízágyú, erre elriadnak, ha pár mégis átjön, gumilövedék, bilincs, 3 év börtön. Van még annyi szép ország, ahol kifejezetten tárt karokkal várják őket, pl. a fejlett románia, a mesés horvátok...

midnight coder 2015.09.16. 07:11:34

Amúgy, ha Pl. a románok, szerbek vagy a szlovákok építenek kerítést, akkor annak minimális nemzetközi visszhangja lett volna. Az, hogy ilyen botrány van abból hogy meg akarjuk védeni a saját érdekeinket, az itteni hazaárulóknak köszönhető, Pl. Helsinki Bizottság. Legközelebb csak azért fogok a Jobbikra szavazni, hátha végre már megragadják azt a sokat emlegetett bőröndöt, szépen hazamennek, és inkább a palesztinok jogait védik odahaza ahelyett hogy nekünk teszek keresztbe ahol csak lehet.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.16. 07:38:10

A ballibek beszopták.

A nem működő kerítés tökéletesen betölti a funkcióját, immár hogy valóban lezárták a határt, így Horvátország fele mennek a menekültek.

Magyarország már megmenekült.
Európa még nem.

De előbb utóbb besokall Németország, Ausztria, és a Horvátok is az oda érkező menekültektől.
Csak idő kérdése, és mindenki a magyar megoldást fogja másolni.

Akkor már az EU is védve lesz.
Csak nehogy késő legyen.

♔bаtyu♔ 2015.09.16. 08:19:57

Kiválóan lejön, hogy Orbánnak milyen igaza volt. "nem fog működni a kerítés", "kidobott milliárdok" és hasonló ballibsi baromságok.

Faszán működik a kerítés, a bevándorlók a határ túloldalán rekedtek.

A humánus németek pedig eltűntek mint az aranyóra, valahogy nem akarnak buszokat küldeni az értékes agysebészekért.

♔bаtyu♔ 2015.09.16. 08:21:53

@midnight coder: Most néztem a Híradót, a szlovákoknál az ellenzék is egyöntetűen elfogadta a kvóta rendszer elutasítását. Elég egyértelmű, most is az bizonyosodik be, hogy a szlovákoknál hiányzik a vékony, de nagyon hangos és a hasonszőrűekkel jó nemzetkozi kapcsolatokkal rendelkező hazaáruló réteg.

lac666 2015.09.16. 08:26:53

Mennyi hülye primitív fasz veszi be a náci korrupt tolvaj felcsúti dagadt szövegét! Szégyen!

lac666 2015.09.16. 08:29:22

Gyűlölködő idióták, miért nem mentek gyerekeket rugdosni?

lac666 2015.09.16. 08:32:51

@Ballib Cenzúra: EU is védve lesz? Mitől te szerencsétlen? Agyhalott jobberek mitől vagytok beszarva?

Gest anyó férje 2015.09.16. 08:38:53

@♔bаtyu♔:
A szlovákok már valamikor 1939 táján elbúcsúztatták őket

♔bаtyu♔ 2015.09.16. 08:39:06

@lac666: Mit a faszt görcsölsz? Ki a faszt érdekel az EU? Oda mehetnek nyugodtan a bevándorolók, magánügyük.

lac666 2015.09.16. 08:44:54

@♔bаtyu♔: Ki a faszt érdekel? Szerinted mégis honnan kapjuk a pénzt? Szerinted mégis kinek a gazdaságához kéne közelítenünk? Tudom, hogy ti szeretnétek az orosz kultúrához közelíteni, én megmaradnék a nyugat európainál!

mikerbiker 2015.09.16. 09:04:21

Borzasztóan szomorú hogy, még mindíg az ehhez hasonló cikkekkel van tele az internet.A politikai haszonlesőket még csak megértem hogy azt nyilatkozzák amit a sok gyökér ujságíró hallani akar,de ez itt....
A guglifillérszipkázás az INDEX címlapon mostanra tényleg nagyüzemi lett.
A sok agyhalott libsi meg helyesel és bólogat...Még szerencse hogy 2014et megnyerte a Fidesz,és ha így folytatjátok akkor 2018at is elviszi.
Szégyen, hogy azokat mocskoljátok akik éppen a ti seggeteket védik.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.16. 09:05:58

@lac666:

Azért nem, mert mi veletek ellentétben nem élvezünk el attól, ha védtelen embereknek lövik ki ballib parancsra az emberek szemét, beazonosíthatatlan karhatalmisták.

Viszont azt elvárjuk, hogy a kormány a határainkat megvédje.
Hogy ne jöjjönnek iszlám illegális bevándorló hordák ellenőrizetlenül az országba.

Neked is csak az fáj, hogy a kormány megállította ezeket, és ellenőrzött körülménykeet teremtett a határátlépést illetően.

A magadfajta tetves ballibek a káoszra játszottak, amit az ide tartó többszázezer muszlim bevándorló okozott volna.

Nem jött be, és ezért nyafogsz.
Véleményed leszarható, a probléma megoldva.

Te meg csak frusztrálódjál a saját marhaságod migráns seggnyaló levében.

Exploiter 2015.09.16. 09:06:56

@IKDFA:

Ezt olvastam. Egy újabb alaptalan riogatás, ugye.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.16. 09:08:55

@IKDFA:

A ballibek legalább 10 blogaban ezeket a nőket erőszakoló tetveket is védték.
Hogy Svádországban, Dániában, és Hollandiában nem is többszörőződött meg a nemi erőszakok száma, melyeknek túlnyomó többségét az a muszlim bevándorló horda követ el, aminek a népessége az 1-2%-ot se éri el.

Hanem a satisztikák hazudnak.

A csillagot is lehazudjá a ballibek az égről, az erőszaktevő illegális bevándorlók érdekében.

Nem normálisak, elvesztették az önkontrollt.
Sajnos.

Naga Jolokia 2015.09.16. 09:44:21

A szerző segghülye, de legalább rosszindulatú is. Jellemzően a nevét sem vállalja.

2015.09.16. 09:45:34

ha így haladunk, lassan az egész EU rajt lesz a terroristák listáján? Amúgy, ha jól tudom, az ISIS nem is örül annak, h kivándorolnak az arabok

Jani de Scytha 2015.09.16. 09:53:41

Miről beszél a cikk irója?

Szerinted azért koppintja egész európa a megoldási technikáinkat, mert olyan hülyeség volt? Azért hívják a kedves vezetőt a német parlamentbe hogy osza meg ötleteit, mert akkora hülyeség?

Miről beszélsz te szerencsétlen?

Vagy ha itt tanyázik 80.000 ember az országon belül, az jobb nekünk te idióta?

Ha ilyen ostoba vagy, ne írd le legalább.
youtu.be/mH9QGrJCSBY

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.16. 09:58:55

@Naga Jolokia:

A bejegyzései alapján egy Gyurcsaniysta Gréczy Zsolt tanítvány.

csak egy néző 2015.09.16. 10:22:58

"A német neonácik köszönik Orbán Viktornak"

444.hu/2015/09/16/a-nemet-neonacik-koszonik-orban-viktornak/

Őrjöngés indul 3 2 1 Start!!!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2015.09.16. 10:28:56

Vazze, már ez ezredik barom cikk, blogbejegyzés, amire egyöntetű az elutasítás a kommentelők részéről, de sebaj, ezek úgyis nácik, gondolják a szerzők és nekilátnak a holnapi ugyanilyen cikknek.

citrix 2015.09.16. 10:44:18

"Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy ujjlenyomatot veszünk, regisztrálunk és irány a nyugati határ." Miért nem regisztráltak Görögországban, ahol az EU területére léptek?Mert nem hajlandóak. Eldobják a papírjaikat, azonosítás bemondás alapján ha egyáltalán erre is hajlandóak. Németországot szajkózzák, majd ott hajlandóak talán regisztrálni. Senki nem hívta őket erre, ígérni a németek ígértek nekik fűt-fát és ránk mutogatnak. Ha a németnek kellenek akkor indítson értük járműveket a görög határhoz és vigye egyenesen. Ha meg nem kellenek neki se pláne ilyen tömegben (és ez érthető) akkor ne játssza meg a bazári majmot ide mutogatva hogy milyen galád ez az ország nem engedi be a fél világ nyomorultjait.

Void Bunkoid 2015.09.16. 11:11:35

@dunántúli gyerek: az egyik közülük igen sokra vitte, de nem mutogatok ujjal mer' elvisz az éjjel a tek :)

Macropus Rufus 2015.09.16. 11:21:56

nos sztem meg nincs bajban. Aki ismer az tudja, hogy ki nem állhatom ezt a Viktor. De most amit csinál - sztem - nem rossz elgondolás. Persze, ő a rossz, belpolitikában mindenképpen. De amit most csinál az jó. A német és az osztrák ugat, de az elöbbi most tervezi lezárni az osztrákokkal közös határvonalát, a sógorék meg már megtették. A Dánok szintén kezdenek besokalni.
Gy.k. ez a mostani helyzet bebizonyította, hogy az egész rohadt Unio pontosan semmit nem ér, ha a határai védelméről van szó. De abban bőszen tudtak szavazgatni, hogy az uborka milyen hosszú legyen és/vagy mennyire legyen görbe. Szóval a baromság az megy, de még egy egységes haderőt sem tudtak kiállítani.
Aztán ha valaki kezébe veszi az ügyet, az már egyből köcsög... Németeg mutogatnak ránk, közben tervezik a zárat. OSztrákok mutogatnak ránk, közben már lezárták a határt. stb...

mismásoló szalon 2015.09.16. 14:15:59

Te hülye barom, de pont ujjlenyomatot adni meg regisztrálni nem akartak.

mismásoló szalon 2015.09.16. 14:20:12

"Magyarul fognak ordibálni rendőrök szírekkel, kurdokkal"
Tök mindegy, ordibálhatnának velük angolul vagy franciául is, semmilyen nyelvet nem beszélnek.
Másrészt ők jöttek ide, nekik kellett volna felkészülni.
Nem hívta ide őket senki.

@Mayer Tamás:
Mivel nem beszél németül, ez nem buggyanhatott ki belőle.

Fekete Árpád 2015.09.16. 14:22:58

Cs egy par sor utan d batran kijelentem h ti is vegtelenul ostobak vagytok a szennyirasaitokkal! :)

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.09.16. 14:48:28

@mismásoló szalon: "Nem hívta ide őket senki."
- Jó lenne, ha ebben igazad lenne, de csak félig van. Sajnos hívták, küldték, tudható az is, hogy kik. Nem pont ide, de rajtunk keresztül, nem csak a mi nyomorunk érdekében, hanem az egész EU lebénítása kedvéért. Nem mintha könnyeznék ezért az álszent gittegyletért, de ha ilyen módon bukik, akkor fennmarad a hit, hogy működhetett volna. Tudjuk sokan, hogy ez nem igaz, de a konzumidióták többen vannak, és hát a demokrácia, az demokrácia.

mismásoló szalon 2015.09.16. 14:49:07

@lac666:
Itt egyedül te gyűlölködtél eddig.

Augur HUN 2015.09.16. 17:39:53

Nehéz lenne nem egyetérteni az olvasottakkal - bár látom azért sokan próbálkoznak.
Akkor had tegyen hozzá kötekedésen kívül, hogy ha kezdettől fogva normálisan állunk hozzá a dolgokhoz (és itt most sorolhatnám hosszan, mi mindent kellett volna tenni és előkészíteni a sokmilliárdos határkerítés helyett és annak az árának töredékéből(!), de már sajnos felesleges), akkor bizony simán mehettek volna a dolgok a fentebb leírtak szerint is. És Magyarország - mint TRANZITORSZÁG - igazán meg sem érezte volna a az egész migrációs krízist.
És mielőtt valaki rávágná, hogy ez pusztán egy "liberális álom", szeretném leszögezni, NEM vagyok sem "libcsi", sem "komcsi". Viszont elvakult Fidesz-droid sem!
Gondolkodó ember vagyok, aki nem csak a hülye propagandát szopva végiggondoltam a lehetőségeket és arra jutottam, hogy az elmúlt 4 hónap majomparádéjánál Magyarország többre is képes (lett volna), jóval humánusabb módon!
Aki pedig másként gondolja, annak kívánom, legyen további boldog élete ebben a Fidesz-KDNP által megteremtett rémálomban, ami a "demokratikus, keresztény és hazafias Magyarország"!

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.09.16. 18:24:23

@Augur HUN: „Magyarország - mint TRANZITORSZÁG - igazán meg sem érezte volna a az egész migrációs krízist.”
- Ez ugye csak egy naiv ember lilagőzös lázálma? Mert ha erre lett volna egy csöppnyi esély is, akkor még kevesebb aggódnivalójuk lehetne más EU tagoknak, csakhogy valamiért ők is zárják a határokat.
- Továbbá jelezném, hogy a görögök épp ezt a stratégiát alkalmazták. Néztél mostanság híreket? Tanulságos!

„NEM vagyok sem "libcsi", sem "komcsi". Viszont elvakult Fidesz-droid sem!”
- Tehát, aki egyetért azzal, hogy a magyaroknak joguk van eldönteniük, hogy a saját hazájukban kik, milyen értékrend szerint telepedhetnek le, esetleg akár léphetnek be az ország területére, azok mind fidesz-droidok. Kissé szélesíteni kellene a látókört, hátha beleférne a csőbe kevés árnyaltabb megközelítés is.

„Gondolkodó ember vagyok, aki nem csak a hülye propagandát szopva végiggondoltam a lehetőségeket és arra jutottam, hogy az elmúlt 4 hónap majomparádéjánál Magyarország többre is képes (lett volna), jóval humánusabb módon!”
- A lehetőségek latolgatása közben figyelembe vetted, hogy nem az otthoni cipőszekrényed küllemét tervezgeted? Tudod vannak bizonyos szabályok, meg törvények. Én speci masszív EU-ellenes nézeteket képviselek, de tudomásul veszem, hogy ezek a vállalt szabályok vonatkoznak ránk is, tehát be kell tartani, és be kell tartatni. A „menekültek” pedig nem akarják betartani. Na akkor most kérdem én, hogy ha én elviselem az EU szabályait, pedig nem venne ki sok időt az életemből a határokon való útlevélvizsgálat, akkor egy messziről uszított jött-menttől miért is ne várhatnám el ugyan ezt? Menyjenek az anyjuk keservébe az elvárásaikkal.
- Jelenleg az ORIGO tudósítgatásait olvasgatom. Azért azt, mert általában elvakultan kormányellenes, tehát vélhetően a migránsokat jobb, a rendőröket rosszabb színben tünteti fel a valóságosnál. Evvel együtt nagyon humánusnak tartom az intézkedéseket. Az ok pedig egyszerű. Ezek a gyülevészek a viselkedésük alapján úgy menekültek, mint amennyire eszkimók. Ha otthon is így viselkedtek, nem csodálkozom, ha elzavarták, én is szívesen látnék hatékonyabb módszereket. Pl. nem a határokat védeném, mert azon a vonatkozó jogszabályok szerint nem szabad átlépnünk. Én beengedném a balhézókat cc két kilométerre, félholtra verném, hogy azt is elfelejtsék, hogy hogyan kell újra útra kelni, azután hazavitetném őket oda, ahonnan jöttek. Csak a legkeményebbekkel kellene eljátszani, és egyelőre többszörös a létszám és felszereltségbeli túlerőnk. Nem kellene megvárni, amíg többen lesznek! Ez nem lovagi torna, ez a hazánk területe akkor is, ha néhány agyroppant idealista a monitorjára rózsaszín szúnyoghálót erősített.

„Aki pedig másként gondolja, annak kívánom…”
- Tehát aki ellenkező nézeteket vall, az méltatlan a vitára. Amúgy sem tartoznak a tárgyhoz a fidesz más témákban tanúsított megnyilvánulásai. Igazán fajsúlyos megközelítés! LOL

metal · http://electric.blog.hu 2015.09.16. 19:08:23

@Augur HUN: "Viszont elvakult Fidesz-droid sem!"

Hát fideszdroid nem vagy, de elvakult az nagyon. Vagy csak félelmetesen naiv hülye. Döntsd el a két lehetőség közül.

Bbogas 2015.09.16. 21:30:13

Merkel mama örülhet, most aztán lesz annyi szelfipartnere, hogy kitartanak élete végéig :D

stefanoo 2015.09.16. 21:52:53

szerkesztő úr menj a pics@ba, nem vagy normális,ja és nylogasd feri metélt f@rkát

Bbogas 2015.09.16. 22:29:27

@stefanoo: Ez jo otlet. Ferinek most ugy sincs tutujgatnivalo migrancsa :D

Libsik, ezt nagyon beszoptatok !

stefanoo 2015.09.17. 07:13:06

A némtek lassan felébrednek az álmukból, Merkelt kirugják,
és jön az örömatya a bevádorlóknak!

hvg.hu/itthon/20150917_Bombakat_meregfiolakat_sejt_a_menekultekn
olvasd

Jancsiszeg1980 2015.09.17. 08:20:05

"Olyan kizárt, hogy valamelyik, innen gyalázatos körülmények között kiebrudalt menekült egyszer visszatérjen és meghálálja a szívélyes fogadtatást?"

Magyarán elismered, hogy sikerült kívül tartani egy potenciális terroristát?

Isti Stefi R 2015.09.17. 08:22:47

Aki ezt a cikket irta,az egy tudatlan,onpusztito barom...

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.09.17. 08:33:57

@Jancsiszeg1980:
Én nem számítanék ilyen bonyolult összefüggések felismerésére! :-)

Napkorona 2015.09.17. 22:15:36

:D amikor a 'tolerancia' harcol az 'intoleránsokért'. nevetséges...
süti beállítások módosítása