Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Már Vona Gábor kormányoz

2015. május 24. - Európa Kávézó

Szinte megfejthetetlen, hogy a Fidesz, az LMP, és most már az Együtt is, miért nyomja előre a Jobbikot. Nem veszik észre, hogy minden gesztusuk őket erősíti?

MIntha mindenki megbolondult volna: Orbán végrehajtja a Jobbik programját, az ellenzék nagy része pedig asszisztál hozzá... Mint a képen látható, tulajdonképpen Vona-kormány működik  A Fidesz örök és megbonthatatlan elnöke a saját polgári köréből kinőtt ifjú náci ölebe lett. Mindazon kívül, ami itt olvasható, további jobbikos célok valósultak meg.

Roosevelt helyett Széchenyi tér? A Jobbik akarta, Orbán megcsinálta. A Jobbik egészen konkrét neveket is beleírt a Radikális változás című programjába:. „Horthy Miklós, Wass Albert, Teleki Pál, Prohászka Ottokár, Tormay Cécile, Hamvas Béla és más méltatlanul elfeledett nagyjaink emlékére országos köztéri szoborállítási program beindítása a civil szféra bevonásával” Kipipálva. A Jobbik követelte a Károlyi-szobor eltávolítását.is. Megtörtént.

Az, hogy Orbán ostoba, mert Vona át fog rajta gázolni az első adandó alkalommal, az rendben van. Összenőtt, ami összetartozik. Schiffer LMP-jének sztorija is világos. Orbán kérte a Jobbik szalonképessé tételét, hát megteszi.

De hogy az Együtt miért kvaterkázik rakparti cipőkbe köpködő, ózdi önkormányzatot Árpád-sávosra festő, nyíltan Európa-ellenes, uniós zászlót égető, várvádazó párttal, az végképp érthetetlen. Ezt a hibát már Bajnai idején elkövették az európai parlamenti választás idején, amikor tévévitáztak egy rettenetest Morvai Krisztinával. A Jobbik utána jól szerepelt, az akkor még Együtt-PM viszont önmaga számára csalódást keltően. 

Gőgös, MSZP-elnökhelyettes most azt mondta, ők nem ültek volna le a Jobbikkal még egy konferencián sem. Korábban, Szanyi Tibor esetén ezt nem így gondolták. A gójokat utaztató szocialista is dumcsizott egyet Morvaival - büntette is az MSZP-t a szavazó. Ha Gőgös mondata irányváltás, akkor az üdvözlendő.

A DK ebben a témában következetes. A Jobbikkal soha semmit - és helyesen cselekednek.

Az Együtt azonban talány. Már az sem érthető, hogy korábban szétszakították az LMP-t, csináltak belőle kicsi PM-et, majd a rendezvényükre az LMP-t hívják, a korábbi szövetségest negligálják. Schiffer röhög a markába. A legnagyobb győztes azonban megint Vona, aki Zazrivecz néven nyilván nem bevándorló ősökkel rendelkezik. Viszont ott ül az embere az asztalnál, kicsit zsidózik, buzizik, aztán méltatlankodik, hogy nem is szélsőséges. Látjuk magunk előtt, ahogy Mirkóczki szóvivő az esemény után jelenti Vonának, hogy rendben voltunk, full média. Mire Vona: rendben, most hívd fel a Betyársereget, mi újság, faluhelyen?...

Úgy látszik, a zuhanó Fidesz és a vele kezet fogó rész-ellenzék szélesre tárja a kaput a Jobbik előtt. Mémpártok helyett igazi ellenzék kell. Ez a tanulság.

Végül: nem a rendszerváltást kell értékelni a rendszerváltást eláruló Fidesszel és 1989-ben ott sem volt pártokkal, hanem az Orbán utáni rendszerváltásra illene készülni - csak demokratákkal.

Tehát Fidesz és Jobbik nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr177486600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabriela Gerendásy 2015.05.24. 09:07:36

orbánviki végrehajtja a jobbik programját-mert úgy gondolja, ezzel kifogja a szelet a vitorlájukból-pedig nem. a dk nem cselekszik helyesen, mert le kell ülni vitatkozni, és ha valaki zsidózik és cigányozik, szóvá kell tenni . és igen-az MSZP és a dk is gőgös-a szó eredeti értelmében. úgy tűnik, nem tudnak mit kezdeni a jobbikkal és ezt a sehová se vezető, ostoba megoldást választják és ki is tartanak mellette.nem lesz jó.

Toportyán Zsóti 2015.05.24. 09:50:21

Annyi sütnivalód nincs hogy rákérdezz,kik adnak pénzt a zombikoknak?!Falafelesek és az NKVD pénzén élnek és virulnak,miközben a narancsgecik az uniós pénzeken habzsidőzsiznek...Kapitalizmusban a nácikokat minden pénzeszsák,szakszervezetek nekik csak gát az extraprofitjuk elérésében,nem számít hogy a bolygónk lakhatatlan lesz!

Toportyán Zsóti 2015.05.24. 09:52:12

Kapitalizmusban a nácikokat szponzorálja minden pénzeszsák kevés kivétellel.

Toportyán Zsóti 2015.05.24. 09:56:14

Magukat értelmiséginek gondolók között már terjed a kór,mely szerint a ballerek kollaborálnak a narancsgecikkel,ami beteges.

s.g.l. 2015.05.24. 10:11:10

az ellenzék és médiája tök idióták, lényegtelen baromságokkal, hülye ideológiákkal tömik a médiafelületet, mikor a lopásokkal, hazudozások szembeállításával kéne rávilágítani az aljasságokra, megélhetési problémákra, azt mindenki felfogja ha naponta hallja azért él szarul, vagy rosszabbul mint élhetne, mert a maffiózók ellopják, közpénzen dőzsiznek, magánstadiont építtetnek a budijuk sarkába.

Európai Baloldal · http://amiidonk.hu 2015.05.24. 11:56:58

A DK is legalább annyiszor le a Jobbikkal, mint más mainstream pártok. Ráadásul a DK prominensei által folytatott neoliberális megszorító politika egyenes következménye volt az a nyomor, amelynek talaján a Jobbik felnőhetett.

"A fasizmus ott leselkedik a neoliberalizmustól el nem zárkózó baloldal mögött is."

Ez az idézet rendkívül jól ráillik a DK-ra.

Európa Kávézó · http://europakavezo.blog.hu/ 2015.05.24. 12:03:57

Lehet, hogy az ellenzék béna. Lehet, hogy Gyurcsány is, de az nem igaz, hogy valaha leültek volna a Jobbikkal. A neoliberális megszorító politika pedig hazugság... Sosem képviselt ilyet az MSZP és az SZDSZ

Toportyán Zsóti 2015.05.24. 12:17:58

@Európai Baloldal: Zombikok a csuti orálmuzsik kreatúrái,ballerek elleni biológia fegyver.

Toportyán Zsóti 2015.05.24. 12:20:40

Alapjövedelem bevezetése nélkül sajna jönnek a mélymagyarzombikok,akik leginkább a falafelesek és az NKVD által fizetett hasznos idióták.

SEHERIKE23 2015.05.24. 13:51:07

Azért nem kéne ekkorát hazudni! Semmi közöm a DK.-hoz, sőt egyik párthoz sem, de a DK. sosem ült le a Jobbikkal, és kijelentette, hogy nem is fog.... A Jobbik, az Orbán által létrehozott Polgári körökből nőtte ki magát, a Vona Gábor vezetésével. Azért illene a tényekről beszélni....és az IGAZAT, MINDIG CSAK AZ IGAZAT! Akkor vagyunk hitelesek.

Andráska8 2015.05.24. 14:03:24

@Európai Baloldal:
Te egy barom vagy, vagy nem olvastad a DK programját.
Amúgy mesélj már, mikor ült le egy asztalhoz a DK?

wallenberg8805 2015.05.24. 14:30:24

1. A Fidesz legtöbbször csak szavakban veszi át a Jobbik programját, például az MSZMP-vezetők luxusnyugdíját nem szállította le minimálnyugdíjra, csak 5-10 ezer forinttal csökkentette.

2. "Roosevelt helyett Széchenyi tér"
Roosevelt lepaktált Sztalinnal, Széchenyi nem, tehát Széchenyi méltóbb névadója a közterületnek.

3. "ózdi önkormányzatot Árpád-sávosra festő"
Az Árpád-sáv ott van az ország címerében is, tehát pozitív jelkép, így szabad önkormányzatban is a falra festeni.

4. "várvádazó párttal"
Nem vérvádazó, hanem gyilkosságozó. A Jobbik nem állította hogy a tiszaeszlári gyilkosságot milyen indítékból követték el.

5. "A gójokat utaztató szocialista"
A gój ugye azt jelenti hogy nem zsidó. Mióta tilos nem zsidókat utaztatni? Ez valami fordított nácizmus akar lenni a bejegyzés szerzőjétől?

6. "Vona, aki Zazrivecz néven nyilván nem bevándorló ősökkel rendelkezik"
Vonának nem volt Zázrivecz nevű vér szerinti őse, Zázrivecz a nevelőnagyapja volt, Vona a vér szerinti nagyapja nevét vette vissza.

7. Toportyán Zsóti 2015.05.24. 12:20:40
"Alapjövedelem bevezetése nélkül sajna jönnek a mélymagyarzombikok"
Az alapjövedelem következménye lenne a cigányság létszámának drasztikus növekedése, ami a tapasztalatok szerint növelné a munkanélküliséget, csökkentené a közbiztonságot.

8. SEHERIKE23 2015.05.24. 13:51:07
"A Jobbik, az Orbán által létrehozott Polgári körökből nőtte ki magát, a Vona Gábor vezetésével"
Ez hazugság. A Jobbikot 1999-ben alapították nemzeti érzelmű egyetemisták, akiknek a Fidesz nem volt eléggé nemzeti, a polgári köröket 2002-ben alapította az Orbán, Vona Gábor 2003-ig részt vett a polgári körökben, de akkor nem ő volt a Jobbik elnöke, a Jobbik elnöke Kovács Dávid volt, a Jobbik jóval később nőtte ki magát, 2007-től, amikor létrejött a Magyar Gárda.

program készítő 2015.05.24. 14:47:52

Már a megjelenésekor összevetettük a saját 2010-2014-es programunkkal ,nem sok közöst találtunk.
Talán az eltöröljük a mentelmi jogot hasonlít a mienkhez!
L.C.M-Pártok civil szervezetté nyilvánítása,képviselők visszahívhatósága,hatalommal való visszaélés büntetésének növelése.(további részletek a blogon)

SEHERIKE23 2015.05.24. 14:49:57

@Európai Baloldal: - Tudod rengeteg helyen lehet olvasni, hogy jött létre a Jobbik, kinek a kreálmánya. Nem a levegőbe kell beszélni, és ha nem tudsz valamit, ne szólj hozzá! Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna! Itt a link, győződj meg róla magad!

nepszava.com/2012/12/magyarorszag/vona-a-fidesz-tagjakent-kezdte.html

SEHERIKE23 2015.05.24. 14:53:54

Kattints a linkre! Olvasd el!!! Több helyen is olvasható a Wikipédiában is! Igen, Vona még a Fideszbe is belépett! Nézz utána!

wallenberg8805 2015.05.24. 15:07:58

Vona Gábor 2003-ig volt polgári kör tag, a Jobbik elnöke 2006-ig Kovács Dávid volt, addig a Jobbik 1%-os támogatottsággal tengődött. A Jobbik növekedése 2007-ben indult meg, amikor létrejött a Magyar Gárda, tehát a Jobbik növekedésének az égvilágon semmi köze a polgári körökhöz, vagyis hazugság hogy a Jobbik a polgári körökből nőtte ki magát.

Ba BalKat 2015.05.24. 15:40:39

Kormányozhatna a Jobbik, csak az a bibi, hogy amíg ott van mögötte sok felesleges sallang, akik hozzászoktak a semmiből is jövő millcsiknek, át kell gondolnia, kiket is vihetne magával az új életbe. OV társaságát és rokonait még nem tudná kezelni, mert azokat csak erőszakkal lehetne eltávolitani. Tehát nehéz kérdés ki lehetne a kormány rúdjának elején.

istvankah 2015.05.25. 07:07:30

Már tőbbször leírtam:Magyarországot a legnagyobb "égésekbe" az "uraik vitték bele!A tőrténelmet nem hamísitani hanem ismerni kellene!A legutolsó ilyen,most zajlik és az "újfőldesurak" megint nem az országért politizálnak!Amit kormányzás alatt művelnek,az kimeríti a haza-árulás kritériumát!Ilyen vezetők mellett már nem is kell ellenség,hogy az ország lángokban álljon, belátható időn belül!Aztán lehet a zsidókra meg mindenki másra fogni a"MUNKÁJUK GYÜMŐLCSÉT"!

búvár kondér 2015.05.25. 07:36:15

@Európai Baloldal: nem európai baloldal. ....hanem európai mű-balfaszoldal.

gmihaly 2015.05.25. 08:59:28

Épp most készülnek belépni egy kis-nagykoalícióban a Gulyás Gergely-Schiffer András - Szigetvári Viktor - Mirkóczki Ádám-tengely mentén.

adam hyl 2015.05.25. 14:43:58

@Gabriela Gerendásy: te nagyon hülye, neked nem tűnt föl, h ezzel az Együtt médiafelülethez juttatta a Jobbikot? még néhány okos ötlet?

adam hyl 2015.05.25. 14:45:32

@gmihaly: pontosan. zsarolják vele a szocikat meg a dékát, de csinálják csak nyugodtan, az jobber listán nem fognak úgyse helyet kapni.

adam hyl 2015.05.25. 14:49:02

@Európa Kávézó: ez így van, de a 2005-ös bajnai féle kommunikáció miatt (nem kell félni, nem fog fájni) egyrészt hihető az embereknek Európai Baloldal állítása, másrészt az ilyenek miatt terjeszthető e tévhit. a baloldal sose fogja megtanulni, h tagadó mondattal nem lehet állítani, hiszen minden kimondott szó így az ellenkezőjét jelenti. ld.: NEM (kell...), NEM (fog...) azt jelenti, hogy KELL és FOG.

wallenberg88051005 2015.05.25. 16:06:18

@istvankah:

Magyarországnak nem volt lehetősége kimaradni a háborúból, tehát teljesen lényegtelen hogy éppen ki vitte bele, mindenképpen belekerült volna.

alex123 2015.08.10. 04:35:59

...amilyen könnyedén buggyan ki a kommentekben egymás gyalázása (l'art pour l'art), a másik ember iránti tisztelet legkisebb jele nélkül, az nagyjából megmutatja, hogy milyen 'ország' ez, és mire számíthatunk a jövőben. Ez a "'nemzeti függetlenség"', (17 rozzant tankkal) és a hasonló hablatyok tömény porhintés, kérem szépen. Az EU segélycsomagjai nélükl már régen román protektorátus lennénk, amit még egyáltalán nem kerültünk el.
süti beállítások módosítása